Korántsem ez az egyetlen dolog, amiben hasonlítok a zsidókra…

Azt hiszem, minden kockázat nélkül kijelenthetjük, hogy mára Magyarország külpolitikai tevékenysége lényegében csak és kizárólag a zsidó-seggnyalásban érhető tetten. Ha fellapozzuk a korábbi lapokat, ha rákeresünk a világhálón a történésekre, vagyha csak az emlékezetünkben végigpörgetjük az eseményeket, akkor az elmúlt időszakban nem nagyon találunk olyan, a magyar külügyminisztériumhoz köthető hírt, vagy csak emléktöredéket, ami valamilyen módon ne kapcsolódna Izraelhez, a holokauszthoz, vagy valamihez, amiben alapvetően zsidók az érintettek.

Minden róluk szól. Minden külpolitikai törekvésünk velük kapcsolatos. Ha nem nyalunk nekik, akkor magunkat köpjük szemen valami olyanért, amit igazából el sem követtünk. Ha éppen nem alázkodunk meg nekik, akkor a szekerüket toljuk valamilyen közel-keleti történés kapcsán. Egész egyszerűen nincs olyan, téma, nincs olyan esemény, amit Martonyi János és csapata ne tudna felhasználni arra, hogy gátlástalanul betolja Magyarország fejét a héberek ánuszába.

A napokban Martonyi külügyminiszter - minő véletlen - Izrael körúton tartózkodik. Hogy pontosan minek ment, milyen magyar érdek az, amit érvényesíteni kíván arrafelé, az egyelőre még derült ki. Az azonban biztos, hogy tegnap a vizit nyitányaként „ellátogatott a jeruzsálemi Jad Vasem holokauszt intézetbe, majd elhelyezte az emlékezés koszorúját a második világháború zsidó áldozatainak emlékére égő örökmécsesnél, végül a másfél millió meggyilkolt gyermek emlékművénél néhány mondatot írt be az intézmény emlékkönyvébe.”

Szerintem nem túlzok, ha azt mondom, hogy volt már a Jad Vasemben legalább kétszázszor. Vagy kétszázötvenszer. Vajon mit tud még írni az emlékkönyvbe? Vajon mi lehet az, amit még eddig nem mondott el nekik, amiről még nem emlékezett meg?

Persze az is lehet, hogy most csak beidézett néhány sort abból a cikkből, amit ő maga írt a látogatása apropóján a Jerusalem Post című lapba: „Nem vagyok zsidó, katolikus vagyok, de sokszor gesztikulálok a kezeimmel – és korántsem ez az egyetlen dolog, amiben hasonlítok a zsidókra” – kezdi vallomását Martonyi a lap címoldalán. Aztán az olvasók megtudhatják még, hogy „a magyar holokausztot magyarok követték el magyarok ellen. A végrehajtók és az elkövetők is magyarok voltak. És higgyék el nekem, hogy ez a legnagyobb nemzeti trauma, amivel együtt kell élnünk”. Természetesen most sem maradt el a hosszú méltatás arról, hogy a zsidók mennyi mindennel járultak hozzá a magyar kultúrához, tudományhoz és politikához, konkrétan említve az 1848-49-es szabadságharcot, és néhány Nobel-díjast. Befejezésképpen pedig Martonyi megnyugtat mindenkit, hogy „Magyarország soha nem fogja feladni a gonosz elleni harcot: az antiszemitizmus ellen tántoríthatatlan küzdelmet vív.”

Gondolom, most sokakban felmerül a kérdés: Ezért ment ki? Azért utazott el a közel-keletre, hogy mindezt a hányingert keltő szöveget élőben is prezentálhassa a metélteknek?

Úgy tűnik igen.

A híradások semmilyen más konkrét fejleményről nem számoltak be és a külügyminisztérium honlapján megjelent közleményben sem olvasható semmi olyan kézzel fogható eredmény, ami kicsit is alátámasztaná a látogatás indokoltságát.

Martonyi egész egyszerűen elment, hogy személyesen számoljon be az itthoni történések hátteréről, a folyamatban lévő munkákról, a tervezett kormányzati intézkedésekről.

Ennyi.

Így megy ez a gyarmatokon.