A tét nem kicsi

Néhány hete, amikor Doubravszky Györgyöt kinevezték a pénzügyi jogok biztosává, sokan azt találgattuk, hogy a kormány vajon majd milyen szerepet szán az amúgy tisztességes gondolatokat megfogalmazó, a problémákhoz jószándékkal közelítő szakembernek. Aki nagyjából ismeri Doubravszky előéletét, annak nem nagyon volt kétséges, hogy az új ombudsman a devizahitelesek pártján áll, a találgatás tárgyát leginkább az jelentette, hogy a narancsosok majd meddig engedik őt elmenni a bankok elleni harcban.

A kérdés, mivel konkrét döntések még nem születtek, természetesen továbbra is nyitott, de azért az már talán bátran kijelenthető, hogy Doubravszky a megoldás irányába mozdult el. Első lépésként a probléma konkrét nevén nevezése felé kezdte vinni a dolgokat, ami azért ebben az országban valljuk meg, az elmúlt húsz évben nem nagyon volt gyakorlat. Kormányzati szinten pedig pláne nem. És arra sem volt eddig konkrét példa, hogy egy ilyen pozícióban lévő ember kimondja azokat a szavakat, amiket Doubravszky György múlt pénteken kimondott az általa szervezett Hiteles párbeszéd a devizahitel probléma lehetséges megoldásairól című rendezvényen:

„Minél előbb meg kell oldani a devizahitelezés problémáját, különben az egész rádől az országra. Ma már legalább százezer család fizetésképtelen. Ők azok, akik 90 napnál hosszabb ideje nem tudják fizetni a devizahiteleik után a törlesztőrészleteket. A hitelek kezdenek kifizethetetlenné válni, és az emberek élete is kilátástalanná válik, ezek az adósok már az utolsó tartalékukat is felélték.

Sok család szétesett, sőt, még szomorúbb, hogy egyes becslések szerint már mintegy háromezren lettek öngyilkosok amiatt, hogy devizatartozásukat nem tudták törleszteni. Ezek olyan tragédiák, amelyeket az ország nem engedhet meg magának. A helyzet tisztázásáig le kell állítani a kilakoltatásokat, mert ezt a folyamat reparálhatatlan károkat fog okozni, a problémákra pedig még ebben az évben megoldást kell keresni.”

Tiszta, egyértelmű és legfőképp igaz mondatok. Azonban Doubravszky itt nem állt meg. Jól láthatóan nem az volt a célja, hogy néhány együttérző gondolattal elterelje a lényegről a figyelmet, hanem tovább folytatta az előadását immár konkrét lépést is bejelentve:

„Először is meg kell vizsgálni, hogy a devizahitelek mögött valójában volt-e deviza. Ha bebizonyosodik, hogy a devizahitelek valójában csak deviza alapú forinthitelek voltak, vagyis a bankoknak nem kellett megvásárolniuk a kölcsönök alapjául szolgáló külföldi fizetőeszközt, akkor minden, a hitelesek által megfizetett plusz költség a bankok olyan extra nyeresége, ami valós forinthitelezés esetén nem keletkezett volna. Ez a konstrukció pedig közel áll az uzsorához.

A kérdésben a civilek és bankok egyelőre elbeszélnek egymás mellett. Éppen ezért pénzügyi biztosként egyik első és legfontosabb feladatomnak azt tekintem, hogy megkeressem azt a szervet vagy személyt, aki a jogszabályok erejénél fogva jogosult annak megvizsgálására, hogy a devizahitelek mögött volt-e valójában külföldi fizetőeszköz.”

A fentiek fényében azt hiszem még inkább jogos a kérdés: vajon a narancsos kormányzat meddig engedi elmenni Doubravszkyt a bankok elleni harcban?

Nyílt titok, pénzügyi berkekben már évek óta téma, hogy minden bizonnyal nem volt tényleges deviza a devizahitelek mögött. Ez pedig a pénzügyi biztos szavaiból kiindulva azt jelenti, azt jelentheti, hogy a megkötött szerződések érvénytelenek. Ergo a devizahiteleket forintosítani kell a felvett árfolyamon. Ez egyrészt egycsapásra megoldaná a lakossági problémákat, másrészt nem kis földindulást okozna nemcsak a honi, hanem az európai bankrendszerben is, hisz a hazai pénzintézetek döntő többsége, mint jól tudjuk, külföldi tulajdonban van.

A tét nem kicsi.

Egyik oldalon sem.