Ötvenhat ’56

Ötvenhat év telt azóta, hogy azon az októberi napon egy ország fellázadt az önkény ellen. Ötvenhat esztendő múlt el azóta, hogy a tömeg ledöntötte Sztálin szobrát és kitört a forradalom. Ötvenhat év telt el azóta, hogy Magyarország szinte egy emberként világgá kiáltotta: Elég volt!

Az elmúlt ötvenhat év alatt volt, hogy titokban, volt hogy megbújva, volt hogy büszkén, zászlót lobogtatva és volt hogy harcosan emlékeztünk azokra a történelmi napokra. Az ötvenhat év ötvenöt megemlékezésének körülményei mindig mások voltak, de a lényeg, a forradalom üzenete a szabadságról sohasem változott.

 És ma megint itt vagyunk. Immár ötvenhatodszorra.

Ötvenhat ’56.

Játék a szavakkal…, de közben mindannyian tudjuk, hogy ebben a több mint öt évtizedben benne van minden. Benne van Magyarország legújabbkori történelme, benne a mi életünk, és akár elfogadjuk, akár nem, benne van, bele van kódolva a jövőnk is. És nem csak a miénk, a mai nemzedéké, hanem a következőé is…

Ezekben a hetekben ötvenhatodik alkalommal elevenítjük fel az akkori eseményeket, ötvenhatodik alkalommal próbáljuk meg megidézni az akkori idők szellemét, az akkori napok hangulatát. És talán ötvenhatodik alkalommal próbáljuk meg megfejteni a titkot. A titkot, hogy annak idején mitől működött olyan magától értetődően minden, hogy annak idején mitől történt meg az, hogy ideológiától függetlenül egymásra talált a nemzet döntően nagyobbik része. És miközben ezen elmélkedünk, aközben talán akaratlanul is arra gondolunk, hogy manapság miért nem működik mindez.

’56 mára szimbólummá lett, de mégis mindenkinek mást jelent, mégis mindenki más üzenetet akar kiolvasni az akkor elhangzott szavakból, az akkori történésekből. ’56 mást jelent azoknak, akik átélték azokat az időket, akik ma idősen, botra támaszkodva gondolnak vissza, mást azoknak, akik ’56 után születtek, de az életük nagy részét Kádár Magyarországán élték, mást azoknak, akiknek már az életük nagyobbik része a rendszerváltásnak hazudott események utánra esik és persze megint mást azoknak, akik már Antall József kormányzása után jöttek a világra. ’56-ról mindannyian mást gondolunk. És talán azt sem túlzás kijelenteni, hogy mindannyiunknak megvan a maga ’56-ja.

Ötvenhat év egy nemzet életében nem olyan túl nagy idő, de arra elég, hogy ez az ötvenhatévnyi emlékezet összekössön egymást követő nemzedékeket, arra elég, hogy 2012 októberének Magyarországán egyszerre legyen jelen a tegnap, a ma és a holnap.

Igen, ma ott lesz mindenki.

Ott lesznek azok örökösei, akik anno a barikádokon harcoltak, ott lesznek azok szellemi és nem egy esetben tényleges utódai, akik azokban a napokban a sortüzeket vezényelték és ott lesz az a tömeg is, ami érdekből, vagy tudatlanságból majd ide, vagy oda csapódik. És ne legyen kétségünk afelől, hogy majd ma is mindenki ’56 igazi örökösének vallja magát. Ne legyen kétségünk afelől, hogy majd ma is minden politikus, minden párt, minden szervezet magának követeli a szellemi örökséget.

De ez mind hazugság.

’56 szabadsága a miénk. A miénk, a mindenkori átlag magyaroké. Miénk, akik Kádár idején titokban emlékeztünk, a miénk akik ’89-ben ott álltunk a Hősök terén a koporsók előtt és azt hittük, hogy egy jobb jövő jön majd el, a miénk, akik 2006-ban újra kimondtunk, hogy elég volt. ’56 szabadságának igazi örökösei mi vagyunk. Mi, akik ott leszünk ma is az utcán, mi, akik a hétköznapokban így, vagy úgy, de a vállunkon visszük ezt az országot. Mi, akiknek elege van a hazugságokból, a képmutatásból, a kilátástalanságból. Mi, akik nem akarunk idegenekké válni a saját hazánkban.

Mi vagyunk ’56 szabadságának örökösei.

Ez a mi forradalmunk.