Mint Columbo felesége

Felvilágosult, mélyen demokratikus világ ide, integrációs elképzelések végeláthatatlan sora oda, a cigánykérdés jól láthatóan valahogy nem akar megoldódni sehol sem. Sem Közép-Európában, sem Nyugat-Európában, de még a messzi Kanadában sem. Ugyan mindenhol megy a píszí szöveg, mindenhol folyik az antirasszista küzdelem, de amióta már a felvilágosult nyugati demokráciák is a saját bőrükön tapasztalják a roma kultúra hétköznapokra gyakorolt hatását, azóta már ők is tudják, és ha nyíltan nem is, de a színfalak mögött már ki merik mondani, hogy az eddig általuk is hangoztatott megoldási elvek, a politikailag korrekt felszólalások álszentsége egy jottányit sem segíti a probléma megoldását.

A nyugati társadalmak egész gyorsan, szinte néhány év alatt rájöttek arra, hogy a cigányok esetében az integráció működésképtelen, hogy az egész olyan, mint Columbo felesége: sokan, sokat beszélnek róla, de még senki nem látta. Ezért aztán tettekben ma már nem is törekednek arra, hogy ezzel a túlzás nélkül reménytelennek nevezhető kísérlettel tegyék próbára a saját polgáraik türelmét és tűrőképességét.

Azonban jól jellemzően a mai nyugati berendezkedésre és világképre, nem az eddigi álláspontok felülvizsgálta történik meg, nem az eddigiektől gyökeresen eltérő, új megoldások kidolgozása indul el, hanem a problémák szőnyeg alá söprése válik egyre inkább elfogadott állásponttá. A nyugati országok vezetői ma már nem megoldást keresnek, hanem tüneti kezelést próbálnak alkalmazni. Nekik már eszük ágában sincs a cigányokat valamilyen módon integrálni, mert sokkal egyszerűbb megoldás az, hogy ha visszaküldik őket oda, ahonnan jöttek.

Olaszországban és Franciaországban rávették és ráveszik a cigányokat, hogy üljenek fel az ingyen repülőre és menjenek haza. Mindemellett adnak még egy kis költőpénzt is nekik, csak minél előbb takarodjon mindenki vissza oda, ahonnan jött. Kanada mára eljutott odáig, hogy már nem is a hazautaztatásra helyezi a hangsúlyt, hanem arra, hogy a cigányok már eleve el se induljanak a tengerentúlra. Ennek a programnak a megvalósítását lehet látni manapság Miskolc utcáin, ahol a kanadai kormány óriásplakátokon hirdeti, hogy vége az eddig működő kanadai élősködésnek, hogy senkinek még csak eszébe se jusson elindulni, mert rövid időn belül vissza fognak toloncolni mindenkit.

És a nyugatiak ezzel a maguk részéről megoldottnak is tekintik a problémát, azzal pedig, hogy mi itt mit kezdünk az ingyenélőkkel, nem nagyon foglalkoznak. Pontosabban csak az érdekli őket, hogy maradjon a status quo, hogy a cigányok maradjanak Európának ezen felén. Ez pedig bőven megér nekik néhány milliárdot, mert a felzárkóztatási programok címen elköltött eurókötegek mellett is, ez a megoldás még mindig olcsóbb és elviselhetőbb számukra, mint arrafelé eltartani őket, mint az otthonaik szomszédságában együtt élni velük.

Arról már nem is beszélve, hogy így tovább lehet játszani a felvilágosult nyugati demokratát, így mehet tovább az észosztás, mehet tovább az itteni elvtársak megélhetési rettegése. Jó kis riportokat és felvételeket lehet készíteni a kelet-európai nácikról, a rasszistákról, a pusztabunkókról, akik nem képesek magukévá tenni az európai értékeket, akik nem képesek betartani az európai normákat.

Mindeközben a cigányok által ellepett területeken a társadalmi feszültség egyre nő, a kilátástalanság hatására pedig egyre sajátosabb megoldási javaslatok születnek. Olyanok mondjuk, mint néhány napja Erdélyben, ahol a magát Temesvári Autonóm Nacionalistáknak nevező csoport, megelégelve a kormányzati cigánypolitika eredményekben nem túl gazdag tevékenységét, felhívást tett közzé a világhálón, miszerint 300 lejt, azaz nagyjából húszezer forintnak megfelelő összeget fizet azoknak a bánsági cigány nőknek, akik igazolják, hogy 2013 folyamán meddővé tételi műtétnek vetették alá magukat. A kezdeményezést azzal indokolták, hogy „ha már nem tudják eltartani az ivadékaikat, így legalább azok nem lesznek a román társadalom terhére.”

Természetesen az vitathatatlan, hogy a meghirdetett temesvári program finoman szólva sem túl humánus, és az sem kérdés, hogy az elképzelés nem válik majd a mindennapok gyakorlatává, annak fényében pedig pláne nem, hogy a román hatóságok az ottani Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) ajvékolásának hatására, „fasiszta, rasszista és xenofób propaganda alapos gyanújával” eljárást indítottak a csoport ellen. Több gyanúsítottat kihallgatás végett előállítottak, a felhívást tartalmazó honlapot pedig pillanatok alatt lelőtték.

Azonban mindentől függetlenül a történet mégis nagyon jól rámutat arra, hogy a súlyosan cigányfertőzött társadalmak mára elértek a tűrőképességük határára. A történet jól mutatja, hogy ma már szinte nem lehet, és igazából nincs is hová hátrálni. Ha nagyon rövid időn belül nem lesznek változások, ha nagyon rövid időn belül nem lesznek valós eredményeket hozó állami intézkedések, a cigányok okozta társadalmi feszültségek robbanásig feszülhetnek. Ez pedig józan ésszel nézve, az itt élők közül nem lehet senkinek sem az érdeke.

Az itt élők közül...