Kezdünk kellően szegények lenni

A nyolcvanas években félig viccesen, de félig komolyan azt mondogattuk: ez a nép csak akkor fog fellázadni, ha megszüntetik a tévét vagy a villamosközlekedést. Tévéből azóta mindig csak több lett, de a közlekedés betalált: nemsokára jött a taxisblokád a benzin árával összefüggésben. Eddig ez volt az egyetlen országos szintű megmozdulás. Ha lesz még – márpedig előbb-utóbb lesz -, az is a mindennapok valóságából fog táplálkozni, nem ideológiákból.

Most egy 2013-as ózdi történetet, illetve városműködtetési helyzetelemzést mesélek el. Téved az, aki úgy gondolja, hogy marginális, és hogy őt nem érinti. Modell.
Mellesleg ha a nemzeti radikális erők valaha is kormányozni remélnek, fel kell készülniük az ilyesféle problémákra, amiket nem lehet zászlólengetéssel vagy akár esetleges önfeláldozással megoldani.

Az alaphelyzet egyszerű: a városban a Volán vállalat január elsejétől 28 százalékkal, vagyis drasztikusan csökkentette a helyijárati buszközlekedést. Azt, amely a korábbiakban fokozatosan amúgy is súlyosan redukálódott. Oka az, hogy az eddig a finanszírozására kapott állami források most hipp-hopp megszűntek, az önkormányzat pedig csóró, és nem tud adni.

Aki annyira okosnak képzeli magát, az most legyen okos, és osszon egy kis észt, mit kell tenni.

Más városokban is ilyesmi csökkentések történnek, de Ózdon a település szerkezetéből adódóan különösen súlyos következményekkel jár a lakosságra, mert a keskeny és hosszú völgyekben húzódó lakóterületeket elszakítja egymástól.
Már hónapokkal előre tudni lehetett ezt. Mégis csak akkor tudatosult a lakosságban, amikor tényleg nem jöttek a buszok.

Tanulság: a nép a szóból nem ért, hanem csak azt fogja fel, amit a bőrén tapasztal.


Ekkor kisebb csoda történt: a lakosság önszerveződésbe kezdett. Abban a városban, ahol egyetlen pofon nélkül lenyelték a tizenvalahány ezer munkahely megszűnését, az elcigányosodást, Benedek korábbi MSZP-polgármester és elképesztő pereputtya botrányait, a város vagyonának elpanamázását, mindent.

Tanulság: a szilvalekvár is robbanhat, ha megtaláljuk hozzá a megfelelő gyutacsot.


Nagyon hamar több mint háromezer aláírás gyűlt össze, ami itt rengetegnek számít. Aktivisták, szervezők emelkedtek elő. Olyan emberek, akik korábban soha nem foglalkoztak ilyesmivel.

Tanulság: igenis vannak embertartalékok.


A szervezés és az egész kis népmozgalom során az aktivisták folyamatosan hangsúlyozták, és be is tartották, hogy a közös fellépésnek nincs köze semelyik politikai párthoz. A rátenyerelni kívánókat elhajtották.

Tanulság: az emberek a pártokat nem annak tekintik, amiknek azoknak lenniük kellene, hanem hajráfradi, hajrávasas-jellegű öncélú ordibálási alkalomnak, valamint persze egy csomó karrierista terepének. Mihelyt valami valóban közös fellépéssel próbálkoznak, eltolják maguktól a pártokat.


A több mint háromezer aláírással delegáció ment a városvezetőséghez. Ott a fideszes főemberek arroganciával és cinizmussal fogadták őket. Kétségbe vonták, hogy a delegáció tényleg a lakosságot képviselné, és hogy valós igény lenne a korábbi járatsűrűségre. Pedig tudván tudták, hogy dehogyisnem.

Tanulság: a Hatalom sok esetben azért arrogáns, mert így próbálja leplezni, hogy be van szarva.


Közmeghallgatást, lakossági fórumot a városvezetőség nem szervezett. Pedig ha van közügy, akkor ez az.

Tanulság: a politikusoknak az úgynevezett demokrácia kizárólag és csakis annyi, hogy „végre én ugatok, nektek kuss”.


Önkormányzati ülésen újabb delegáció jelent meg. A városvezetőség taktikát váltott, már nem vitatta a megjelentek legitimitását, és nem cinikusan, hanem szőrmentén állt a témához. Álláspontjuk lényege az volt: „majd”. Ez a majd persze nem-et jelent, és ez fokozatosan ki is fog derülni...
De egyelőre megmentette a helyzetet. Már amennyire lehet.
Több busz nem lesz. Feszültség lesz, ami egyre növekszik.

A fideszes városvezetés lapít és túlélésre játszik. Pedig most ebben valóban nem sárosak. A központi kormánypénz az, ami kiesett, és ami miatt ilyenképpen és sok egyéb módon romlik a helyzet. Nyugodtan megmondhatnák. Nem mondják meg, mert ahhoz őszintének kellene lenni. Ahhoz viszont nincsenek hozzászokva, nem az ő elemük, eszükbe sem jut.

Meg kellene mondani, hogy nincs pénz az országban, miért nincs, hová tűnik.

A lakosság elsöprő többségének is messze túl van a horizontján, hogy ilyen összefüggéseken rágódjon. Annyit látnak, hogy egyre kevesebb ez meg az meg amaz van, lepusztulás folyik, és sorra megkérdőjeleződik minden olyannak a megléte, ami korábban a természetesség szintjén tartozott a mindennapi létezéshez.

Ha megkérdezzük, hogy hová tűnt és tűnik el a rengeteg pénz, ami korábban megvolt a buszokra (egészségügyre, oktatásra, stb), Ózdon – de nemcsak itt – három típusválasz várható:

1. Ellopják a politikusok, de különösen X és Y és Z aktuálisan uralkodó politikus, hülyeorbán, hurráemeszpé! (Az ilyet válaszolóknak hiába van némi igazuk, de a legbutábbak, viszont nagyon sokan vannak.)
2. Elmegy cigányajnározásra. (Ebben már több a realizmus, Borsodban a mai ínségesnél is ínségesebb időkben is számlálatlanul röpködnek a százmilliók és a milliárdok a cigányokra.)
3. Azért nincs pénz, mert a háttérhatalom globalista szivattyúja üzemszerűen kipumpálja a gyarmattá alázott Magyarországból. (Egyre többen ismerik fel, hogy ez a lényeg.)

Keserűen azzal ironizálunk, hogy azért nem lázadtunk fel eddig, mert még mindig nem vagyunk elég szegények. Nos, kezdünk már... És akkor az autóbuszt hiányoló ösztönös, de könnyen elemi erejűvé berobbanható népmozgalmak akár napok alatt elsöpörhetik a pártosdi-bohóckodást a sok piócával és hiénával, és azonnal, direktben kerül fel a kérdés, hogy hová lesz a pénz. De akkor már nem lesz mellébeszélés.