A legnagyobb ellenség legyőzhető

A fegyelem az, amikor nem azt tesszük vaktában, ami elsőre eszünkbe jut, sőt nem azt tesszük, ami a közvetlen személyes érdekünk, hanem visszafogjuk magunkat, és igazodunk a viselkedésünkben ahhoz a szabályrendszerhez, amiben előzetesen megállapodtunk. Még akkor is, ha egy-egy pillanatban a saját egyéni szintünkről nézve nem látjuk a közvetlen hasznosságát. Áldozatvállalás és önmegtartóztatás ez. Minden fegyelem végső soron az önfegyelmen alapul. Tudnunk kell szolgálni. Nem lehet mindenki tábornok. Aki szolgál, az nem szolga, hanem áldozatvállaló a közösségért. Az a legnagyobb odaadás, ha magunkat adjuk oda. A hétköznapokban is! Az igazi harcos csendben van, és bólintani is tud.


A nemzeti radikális oldal példaképei között kitüntetett helyen szerepel a Magyar Királyi Honvédség. Bátorság, hatékonyság, szervezettség, hazaszeretet, szolgálat, világos értékrend - olyan értékek ezek, amelyeket méltán tisztelünk, és magunkénak vallunk.

Sikerül?

Sokszor sajnos kérdőjel kerül a mondat végére.

Egy hadsereg, és egyáltalán a harc - és innentől kezdve nem közvetlenül a katonaságra értelmezem, hanem kiterjesztem minden olyan szervezetre, amely ellenfelek vagy „ellenség” ellen küzd - a valóságban csak a legkisebb részben áll lövöldözésből és cowboyfilmekbe illő hősies jelenetekből. Amikor már ilyesmikre kerül a sor, addigra a lényeg legtöbbször eldőlt - az győz, aki nagyobb létszámban van jelen az itt-és-most helyzetben, és aki előnyösebb pozíciókat szerzett addigra.

Lövöldözni - már bocsánat a kifejezésért - a hülye is tud. Ahhoz nem kell ész.

A hatékony és sikeres szervezeti működés, illetve az eredményesség a szervezettségen múlik. Annak pedig az alfája és omegája a fegyelem. A Magyar Királyi Honvédségnek is az volt a meghatározó tulajdonsága, és nyilván nem az, hogy Iksz Ipszilon katona milyen látványosan tudta lengetni a szuronyos puskát.

A nemzeti radikális oldalnak bizony gondjai vannak ezen a téren. Érthető, hiszen alulról szerveződés történt, és ebből eredően mindenki primadonnának érezhette magát. Elég volt, ha valaki elkötelezettséget érzett magában, és máris azt hihette, hogy nem ő tartozik a szervezetnek, hanem a szervezet őneki.
Kimondva vagy kimondatlanul, még önmaguknak sem bevallva sokan még mindig így érzik. Kétségtelenül van némi igazságuk. Már az is áldozatvállalás, ha valaki nyíltan felvállalja a hovatartozását, kitesz a ruhájára egy jelvényt, vagy tagja valamilyen csoportnak vagy pártnak. De ez nem elég. A közös sikerességhez egy sokkal nagyobb áldozatvállalás is szükséges. A fegyelem.

Emberileg tökéletesen megérthető, hogy ha valaki végre olyan közösségben találja magát, ahol szabadon hangot adhat a nemzeti érzelmeinek, akkor ezt különösebb válogatás és kontroll nélkül meg is teszi. Ha azonban mindenki egyidejűleg így viselkedik, abból káosz lesz, eredményesség legkevésbé sem.
Viták és nézeteltérések mindenütt előfordulnak, ahol sok ember van. A szervezetek, például akár a pártok minőségét az szabja meg, hogy ezeket a vitákat hogyan kezeli. Ahol nincs fegyelem, ott a viták nincsenek kezelve, és elkerülhetetlenül elmérgesednek.
Sokan emlékszünk még a Független Kisgazdapártra. Ott nem volt fegyelem. Mi is lett a sorsuk?

Politikai ellenfeleink - nevezhetjük őket ellenségeinknek is - várva várják, és lesve lesik a nemzeti radikális erőknél felbukkanó kuszaságokat, a meggondolatlanságokból keletkező handabandázásokat és minden olyasmit, amiknek a médiában mutogatásával elszakíthatnak bennünket azoktól a szavazói rétegektől, amelyek tájékozatlanok és naivak ugyan, de a nagy létszámuk révén el szokták dönteni a választásokat. Vigyázzunk, mert az ellenség tapasztalt és ravasz, azonkívül hatalmas eszköztár áll rendelkezésére. Ne játsszunk a kezükre.

Ahhoz a szóhoz, hogy „fegyelem”, első közelítésben rossz érzések kapcsolódnak. Úgy érezzük, hogy szinte a „kuss” szinonimája. Biztosan az?

A fegyelem az, amikor nem azt tesszük vaktában, ami elsőre eszünkbe jut, sőt nem azt tesszük, ami a közvetlen személyes érdekünk, hanem visszafogjuk magunkat, és igazodunk a viselkedésünkben ahhoz a szabályrendszerhez, amiben előzetesen megállapodtunk. Még akkor is, ha egy-egy pillanatban a saját egyéni szintünkről nézve nem látjuk a közvetlen hasznosságát. Áldozatvállalás és önmegtartóztatás ez. Minden fegyelem végső soron az önfegyelmen alapul. Erre szerencsére bárki képes lehet, tekintet nélkül életkorra, társadalmi pozícióra, anyagi helyzetre. Csakis rajtunk múlik, mindenkin egyenként és személyesen. Aki mögött valóban ott áll az igazság, annak az igaza úgyis érvényesülni fog akkor is, ha nem kiabál, nem vág bele mások szavába, nem egyénieskedik.

A legveszélyesebb ellenség nem a hétfejű sárkány, hanem a fejetlenség.