A tét nem kicsi


Néhány hete, amikor Doubravszky Györgyöt kinevezték a pénzügyi jogok biztosává, sokan azt találgattuk, hogy a kormány vajon majd milyen szerepet szán az amúgy tisztességes gondolatokat megfogalmazó, a problémákhoz jószándékkal közelítő szakembernek. Aki nagyjából ismeri Doubravszky előéletét, annak nem nagyon volt kétséges, hogy az új ombudsman a devizahitelesek pártján áll, a találgatás tárgyát leginkább az jelentette, hogy a narancsosok majd meddig engedik őt elmenni a bankok elleni harcban.


A kérdés, mivel konkrét döntések még nem születtek, természetesen továbbra is nyitott, de azért az már talán bátran kijelenthető, hogy Doubravszky a megoldás irányába mozdult el. Első lépésként a probléma konkrét nevén nevezése felé kezdte vinni a dolgokat, ami azért ebben az országban valljuk meg, az elmúlt húsz évben nem nagyon volt gyakorlat. Kormányzati szinten pedig pláne nem. És arra sem volt eddig konkrét példa, hogy egy ilyen pozícióban lévő ember kimondja azokat a szavakat, amiket Doubravszky György múlt pénteken kimondott az általa szervezett Hiteles párbeszéd a devizahitel probléma lehetséges megoldásairól című rendezvényen:
„Minél előbb meg kell oldani a devizahitelezés problémáját, különben az egész rádől az országra. Ma már legalább százezer család fizetésképtelen. Ők azok, akik 90 napnál hosszabb ideje nem tudják fizetni a devizahiteleik után a törlesztőrészleteket. A hitelek kezdenek kifizethetetlenné válni, és az emberek élete is kilátástalanná válik, ezek az adósok már az utolsó tartalékukat is felélték.

Sok család szétesett, sőt, még szomorúbb, hogy egyes becslések szerint már mintegy háromezren lettek öngyilkosok amiatt, hogy devizatartozásukat nem tudták törleszteni. Ezek olyan tragédiák, amelyeket az ország nem engedhet meg magának. A helyzet tisztázásáig le kell állítani a kilakoltatásokat, mert ezt a folyamat reparálhatatlan károkat fog okozni, a problémákra pedig még ebben az évben megoldást kell keresni.”

Tiszta, egyértelmű és legfőképp igaz mondatok. Azonban Doubravszky itt nem állt meg. Jól láthatóan nem az volt a célja, hogy néhány együttérző gondolattal elterelje a lényegről a figyelmet, hanem tovább folytatta az előadását immár konkrét lépést is bejelentve:
„Először is meg kell vizsgálni, hogy a devizahitelek mögött valójában volt-e deviza. Ha bebizonyosodik, hogy a devizahitelek valójában csak deviza alapú forinthitelek voltak, vagyis a bankoknak nem kellett megvásárolniuk a kölcsönök alapjául szolgáló külföldi fizetőeszközt, akkor minden, a hitelesek által megfizetett plusz költség a bankok olyan extra nyeresége, ami valós forinthitelezés esetén nem keletkezett volna. Ez a konstrukció pedig közel áll az uzsorához.

A kérdésben a civilek és bankok egyelőre elbeszélnek egymás mellett. Éppen ezért pénzügyi biztosként egyik első és legfontosabb feladatomnak azt tekintem, hogy megkeressem azt a szervet vagy személyt, aki a jogszabályok erejénél fogva jogosult annak megvizsgálására, hogy a devizahitelek mögött volt-e valójában külföldi fizetőeszköz.”

A fentiek fényében azt hiszem még inkább jogos a kérdés: vajon a narancsos kormányzat meddig engedi elmenni Doubravszkyt a bankok elleni harcban?

Nyílt titok, pénzügyi berkekben már évek óta téma, hogy minden bizonnyal nem volt tényleges deviza a devizahitelek mögött. Ez pedig a pénzügyi biztos szavaiból kiindulva azt jelenti, azt jelentheti, hogy a megkötött szerződések érvénytelenek. Ergo a devizahiteleket forintosítani kell a felvett árfolyamon. Ez egyrészt egycsapásra megoldaná a lakossági problémákat, másrészt nem kis földindulást okozna nemcsak a honi, hanem az európai bankrendszerben is, hisz a hazai pénzintézetek döntő többsége, mint jól tudjuk, külföldi tulajdonban van.

A tét nem kicsi.

Egyik oldalon sem.

10 kommentek:

Névtelen írta...

Kérlek benneteket, minél több hírt tegyetek fel a Facebook-ra! Nagyon sokat jelent azoknak akik nem akarnak,
vagy már képtelenek tovább várni. Inkább legyen földönfutó, 1 millió ember?

Látó? írta...

"Vajon a narancsos kormányzat meddig engedi elmenni Doubravszkyt a bankok elleni harcban?"

Alkut ajánlok: ha megválaszolod az én kérdéseimet, választ kapsz a fenti kérdésre is:

Kinek az érdekeltségébe tartoznak a bankok?
És a "nyugati" média-hatalom?
A hazai bal-liberális sajtó?
Kiket szolgálnak az EU-s megmondó-emberek, politikusok?
Az itthoni "demokraták"?
Mikor lesz Mo.-on parlamenti választás?
Megfontolt, felvilágosult és tájékozott a magyar választók döntő többsége?

Hát nem ezt hívják mozgástérnek...

ProliProfil írta...

Bennem csak egy kérdés motoszkál.

- Az, aki 3éve engedi, sőt küldi a halálba a magyarok ezreit, minden zokszó nélkül, akár evvel a devizahiteles csapdával is, és egyebekkel,
- Az, aki ugyancsak 3 éve eltűri, hogy a cigányok minden nap védtelen, fiatal, vagy, és öregembereket gyilkoljanak. Aztán majd egy két év után, újra rászabadítja ugyanezen gyilkosokat a védtelen lakosságra,
- Az, aki 3 éven keresztül munkahelyek sokezreinek megszüntetését nézi tétlenül, ennek következményeként a munkavállalokat kényszeríti idegen földön dolgozni, ezáltal családok százezreinek széthullását okozza,
- és még hosszasan tudnám sorolni ennek az illetőnek kimondottan magyarellenes tevékenységeit, aki első számú hatalomgyakorlóként személyében esküdött a haza üdvére...

Vajon, miért engedné ezt a cikkben említett, csírájában pozítiv kicsengésű cselekménysorozatot végrehajtatni ?

Vagy, tegyük úgy fel a kérdést (fityesz fanok kedvenc védekező indoklásához igazodva),hogy a kegyetlen háttérhatalom, aki nem engedi szeretett vezérünket a magyarokkal jótékonykodni, mitől lett hirtelen ilyen elnéző ?

Maci írta...

Úgy utálom, hogy majdnem mindig igazam van! Én már anno - amikor ez az egész devizahiteles mizéria indult - megmondtam az ismerősöknek, hogy Én nem bízok ezekben a deviza-hitelekben. Azt felelték; - Ó, dehogynem. Jó ez!
És íme! Most már mindenki látja, hogy mi lett a vége. Emlékszem még anno a Horn Gyula reklámozta a rádióban.
Amikor az ismerősök megkérdezték, hogy mire alapoztam a véleményemet, azt feleltem, hogy pusztán csak a deviza-pénzek és a forint árfolyamok közötti különbségre, de túl a logikán is, az volt a véleményem, hogy ha valamit a mindenkori magyar kormány ilyen hevesen propanál a lakosságnak, az egészen biztosan csak rossz lehet, abban valami átverés van.

Alvics Magda írta...

Ez a cikk rávilágít a deviza alapú hitelek kulcskérdésére, nevezetesen arra, hogy volt e egyáltalán deviza az ügylet mögött? Mi már tudjuk, hogy nem, mert erre az eredményre jutott a PSZÁF vizsgálata (7600 milliárd Ft kihelyezett hitelre 1500 milliárd Ft Európai Unión kivüli deviza hitelfelvétel a magyar bankoknál az adott években), a svájci jegybank is azt üzente, hogy képtelenség ekkora összeg Kelet-Európában, továbbá a bankok mérlegén is látszik, hogy nincs ekkora EU-n kívüli deviza-kötelezettségük.
Valójában a hitelek forrásai a magyar forint-betétek és a külföldi anyabank euró hitelei
voltak, amit forintra konvertáltak. (előtte persze egy kis forintgyengítéssel kombinálva)
A következtetésekben viszont hadd legyek egy kicsit radikálisabb. Itt nem az extra nyereség
és az uzsora a lényeg szerintem, hanem az, hogy tudatosan építettek be a konstrukcióba
valótlan költségelemeket, és ez ennek következtében CSALÁS !!!
A nemzetgazdasági méreténél és a társadalmi következményeinél fogva pedig egy hatalmas
köztörvényes bűncselekmény-sorozat, aminek fel kell deríteni a tetteseit!
Mindenki tudja, hogy ez innentől kezdve már politika, mert csak a nemzeti-politika tenné lehetővé a szembeszegülést a bankárhatalommal, amihez egyelőre kissé gyengének tűnik, de ez bármikor változhat.
De a kanóc már jól érezhetően ég, mivel a devizahitelesek terhei kezdenek az elviselhetetlenségig fokozódni.

Gambit írta...

Ez az ember igen hamar antiszemitanácinyilasfasisztarasszista lesz, majd legalább ilyen hirtelenjében munkanélküli...

eSzeL írta...

A bankok jelen formában való működése államilag támogatott csalás. A "deviza hitelek" (amit az orbánkormány törvényesített a végleges formájában) árfolyama 2008-ban szaladt el, amikor a "nemzeti" bank megszüntette az addig az állam védelmére fenntartott árfolyam ingadozás megakadályozó szabályozóit. Tervszerű volt az egész eladósítás. A pártok intézkedései egymásra épülnek, azok egymás nélkül nem fejthetnének ki számottevő hatást. Így viszont még a megosztás is sikerül.

Maci írta...

eSzel-nek - Lehet, hogy igazad van, nyilván mind a két kormány rátett egy jókora lapáttal. De még emlékszem az OTP lakások ügyére is, ami jóval a kamu devizahitelek előtt történt. Sok család OTP lakást vásárolt kifizethető részletre. Aztán az OTP gondolt egyet és amikor a lakások árának 90%-át kifizették a családok, hirtelen brutálisan megemelték a törlesztő részleteket. A családok persze az emelt részleteket nem tudták fizetni, így a lakások nagy részéből kilakoltatták őket, az ingatlanokat pedig elkobozták és újra értékesítették. Sok család lett földönfutó emiatt. Nagy felháborodás volt, aztán persze nem történt semmi. Én úgy emlékszem, hogy ez viszont szoci kormány alatt történt. Vagy tévednék?

kistutyi írta...

Macinak igaza van.A 8o-as években vettem fel kölcsönt lakásépitésre 3%-ra. Majd a rendszerváltásnál ezt a törlesztést 27%-ra emelte az OTP. A lakást elcseréltem, egy jóval rosszabb minőségüre, csak azért, hogy ne kelljen új kölcsönt felvenni. Adóságom nincs, de mégegyszer az életben nem lesz már rendes lakhatási lehetőségem, mert közben nyugdíjas lettem és örülök ha a mindennapi betevőm és a rezsim rendezni tudom. Ezért is útálom a sok süket propagandát, mert az átlag embernek itt Magyarországon csak ilyen és a fentiekhez hasonló lehetősége van a "minőségi élet" kialakítására közel 4o éves munkaviszony után.

gondor4 írta...

Ki tudja-e valaki számolni,hogy hányszor "vetették"meg vele,a lakótelepi lakását?Addig kísérleteznek és emelgetik a "közös"költségnek nevezett uzsorát,míg a végén elveszíti.Természetesen "törvényesen".Teljesen mindegy,hogy melyik kormány alatt történik a kifosztásunk folyamatos.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló