Te, Gusztikám nyugtassá’ má’ meg!


„Főtiszteletű Zsinat! Az elmúlt időszak eseményeinek felemlegetésekor nem mehetünk el szó nélkül a 2013. november 3-án, vasárnap a Budapest-Szabadság téri Református Egyházközség Hazatérés Templománál történtek mellett. Én az Egyházak Világtanácsának (EVT) a dél-koreai Puszanban tartott nagygyűlésén tartózkodva némi időcsúszással értesültem a fejleményekről. E helyről is szeretném megköszönni Szabó István püspök úr határozott fellépését és sokunk nevében tett elhatároló nyilatkozatát. A püspök úr által, az egyház rendje szerint megindított fegyelmi vizsgálat egyértelmű jelzés az ügy kivizsgálására és elrendezésére. Erről már ott Puszanban is be tudtam számolni azoknak az európai egyházi vezetőknek, akik másfél-két nappal a történtek után, felháborodásuknak hangot adva jöttek hozzám és küldöttségünk más tagjaihoz” – írta tegnapi, a református Zsinatnak címzett nyílt levelében Bölcskei Gusztáv.

Azért akárhogy is nézzük, kezd a Horthy-szobor avatás utóélete egyre inkább gyomorforgató lenni. A balliberált politikai és közéleti reakciókra nem érdemes túl sok szót vesztegetni, hisz ők csak hozzák a szokásos formájukat és mantrázzák a semmitmondó szlogenjeiket, miközben fogalmuk sincs arról, hogy igazából mi ellen is tiltakoznak. Egymást váltják a nagyon demokratikus és felvilágosult megmondó emberek, akik kihasználva a híveik tudatlanságát osztják az észt egy olyan történelmi korszakról, egy olyan történelmi személyiségről, akiről lényegében a lejárató kommunista propaganda tanulmányokon kívül semmit sem tudnak.

Azonban az már jóval felháborítóbb, hogy magukat műveltnek és széles látókörűnek láttató egyházi vezetők állnak be ebbe a bégetőkórusba és a református egyház nevében maguk is tovább szajkózzák a nyilvánvalóan csúsztatásokra épülő cionista vádakat. Bár mondjuk, mit várhatunk, mit várhatnánk egy olyan vezetőtől, aki köztudottan önkéntes alapon, hazafias meggyőződésből állt kommunista ügynöknek a nyolcvanas évek közepén, hogy Bátori fedőnéven jelentsen a BM III/III-as főcsoportfőnökségének.

[Bölcskei Gusztáv III/III-as beszervezési adatlapja]
[nagyításért katt a fotóra]


Arra pedig igazán kíváncsi lennék, hogy vajon mely egyházi vezetők rohantak oda Dél-Koreában Bölcskeihez felháborodottan reklamálni Horthy Miklós szobrának avatása miatt?

Az Egyházak Világtanácsa egy keresztény szervezet, melynek az a célkitűzése, hogy az ökumenizmus, a keresztények egységkeresése útján elsimítsa azokat a kulturális és teológiai nézeteltéréseket, amelyek az egyes keresztény egyházak között az idők folyamán kialakultak. Ebből adódóan a Mazsihisz cionistái nem lehettek ott. Legalábbis nyíltan nem.

Akkor lehet, hogy Grünwald, akarom mondani Erdő Péter szólt oda színtiszta hazafias érzelemtől fűtve, hogy Te, Gusztikám nyugtassá’ má’ meg! ?

Vagy mégis ki? Vajon kit érdekelt, kit érdekelhetett Dél-Koreában, hogy Budapesten milyen szobrot avattak? Vagy az egész csak duma, amivel Bölcskei alá akarja támasztani az álságos elhatárolódgatását?

Azt meg csak halkan jegyezném meg, hogy tudtommal a Magyar Református Egyház szabályzata szerint, az egyház felettes szervei nem szólhatnak bele a gyülekezetek dolgaiba…

1 kommentek:

Névtelen írta...

Hogy is van ez? Klebelsberget, Bethlent,Tiszát, Hómant és társaikat mint minisztereket dicsőitjük alapítványok örzik neveiket.,Ezek az emberek mind Horthy kormányzása alatt szolgálták a hazát. Ha Horthy olyan bünös volt, hogy még a szoboravatása Dél Koreának is "szemet szúrt" akkor hogy hogy megtürte ezeket a minisztereket évtizedek alatt a különböző kormányokban és olyan kitünően müködtek ezek a kormányok? Nincs itt valami" nagy félreértés?" Csúsztatás?Mit szólnának az zemberek ma, ha azt mondanánk nekik, Horn, Medgyessy, Gyurcsány, Orbán az ország ellenségei, voltak, de a velük együtt kormányon lévő miniszterek mind kitünően müködtek? Mert ezt a mai hisztéria keltést Horthy kormányzó ellen, igy lehetne értelmezni, az elmúlt 23 "rendszerváltó éveire is..Az igaz, hogy a felsoroltak" csak" az ország vezetői, miniszterelnökei voltak és nem" kormányzók!" Hegedüs tiszteletest meg még hányszor akarják elitélni?

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló