Kolompár megúszta


Dübörög az elszámoltatás. Azt hiszem, ez köztudott. Nem baj, ha az átlagember nem vesz belőle észre semmit, dübörög akkor is. És kész. Ez megkérdőjelezhetetlen.

Annak sincs semmi jelentősége, hogyha megkérdeznénk bárkit ebben az országban, legyen az bármelyik pártnak is a szimpatizánsa, hogy soroljon már fel nem több, csak három büntetéssel lezárt ügyet, ami a kormányváltás óta az elszámoltatás kategóriájába eshet, akkor nem sokan tudnának kimerítő választ adni a kérdésre. Minden bizonnyal azért, mert nem is lehet.

De az elszámoltatás dübörög. Legalábbis a narancsos vakítás szerint mindenképp. És hogy ez mennyire így van, azt jól mutatja az a múlt csütörtöki jogerős bírósági ítélet is, melyben a Fővárosi Ítélőtábla felmentette Kolompár Orbánt a hatrendbeli, „a választás, a népszavazás és a népi kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény” vádja alól.

Persze most sokan mondhatnák azt, hogy ez csúsztatás, hogy ez egy régi történet, csak kissé elhúzódott a vége. Az ügy valóban nem most kezdődött, ez kétségtelen, de ez a lényegen azt gondolom, egy cseppet sem változat.


2008. november 16-án, a korábbi testület önfeloszlatása miatt időközi cigány kisebbségi önkormányzati választást kellett tartani Heves megyében. A referendum látszólag rendben le is zajlott, sem előtte, sem a voksolás napján senki nem tett panaszt a választási bizottságnál a jelölés vagy a szavazás lebonyolításával kapcsolatban.

Rá fél évre aztán a Célpont stábja elkezdte kapargatni az ügyet, minek után előkerült néhány egykori részvevő, akik határozottan állították, hogy a választásokon visszaélések történetek. Kiderült, hogy Kolompár és társai 30-50 ezer forintos havi jövedelmet biztosító kistérségi referensi megbízást ajánlottak némelyeknek cserébe azért, hogy rá és szervezetére, a Magyarországi Cigányok Országos Fórumára (MCF) szavazzanak. Egyes tanúvallomások szerint voltak, akik mobiltelefont is kaptak a voksukért.

A tévéműsor levetítése után előzetes rendőrségi információgyűjtés, majd hivatalos eljárás indult az ügyben, ahol a tévében is nyilatkozó tanúk, továbbra is fenntartották az általuk elmondottakat. Az ügy végül vádemeléssel került a bíróság elé, melyben H. Sándor elsőrendű, Kolompár Orbán másodrendű és D. Edina harmadrendű vádlottakat kétféle bűncselekmény elkövetésével gyanúsították meg. Az egyik szerint a 2008 novemberi választással összefüggésben. H. Sándor és Kolompár a választások rendje elleni bűncselekményt, a másik szerint H. Sándor még egy okirat-hamisítást is elkövetett, melyben D. Edina bűnsegédként vett részt.

A látszólag teljesen sima ügy aztán a bírósági szakaszban, immár a narancs-éra alatt, kis gellert kapott. Az elsőfokú bíróság ugyanis először kizárta a rendőrségi kihallgatásokról szóló, a bűncselekményeket minden szempontból feltáró jelentéseket, mondván azok még az információgyűjtés időszakában készültek akkor, amikor még nem volt hivatalos eljárás az ügyben. Azaz ilyen esetben csak beszélgetni lehet valakivel, kihallgatni nem. Ergo az elhangzottakról csak jegyzőkönyv készíthető, jelentés nem.

Aztán a bíróság másodjára kizárta a HírTv szóban forgó riportját is, mivel a bíró szerint „a felvétel ugyan tartalmazza a vádiratban is megnevezett tanúk nyilatkozatát, de a felvezető szöveg és a kommentár a vádlottak felelősége tekintetében értékítéletet tartalmaz, ezért az a pártatlan bírósági tárgyaláson nem vetíthető le”.

Így aztán a végére nem maradt semmilyen bizonyíték. A tanúk emlékezete érdekes mód erősen megkopott és a tárgyalások végére már senki nem emlékezett semmire sem. A Heves Megyei Bíróság 2011 októberében „a tényállás nem egyértelmű tisztázása” miatt aztán felmentette a választási csalás vádja alól Kolompárt. A másodfokú ítélet pedig a múlt héten egy az egyben helyben hagyta a korábbi végzést.

Ennyi.

Így megy ez.

Természetesen azon el lehet mélázni, hogy az-e a felháborítóbb, hogy rendőrség akarva-akaratlanul ilyen alapvető hibát követ el, vagy az-e, hogy a magyar bíróságok ítélkezési gyakorlata és a józan ész között manapság már semmilyen összefüggés nem fedezhető fel.

De legyen bárhogy is, egy biztos. Az egész magyar igazságszolgáltatás jól láthatóan egy lepattant kupleráj színvonalán mozog. És ez akárhogy is nézzük, mindig a mindenkori kormány felelőssége.

4 kommentek:

Névtelen írta...

De hát megírtuk itt ezen a blogon jóelőre, hogy Kolompár Orbán valószínűleg nem lesz lecsukva, mert nem véletlenül működött közre annyira és úgy a parlamenti választásban az ózdi körzetben 2010-ben...
Freca

Névtelen írta...


„ A törvényről

A törvény olyan, mint a pókháló, amely megfogja a kisebb állatokat, a nagyobbak azonban átjutnak rajta. A dongó beléje jutva széttépi, s kirepül belőle, a kis légy azonban fennakad benne.”

„hol a bűnözők a törvényhozásban ülnek, soha törvény elé nem kerülnek!” Bölcsességek könyve!

ProliProfil írta...


A mai Magyarországon, dolgozni nem, csak bűnözni lehet (érdemes).
Különösen eredményesen bűnözhetsz, ha beletartozol a kormányfő "minden állampolgárainak" egyre bővülő csapatába. Ha, csak sima, kipusztulásra ítélt MAGYAR vagy, nyitva a határ, nyitva a temető. Sőt, szlogenjük szerint, ha "véletlenül" lemaradsz, a kenyérért való küzdelemben, nem hagynak az út szélén. (rögtön löknek az árokba, mint cigányok a döglött lovat)

Annakidején, Gyurcsány és Tsai. bűnszövetkezet permanens képviselőivel kapcsolatban többször felvetődött a kérdés, ez nem létezik, ezek ennyire hülyék ? Aztán kiderült, nem, ezek ennyire elvetemültek, és Téged, Minket néznek hülyéknek.
Akkor is, most is, az u.n. "igazságszolgáltatás" döntött, dönt ma is. A sommás ítéletük : Hülye vagy MAGYAR! (ha az igazságot keresed)

Miközben tehetelenül heversz az árokban a "segítő kezek" munkájának eredményeként, elmélázhatsz : ezek a bírák, mikor mennek külföldre a megélhetésükért ?

kistutyi írta...

Igy számoltat el a Fidesz, a cigányok továbbra is bátran garázdálkodhatnak, élősködhetnek rajtunk, a Jobbikos Gyöngyösit meg letiltja az összes hivatalos külföldi útjárol a házelnök.Mert nálunk azt a szót, hogy zsidó, cigány, tilos kimondani fővesztés terhe mellett. Tabu! (A hivatalos külföldi útra, pedig majd az egyik MSZP-s haver megy.)Tehát volt némi igazság a brüsszeli "birálatokban". Ha a Jobbikos képviselők nem fogadnak szót, jön a retorzió. Kivezetés a teremből, pénz megvonás, sarokba állítás stb. mint az óvódában! Mind ez az Mszp és az Lmp kérésére. A biróság? A biróság megint egy minket, folyton lealázó,kirabló, rajtunk élősködő, népség egyik tagjának: Kolompárnak javára dönt!Remélem, hogy a Fideszes rajongók a 2014 -es választásokig komolyan elgondolkodnak, mi megy már megint ebben az országban! Egyenlőre dübörög a fideszes demokrácia a hitgyülekezet segítségével. Mert senki ne gondolja, hogy az "Együtt Jeruzsálemért" heppeninget nem a hitgyülekezet tagjai csinálták, síppal, dobbal, a letünt és visszakapaszkodni akaró vezérekkel együtt. Ehhez kellett A Jobbikos Gyöngyösi felszólalás szándékos félremagyarázása.Mi meg állunk és nézünk, mint "bobi" a moziban. Hogy, hogyan is juthattunk idáig?

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló