Fehér ember nem felejt


Az aranyhal emlékezőképessége kevesebb, mint tíz másodpercre nyúlik vissza. Az akváriumban csupa kaland és felfedezés számára az élet, dehogyis unatkozik. A hozzáértők szerint nálunk, a mai Magyarországon az átlagember politikai memóriája három hét. Ami korábbi ügy, az kihull a köztudatból. Jóformán mintha meg sem történt volna. „Nem felejtünk!” – hangoztatjuk, pedig dehogyisnem. Minden csoda három napig, vagyis három hétig tart a közvélemény számára. Hovatovább már Gyurcsány Pojácát is kezdik ismét emberszámba venni... Amivel a sunyi és nagyon tudatosan manipuláló média nem foglalkozik rendszeresen, az hamarosan mintha meg sem történt volna.


Szeptember 25-én, Soroksáron megerőszakoltak és meggyilkoltak egy kocogó nőt, aki történetesen egy volt rendőrtiszt felesége. Az elkövetés körülményei rendkívül brutálisak voltak – akik látták a helyszínt, mind lesújtva beszéltek róla. Utána majdnem egy hétig nem szólt a rendőrség, illetve a média, és csak akkor vált hír belőle, amikor Schóbert Norbi, a család ismerőse a nyilvánosság elé hozta felháborodásában. Többen arra gyanakszunk, hogy a jó Norbi nélkül máig nem tudnánk semmit sem az egészről.

Az ilyen szörnyű bűncselekményeken a média nagy erőkkel szokott csemegézni, gondoljunk csak a Bándy Kata-ügyre. Ilyen a média természete. És hát ugye a szenzációra éhes nagyközönség vevő rá. Most azonban másképp van. Egyre feltűnőbb a csend és a lapítás, ami az esetet körülveszi.

Nagy ritkán, körülbelül hetente egy-egy szürke cikkecske arról, hogy folyik a nyomozás. Pedig az elején megtudhattuk, hogy őrizetbe vettek bizonyos személyeket, uram bocsá’ cigányokat, még a família neve is megjelenhetett. Aztán hallgatás erről is. Tény: nyomravezetői díjat nem tűztek ki, ami arra utal, hogy a nyomozók szerint alighanem megvannak a tettesek, legfeljebb a bizonyításon kell még dolgozni. De ettől még nyugodtan tájékoztathatnák a közvéleményt az ügy állásáról és fejleményeiről.

Nomost dehogyis állítom, hogy cigányok az elkövetők. Honnan is tudhatnám biztosra. Igaz, majdnem mindenki arra gondol. Az elkövetés körülményei, valamint a helyszín miliője alapján gyanakodni lehet rá. Remélhetőleg egyszer majd megtudjuk, ha már egyelőre nem tudhatjuk.

Miért is nem tudhatjuk? Mert valakik így döntöttek. Valamilyen okból.

Hogy mi lehet az az ok? Álnaiv álkérdés, mert folyamatosan azt tapasztaljuk, hogy a cigány elkövetők bűncselekményeit ott maszatolják, ahol csak bírják. Nehogy már tovább erősödjön a lakosságban a cigánybűnözés létezésének és növekedésének az érzése.

Elvtársak, ez politikai kérdés!

Eszembe jut a pár évvel ezelőtti véres és brutális szikszói rablógyilkosság, ahol idős embereket mészároltak le aljasul, de úgy, hogy a sokat megélt rendőrtisztek is iszonyodtak. Elaludt az ügy, csend volt róla – ugyanúgy, ahogy most a soroksáriról -, aztán rákérdeztem egy borsodi parlamenti képviselőnél, aki azt válaszolta, hogy adott esetekben a nyomozóknak bizony a megtalált nyomok eltüntetésében kell jeleskedniük. Magamtól nem mernék ilyet állítani, de hát parlamenti képviselő mondta, méghozzá tanúk előtt...

