A kérdés, amelyet nekünk kell megválaszolnunk

„Maradt-e  ebben  az  országban  annyi  méltóság,  erő és becsület, hogy megvédje magát és barátait azoktól, akik sem törvényt, sem erkölcsöt nem ismernek?” – ezzel a kérdéssel indul a Szíven szúrt ország című film, melyet Kálomista Gábor forgatott Marian Cozma haláláról. Tegnapig titkon talán sokan hittünk, sokan szerettünk volna hinni benne, hogy igen. Tegnapig titkon talán sokan bíztunk abban, hogy lehetett bármilyen felháborító, bármilyen cinikus is a másodfokú ítélet, a Kúria azt majd orvosolja és a Magyar Állam nevében végül olyan döntés születik, amely megfelelő társadalmi választ ad a brutális, embertelen tettekre… 

„Maradt-e ebben az országban annyi méltóság, erő és becsület, hogy megvédje magát és barátait azoktól, akik sem törvényt, sem erkölcsöt nem ismernek?” – ezzel a kérdéssel indul a Szíven szúrt ország című film, melyet Kálomista Gábor forgatott Marian Cozma haláláról. Tegnapig titkon talán sokan hittünk, sokan szerettünk volna hinni benne, hogy igen. Tegnapig titkon talán sokan bíztunk abban, hogy lehetett bármilyen felháborító, bármilyen cinikus is a másodfokú ítélet, a Kúria azt majd orvosolja és végül a Magyar Állam nevében olyan döntés születik, amely megfelelő társadalmi választ ad a brutális, embertelen tettekre. 

De ismét csalódnunk kellett. 

A Kúria büntető kollégiumát vezető Kónya István szerint ugyanis nem volt ok felülvizsgálatra. Így a legfelsőbb bírósági szerv, immár megfellebbezhetetlen döntése az első- és másodrendű vádlott 18-18 éves szabadságvesztését helybenhagyta, Sztojka Iván harmadrendű vádlott büntetését pedig nyolc évről tizenhárom évre súlyosbította. Kónya az ítélet kihirdetését követően indoklás gyanánt mintegy másfél órán keresztül magyarázgatta a megmagyarázhatatlant. Aztán a végén még hozzátette: „a társadalmi elvárásokra való hivatkozás jogilag értelmezhetetlen.” 

„Maradt-e ebben az országban annyi méltóság, erő és becsület, hogy megvédje magát és barátait azoktól, akik sem törvényt, sem erkölcsöt nem ismernek?” – tolakszik ismét előre a kérdés. És ma már mindannyian tudjuk a választ: nem maradt. Nem maradt semmi, csak az emberek arcára kiülő döbbenet, értetlenség és düh. Tegnap végérvényesen bizonyossá vált, hogy a Magyar Állam nem tudja, és igazából nem is akarja megvédeni a polgárait a mocsoktól, a terrortól, a bűnöző cigányhordáktól. 

Azt hiszem nem túlzás azt kijelenteni, hogy magyar igazságszolgáltatás mára függetlenítette magát mindentől, a társadalomtól, az igazságtól, de legfőképp a józan észtől. Mára eljutottunk oda, hogy a bírósági ítéletek nem hogy visszatartanák, elrettentenék a bűnözőket, hanem lényegében bátorítják őket. 

Marian Cozmát 2009. február 8-án cigánybűnözők brutális módon meggyilkolták egy veszprémi lokál előtt. Szándékosan, csoportosan elkövetve, különös kegyetlenséggel. Ivan Pesicet, miközben megpróbálta Cozma életét megmenteni, hátulról alattomosan megkéselték. Csak a szerencsén múlott, hogy túlélte. 

Vajon Kónya István szerint a jogalkotók mire találhatták ki az életfogytiglani büntetést, ha nem erre? Vajon mit kellett volna még elkövetni ahhoz, hogy a bíró úr indokoltnak lássa a legszigorúbb büntetés kiszabását? Vajon ha Kónya István gyerekét hagyják ott holtan, vérben feküdve Sztojkáék, akkor is ez lenne a véleménye? 

Az alaptörvény értelmében az egyes bírósági döntések Magyarország nevében születnek, az eljáró bírók azokat nem magánemberekként, hanem a magyar nép felhatalmazása alapján, a Magyar Állam büntetőhatalmát gyakorolva hozzák meg. Azonban az ítéletek meghozói jelenleg nem kérhetőek számon, az ő döntéseiket hivatalosan senki sem kérdőjelezheti meg, az ítéletek következményeiért, az esetléges tévedésekért pedig semmilyen felelősséggel nem tartoznak. 

Vajon jól van ez így? 

És még fel lehetne tenni tucatszám kérdéseket a bíróság és a bíró úr felé. Lehetne jogászkodni, paragrafusokat citálni, rámutatni a döntés ellentmondásaira, de az igazság az, hogy ennek már nincs semmi jelentősége. Az ítélet megfellebbezhetetlenül kimondatott, minek következtében csak egy lényegi kérdés maradt, de azt már nem a bíróságnak, nem a magyar igazságszolgáltatásnak, hanem nekünk, magyaroknak kell megválaszolnunk: 

Maradt-e ebben az országban annyi méltóság, erő és becsület, hogy megvédje magát és barátait azoktól, akik sem törvényt, sem erkölcsöt nem ismernek?