Feláldozva a Szent Fogyasztás oltárán

Ma már sokan nem is tudják, hogy honnan ered a Mikulás. Felnőtt fejjel már csak arra emlékszünk, milyen érzés volt várni rá, majd örömmel meglesni, hogy mit tett az olyan nagy gonddal kifényesített csizmákba. Pedig a Mikulás története igazán érdekes, a hozzá kapcsolódó dolgok pedig pontosan leképezik azt, hogy mennyit és merrefelé változott a világ az elmúlt évszázadok alatt.

A legenda Kr. u. 245-ben kezdődött, amikor is a kis-ázsiai Anatóliában, Patara városában, egy gazdag családban megszületett a ma már Szent Miklósként tisztelt gyermek. Alig kezdte el iskoláit, amikor a városban nagy járvány tört ki, és mint kisgyermek árvaságra jutott. Ezért a szüleitől örökölt hatalmas vagyonával apja testvéréhez, Patara érsekéhez a város kolostorába költözött. Az ő felügyelete mellett nevelkedett, s gyermekévei alatt megszerette a kolostori életet, majd iskoláinak befejeztével a papi hivatást választotta.

Életét az emberiségnek és a gyerekek tanításának szentelte. Bárki kérte, mindig segített. Emberszeretete, segítőkészségének híre messze földre eljutott. 270-ben épp egy zarándoklatra tartott Jeruzsálembe, amikor a tengeren óriási vihar kerekedett.

Két tengerész vízbe esett, az egyik hajó pedig majdnem elsüllyedt, mikor Miklós pap hirtelen kimentette az embereket és megjavította a hajót. Miután végzett, imával köszönte meg Isten segítségét, majd vízbe vetette magát és eltűnt a megrémült emberek szeme elől, akik azt hitték, hogy egy égi Szent segített rajtuk.

Ugyanebben az időben, Anatólia fővárosában Myrában épp az anyagias püspökök versengtek egymással a betölthető tisztségekért. A pozíciók fontosak voltak, hisz a város adottságai igazi gazdagságot biztosítottak a lakosságnak és persze a vezetőknek egyaránt. Az elanyagiasodott és korrumpálódott püspökök, rendszeresen váltogatták egymást. Volt, aki csak néhány hónapig töltötte be ezt a szerepet, de volt, aki kihúzta másfél évig is. Történetünk idején a püspöki tisztért való versengésben már nem tudtak megegyezni. Négynapi vádaskodás és önjelelölések után, valamint az egyik főpap látomására a püspöki kar meglepő határozatot hozott: "az legyen Myra városának püspöke, aki felszentelt papként elsőnek jön be a városkapun."

Épp Miklós pap tért be akkor hazafelé menet, így őt azonnal püspökké választották és ezt az egyházi tisztséget 52 éven keresztül töltötte be. Később a zarándokút tengerészei is betértek hálaadásra imádkozni Myrába, ahol a templomban felismerték a hajójukon imádkozó személyt Miklós püspökben. Ettől kezdve a tengerészek védőszentje lett, akik a bajban hozzá imádkoztak.

Évek alatt a szeretete, a gyerekekkel, az emberekkel való törődése miatt a város lakói annyira megszerették, hogy nem csak püspöküknek, de vezetőjüknek is tartották. Egyszerű emberként élt a nép között, miközben tanított és szeretetet hirdetett. Vagyonát a gyerekek és az emberek megsegítésére áldozta. Minden este órákig sétált a városka utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra. Így esett meg a legismertebb legendájához tartozó történet is, ami tényleg valós eseményen alapul:

A kolostor szomszédságában élt egy elszegényedett nemes ember, aki úgy elnyomorodott, hogy betevő falatra is alig jutott. Három férjhezmenetel előtt álló lánya azon vitatkozott egy este, hogy melyikük adja el magát rabszolgának, hogy tudjon segíteni a családon, és hogy a másik férjhez tudjon menni. Ekkor ért a nyitott ablak alá Miklós püspök. Meghallotta az alkut. Visszasietett a templomba, egy marék aranyat kötött keszkenőbe, és bedobta az ablakon.

A lányok azt hitték, csoda történt. Majd egy év múlva ugyan
ebben az időben még egy keszkenő aranyat dobott be a második lánynak. A lányok kisiettek, mert lépteket hallottak az ablak alól. Akkor látták, hogy egy piros ruhás öregember siet el a sötétben. Harmadik évben ezen a napon nagyon hideg volt, és a püspök bepalánkolva találta az ablakot. Ekkor felmászott a sziklaoldalban épült ház tetejére, és a nyitott tűzhely kéményén dobta be az aranyat. A legkisebb lány éppen ekkor tette harisnyáját a kandallószerű tűzhelybe száradni, és a pénz éppen beleesett.

Az idők folyamán aztán kitudódott a titok, hogy a jótevő maga Miklós püspök, ugyanis a legkisebb lánynak bedobott aranyak között volt egy olyan darab, amit a helyi aranykereskedő előzőleg adományozott a papnak egy szerencsés üzletet követően. Ezt felismerve már mindenki tudta, hogy ki a titokzatos segítő. De kiderült ez abból is, hogy december 5-én, a névnapja előestéjén a hideg idő beköszöntével rendszeresen megajándékozta a gyerekeket mindenféle édességgel. Ezért az adakozásaiért a nép elnevezte "Noel Baba"-nak, ami azt jelenti "Ajándékozó Apa".

Miklós hosszú, békés öregkort ért meg. A legenda szerint lelkét 326. december 5-én angyalok vitték végső nyughelyére, ahol egy tiszta forrás eredt. A mai magyarázatok szerint ebből a tiszta forrásból áradó szeretettel küldi legendája a mai gyerekekhez utódát, a Mikulást.

A Mikulást, akit mára már a világ teljesen átalakított.

Szent Miklós püspök emléknapja nálunk Oláh Miklós püspök prímás alatt, az 1560-ban tartott zsinat döntése szerint 1610-ig parancsolt ünnep volt. Azonban a kötelező ünnepek sorából az 1611. évi nagyszombati zsinat törölte.

Ezután a 18. század végén német mintára jelenik meg ismét Magyarországon Miklós napi esemény egy álarcos, jelmezes játék formájában, amit nem sokkal később a gyerekek ijesztgetése miatt be is tiltottak, mivel nem a ma ismert, jókedvű, pirospozsgás Mikulás járt házról házra, hanem egy félelmetes, koromfekete arcú, láncot csörgető rém, aki egyszerre jutalmazott és büntetett. A szokás kapcsán többféle eredetmagyarázat alakult ki, a legelterjedtebb álláspont szerint a rémisztő alak Odin germán főisten továbbélése, akinek kettőssége, a jó és a rossz mutatkozik meg a december 6-i szokásban: jóságos alakja ajándékot oszt, míg büntető alakja ijesztgetett.

Eközben a tengerentúlon is erőre kapott a Mikulás-kultusz. 1804-ben a holland bevándorlók által frissen alapított New York Historical Society holland tradíciók szerint az ajándékhozóként tisztelt Szent Miklóst választotta védőszentjének. A társaság 1810-es karácsonyi vacsoráján helyet kapott egy fametszet, amely Szent Miklóst ábrázolta; alatta egy holland vers volt olvasható, amely a Sancte Claus címet kapta. 1821-ben William Gilley költeményében is megjelenik egy bizonyos ajándékhordó „Santeclaus”, ahogy éppen óriásbundába öltözve, rénszarvas által vontatott szánkón közlekedik. 1822-ben Clement Clarke Moore lejegyzett egy másik verset, amelyet gyermekeinek olvasott fel. Moore történetében a szánkót nyolc szarvas húzta, emellett a szerző bevezette a kéményen való leereszkedés toposzát is.

Az emberi Mikulás figurája először 1841-ben tűnt fel, amikor egy philadelphiai kereskedő, J.W. Parkinson felbérelt egy férfit, hogy jelmezben másszon fel boltja kéményére. 1863-ban a Harper’s Weekly egyik karikaturistája, Thomas Nast kialakította saját Mikulás-képét, vidám bajszokat rajzolva a tetőtől talpig bundába öltöztetett nagyszakállúnak. 1869-ben megjelent egy könyv is, amelyben Nast rajzait gyűjtötték össze. Ebben kapott helyet George P. Webster egy verse is, amelyben a szerző az Északi-sarkot jelölte meg a Mikulás lakhelyéül. Bár Nast rajzaiból nem derül ki, hogy a Mikulás valójában mekkora (manóméretű és emberszabású rajzok egyaránt megtalálhatóak munkái közt), 1881-es rajza igen közel áll napjaink ábrázolásához.

A XIX. század végére már kezdett többé-kevésbé közismertté válni a Mikulás figurája, bár ekkor még egyaránt előfordultak kicsi és nagyméretű alakok is. Általában testes férfiként ábrázolták, de előfordultak normál testalkatú és sovány Mikulások is. Öltözéke jellemzően bunda volt, illetve piros, kék, zöld vagy lila ruházat. Egy Louis Prang nevű bostoni nyomdász, az amerikai karácsonyi üdvözlőlapok atyja 1885-ben kiadott egy képeslapot, amelyen piros ruhában ábrázolja a Mikulást. A túlsúlyos, piros öltözetet viselő öregúr figurája innentől kezdett igazán széles körben elterjedni.



És innentől már beindult az üzlet is.

Az 1930-as évek elején a növekvő Coca-Cola Company arra kereste a választ, hogy télvíz idején hogyan lendíthetnék fel az ilyenkor hagyományosan pangó üdítőpiacot. Felbéreltek egy tehetséges reklámgrafikust, Haddon Sundblomot, akinek a nevéhez fűződnek a Mikulást a Coca-Colával összekapcsoló képek. E reklámok visszatérő elemei lettek a Coca-Cola marketingjének, és segítettek felpörgetni a téli eladásokat.

Aztán jöttek az újabb ötletek és kitalálták, hogy a Mikulás alakját érdemes összekapcsolni az édességgel. Így létrejött a csokoládé-Mikulás, amit Magyarországon már az elsők között, már 1934-ben elkezdtek gyártani.

A Mikulással kapcsolatos elképzelések a globalizáció hatására tovább változtak. Míg a két világháború között a Mikulás a mennyben élt, a gyerekeket az égből figyelte, segítői pedig manók, angyalok vagy krampuszok voltak, addig a jelenkor Mikulása a Lappföldön vagy az Északi-sarkon él, szánját rénszarvasok húzzák.

Mára pedig eljutottunk oda, hogy az elnevezésen kívül, szinte az egésznek semmi köze nincs már Szent Miklóshoz. A Mikulásra és a többi ünnepünkre is rátelepedett a Szent Fogyasztás. A szeretet ünnepei lassan kiüresednek, mert az emberek többsége elhiszi, hogy csak az üzletekben felvásárolt felesleges dolgokkal lehet kifejezni azt, amit éreznek. A lázas válogatás közben pedig elfelejtik, hogy miről is szól, hogy miről is kéne szólnia az ünnepnek.

És a szeretet szép lassan elsikkad a kommercializmus oltárán.