Képriport cigánysuhancok fegyveres képzéséről EU-pénzből

Nagy lehetőséget kínál a hátrányos helyzetű farkaslyuki diákoknak az a projekt, amelyet az előttünk álló szűk két esztendőben valósíthatnak meg az Ózd melletti településen. A Klebersberg Intézményfenntartó Központhoz csatlakozott általános iskolában 96 millió forintot fordíthatnak különféle mozgásfajták bevezetésére, valamint a pedagógusok szakmai fejlesztésére.

- A köznevelési intézményünkben a nevelési-pedagógiai tevékenységek támogatására, a hátrányos helyzetű diákok környezettudatosságának nevelésére és egészségtudatos, mozgás gazdag életmódra nevelő iskolai tevékenységére fókuszál a projekt – vetítette előre Gábor Dezső projektmenedzser. – Az iskola valamennyi tanulójának előnye származhat ebből az időszakból, hiszen a mélyszegénységben, illetve szegénységben élő gyerekek számára csak ezek a programok nyújthatnak kitörési lehetőséget. Más városokba, az ország távolabbi pontjaira juthatnak el, hiszen ötvenfős turnusokban, kétszer négynapos sporttábort és nyelvi tábort is szervezünk. Emellett új típusú mozgásformákat sajátíthatnak el a gyerekek, amivel bővíthetik a saját érdeklődési körüket is.

Ezek a foglakozások már el is kezdődtek Farkaslyukon, hetente két alkalommal, délutáni foglalkozás keretében. Esős időjárás idején az iskola tornatermében, később azonban a szabadban szeretnék az órákat megtartani.

- Azt tapasztaltuk, hogy a roma gyerekek esetében kimondottan fontosak a küzdősportok – folytatta Gábor Dezső. – Éppen ezért nagyon örülünk annak, hogy néhány eszköz beszerzésére is lehetőségünk nyílik. Olyan sportszereket vásárolhatunk, amelyeket a hozzánk járó fiatalok családjai önerőből szintén nem tudnák megtenni. Lesz kerékpárunk, ugrálóboxunk, bokszkesztyűnk és zsákunk, de a téli hónapokban a szánkózást és a síelést is kipróbálhatják majd néhányan.

Emellett a projekt lehetőséget kínál a gyerekeknek idegen nyelvi témahéten való részvételre, a tantestület tagjai pedig valamennyien részt vehetnek majd különféle továbbképzésen. Gábor Dezső hozzátette: a két tanév között, tehát a nyári szünetben is zajlanak majd a programok, amiket igyekeznek arányosan beosztani. Fontos szempont az is, hogy az iskolába járó gyerekek mindegyike részesüljön az előnyökből, ki ilyen, ki olyan formában.

[boon.hu portál és Észak-Magyarország megyei napilap]

Néhány héttel ezelőtt itt a Radical Puzzle-on is beszámoltunk erről „Cigányoknak küzdősportra 96 millió” címmel. Igaz, nem ilyen kincstári és nyálas kicsengéssel. Azon filóztunk, hogy hiányzik-e nekünk a cigánysuttyók verekedni tanítása.

Tehát vagy a boon.hu és az Észak-Magyarország hazudik, vagy mi.

Nos, megérkeztek a fotók. Igaz, nem a hivatalosak, hanem a valósak.
[nagyításért kattints a fotókra]

A tomfa nevű eszköz a rohamrendőrök ütőfegyvere. Tanítsuk meg a kezelésére a purgyékat!

A nuncsaku gyakorlását nem említette a projektmenedzser.

Bizalomgerjesztő pofa.

 

Pisztolyt a kilencéves purgyéknak - az EU támogatásával.

Az előtérben álló csávó kezében vipera. Kell az integrációhoz.

 Csoportos támadás ököllel. Sport lenne?

 Kiképző géppisztoly a purdénál. Tud erről az EU? Erre adták a 96 milliót?

 - Féljetek tőlem!

Kulturális képzés.

 Extrém sport vagy harcászat? Ilyet csináltunk a seregben annak idején.

 Ilyen volt a hadseregben a rohampályán.

 Sorakozó!!

A látottak szerintem még a múltkori cikkünkben beharangozottakat is messze túldobják. Még edzett borsodi szemmel is elképesztőek.

Itt tartunk, kérem alázattal.

Erre kell a 96 millió. Igaz, a felét lenyúlják a mindenféle bennfentesek és a tányérnyalóik. A többit pedig lepapírozzák, odahazudnak a jelentéseikbe, amit csak nem szégyellnek, idegen nyelvi oktatást, kultúrprogramokat, személyiségfejlesztő tréningeket, anyám tyúkját. Sok évtizedes rutinjuk van benne. Ellenőrizni a kutya sem fogja. Ha valaki nyikkanni merne, az nyilván rasszistafasiszta.

Pedig jó lenne, ha az állami felsőbb szervek odanéznének a körmükre. És persze az Európai Unió, aki a pénzt adta. (Persze nem a sajátjából, hanem a tagországok által befizetett pénzekből, vastagon a mi magyar pénzeinkből is.)

Van fogalmuk róla, hogy milyen militáris dolgok folynak „kultúrprogramok” és „integrálás” gyanánt? Van sejtelmük róla, hogy itt pulyák és purgyék kifejezett katonai képzése és ölni tanítása kezdődött meg? Fegyverekkel?! Kultúra gyanánt?!

Hol vannak ilyenkor az oktatási szervek? A rendvédelmi szervek? Az ifjúságvédelmi szervek? A közigazgatást nem kérdezem, mert Gábor Dezső, az elégedett „projektmenedzser” egyben a polgármester is, az iskola látszólag nyugdíjba ment igazgatója is, tőle nem várhatunk semmit. De hol van a Fidesz? Hol van a szomszédos Ózd közigazgatása? Hol van Riz Gábor fideszes parlamenti képviselő, aki közreműködött ennek az agyrémnek a nyakunkra szabadításában? És hol van az Európai Unió? Vagy nekik nem gond, ha fegyverre fordítják a kulturálisnak hazudott célokra adott pénzeket?

Ugyanez a Riz Gábor és köre most éppen a kétes hírnévre vergődött Cigánysátor „kulturális” projekt Ózdra hozását erőlteti a lakosság heves ellenállása ellenére. [ITT és ITT olvashat erről] Folyamatosan azt prédikálják, hogy ez nem Ózd végső elcigányosítását, a régió cigányrezervátummá alakítását és Ózd cigányfővárossá tételét jelenti, hanem kulturális projekt a szegínromákoknak. Kulturális projekt... Ugyanúgy, mint a képeken látott farkaslyuki fegyveres és harcászati agyrém, ami szintén kulturális maszlag alatt fut. Farkaslyukban már lelepleződött, hogy mit jelentenek náluk a kulturális projektek. Egyre nagyobb méretekben, egyre brutálisabban és pofátlanabbul. Következő stáció a Cigánysátor.

Úgy tűnik, már nagyon közel van az X nap Y óra.

Olvass tovább »

Tiszta szándékaink vannak

Politikai uborkaszezon ide, közéleti nyári pangás oda, azért Kálmán Olgának csak sikerült a múlt héten orgazmus közeli állapotba jutnia, miközben Bodnár Dániellel készített interjút a Tett és Védelem Alapítvány eddig elért eredményei, így például a kuruc.info Facebook-oldalának betiltása kapcsán. Öröm volt nézni, ahogy a riporter és a riportalany pillanatok alatt egymásra talált, hogy aztán együtt oldódjanak fel a nagy megélhetési rettegésben.

Mert rettegni kell. Legfőképp azért, mert az Magyarországon mostanság egész jól fizet.

Az aktuális balliberált szellemi onanizáció apropóját többek között most az adta, hogy a Bodnár vezette alapítvány megállapodást írt alá a kormánnyal, mely szerint a következőkben ők fogják monitoringozni a honi antiszemita jelenségeket. Erre pedig nagy szükség van, mivel az EBESZ-nek (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) van egy ajánlása, amely elvárja az államoktól, hogy „tudományos igénnyel” vizsgálják és kísérjék figyelemmel az antiszemita jelenségek alakulását a saját területeiken. A magyar kormány vállalta, hogy eleget tesz az ajánlásnak, de Bodnár elmondása szerint „érdemben nem történt semmi”. A mostani megállapodás révén a kormány átruházza a feladatot az alapítványra, amihez az idén 42,5 millió forintot bocsát a Bodnárék rendelkezésére. A kapott összegben – a rendszeres, havi monitoring mellett – országos kutatások indítása és az alapítvány által létrehozott jogsegélyszolgálat támogatása is benne foglaltatik.

Mint mondhatnák erre?

Nagyjából úgy hiányzott ez ennek az országnak, mint leprásnak a kolera. Arról már nem is beszélve, hogy a magyar kormány az adóforintokból most egy olyan szervezetet finanszíroz, aminek a vezetője az elmúlt években a sikertelen vállalkozásai során több tízmilliós tartozást és köztartozását halmozott már fel. De már ez sem érdekel kormányzati szinten senkit sem, lényeg, hogy van egy újabb gyülekezet, ami tovább szélesíti az agymosó szervezetek már amúgy is széles skáláját.

„Azt tisztán kell látni, hogy nekünk nagyon tiszta szándékaink vannak és nagyon mély gyökerű elhatározottságok működnek a mi munkákban.” – fejtegette Bodnár a Tett és Védelem szellemiségét.

A ”tiszta szándékok” felől nincs semmi kétségünk.

Csak rá kell nézni az arcára, üvölt róla…

Olvass tovább »

A nemzeti radikalizmus új rétegei

Kásler Árpád - Magyarországon érettségizett 1991-ben. 1991-től 1997-ig többek között a Kecskeméti Televíziónál dolgozott technikusként, majd 2003-ig az USA-ban élt, ahol a Kaliforniai Nemzetközi Egyetemen angol szakot hallgatott.

2003 januárjában feleségül vette Rábai Hajnalkát, akivel az év tavaszán visszatelepült Magyarországra. Két gyermekük született: Kende és Kenéz. 2009-ben megalapította a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetét.

2010-ben Gyulán indult független polgármesterjelöltként, ahol a leadott szavazatok 6,07%-át szerezte meg. 2011 áprilisában a Genfi Nemzetközi Találmányok kiállításán aranyérmet kapott Magnemot nevezetű találmányáért.

2012 végén a Rendszerváltó Mozgalom Párt elnökévé vált, amely tisztségéről 2013 május 2-án lemondott. 2013 február 9-étől országos gyülekezőket szervez a devizakárosultak képviseletében, Magyarország történelmi Alkotmányának újbóli hatályba helyezésén, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés megszervezésén fáradozik. 2013 június 8-án kihirdették a Haza Nem Eladó Mozgalmat, június 23-án további irányelveket fogalmaztak meg.

(Wikipédia, a helyesírási hibák javításával)

Ő tehát Kásler, aki a devizahitel-károsultak megszervezésében nyomul. Maga is közéjük tartozik, sőt eleve a saját devizahitel-ügye tette erre a sínre, aztán beindult, mint Kohlhaas Mihály.

Tetszettek olvasni Kleist drámáját, a Kohlhaas Mihályt? Érdemes.

Nos, a monstre tüntetések szervezésével és a pártalapítással történt mérsékelten sikeres próbálkozások után eljutott abba a szakaszba, hogy bázist szervez. Ennek keretében most az országot járja, száz városban tart fórumot, és elindítja a helyi szerveződéseket. Aztán majd szélesebb és stabil alapokkal szaladhat neki az eddig nem túl átütő demonstrációknak.

Nagyon helyes. Így kell ezt.

A héten Ózd került sorra.

Kásler másfél órás előadása egy kicsit unalmas volt azok számára, akik figyelemmel kísérik a devizahitelekről szóló híradásokat és a károsultak önszerveződését. Nemigen mondott újat azokhoz képest, amik a honlapján, a kaslerarpad.hu weboldalon olvashatók.

Részletesen elmesélte, milyen reménytelen hercehurcának volt kitéve, amikor a magyar igazságszolgáltatás szerveivel próbálta elismertetni, hogy a devizahitel nem is devizás, mert soha nem szerepelt benne tényleges svájci frank, és hogy következésképpen svindli az egész. Elmesélte azt is, milyen szemérmetlen és ócska trükkökkel húzódtak ki a különféle szintű bíróságok a bankokkal szembeni állásfoglalás alól, és hogy ezek során mennyire kilógott a lóláb: az úgynevezett „demokráciában” és „jogállamban” a bankok, illetve a mögöttük meghúzódó oligarchiák ellen senkinek sem lehet igaza, és azok brutálisan és pofátlanul visszaélnek ezzel, eltaposva embert, nemzetet, államot, mindent.

A fórumon megjelent érdeklődők nagy többsége azonban nem unta, nagy érdeklődéssel hallgatták. Talán azért, mert nem győznek odafigyelni minden internetes és egyéb elemzésre és híradásra, talán még inkább azért, mert érzelmileg és az élethelyzetükben annyira érintve vannak a témában.

Mintegy száz érdeklődő jött el a fórumra, ami Ózdon elég soknak számít. Ráadásul döntő mértékben olyanok, akik egyéb politikai rendezvényeken nem szoktak részt venni. Negyvenesek-ötvenesek, konszolidált, szelíd természetű, amúgy békés, de most már kétségbeesett emberek.

Ezzel érkezünk el a lényeghez. Kásler és mozgalma meg tud szólítani, sőt aktivizálni tud olyan társadalmi rétegeket, akik eddig inaktívak voltak. Mi több: egyenesen radikálisokat farag belőlük, és olyan emberek sokaságát ébreszti rá nagyon fontos igazságokra, akik korábban immunisak voltak rá, az általános agymosás hatására engedelmes birka maszopfidesz-szavazók és csápolók voltak, de immáron nem azok! A devizahiteles história révén Kásler akarva-akaratlanul óriási tartalékokat nyit meg a nemzeti radikalizmus számára. Ráébreszti őket a saját érdekeikre, a saját valós helyzetükre a mai világban, és a szervezési tevékenységével bekapcsolja őket a remélhetőleg most már nem túl sokára elkövetkező cselekvésekbe, össznépi fellépésekbe.

Azonban tudni kell, hogy ez az ilyenképpen kitáguló nemzeti radikalizmus már végképp nem a Jobbik monopóliuma. Eddig sem volt az, de most már szembeötlően nem lesz az. Sem az irányításában, sem szervezetében, de még a stílusában sem. Itt már nem túlnyomórészt huszonévesek fognak szerepelni, kevesebb lesz a zászlólengetés, kevesebb kuka fog felgyulladni. De ettől nem lesz kevésbé fenyegető a mostani Hatalomra, és főképp a hatékonysága alighanem jóval nagyobb lehet.

A Jobbiknak be kell látnia, hogy a mozgalomra rátenyerelési kísérletei nem járhatnak sikerrel. Nem Kásler miatt, hanem a mozgalom egyszerű mezei résztvevőinek gondolkodásmódja, habitusa, világszemlélete miatt.

Nem kell, hogy túlzottan szeressük egymást. Más stílus, más temperamentum, más ízlés, más reflexek. De most közös érdek, közös helyzet, közös cél!

Remélhetőleg sikerül az egymás egyenrangú partnerként elfogadása és a valós együttműködés. Akár már idén ősszel, mert mind Vona, mind Kásler nagyjából októberre ígéri a nagyszabású megmozdulásokat.

Olvass tovább »

Megugatták a Kurucot

Szerdán este, véletlenül éppen a Győr – Maccabi Tel Aviv futballmeccs kezdete előtt az a hír járt körül, hogy a Facebook törölte magáról a Kurucinfó oldalát. Egy darabig csakugyan elérhetetlen volt a Kuruc, ám kis idő múltán ismét megjelent, talán más néven – Kurucinfó Magyarország -, és innen kívülről nézve a törlés akár kacsa is lehetne. De mégsem az, mert olyan sok hírportál megerősítette az Alfahírtől kezdve egészen a HVG-ig. Tehát a Facebook törölt, a Kuruc viszont visszajött.

A törlés hátteréről azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a Tett és Védelem Alapítvány elnevezésű zsidó „önvédelmi” szervezet érte el, együttműködve az EMIH-hel és valamiféle Rágalmazásellenes Ligával, szóval zsidó szervezetek, de nem a Mazsihisz.

A Mazsihiszt máskor is kihagyták minden ilyenből. Nyilván azért, hogy ne kopjon, illetve hogy esetleges kudarc esetén ne az amortizálódjon. Van elég stróman és hókamóka szervezet nélküle is.

A törlés ténye nem sokkolt különösebben senkit. A nemzeti radikális érzelmű kommentálók rutinból eleresztettek egy-két ilyenkor szokásos megjegyzést, a magukat baloldali érzelműnek, liberálisnak, modern ejrópainak és legfőképpen Kurva Jó Embernek képzelő zombik is acsarogtak egy kicsit, toleránsan a teljes betiltást és egyáltalán a mihamarabbi kivégzésünket követelve, aztán kész. Nem sokkal utána újból ott mosolygott a Kuruc a Facebookon, és business as usual.

Bizony ám, most csak a Facebookról próbálták leszedni, és nem magának a Kurucnak mint oldalnak a megsemmisítésére történt kísérlet. Olyan is volt már korábban, nem is egyszer, de az sem sikerült.

Nem tudom, hogy valóban van-e zsidó akarat a Kuruc teljes kiiktatására. A magánvéleményem az, hogy ha tényleg nagyon akarnák, akkor keresztül is tudnák vinni a betiltást. De nem biztos, hogy akarják. Tudják, hogy semmit sem érnének vele. Ugyanaz a tartalom, ugyanaz a stílus, ugyanaz az újságírói és olvasói gárda napok alatt ismét előállna, esetleg még nagyobb méretekben és még elszántabban.

A mostani egyszerű sima facebookos kitiltás aztán főleg értelmetlen. Még zsidó oldalról nézve is. Ha közben az eredeti Kuruc tovább működik, akkor bárki bármikor belinkelhet vagy átmásolhat róla cikkeket, és végeredményben nem kevesebb, hanem több Kurucinfó integetne Zuckerberg vircsaftjának oldalairól.

Sokkal valószínűbb, hogy inkább csak ez a bizonyos Tett és Védelem Alapítvány fényezte most magát. Nem is nekünk szólhatott ez a műveletük, nem is a pártsemleges vagy a politikától egészségesen undorodó tömegeknek, hanem a pénzbeli támogatásokat osztogató főzsidóknak. Azzal a céllal, hogy rámutassanak: igen, tessenek nekünk pénzeket adni, mert mi, a Tett és Védelem ennyire tökösek vagyunk. Bizonygatják a létezésük és a pénzkapásaik jogosultságát, hasonlóan a Simon Wiesental Központ cégéres tetűihez, akik igazából szintén a lóvéra utaznak.

Ha tényleg betiltanák a Kurucot, az őket is veszteségként érné... Nem volna többé kit megugatni jó pénzekért.

Hogy aztán a Kurucinfó mennyire veszélyes a zsidókra, az további kérdés lehet. Az érdemeit és a jelentőségét semmiképpen sem tagadhatjuk. Azonban a működésének kezdete óta eltelt hosszú időben már vitathatatlanul elmúlt a kezdeti, lendületes, felfelé ívelő szakasz. Merőben újat már nem várhatunk tőle. Beállt egy bizonyos szerepre, és ez a szerep nem azonos azzal, amit az elején reméltünk tőle. Erről persze nem a készítői tehetnek. Egyszerűen így alakult. Elmaradt az áttörés. Aztán elmúlt a felfelé ívelő szakasz. Mostanra a rossz nyelvek szerint inkább már csak szelep és pótcselekvés. De remélhetőleg tényleg csak a rossz nyelvek szerint.

Na, szóval megvan a Kurucinfó, sőt újra ott van a Facebookon, közben a Győr simán kikapott 2:0-ra a pofára sokkal inkább arabokból, mintsem zsidókból álló Maccabi Tel Avivtól, minden bandukol a szokásos útján.

Olvass tovább »

Honnan gyüttek kendtek?

„...Közben  a  szénásszekérről  leugrik  az  atyafi,  aki  nem  is  sejti,  hogy  most  menekült  meg  a  halál  torkából. Odajön  hozzánk:
- Honnan  gyüttek  kendtek?
- Amerikából.
Végignéz  rajtunk. Látom,  hogy  meg  van  sértve. Azt hiszi, tréfálunk vele.

A bicskei  parasztember  hitetlenkedése  érthető. Mi sem hittük volna, amikor Endresz Gyurkával a „Justice for Hungary” repülőgépen Amerikából elindultunk hazánk felé, hogy vállalkozásunk egy fejérmegyei község határában fog véget érni. Hatezer kilométert repültünk egyfolytában...”

[Idézet Magyar Sándor Álmodni mertünk című könyvéből]

[Balról jobbra: Magyar Sándor, Szalay Emil, Enrdesz György, Bánhidi Antal]

Az óceán átrepülésének gondolata 1927-ben, a Kanadába kivándorolt Magyar Sándor, az első világháborúban kitüntetett katonai pilóta fejében fordult meg először, akinek mindig is nagy álma volt, hogy Magyarország is az óceánrepülő nemzetek elit klubjának tagjává váljon.

A merész cél megvalósításának első lépéseként, még abban az évben elkezdődtek az előkészítési munkálatok. Az elképzelés az volt, hogy a repülés anyagi fedezetét a Kanadában és az Egyesült Államokban élő magyarok támogatásával teremtik elő. Ennek érdekében Detroitban felállították az American-Hungarian Transatlantic Committee-t (Amerikai Magyar Transzatlanti Bizottság), amely 1 dollárért árusított levelezőlapokból származó bevétellel akarta fedezni a repülés költségeit.

A kezdeti nem túl nagy adakozó kedv növekedését elősegítendő, beszállt a vállalkozásba a brit újságmágnás, az angol Daily Mail újságkonszern elnöke, Lord Rothermere, aki már korábban is a magyar ügyek lelkes támogatója volt. Rothermere 10 500 dollárt ajánlott fel annak a magyar pilótának, aki első ízben repül át New Yorkból Budapestre. Azonban a pénz így se nagyon akart összejönni. 1930 nyaráig a tengerentúlon 5000 dollár, míg Magyarországon 45 dollár gyűlt csak össze, ami még a gép megrendeléséhez is kevés volt.

Amikor már minden elveszni látszott, akkor jelentkezett egy, az Egyesült Államokban már két évtizede letelepedett magyar iparos, a magát egyszerű hentesből húsüzem-tulajdonossá felküzdött Szalay Emil, aki csaknem egész mozgósítható vagyonát, mintegy 25 ezer dollárt ajánlott fel az ügy sikere érdekében.

Így három év helyben toporgás után, az előkészítő munkák új lendületet kaptak.

A repülés tervezésében Magyart és a pilótának felkért, szintén első világháborús veterán Endresz Györgyöt szakértőként Bánhidi Antal, a jeles repülőgép-tervező, az Aero Szövetségtől pedig Szapáry Jenő és Grosschmid István segítették.

A csapat választása a Lockheed gyár Sirius Model 8A típusára esett. Endresz 1930. augusztus 20-án a kaliforniai Burbank repülőterén repült először a géppel. A berepülés során természetesnek tekinthető, hogy számos hibát kellett kijavítani, ám az időveszteség miatt kénytelenek voltak 1931-re halasztani az utat, hiszen ősszel és télen különösen kockázatos volt az óceán fölötti repülés.

Az eredeti tervek szerint a meggypirosra festett, S/N115W szám alatt lajstromozott gépnek, melynek az oldalára a trianoni békadiktátum elleni tiltakozásul a Justice For Hungary feliratot festették, Detroitban kellett volna felszállnia, hogy aztán megszakítás nélkül repüljön Budapestig. A benzinutánpótlást légi utántöltéssel akarták biztosítani, amely technológiát korábban már kipróbálták az Államokban. (Az óceánrepülés kétségtelenül legveszélyesebb szakasza a felszállás, hiszen az üzemanyaggal túlterhelt géppel roppant nehéz volt az elemelkedés - számos óceánrepülőnek ért véget a kalandja, sokszor sajnos az élete is, mielőtt igazából nekivághatott volna az útnak. Ezen segített volna a légi utántöltés, amihez 1923 óta rendelkezésre állt a technika: sőt, 1930-ban a Hunter-fivérek két gépet használva az utántöltésekhez 553 órán és 40 percen keresztül maradtak a levegőben Chicago felett.)

Végül aztán mégsem e megoldás mellett döntöttek, hanem áttették az indulás helyszínét Újfundland egyik legkeletebbi repülőterére, Harbor Grace-re, amely igen nagy népszerűségnek örvendett az óceánrepülők körében

Aztán eljött a nagy nap, ami finoman szólva sem túl jó előjelekkel indult.

1931. július 15-én hajnalban, az utolsó simítások elvégzése közben repedést találtak a gép üzemanyagtartályán. A hiba a tartály felső pereménél volt, amit a lehető legegyszerűbben igyekeztek orvosolni: néhány liternyi üzemanyagot leengedtek az óriási tankból. Noha a pilóta könnyedén elemelte a gépmadarat a talajtól, a komolyabbnak tűnő akadályok csak ez után jelentkeztek. A navigátor rövid idővel az indulás után észrevette, hogy a föld indukciós iránytű felmondta a szolgálatot. Normális körülmények között szabad szemmel sem lehetetlen a tájékozódás, a magyar óceánrepülés napján azonban ködös és felhős volt az idő. Magyar Sándor ezért a repülőgép útvonala mentén haladó óceánjáró hajók pozíciójának segítségével számítgatta ki saját járművük pozícióját.

A dolgok nem fordultak jobbra Európa fölött sem, a tájékozódás nemhogy nem javult, de még romlott is. Az Endresz–Magyar párosnak viharzónákat kellett kerülgetnie, és kiderült, hogy nem tudnak az induláskor elfogadott terv szerint landolni Mátyásföldön. Így aztán nemcsak a felszálláskor, a landolásnál sem ünnepelhették az érdeklődő civilek a magyarok dicsőségét.

Hamarosan kiderült, hogy ennél nagyobb baj is leselkedik a gép személyzetére. Győr felett akadozni kezdett az üzemanyag-ellátás. További hetven kilométer megtétele után a benzinvezeték eldugult és a hajtómű leállt. Siklórepülésben közelítették meg a talajt, és 1931. július 16-án délután Bicske határában, egy kukoricatáblában kényszerleszállást hajtottak végre. Utóbb kiderült, hogy az egyik üzemanyagtartály alján még mintegy 50 liter üzemanyag volt, amivel el lehetett volna érni a landolás eredetileg tervezett helyszínét, Mátyásföldet.

A nem is olyan apró malőrök ellenére, a magyar páros a 26 óra 20 perces repülés során három világrekordot is bezsebelt: az Északi Atlanti-óceánt 13 óra 50 perc alatt repülték át (csaknem két órát verve az előző rekorderre), miközben 250 km/órás átlagsebességet értek el. Emellett pedig az Amerikából felszálló pilóták közül egyetlen óceánrepülő sem jutott el korábban olyan távolságra, mint ők (kb. 5800 km). Endresz és Magyar a világon 15.-ként repülték át az óceánt.

A Justice for Hungary személyzetét hősként fogadták Budapesten: a Milleniumi Emlékműnél százezres tömeg ünnepelte a pilótákat, Horthy a Várban fogadta őket, s a III. osztályú Vaskorona Renddel tüntette ki a hősöket.

Olvass tovább »

Ott vannak már mindenhol

Ha körbenézünk az interneten, ha belelapozunk a magazinokba, egyértelműen észrevehetjük, hogy a homoszexuális lobbi szerte a világon egyre erősebb, egyre erőszakosabb. Szinte nem telik el úgy nap, hogy a hivatalos közbeszédben ne lenne szó valamilyen ügyről, valamilyen nyílt, vagy bújtatott propagandáról, aminek a legfőbb célja az egynemű párkapcsolatok népszerűsítése, a hagyományos családmodell megkérdőjelezése.

A lobbisták pedig ott vannak mindenhol. Ott vannak a mozifilmekben, a színházakban, a koncerteken és ott vannak a mainstream hírekben. Megállás nélkül mindenhonnan dől ránk és a gyerekeinkre az agymosó szöveg. Védekezni ellene pedig szinte lehetetlen, hisz most már legváratlanabb helyekről, a legváratlanabb témák kapcsán is elő jön a kérdés.

Mára már eljutottunk oda, hogy az is részesévé válik, az is részesévé válhat a gátlástalan nyomulásnak, aki messziről kerüli, pontosabban csak kerülné a témát. Így járt a délnyugat-franciaországi Arcangues polgármestere, a 60 éves Jean-Michel Colo is, aki lelkiismereti okokra hivatkozva május végén kategorikusan kijelentette, hogy nem engedélyezi a településen tíz éve élő két homoszexuális összeházasodását.

A polgármestert, aki már 31 éve vezeti a települést, a kijelentéséért feljelentették. A vád szerint Colo a hivatalának gyakorlása közben diszkriminatívan járt el és megsértette azt a törvényt, amely idén tavasztól megnyitotta a házasság intézményét a homoszexuális párok számára Franciaországban. Hogy mi lesz a történet vége még nem tudható, az azonban igen, hogy a kifogásolt bűncselekmény öt hónap szabadságvesztéssel és 75 ezer eurós pénzbüntetéssel sújtható.

De nem kell ahhoz hivatalnoknak, vagy közszereplőnek lennünk, hogy a homokszex-lobbi minket is utolérjen. Elég lesz csak megnéznünk egy mozifilmet és máris a melegjogi aktivisták célkeresztjébe kerülhetünk. A Geeks Out nevű melegszervezet most azért kampányol, hogy a lehető legkevesebb ember menjen el Orson Scott Card idén ősszel moziba kerülő filmjére, a Végjátékra. „Azt akarjuk, hogy senki ne vegyen rá jegyet, a dvd-t se vásárolja meg senki, a lényeg, hogy semmilyen körülmények között ne tekintsék meg a filmet. Sőt, mindenki határolódjon el a Végjáték akciófiguráktól és más hozzá köthető játékoktól. Bármennyire is csodáljuk a könyvet, ne tömjük Orson Scott Card zsebét!” – áll a melegszervezet felhívásában.

Mielőtt valaki azt gondolná, hogy magával a filmmel van valami problémájuk, annak jelezném, hogy szó nincs erről. A homokszexek a rendező miatt ajvékolnak, mivel Orson Scott Card az 1990-ben kiadott, The Hypocrites of Homosexuality című írásában ezt merte papírra vetni: „A homoszexualitást tiltó törvények hatályban kellene, hogy maradjanak, de nem kellene válogatás nélkül mindenki ellen felhasználni, csak azért, hogy megalázzák a melegeket. Ugyanakkor abban az esetben is szükségesek az ilyen törvények, ha egyértelmű üzenetet akarunk küldeni azoknak, akik kirívó szexuális viselkedésükkel szociális és állampolgári szinten elfogadhatatlanoknak minősülnek.”

Magyarul, a jogi manírokat mellőzve, Orson Scott Card csak annyit mondott, hogy ő bizony büntetné a magamutogató melegeket. Azonban már ez elég volt ahhoz, hogy ma, 23 évvel a történtek után a támadások célpontjába kerüljön.

Itt tartunk ma.

A buzik az általuk kilobbizott törvényekre hivatkozva meghurcolhatnak hivatalnokokat, az általuk kilobbizott törvényekre hivatkozva újabb és újabb területeken indíthatnak támadást a hagyományos értékek ellen. Sőt, ma már azt is meg akarják mondani, hogy milyen filmeket nézzünk meg a moziban.

Alakul a szép, új világ.

Olvass tovább »

Kontárok helyett színvonalat

Ha a nemzeti radikalizmus sikeres akar lenni – és itt nem feltétlenül csak a Jobbikra vagy bármiféle pártra gondolok -, akkor tágítania és mélyítenie kell a bázisát. Tágítani abban az értelemben, hogy olyan társadalmi rétegeket, csoportokat is meg kell nyernie magának, amelyeket eddig nem, vagy csak kevéssé. Mélyíteni pedig úgy, hogy a már meglévő szimpatizánsok lelkesedését karban kell tartani, sőt fokozni. Ez már csak így megy a mozgalmakban. Az út az érzelmeken át vezet, és kiemelkedően fontos eszköze a zene.

Sajnos azzal kell szembesülnünk, hogy ezen a téren elég hitványul állunk.

Ezen most meglepődött valaki? Vitatják? Esetleg felháborodnak, hogy ilyet mondok?

Szerintem így van.

Sem a Jobbiknak, sem általánosan a nemzeti radikális oldalnak nincs olyan saját eredetű, karakterisztikus, népszerű és egyértelműen hozzánk köthető egyetlen konkrét nagybetűs Dala vagy Zenéje, mondhatni szignálja vagy himnusza, netán indulója, ami képviselné, megjelenítené a mozgalmat, és ami akár már egy szál magában is kapocsként összefogná a szimpatizánsokat. Nagyon kellene! Sikeres mozgalmaknak mindig volt. Alapfelszerelés... Mikor lesz már? Kinek a dolga lenne (lett volna már rég) megszervezni, elintézni?

Zenében, nemzeti rockban (vagy hogyan is hívják mostanában) egyébként nem szűkölködünk. Mármint ami a mennyiséget illeti. A mai világban csak az nem zenél, aki kifejezetten menekül tőle. Ámde ez visszaüt a színvonalra. Nézzünk szembe azzal a ténnyel, hogy a rengeteg nemzeti radikális zenekar és énekes összességében vett nívója irgalmatlanul rossz. A lelkesedéshez és az önkifejezési szándékhoz nem társul tehetség, sok esetben zenélni vagy énekelni tudás sem, és az eredmény katasztrofális. Ilyet nem illik szemtől szembe megmondani, és különben is szimpatikus az igyekezet, a jó szándék. De nem jutunk vele előbbre. Sőt nagy részük kimondottan taszító.

Kevesebb kellene, de jó.

Ehhez tehetség kell és pénz.

Tehetséges zenészek igenis vannak. Pénznek pedig ha valamire, akkor erre lennie kell.

Hadd kövessek el még egy szentségtörést. A stíluson is változtatni kellene. Pontosabban meg kell szüntetni a korunkban elharapózott zenétlen zenének (óbégatásnak és csörömpölésnek) az egyeduralmát. Hiába, hogy a tizen - és huszonévesek már ahhoz szoktak hozzá, és nekik már az az etalon, de ha eredményt karunk elérni, akkor bizony vissza kell rugóznunk a komponált és melodikus, igényes zenék és dalok felé. A rendesen és gondosan megkomponált, és nem csak összelapátolt zenék összehasonlíthatatlanul jobban hatnak az érzelmekre.

Arra is gondolni kell, hogy ha tágítani akarjuk a nemzeti radikalizmus táborát, akkor az eddigiekhez képest sokkal inkább meg kell célozni a harmincas-negyvenes vagy még idősebb korosztályokat, és őket a rap vagy más hasonló (egyébként multikulti eredetű) zenék nem vonzzák. Nekik melódia kell és gondos kidolgozottság.

Most pedig csak mintaképpen hallgassunk bele például a svéd Therion zenéibe, és gondolkodjunk el rajta, hogy mennyivel jobban járnánk mondjuk az ilyen és hasonló irányokkal. De ez csak egyetlen példa. Illusztráció a kidolgozottságra.

[További Therion zenék ITT és ITT]

Olvass tovább »

Egy temetés margójára

A híradások képeit elnézve minden további nélkül kijelenthető, hogy hétfőn délelőtt, az elmúlt két és fél évtized lényegében minden politikusa, oldaltól függetlenül összegyűlt a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben Horn Gyula temetésén. A teljes magyar politikai elit. Régi és még régebbi arcok a honi közéletéből, jelentős és jelentéktelen figurák sora, akik az elmúlt 23 évben valaha is feltűntek a tévéképernyőkön.

A gyászszertartás akarva-akaratlanul is egy seregszemlévé, egy megfagyott pillanattá vált, egy lenyomattá, ami pontosan megmutatja azt, hogy miért, hogy kik, hogy mi miatt tart ma ott Magyarország, ahol. És ebben a temetői pillanatban benne van, benne volt minden, az ok, az okozat, a múlt, a jelen és bármennyire is rossz kimondani, de a jövő is.

A politikai oldal jobboldalán, de még a radikális oldalon is sokan felháborodtak azon, hogy Orbán Viktor elment a szertartásra, hogy ott lerótta tiszteletét a pufajkás előtt és a végén még kezet is csókolt Horn özvegyének. De tegyük már fel a kérdést: tehetett volna mást? Lehetett volna ez másképp?

Gondolkozzunk el, tekintsük vissza és mondjuk ki a választ: Nem, nem lehetett volna. Csak ez, csak így történhetett.

Ennek pedig egyetlen igazi oka van. Orbán Viktor ugyanannak a körnek a tagja, mint amelyiknek Gyurcsány, Bajnai, Boross Péter, Kuncze, Fodor Gábor, Medgyessy Péter, Bokros Lajos, Sólyom László, Kovács László és a többiek. Ugyanannak, mint amelyiknek Antall József és Horn Gyula is volt. Ők a ”rendszerváltó” elit. Ők azok, akik miatt az elmúlt évtizedeink úgy alakultak, ahogy alakultak. Ők azok, akiknek elhittük, hogy majd egymást váltogatva elvezetik az országot a ’89-ben mindenki által áhított jóléti társadalom felé.

Ők azok, akik évtizedek óta osztják az észt, az ő gazdasági és szellemi háttérembereik azok, akik huszonöt éve a színfalak mögül irányítják a mindenkori kormányt. Ők és a hozzájuk kapcsolódó médiabirodalmak a véleményformálók, az agymosók, akik még mindig altatják a tömegek jelentős részét. És ők azok, akik mint egy politikai kartell egymást fedezve és egymást hallgatólagosan támogatva uralják a teljes magyar közéleti palettát.

Nézze hát meg mindenki jól a Horn-temetésen készült fotókat, a híradók, a hírportálok beszámolóit és jegyezze meg azt ott látott arcokat.

Amíg ők feltűnnek a képernyőkön, amíg őket hallani a rádiókban, amíg ők döntési helyzetben vannak, addig soha nem lesz változás ebben az országban.

Olvass tovább »

A nagy ötlet

- Te, Ági! Észrevetted, hogy újabban nem figyel ránk már a kutya se? A tévék szinte nem is nagyon hozzák le a közleményeinket, a többi párt pedig teljeséggel tojik rá, hogy miket mondok. Pedig már beszóltam lényegében mindenkinek mindkét oldalon. Orbánt pedig kis híján szinte lekurvaanyáztam. Mégis semmi. Szerinted?

- Nem tudom Feri, mi lehet, pedig tényleg nagyon jókat mondasz. De az is előfordulhat, hogy így a nyár közepén se az embereket, se a médiát nem hozza lázba egy-egy nagyívű politikai beszéd. Ki kéne találnunk valamit, ami 40 fokban is átlépi a népek ingerküszöbét…

- Tudjátok mit? Grafiftizzük össze a dohányboltok bejáratát. Az biztosan ütős lesz, aztán majd kifejtjük a kamerákba, hogy így tiltakozunk a fideszmutyi ellen. Ez lesz majd a nemzeti bicskanyitogatás. Ezzel végigterítem az összes médiát.

- Jól van Laci, ez tényleg jó ötlet. Akkor hát húzzunk bele!

„Van egy szupermarket a Naphegy téren, ahol nemzeti dohánybolt nyílik. A Demokratikus Koalíció szerint ez egy újabb példa a kormány trafikbotrányára. Ezért erre a boltra is teszünk egy kis Fidesz-jelet, és mostantól az egész országban ezt szeretnénk csinálni” – mondta bele a kamerákba Varju László a párt általános igazgatója. És az akció elindult. Azóta ismeretlenek az ország több pontján jónéhány dohányboltot megrongáltak. Volt, hogy széttörték a cégéreket, volt, hogy festékkel fújták össze az elkészült üzletek bejáratait.

Igazán elmés akciósorozatról van szó, az kétségtelen. Olyan igazi gyurcsányos, olyan igaz DK-s. Ha már építeni nem tudnak, akkor legalább rombolnak. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy a narancsos trafikosztás rendben van, mert egyátalán nincs rendben, viszont az azért elég necces, hogy egy magát nagyon felvilágosultnak nevező párt rongálásra buzdítja, szándékos károkozásra szólítja fel az agyhalott szimpatizánsait.

Arról már nem is beszélve, hogy a Varju László által beharangozott graffitizés a Btk. szerint büntetendő cselekedet, ami alapesetben egy évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. Abban az esetben pedig, ha a firkálással okozott kár meghaladja a kétszázezer forintot, akkor a maximális büntetés három évig terjedő elzárás is lehet. De ez a kis apróság úgy látszik, az elszánt Gyurcsány-hívőket nem nagyon zavarja. Ha a főnök azt mondja, fújni kell, akkor fújnak rendületlenül.

Egyébként meg mi tud történni?

Ha nem derül ki az graffitizők személye, akkor később el lehet majd mondani, hogy milyen tökös akció szerveződött. Ha pedig netán elkapják az elkövetőket, akkor ki lehet majd állni a mikrofonok elé és bele lehet sírni a média arcába, hogy Magyarországon akkora diktatúra van, hogy a rendőrség könyörtelenül elviszi azokat, akik a kormány politikája ellen tiltakoznak.

Így megy ez.

Olvass tovább »

Egy 94 évvel ezelőtti nyár története

1919. június 6.-án érkeztem Szegedre.

Végetért az a rövid idő, melyet mint magánember töltöttem el. Mozgalmas életemnek új fejezete kezdődött. Károlyi Gyula kérésére átvettem a hadügyi tárcát és felhívást bocsátottam ki a magyar nemzeti hadsereg felállítására.

Tervem kiviteléhez természetesen kellett a Szegedet megszállva tartó franciák beleegyezése, de ezt csak nehézkes tárgyalások után sikerült megkapnunk. Betrix ezredes, francia városparancsnok és De Lobit tábornok, a francia megszálló csapatok főparancsnoka másként viselkedett, mint De Gondrecourt és nem mutattak hajlandóságot arra, hogy nemzeti mozgalmunknak támogatást nyújtsanak. Természetesen egyik sem volt bolsevista, csak – egyszerűen a románokkal tartottak és csak a Kun-kormányt ismerték el „törvényes kormány”-nak.

Ha a diplomácia elégtelennek bizonyul és nincs hatalmunk, akkor csak fortély segíthet. Egyetlen repülőgépünkről röplapokat szórattam a vörös hadsereg vonala fölé és már másnap az az öröm ért, hogy egy teljesen felfegyverzett huszárszázad jelentkezett nálam szolgálatra. Egyenként az ország minden részéből érkeztek tisztek, s ezeket Prónay Pál őrnagy tiszti századokba szervezte. Szeged környékéről megindult a hadviseltek önkéntes bevonulása és csakhamar összejött az új fegyelmezett és megbízható sereg magva. Futárok némi pénzt is hoztak Bécsből abból az összegből, amelyet egy magyar tiszti csoport a bécsi kommunista-magyar követségen vakmerő és kalandos rajtaütéssel szerzett. A csíny sikeréhez hozzájárult Schober, akkori bécsi rendőrfőnök jóakaratú magatartása is és említésre méltó, hogy Ashmead Bartlett, a „Daily Telegraph” bécsi levelezője szintén közreműködött benne. Sok milliót tett ki az összeg, amit a kommunisták hírverésre szántak.

Mozgási szabadságunkat nemcsak a franciák habozó magatartása, hanem a román csapatok nyomása is korlátozta. Ahhoz, hogy a vörös hadsereg ellen katonai műveletre gondolhassunk, előbb biztosítanunk kellett utunkat a Dunántúlra; ennek hozzánk közeleső részét a szerbek tartották megszállva. Biztosan tudtuk, hogy Belgrád a bolsevizmussal szemben élesen elutasító álláspontot foglal el. Péter király, aki montenegrói felesége révén rokonságban állt a cári családdal, Sándor fiát, az akkori régenst, a szentpétervári hadapródintézetben neveltette; Belgrádban az orosz császári követség az elismert diplomatákat megillető jogokkal még mindig változatlanul rendelkezett, s az orosz fehér hadsereg menekültjeinek készségesen nyújtott menedéket. Teleki Pállal együtt Belgrádba utaztam tehát és tárgyalást folytattam Protics miniszterelnökkel, ő, – feltéve a franciák hozzájárulását –, megadta a kívánt biztosítékokat, sőt hajlandónak mutatkozott, hogy a magyar ellenkormány diplomáciai képviselőjét Belgrádban hivatalosan elismerje. Ez volt a nemzeti kormány első diplomáciai elismerése és egyúttal küldetésünk egyetlen tényleges eredménye is, mert a franciák hozzájárulása hiányában Protics továbbmenő hajlandóságának nem vehettük hasznát.

Bécsből bátorító híreket kaptunk Bethlen Istvántól az angolok magatartásáról. Sir Thomas Cuningham, Anglia bécsi hivatalos képviselője, személyesen írta alá a Szegedre utazó magyar tisztek és futárok úti igazolványait és hozzánk küldte Alexander Fitzgerald ezredest, hogy az ellenkormánnyal állandó kapcsolatot tartson fenn. A Belgrádban székelő Troubridge tengernagy is támogatott bennünket; jól ismertem még bécsi tengerészeti attasé korából. Csak a franciák viselkedtek továbbra is nagyon tartózkodóan; az ő hangoztatott „szigorú semlegességük” az akkori viszonyok között egyedül a bolsevistáknak kedvezhetett. A Szegeden intézkedő francia tényezőket természetesen párizsi utasításaik irányították – és Clemenceau az osztrák-magyar monarchiának nyílt ellensége volt. Ez az ellentét a két legfontosabb szövetséges hatalom magatartásában sajnos a mi kormányunkban is visszatükröződött. Varjassy Lajos kereskedelmi miniszter, mint a baloldali liberálisok képviselője, a franciákba kapaszkodott. Mai napig sincs tisztázva, milyen szerepet játszott abban, hogy a franciák államtitkáromat, Gömbös Gyula vezérkari századost Szegedről kiutasították. Francia oldalról azt követelték, hogy minden réteg és irányzat képviselőiből álló, úgynevezett „demokratikus” kormány alakuljon. Károlyi Gyula az én megokolt ellenvetéseim ellenére is engedett a nyomásnak és így Pattantyús Ábrahám Dezső volt képviselő vezetésével 1919. július 12-én új kormány alakult. Ebben a kormányban nem óhajtottam résztvenni, mint hadügyminiszter; a fővezérséget azonban megtartottam, miután biztosítottak, hogy azt semmi esetre sem vonják bele a pártpolitikai viszálykodásokba. Egyedüli célom az volt, hogy ennek a magyar seregnek segítségével megszabadítsam Magyarországot a kommunista rémuralomtól, mert ennek kegyetlenkedései és gonosztettei állandóan fokozódtak. Nagyjelentőségű volt, hogy ezt az annyira szükséges tisztogatást ne a külföldi hatalmak, hanem mi magunk hajtsuk végre.

Ez azonban sehogyan sem egyezett a franciák, még kevésbé pedig a csehek terveivel. Már bevetésre alkalmas csapattal rendelkeztem Szegeden, de ezt nem engedték Budapestre vezetni, mikor a román hadsereg nyomása és a szövetségesek párisi legfelsőbb tanácsának ultimátuma Kun Béla kormányát lemondásra kényszerítette. Augusztus 1.-én Kun Béla magához vette az állampénztár értékeit és azokkal Bécsbe menekült. A tömeggyilkos Szamuelyt az osztrák határon szökés közben magyar csendőr golyója terítette le. Peidl Gyula vezetésével szociáldemokrata kormány alakult, de ezt már 1919. augusztus 6.-án rajtaütéssel eltávolították. Friedrich István elnöklete alatt új kormány vette át a hatalmat, a köztársaságot megszűntnek nyilvánította és államfővé József főherceget kiáltotta ki, akinek a király még az összeomlás napjaiban „homo regius”-i megbízást adott.

Most már tehát két kormányunk is volt, de egyik sem cselekedhetett szabadon. A szövetségesek ragaszkodtak ahhoz, hogy az összes pártok képviselőiből alakuljon meg a magyar kormány. A Friedrich-kormány hivatalba lépését követő napon a románok bevonultak Budapestre és a párisi legfelsőbb tanács parancsára sem vonultak vissza. Nincs szükség arra, hogy a románok magatartását részletesen ismertessem; H. H. Bandholtz tábornok, aki a szövetségesek budapesti négytagú katonai missziójában Amerikát képviselte, „An Undiplomatic Diary” című emlékirataiban (New York, 1933) hitelesen megörökítette a gyárak leszerelésének és a féktelen fosztogatások történetét.

Ha lovagló ostorával kezében idejében meg nem jelenik személyesen a királyi várpalotában, ezt menthetetlenül kirabolják. A Nemzeti Múzeum elé már felvonultak a megrakásra váró román teherautók; csakis az mentette meg a kifosztástól, hogy ajtóit a tábornok a szövetségesek nevében lepecsételte.

József főherceg megerősített a nemzeti hadsereg fővezéri tisztségében, s ez alkalmat adott nekem arra, hogy Ábrahám miniszterelnöktől kieszközöljem függetlenségemet a hadügyminisztertől, akinek addig alá voltam rendelve. Ugyanakkor előkészítettem a rendelkezésemre álló egységek elvonulás át. Óvatos keresztülvonulásunk a szerb és a román csapatok között lévő keskeny folyosón szerfelett nehéz feladatnak bizonyult. Mozdulataink már előrehaladtak, mikor augusztus 12.- én a főherceg közölte velem a szövetségközi misszió követelését, hogy haladéktalanul térjünk vissza Szegedre. A közlésből azonban azt is megértettem, hogy ő maga sem ért egyet ezzel a paranccsal, mert ez továbbra is francia fogságban tartott és minden cselekvésre képtelenné tett volna bennünket. Az alatt az ürügy alatt, hogy minden egyéb hírszolgálatunk hiányában csakis repülőgépről ledobott paranccsal juttathatom el az új rendelkezést menetelő csapataimhoz, magam szálltam repülőgépre, – egyedül Magasházy őrnagy hadsegédem kosért, – és ott hagytam a feloszlóban lévő kormányt, meg a franciákat, akik abban a hiszemben éltek, hogy majd visszatérek. E helyett azonban a Balaton felé irányíttattam a gépet, és Siófok mellett, egy tarlón szerencsésen földet értünk. Siófok akkor a vörös kötelékek főhadiszállása volt. De mihelyt feltűnt hadsegédem sapkáján a darutoll, a nemzeti hadsereg jelvénye, az ottlévő néhány vezető bolsevista nyomban kereket oldott. A vörösök két napon belül mind eltávoztak. A vezérkari főnök és sok más tiszt boldogan nyilvánította ki valódi érzelmeit és rendelkezésemre állt. Mikor a parancsnokság székházához értem, Magasházy őrnagy, – mintha ez a legtermészetesebb dolog lenne, – a vártán álló őrségnek tisztelgésre adott parancsot, s erre ez szabályszerűen „fegyverbe állt” a nemzeti hadsereg fővezére előtt. A harmadik napon bevonult Prónay őrnagy tiszti százada.

Azt terveztem, hogy csapataimmal a Balaton és Duna között fekvő területet lezárom és ezt a gátat egyre tovább tolom Budapest felé. Ez azonban a dolgok akkori állása mellett inkább diplomáciai, mint katonai feladat volt. Sir George Clerk, a szövetségesek magyarországi főmegbízottja egy angol ezredest küldött hozzám azzal az üzenettel, hogy személyesen készül látogatásomra. Minthogy már úgyis azon tűnődtem, miként juthatnék Budapestre, hogy a Friedrich-kormánnyal, a szövetségesek képviselőivel és a román parancsnokkal közvetlen érintkezésbe léphessek, az angol ezredes útján azt ajánlottam, hogy a főmegbízottat inkább én keresném fel. Néhány nap múlva megkaptam a meghívást és gépkocsin – minden feltartóztatás nélkül – Budapestre utaztam. Azt kértem mindenkitől, hogy vessenek már egyszer véget a románok folytonos előrenyomulásának. Megmondtam ezt Mardarescu tábornoknak is és megmutattam a térképen azt a vonalat, amelyet csapataim majd megszállnak.
– És ha mi átlépjük ezt a vonalat? – kérdezte.
– Akkor lövünk –, feleltem.

Azonban csak néhány apró csetepaté fordult elő.

Ezután még igen gyakran kellett Budapestre utaznom és a szövetséges missziónál folytonosan szorgalmaznom, eszközöljék már ki a párisi legfelsőbb tanácsnál, hogy a románok végre visszavonuljanak a Clemenceau vonta tiszai vonal mögé. Sir George Clerk jóindulatán kívül hálásan emlékezem meg Troubridge tengernagy támogatásáról is, aki, mint a Nemzetközi Duna bizottság elnöke, székhelyét Belgrádból időközben Budapestre helyezte át. A románok, ahol csak lehetett, nehézséget támasztottak, hogy a közelgő béketárgyalások idejére minél több kézizálog legyen a markukban. Emiatt aztán csak november közepén ürítették ki a Tiszától nyugatra eső területeket. 1919. november 16.-án vonultam be csapataim élén Budapestre…



Horthy Miklós
Emlékirataim
1953
Buenos Aires

Olvass tovább »

Ebbü’ még halivúdi szuperprodukció lesz barátaim, majd meglássátok…

„Felszámoltam magamban a gyűlöletet és csak a megértésnek, a szolidaritásnak és a szeretetnek szeretnék teret engedni az életemben”– mondta a Magyar Narancs riporterének Szegedi Csanád, aki most mesélt először arról, hogy mi történt vele azóta, hogy egy éve kilépett a Jobbikból.

Az interjúból kiderül, hogy Csani azóta Oberlander Baruch rabbitól tanul a zsidó hagyományokról, a vallásról, a zsidóság történetéről. Feleségével zsinagógába jár és a héber írást is magáévá tette. Elutazott Izraelbe és nap, mint nap azon küzd, hogy mihamarabb felszámolja magában azt a nagy mennyiségű intoleranciát, amit még aktív nemzeti radikális korában szívott magába. Merthogy, a politikai paletta ezen felén, szerinte csak ilyenek vannak. Gyűlölet és kirekesztés. És ezt ő is megtapasztalta, amikor a radikálisok közössége kivette őt magából. „Kirekesztőből kirekesztett lettem. Hirtelen megéreztem, milyen a másik oldalon lenni. Azt gondolom ez hozta el bennem a fordulatot”.

Érdekes. Én mintha arra emlékeznék, hogy a fordulatot az a nyilvánosságra került hangfelvétel hozta el, amiben Szegedi meg akart vesztegetni némelyeket, hogy ne hozzák nyilvánosságra a származásával kapcsolatos bizonyítékokat. De úgy látszik ez a mozzanat Csani emlékezetében valahogy nem maradt meg. Meg hát ez a kis apróság mit is számít. A lényeg, hogy manapság már minden rendben van.

Csani a megtisztulás útján járva felszámolta érdekeltségeit a Turul boltokban és bezúzatta korábbi könyveit is, mondván „ne keltsenek továbbra is gyűlöletet”. És most, hogy már a felvilágosultságban ilyen magasra jutott, elővett egy másik, egy szintúgy fontos ügyet. A cigánykérdést. Mert ma már az sem úgy van, ahogy régen volt. Elmondása szerint a saját története megtanította arra, hogy abszurd dolog másokat a származásuk alapján megítélni, és ezért most azon dolgozik, hogy a cigánysággal szemben is teljesen elfogadó legyen, de belátja, hogy sokszor durván megbántotta a cigányságot. „Az Isten szabadnak és egyenlőnek teremtette az embereket, az emberek építenek falat lélek és lélek közé. Az a dolgunk, hogy ezeket a falakat lebontsuk”. Aztán arra az újságírói kérdésre, hogy a cigányellenessége is megszűnt-e ezzel, Csani ezt válaszolta: „még sok tennivalóm van ezen a területen”.

Gondolom, most sokakban felmerül a kérdés: hogyha a cigánykérdés megoldása ilyen nehezen megy, akkor vajon mi van a holokauszttal? Azt vajon hogy sikerült feldolgoznia? De a riportból kiderül, hogy emiatt sem kell aggódnunk. Csaninak ez az elsők között sikerült. „Sokat beszélgettem a nagymamámmal, és valósággal sokkolt, hogy a holokauszt igaz, voltak gázkamrák, egyes csendőrök gátlástalanul kegyetlenkedtek a deportáltakkal, a nácik hogyan semmisítették meg a gyerekeket és az öregeket”.

Végül még megtudhatjuk, hogy Csaninak alapvetően soha nem voltak zsidóellenes nézetei, mindez csak ráragadt, amikor bekerült a Jobbikba. „A pártba belépve úgy voltam az antiszemitizmussal, mint a kamaszok a dohányzással: tudja az ember, hogy nem egészséges, de ha bekerül egy olyan társaságba, ahol mindenki cigarettázik, akkor ő is rágyújt, mert trendinek gondolja.”

Ezek vannak.

Csani láthatóan végérvényesen megtért az övéihez. „Most már tudom, hogy vannak olyanok, akiknek életükben kell újjászületniük. Én ezen a folyamaton megyek most keresztül, annak minden vajúdásával együtt. Valamilyen katarzis mindig szükséges az ember életében, hogy gyökeresen megváltozzon. Ez a legtöbb embernél valami nagy betegség szokott lenni, nálam a zsidóságom, ebben szerencsés vagyok.”

Nem kétséges, igazán szép történet ez.

Ebbü’ még halivúdi szuperprodukció lesz barátaim, majd meglássátok…

Olvass tovább »

Cigányoknak küzdősportra 96 millió

Amikor mindenre egyre kevesebb pénz jut, mindenhol szűkül a költségvetés, minden téren megszorítások vannak, egyvalahol bizton számíthatunk pénzbőségre, és ez a cigányügy. Akár a „magyar” állam, akár pláne az Európai Unió tonnaszám tömi a pénzt beléjük. Keresve keresik az indokot, hogy minél többet adhassanak nekik. Most éppen azzal a hírrel örvendeztettek meg bennünket, hogy az Ózd melletti Farkaslyuk, ez a súlyosan cigányfertőzött egykori bányászfalu cigányai 96 millió forintot kapnak az Uniótól. Na de mire? Arra, hogy a „roma fiatalok” küzdősportokat tanulhassanak belőle.

Ezúton is csumidázom az ötlet kiagyalóját. Valami egészen kivételesen nagy barom lehet az illető. Más sem hiányzott a cigányoknak, de főleg nekünk, hogy kiképezzék őket a szakszerű verekedésre. Úgy látszik, némelyek szerint ebben az irányban haladva lehet eljutni a nagy Totemhez, az integrációhoz. Ettől majd megszeretik a cigányokat. Ettől majd rászoknak a civilizált viselkedésre. Bunyó kell ide, K3, ketrecharc. Apró koruktól kezdve, hogy még a mostaninál is természetesebbnek vegyék mások verését.

Ha játszani akarnám a naivat, akkor most elménckedhetnék azon, hogy ugyan miért kell a verekedés oktatásához – és vele automatikusan a legitimálásához – ennyi rengeteg pénz. Ha komolyan vesszük, hogy valóban rendes szakszerű képzést indítanak, ahhoz is bőven elég volna az egytizede az eszközökre és esetleg az oktatók megfizetésére. De ismerve az ilyenkor szokásos gyakorlatot, dehogyis lesz igazi képzés. Még verekedésre tanításban sem. Hanem nagy biztonsággal megjósolható, hogy csinálnak egy-két látványos kamu bemutatót, lefizetnek egy-két botcsinálta idióta újságírót, akik időnként megírják a szokásos bárgyú lelkendezést, és kész. Azt hazudozzák most, hogy például szánkózásra és síoktatásra is jut a keretből a cigánysuttyók számára. Ó, hogyne, persze... A síelő cigány már tényleg science fiction A pénz döntő hányadát igazából különféle címeken lenyelik az erre szakosodott és kitermelődött élősködők. Itt a konkrét esetben Farkaslyukon a környékbeli MSZP-s holdudvar. Projektmenedzser, ilyen és olyan szakértő, amolyan tanácsadó, amolyan cigányidomár.

Biztos vannak, akik azt képzelik, hogy a sportemberré nevelés majd megjavítja a cigányokat. Akik ilyet remélnek, azok nem ismerik a cigányokat. Jó volna, ha működne az ilyesmi. De legfeljebb az első stampóig működik, legtöbbször addig sem. Csoportosan, falkában különösen nem működik. Márpedig a cigány falkajelenség, csakis többes számban értelmezhető, és a falka csoportdinamikái határozzák meg. Jelen esetben olyan csoporté, amely verekedésre kapott jogosítványt.

Demagógia volna azt emlegetni, hogy itt majd gyilkológépek, cigányterminátorok nevelődnek ki. Ahhoz túl slendrián a rendszer is, az emberanyag is. Nem fog a helyzet hirtelenül és látványosan romlani. Csak a szokásos mértékben folytatódik a rothadás. Pedig ebből a 96 millióból, plusz a párhuzamosan folyó másik cigányprojekt 200 milliójából, plusz a harmadiknak a 490 milliójából, plusz a Cigánysátorra szánt 1700 millióból már gazdálkodni lehetne, életképes régiót szervezni lehetne.

De a magasságos Uniónak, mármint Nyugat-Európának az nem érdeke. Csak az, hogy a cigányok itt maradjanak a mi nyakunkon, bennünket boldogítsanak, ne a Nyugatot.

Olvass tovább »

Mi jöhet még?

Vannak olyan hírek, vannak olyan történések, amihez nem kell, amihez nem szükséges túl sok kommentárt fűzni, mert már maga a hír önmagában is elmond mindent, ami csak az adott dologról elmondható. Ilyen az a tegnap megjelent jobbikos hír is, ami elsőként az Indexen látott napvilágot Már a Jobbik sem mer ujjat húzni a melegekkel címmel.

Amikor először olvastam az írás sorait, azt gondoltam, hogy az egész egy idióta liberális húzás, egy gyenge provokáció. Aztán biztos ami, biztos alapon, utánanéztem a dolgoknak. A legnagyobb döbbenetemre végül kiderült, hogy a hír lényegi része valóban igaz. A Jobbik budapesti elnöksége valóban kiküldte a fővárosi tagjainak az alábbi körlevelet:

Tisztelt budapesti Tagjaink!

A buzifelvonulásra és Horn Gyula temetésére a Jobbik Budapesti Elnöksége nem tervez és nem szervez semmilyen megmozdulást. Aki úgy dönt, hogy egyénileg meglátogatja ezeket a rendezvényeket, azoknak tiltott a Jobbikkal azonosítható ruházat, vagy egyéb felszerelés viselése.
Szebb jövőt!

Jobbik Budapesti Elnöksége

Nem tudom, ki hogy van vele, de azért ez a levél finoman szólva is necces. Aztán estére megjelent Szilágyi György budapesti Jobbik-elnök magyarázata az ügy kapcsán, ami azonban már nem csak necces, hanem egész egyszerűen szánalmas:

A Jobbik Budapesti Elnöksége hivatalosan nem jelentett be ellenrendezvényt a Budapest Pride és Horn Gyula temetése kapcsán.

Csak az általunk bejelentett és szervezett rendezvényekért tudjuk a teljes felelősséget vállalni, mivel ezen esetekben tudjuk azt elérni, hogy az ott elhangzottakat, vagy az ott történteket sem a balliberális, sem a jobbliberális sajtó ne használhassa azt fel a Jobbik támadására, akár teljesen elferdítve az eseményeket és mondatainkat.

Kit érdekel, mit mond a liberális sajtó? Mikor érdekelt ez minket valaha is? Miből gondoljátok, hogyha meghátrálunk, akkor majd megdicsérnek minket, titeket bármiért is? De miért is kéne, hogy megdicsérjenek?

Miért lett fontosabb az, hogy mit mond egy balliberált firkász annál, mint amit a radikális oldal tagjai és szimpatizánsai gondolnak? Miért nekik akartok megfelelni, miért nem nekünk? Nekünk, akik az utcán megvívtuk anno azt a harcot, ami miatt most ülhettek a parlamentben?

Minek, kinek ez a polkorrekt megfelelési kényszer?

Mivé lett a nemzeti ellenállás?

Mi az az út, amin most elindultatok, vagy elindulni szándékoztok? Vajon ki tart majd errefelé veletek?

És mi jöhet még?

Jövőre ti is felszálltok valamelyik szivárványos kamionra, csakhogy a pártnak jobb legyen a sajtója?

Olvass tovább »

Mi is azt akarjuk, amit ti

Ha valakinek netán eddig kétségei, dilemmái lettek volna afelől, hogy a honi baloldalon, vezetőpozícióban csak komplett idióták vannak, az most megnyugodhat, mert a kérdés eldőlni látszik. Pontosabban már el is dőlt. Csak azok vannak. Még hozzá válogatottak.

Gyurcsány két hete már megadta az alaphangot a Nagy Imre házánál tartott DK-s rendezvényén, a hétvégén pedig Mesterházy Attila nyújtott felejthetetlen alakítást az MSZP legújabb kampányfilmjében.

„Sokan kérdezik tőlem, kik járnak majd jól, ha az MSZP kormányra kerül? Kik nyernek ezzel? És ez jogos kérdés. Mi egy összetartó, szabad és igazságos Magyarországot akarunk. Olyat, amelyben mindenki nagyobb biztonságban és napról napra nagyobb jólétben élhet. Ezért a rövid válasz, hogy az egész ország jól fog járni az MSZP kormányzásával.” – kezdődik a cirka háromperces szösszenet, melyben Atti vázolja az elvtársak által nekünk megálmodott jövőt.

És a szöveget hallgatva azonnal meg is állapíthatjuk, hogy mi is pont ilyen országot szeretnénk, összetartó, szabad és igazságos Magyarországot. Az egésszel csak az a probléma, hogy manapság nincs olyan hiteles és hihető gondolat, amiben az összetartó, a szabad és az igazságos szó, akár összesen, akár egyenként egy mondatban említhető lenne az emeszpével. Ennek pedig egészen egyszerű oka van. A fent említett szavak jelentése a legkisebb mértékben sem egyeztethető össze azzal a politikával, amit az elvtársak képviselnek és képviseltek. De ez a kis apróság nem nagyon zavarja Mesterházyt, aki a kisfilm további részében nagy lendülettel fejtegeti, hogy ő milyen Magyarországot szeretne.

„Igazság, szabadság, biztonság, jólét. Erről szól az MSZP ajánlata egész Magyarországról, egész Magyarországnak.” – hangzik fel a végén a nagy okosság. A gyanútlan szemlélődő pedig azon morfondírozik, hogy ezek közül vajon melyik valósult meg a nagyon demokratikus, a nagyon felvilágosult nyolc év alatt, amikor lett volna idő, lett volna lehetőség megteremteni a most oly annyira vágyott célokat.

Gyurcsány igazsága? Draskovics szabadsága és biztonsága? Bajnai jóléte?

Vajon milyen alapon beszél az összetartásról, akinek nem áll és állt másból az utóbbi években a tevékenysége, minthogy minél jobban lejárassa az országot úgy itthon, mint a nagyvilágban? Vajon milyen alapon beszél az igazságról, szabadságról, biztonságról, aki annak idején tapsikolt a szemkilövetőknek, aki asszisztált Gyurcsány szemétségeihez, aki örvendezett december ötödike aljasságán? És vajon milyen alapon beszél az jólétről és gyarapodásról, aki tevékenyen részt vállalt az ország tönkretételében és eladósításában?

Attila, nem az a kérdés, hogy te és az elvtársaid mit szeretnétek, sokkal inkább az, hogy mi, itt az utcán mit szeretnénk.

Igen. Igazság, szabadság, biztonság és jólét kell. Mi is ezt szeretnénk. Ha nektek is ez a célotok, akkor jöhet a segítség. Ennek érdekében mindössze csak két fontos lépést kell megtennetek:

1. Tűnjetek mihamarabb a francba!
2. Vigyétek magatokkal az összes balliberált szemetet!

Olvass tovább »

Ti hol éltek?

„Magyarország ma már erős, és jobban teljesít a rend és a biztonság védelme területén is” - jelentette ki tegnap Orbán Viktor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara tisztavatási ünnepségén, a budai Várban, majd így folytatta: „Hazánk képes megvédeni magát és polgárait akár a bűnözőkkel, akár a természeti csapásokkal vagy a környezeti katasztrófákkal szemben is.”

És a miniszterelnöki mondatok hallatán nem szakadt le az ég…

Vagy az is elképzelhető, hogy a TEK emberei tartották.

Mármint a mennyboltot.

De itt még nem volt vége a műsornak. OV ugyanis úgy gondolta, hogy most érkezett el a pillanat ahhoz, hogy a pofátlanságot és az álszentséget gyurcsányi magasságokba emelje: „Az elmúlt három évben az ország állampolgárainak nem kellett csalódniuk a rendőrségben, az ugyanis az átalakításokkal alkalmassá vált arra, hogy megvédje az embereket. Ma már nem kell attól félni, hogy egyenruhába bújtatott félkatonai szervezetek masíroznak az utcákon.”

Azért ilyenkor az emberben az első kurvaanyázások után önkéntelenül is felötlik a kérdés: ti vajon hol éltek?

Mi, akik végigküszködjük a hétköznapokat ebben az országban, pontosan tudjuk, hogy se a falvakban, se a kisvárosokban és a nagyobb településeken nem lett jobb a közbiztonság az elmúlt években. A választások éjszakáján bejelentett „két hét alatt rendet teszünk” szövegnek ugyanúgy nem lett semmi valóságalapja, mint ahogy nincs a mostani jobban teljesítünk szövegnek sem. Mindenütt tombol a cigánybűnözés, a cigányterror. Szinte nap, mint nap idős emberek halnak meg néhány ezer forintért, gyerekeket vernek meg a játszótereken a telefonjukért, fiatal lányokat zaklatnak és erőszakolnak meg az utcákon. Mindeközben a bíróságok felháborítóan enyhe ítéleteket hoznak, ha egyátalán eljutnak odáig az ügyek. Kegyetlen sorozatgyilkosok kerülnek büntetlenül szabadlábra, mert az igazságszolgáltatás négy év alatt sem tud lezárni egy nyomozást.

Ez lenne a " jobban teljesítés"?

Tényleg azt gondoljátok ti ott fent a bársonyszékekben, hogy a Magyar Gárda léte fenyegette és fenyegeti ma is legjobban a honi közbiztonságot? Tényleg azt tartjátok a legnagyobb érdemnek, a legnagyobb előrelépésnek, hogy sok ezernyi becsületes és tisztességes magyar ember tevékenységét lehetetlenítettétek el bíráságokkal, aljas és alattomos jogszabályokkal?

Attól, hogy átrendeztétek a budapesti éjszakai élet erőviszonyait, hogy növeltétek a traffipaxok számát, hogy hozzá nem értő haverokat neveztetek ki a kaptányságok élére, még nem lett rend.

Attól pedig pláne nem lesz az, hogy kiáltok a kamerák elé és belemondjátok a legócskább és legszánalmasabb propagandaszöveget.

Olvass tovább »