A legnagyobb ellenség legyőzhető


A fegyelem az, amikor nem azt tesszük vaktában, ami elsőre eszünkbe jut, sőt nem azt tesszük, ami a közvetlen személyes érdekünk, hanem visszafogjuk magunkat, és igazodunk a viselkedésünkben ahhoz a szabályrendszerhez, amiben előzetesen megállapodtunk. Még akkor is, ha egy-egy pillanatban a saját egyéni szintünkről nézve nem látjuk a közvetlen hasznosságát. Áldozatvállalás és önmegtartóztatás ez. Minden fegyelem végső soron az önfegyelmen al
apul. Tudnunk kell szolgálni. Nem lehet mindenki tábornok. Aki szolgál, az nem szolga, hanem áldozatvállaló a közösségért. Az a legnagyobb odaadás, ha magunkat adjuk oda. A hétköznapokban is! Az igazi harcos csendben van, és bólintani is tud.


A nemzeti radikális oldal példaképei között kitüntetett helyen szerepel a Magyar Királyi Honvédség. Bátorság, hatékonyság, szervezettség, hazaszeretet, szolgálat, világos értékrend - olyan értékek ezek, amelyeket méltán tisztelünk, és magunkénak vallunk.

Sikerül?

Sokszor sajnos kérdőjel kerül a mondat végére.

Egy hadsereg, és egyáltalán a harc - és innentől kezdve nem közvetlenül a katonaságra értelmezem, hanem kiterjesztem minden olyan szervezetre, amely ellenfelek vagy „ellenség” ellen küzd - a valóságban csak a legkisebb részben áll lövöldözésből és cowboyfilmekbe illő hősies jelenetekből. Amikor már ilyesmikre kerül a sor, addigra a lényeg legtöbbször eldőlt - az győz, aki nagyobb létszámban van jelen az itt-és-most helyzetben, és aki előnyösebb pozíciókat szerzett addigra.

Lövöldözni - már bocsánat a kifejezésért - a hülye is tud. Ahhoz nem kell ész.

A hatékony és sikeres szervezeti működés, illetve az eredményesség a szervezettségen múlik. Annak pedig az alfája és omegája a fegyelem. A Magyar Királyi Honvédségnek is az volt a meghatározó tulajdonsága, és nyilván nem az, hogy Iksz Ipszilon katona milyen látványosan tudta lengetni a szuronyos puskát.

A nemzeti radikális oldalnak bizony gondjai vannak ezen a téren. Érthető, hiszen alulról szerveződés történt, és ebből eredően mindenki primadonnának érezhette magát. Elég volt, ha valaki elkötelezettséget érzett magában, és máris azt hihette, hogy nem ő tartozik a szervezetnek, hanem a szervezet őneki.
Kimondva vagy kimondatlanul, még önmaguknak sem bevallva sokan még mindig így érzik. Kétségtelenül van némi igazságuk. Már az is áldozatvállalás, ha valaki nyíltan felvállalja a hovatartozását, kitesz a ruhájára egy jelvényt, vagy tagja valamilyen csoportnak vagy pártnak. De ez nem elég. A közös sikerességhez egy sokkal nagyobb áldozatvállalás is szükséges. A fegyelem.

Emberileg tökéletesen megérthető, hogy ha valaki végre olyan közösségben találja magát, ahol szabadon hangot adhat a nemzeti érzelmeinek, akkor ezt különösebb válogatás és kontroll nélkül meg is teszi. Ha azonban mindenki egyidejűleg így viselkedik, abból káosz lesz, eredményesség legkevésbé sem.
Viták és nézeteltérések mindenütt előfordulnak, ahol sok ember van. A szervezetek, például akár a pártok minőségét az szabja meg, hogy ezeket a vitákat hogyan kezeli. Ahol nincs fegyelem, ott a viták nincsenek kezelve, és elkerülhetetlenül elmérgesednek.
Sokan emlékszünk még a Független Kisgazdapártra. Ott nem volt fegyelem. Mi is lett a sorsuk?

Politikai ellenfeleink - nevezhetjük őket ellenségeinknek is - várva várják, és lesve lesik a nemzeti radikális erőknél felbukkanó kuszaságokat, a meggondolatlanságokból keletkező handabandázásokat és minden olyasmit, amiknek a médiában mutogatásával elszakíthatnak bennünket azoktól a szavazói rétegektől, amelyek tájékozatlanok és naivak ugyan, de a nagy létszámuk révén el szokták dönteni a választásokat. Vigyázzunk, mert az ellenség tapasztalt és ravasz, azonkívül hatalmas eszköztár áll rendelkezésére. Ne játsszunk a kezükre.

Ahhoz a szóhoz, hogy „fegyelem”, első közelítésben rossz érzések kapcsolódnak. Úgy érezzük, hogy szinte a „kuss” szinonimája. Biztosan az?

A fegyelem az, amikor nem azt tesszük vaktában, ami elsőre eszünkbe jut, sőt nem azt tesszük, ami a közvetlen személyes érdekünk, hanem visszafogjuk magunkat, és igazodunk a viselkedésünkben ahhoz a szabályrendszerhez, amiben előzetesen megállapodtunk. Még akkor is, ha egy-egy pillanatban a saját egyéni szintünkről nézve nem látjuk a közvetlen hasznosságát. Áldozatvállalás és önmegtartóztatás ez. Minden fegyelem végső soron az önfegyelmen alapul. Erre szerencsére bárki képes lehet, tekintet nélkül életkorra, társadalmi pozícióra, anyagi helyzetre. Csakis rajtunk múlik, mindenkin egyenként és személyesen. Aki mögött valóban ott áll az igazság, annak az igaza úgyis érvényesülni fog akkor is, ha nem kiabál, nem vág bele mások szavába, nem egyénieskedik.

A legveszélyesebb ellenség nem a hétfejű sárkány, hanem a fejetlenség.

4 kommentek:

Maci írta...

Ez teljesen igaz. Csak meg kell találni az egészséges egyensúlyt, ami általában nem nagyon szokott sikerülni az embereknek. Mert a szabad véleménynyilvánítást összetévesztik a szabadszájúsággal és azzal, hogy ha kell, ha nem ellentmondanak, gáncsoskodnak. Lehet véleményt nyilvánítani, kritikát gyakorolni, sőt! Kell is. De nem mindig és mindenhol és mindenben. És tudni kell hogyan, kivel szemben és milyen stílusban. És ha olyan a helyzet, akkor azonnal össze kell zárnia a csapatnak, függetlenül attól, hogy egyet értünk vagy sem, hogy követett-e el hibát valaki, vagy sem. Lehet különvélemény, de egy irányba kell haladnia a konvojnak, mert ha nem így tesz, akkor úgy járunk, mint a "demokrácia szekere", aminek minden oldalára be vannak fogva a lovak. Egyik erre húz, a másik arra, a harmadik és negyedik pedig emerre és amarra. A végeredmény; szétesik a szekér, vagy felborul.

Névtelen írta...

100% igaz, gratulálok.
Cs.Karcsi

... írta...

A társadalom "demokratikus" berendezkedésének eredménye az eredendő rend szétzilálása. Alkalmatlan vezetők alkalmatlan választóknak köszönhetően kerülhetnek döntést hozó helyzetbe. Ezért a demokrácia az emberiség legnagyobb rákfenéje! A pártoskodás az "ellenség" találmánya, ezért természetes, hogy az azzal járó kaotikus hangoskodás megjelenik minden oldalon. Az ősi gyökerekkel rendelkező népeknek saját törvényeik vannak, társadalmi viselkedés kultúrával, mely magában hordozza a vezetői réteg kiválasztásának feltételeit. Sajnos nemzetünknek az elmúlt két világháború, 1956, valamint a Deák-i kiegyezést megkoronázó trianoni országrablás oly hatalmas mértékű vérveszteséget okozott a nemzeti elit rétegében, mellyel szinte teljes egészében elveszett a nemzeti identitást tovább plántálók rétege. Az anarchia hontalanná, nincstelenné tette a népet saját hazájában, melyet a demokrácia álarca mögé bújva csempésztek közé. Csak akkor lesz kiút, ha olyan vezetők jelennek meg, akik visszatérnek az ősi törvényekhez és azok betartásával és betartatásával szereznek tekintélyt!

Kistutyi írta...

Ha ez a demokrácia ami 20 éve itt van, amibe belefér a nemzeti vagyon elherdálása, a pártoskodás, hazudozás, lopás, a szerencsétlen embereknek a becsapása, az állandó korupció, síbolások, akkor ez nem kell nekünk! Ettől a "demokráciától" csak beteg lesz a nemzet. Ezért düllesztik a mellüket a különböző pártok és hangoztatják szinte versengve "ki, melyik párt a nagyobb demokrata"? Szerintem ezért nem vállalja a Jobbik a demokrataságot és véleményem szerint igazuk is van!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló