A cionkripli, a buzi meg a tahó


„Szélsőjobbosok Heil!-eznek, az antiszemitizmus terjeng a levegőben, kultúrmunkások húzzák össze magukat. Isten hozott Magyarországon!” – ezekkel a szavakkal kezdődött a svéd közszolgálati televízió Kobra című kulturális műsora, 2013. október 23-án este fél tízkor. Aztán több részletben, mintegy fél óráig ömlött a mocsok, amiből a gyanútlan svéd tévénéző megtudhatta, hogy nálunk, itt a pusztabunkók földjén tombol a fasizmus, épül a diktatúra, az emberek pedig rettegnek az eljövendőtől.

A műsor készítői nem bíztak semmit a véletlenre. Összevágták néhány nemzeti radikális rendezvény képkockáit, amit felleltek az elmúlt évekből, írtak hozzá a felvételeken szerepeltektől egy teljesen független szöveget, majd a még nagyobb objektivitás látszatát keltve, megszólaltattak néhány magyarországi értelmiségit, hogy számoljanak be sanyarú sorsukról, a kilátástalan mindennapokról a svéd polgároknak.

Ennek eredményeképpen aztán a filmben hosszú percekig olyan hiteles arcok rettegték a jövőt, mint Alföldi Roberta, Pityinger Lacika és persze Heller Ágnes. Volt is bőven minden, mi a balliberált oldalon szem-szájnak ingere. Ment az észosztás, ment a helyzetelemzés miszerint egyre gyakoribbak az antiszemita megnyilvánulások, rendszeresek a romaellenes izgatások, az egekbe szökik a homofóbia. És persze erősödik a cenzúra is.

És ez még nem minden. Heller Ágnes szerint még ennél is nagyobb baj van: „A nacionalisták a szabadság, egyenlőség, testvériség helyett a munka, ima, nemzet szlogent használják. Ez pedig mérgezi az országot!”

A svéd átlagpolgár pedig csak nézi és minden további nélkül elhiszi, hogy amit a képernyőn lát az a valóság. Mert az nem is lehet más, hisz Svédországban a közszolgálati média mindig tárgyilagosan tájékoztat, ott csak és kizárólag a tényeket tárják az érdeklődök szeme elé. Arról már nem is beszélve, hogy a filmben a magyar filozófus, a színházi rendező és a popzenész is pontos képet ad a budapesti állapotokról…


Heller Ágnes, Alföldi Róbert és Pityinger Lacika, alias Dopeman.

Ők így hárman Magyarország mértékadó arcai a svédek szemében. Ők hárman a felvilágosult demokrácia magyar letéteményesei. Ők jelentik a fényt, a sötét magyar égen.

Heller Ágnes, Alföldi Róbert és Dopeman.

A cionkripli, a buzi meg a tahó.

12 kommentek:

Névtelen írta...

talalt sullyedt. jobb cimet kitalalni sem lehetett volna. en azert elkuldenem ezt a cikket angolra forditva nehany eletkeppel megspekelve az ominozus media szocsonek is svedorszagba. es nehany a you-tube-on fellelheto "spontan riport" filmmel a romakrol, a garda eskurol, es a 2006-os kormany-verengzesrol. azutan iteljen a szabad mediahoz szokott sved kozonseg. ha egyaltalan megkapja a kiegeszitest, es haaz utan tud... es ha oszinten mer... mert a korrekcio onmagaban felerne e "sigheil"-lel a cionproli a buzi es a taho szemeben.

HJ.

Oszinte írta...

Sosem felejtem 70 es evek elejen azt mondta egyik haver Malmo egy nagy buzik varosa . szoval azota meg tobben ki jottek a szekriiiinybol igy hat termeszetessen a buzi zsido media azt hoz le amit akar. .Naluk es tobb reszen a vilagnak a buziskodas meg a hollokauszt a slager! DD

Valaki írta...

Ez a vén banya azért annyira pökhendi, mert még sose félt életében. Merész ...

Látó írta...

Killer Agnes, Alfel-di Robert és Clown-man.

Látó írta...

Hiszter Agnes, Aljföldi Robert és Trollman.

Névtelen írta...

Egy gyűlölködő, sértett zsidó öregasszony, egy excentrikus, szintén sértett zsidó celeb és egy mocskos szájú rapper akinek a legértelmesebb szava, hogy "bazmeg"... Ők a magyar (?) szellemi elit és a művészet krémje...? Hova jutottál édes hazám!!!?

Anna írta...

Örülök, hogy nem láttam, de jó, hogy olvashatok róla. Hogy H.Á. miért nem ki ebből az országból immár 84(?) éve a Wikipédiában megmagyarázza: "...úgy gondolom, hogy a holocaust Isten büntetése volt a bűneinkért. MEGVÁLTÁS AZ ASSZIMILÁCIÓTÓL. Ha nincs holocaust, a zsidóság eltűnik..." Szegény asszony gondolkodott ugyan, hogy kivándorol Izraelbe, de ettől elállt. Persze, mert itt tud boldogulni, bomlasztani, az őslakosságot szapulva.

lajos írta...

Igaz..de ezek a "svédek" nem is kiváncsiak az igazságra.

NaSa_Hu írta...

Akinek a munka, az ima, és a nemzet mérgező jelentésű szavak, az vagy zsidó, vagy hülye...

Névtelen írta...

Szuper a cikk!!! Tőlem sem áll távol iróniával és maró gúnnyal spékelni a mondandót, hogy mégse k..v@anyázzon az ember, ha már évtizedekig pallérozta az elméjét, de mint évek óta nap mint nap olvasom, az itt dolgozók is tökélyre fejlesztették ezt a módszert.
Csak így tovább!

Névtelen írta...

Leküldeném ezt a csúnya nénit a bányába, hátha feljön a szén, ha meglátja ezt a pocsék pofát.

Névtelen írta...

Nem az a szomoru hanem az hogy a tisztelt kormány nem tesz ellenük semmit! a hallgatás beleegyezés!!!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló