A bajnok, a riporter és a szarháziak

Az ember azt gondolná, hogyha egy nemzet aranyérmet nyer az éppen aktuális olimpián, akkor azt normális esetben az adott ország összes polgára együtt ünnepli, hogy a sikert mindenki magáénak érzi, hogy a bajnokokat tisztelet övezi. Az ember azt gondolná, hogy ilyenkor mindenki együtt könnyezi meg, ahogy az eredményhirdetés során felhúzzák a nemzeti lobogót, ahogy felcsendül a himnusz. Azonban nálunk, Abszurdisztánban nem ez a helyzet. Itt mindig, itt most is vannak olyanok, akik még ilyenkor sem tudják félretenni a génjeiben hordozott gyűlöletet, akiknek a magyar olimpiai győzelmek is csak egy újabb ürügyet szolgáltatnak beteges ösztöneik kiélésére, akiknek a sikerek is csak egy újabb alkalmat jelentenek arra, hogy belepiszkíthassanak a nemzet egyébként meglehetősen ritka és felhőtlen örömébe…


Az ember azt gondolná, hogyha egy nemzet aranyérmet nyer az éppen aktuális olimpián, akkor azt normális esetben az adott ország összes polgára együtt ünnepli, hogy a sikert mindenki magáénak érzi, hogy a bajnokokat tisztelet övezi. Az ember azt gondolná, hogy ilyenkor mindenki együtt könnyezi meg, ahogy az eredményhirdetés során felhúzzák a nemzeti lobogót, ahogy felcsendül a himnusz. Mondom egy normális országban. Ott ahol, ha vannak is ellentétek, ha vannak is áthidalhatatlan nézetkülönbségek, azok ilyenkor kicsit háttérbe szorulnak és mindenki, mindentől függetlenül együtt tud örülni a sikernek.

Azonban nálunk, Abszurdisztánban nem ez a helyzet. Itt mindig, itt most is vannak olyanok, akik ilyenkor sem tudják félretenni a génjeiben hordozott gyűlöletet, akiknek a magyar olimpiai győzelmek is csak egy újabb ürügyet szolgáltatnak beteges ösztöneik kiélésére, akiknek a sikerek is csak egy újabb alkalmat jelentenek arra, hogy belepiszkíthassanak a nemzet egyébként meglehetősen ritka és felhőtlen örömébe.

A mostani mocskolódások sorát a tukkó Bochkor Gábor kezdte, aki Horváth Mariann riportert - aki egyébként és nem mellesleg hatszoros vívó világbajnok - támadta le azért, mert élő adásban el mert érzékenyülni Szilágyi Áron olimpiai döntőjén: „Én azért nem hatódtam meg, mert annyira meghatódott a műsorvezetőnő, hogy már zavart... Ez iszonyat volt!... Ott lettem volna, izé, mikrofonnak megnyomom a köhögő gombját, két pofon, és elengedem, na, most beszélhet...”

Az eset után az 1987-ben világbajnoki címet szerző női tőrcsapat tagjai, Jánosi Zsuzsanna, Kovács Edit, Stefanek Gertrúd, Szőcs Zsuzsanna, Tuschák Katalin közleményt adtak ki, melyben felháborítónak és iszonyatosnak nevezték a pofátlan rádiós gyalázkodását.

Aztán Gyurta Dani győzelme után előkerült az Indexen egy Magyari Péter nevű szarkupac, aki a Gyurta és Én című írását így zárta: „Kétségtelen, hogy Gyurta Dániel most nagyon nagy szám, mindenki vele foglalkozik, ebben gondolom szerepe van a világcsúcsnak is, ami az eredményjelzőn szerepelt. De ezzel együtt ne felejtsük el, hogy sok szorgalmas ember van még ebben az országban, akik esetleg ugyanígy tudnának örülni annak, ha velük is foglalkoznának a közvéleményben.”

A gyanútlan szemlélődő még fel sem ocsúdott a döbbenetből, amikor megjelent Aczél Endre Az én olimpiám című váladékozása: „A vezető magyarhoz egyre közelebb került az általam megjósolt „igazi” ellenfél, Jamieson, aki olyan hajrát vágott ki, mint amilyet Gyurta szokott. Pontosan olyat. Nem akarok ünneprontó lenni, de mint uszodai veterán, azt mondom: ha 210 méteres a verseny, az angol csap be elsőnek.”

És végül feltéve a koronát a gyökérségre megszólalt, pontosabban bejegyzést tett a Facebook-oldalán a fitness-gagyi Schobert Norbert: „Szerintetek miért égünk ekkorát a Londoni Olimpián? Érdekel a véleményetek a sportról, sportolókról, hozzáértésről, hozzáállásról. Norbi.” Az olvasók aztán szerencsére megosztották a véleményüket Norbival, aki a sok dühödt hozzászólás hatására törölte a bejegyzését, majd sűrű és nem kicsit szánalmas magyarázkodásba kezdett: „El kellett gondolkodnom, hogy miért használtam a szót, miért éreztem égőnek?” – írta később a közösségi oldalon.

Hát ezek ennek az országnak a balliberális értelmiségei. Ezek a felvilágosult megmondóemberek, a véleményformálók, a mértékadó arcok, akiknek lényegében fogalmuk sincs arról, hogy mit jelent az, hogy haza, nemzet. Fogalmuk sincs arról, hogy milyen érzés önfeledten örülni és büszkének lenni honfitársaink sikerének, milyen érzés megkönnyezni a himnuszt. Ők azok, akik még a legfelemelőbb pillanatokban is csak a mocskolódással vannak elfoglalva. Ők, a gyökértelen szarháziak.

És végül álljon itt mintegy kontrasztul, mintegy válaszul az összes mocsokra, az összes gyűlölködésre Gyurta Dani néhány mondta, amit a világra szóló győzelem után mondott:

„Nem azért volt rajtam teher, mert én vagyok a világbajnok az Európa csúcstartó. Azért volt rajtam pici teher, mert 15 millió magyart kellett végigvinnem ezen a 200 méteren és végig éreztem a támogatásukat, végig éreztem a segítségüket. Végig azt éreztem, hogy az elmúlt pár napban is, hogy mindenki támogatott és sok erőt és kitartást adott nekem, s elhitették nekem azt, hogy sikerülhet. Ez az én teljesítményem egyértelműen, de azt gondolom, hogy még 15 millió magyaré egyértelműen!”

Azt hiszem ezek után már felesleges minden szó, minden magyarázat, hisz a fentebb idézett mondatok, a fentebb idézett gondolatok pontosan megmutatják azt, hogy ki hogy viszonyul ehhez az országhoz, ehhez a nemzethez.