Vagy felidéződik bennem az a nem régi ügy, amikor egy közeli faluban egy bácsi belefulladt (?) a fél méter mélységű, vagyis sekélységű vízbe, ami netán valóban meg is történhet, de nem úgy, hogy nincs nála a bezárt lakásának a kulcsa, és azokban a napokban élénk tevékenységet fejt ki egy import cigánybanda a faluban.

De említhetem a pár héttel ezelőtt történt halálesetet, amikor a nénit a hazaérkező fia holtan találta a házukban, a bejárati ajtó üvege pedig ki volt metszve. Jó, külsérelmi nyom nem volt a nénin, de ha egy idős embernek rémületében megáll a szíve a betörők és rablók láttán, az ugyanúgy felelősségre vonást, illetve hatékony fellépést követel, ami itt is elmaradt. A környékbeliek szerint egyértelmű az összefüggés a területre újonnan beköltözött (!) cigányokkal.

Nem valami fényes stratégia a valóságnak az ilyen elmaszatolása politikai nyomásra. Úgyis a valóság győz. A felszínre törése robbanásszerű lehet.

3 kommentek:

Névtelen senki írta...

Persze, hogy maszatolás!
Valószínűleg a "vak komondorral" (!) keresik az elkövetőket!
Szólni kellene már annak a Balog páternek, hogy elég legyen, mert ha így folytatják, akkor a magyar nyelv összes szava a cigány szó szinonimája lesz!
Bocsánat a megkeseredett kiszólásért, mert részvétem az áldozat hozzátartozóinak, akik szintén áldozatok!

ProliProfil írta...


"Nem valami fénye stratégia"?

Bizony nem, valószinüleg jobb nincs.
Az áldozatok ezrekben mérhető nagy számát viszont eddig gyakorlatilag sikerült lenullázni a tömeg számára a háttérhatalom helyi kiskirályainak.. Mára már csak apró, "kék fényes" hírecskék ezek. Egy két fenyegetőző, a felelőségrevonásban a távoli jövőben reménykedő beírás a neten az összes reakció. Talán egy fáklyás felvonulás, 20-80 rendőröktől, és a cigánybosszútól tartó résztvevővel.
Figyelembe kell vennünk : ez a stratégia, a mai Magyarország 69 éve agymosásban részesülő magyar állampolgárainak készült.
Akik, majd mindannyian : - feledékenyek, retekklubbos, hírtv-s médiafalók, mélyen alulműveltek, mentálisan és fizikailag gyengék, végtelenül hiszékenyek, és még lehetne sorolni az elégtelen minősítéseket.
A hatékony butítás, nemzetírtás következményeként jutottak el ide. Sokan vannak, nagyon sokan.
Tessék csak a fityesz-fanok békemeneteire gondolni.
Lassan ők is sorra kerülnek, és számukra (is) akkor már késő lesz.
Bevégeztetett.

Névtelen írta...

Az úgynevezett "politikai elit" is útálja a cigányokat, csak képmutatóan állandóan a többségi társadalomra akarja háritani az "integrációt " velük.Példa erre a napokban megjelent Pokornyi FIDESZ guru kijelentése: a XII. kerületi (Buda leggazdagabb kerülete) ovodákban csak a kerületben lakó gyerekeket vehetnek fel! A többi gyerek(cigány, proli)járjon azokban az ovodákba, iskolákba, ahova "betelepítették ezeket az alja népeket." Igy könnyü intgrálódni ! Külön iskola, ovoda az "elitnek", hogy nekik ne kelljen félni attól, hogy meglopják, meg késeljék, megverjék a csemetéiket!Természetesen a Fidesz néma csendbe maradt erre a kijelentésére Pokornyinak, mintha misem történt volna. Ezt is csak szépen, csendben fogják törvénybe iktatni! Hiába, ez a Fideszes demokrácia! Hogy lesz még az ilyen "elszólásokhoz"véleménye a többségnek is az biztos!,

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló