Hány kiló bodzáért adta el a gerincét, bíró úr?

Nem csitul, mert nem is csitulhat az a felháborodási hullám, ami másfél hete indult el az országban a Cozma-ügy másodfokú ítélethirdetése után. A Győri Ítélőtábla Nagy Zoltán vezette tanácsának botrányos döntése ismét rávilágított a magyar igazság-, pontosabban jogszolgáltatás álságosságára és arra a bírói gyakorlatra, ami már hosszú évek óta rombolja a magyar társadalom morális rendjének az alapjait. „Maradt-e ebben az országban annyi méltóság, erő, becsület, hogy megvédje magát, hogy megvédje a barátait azoktól, akik sem törvényt, sem erkölcsöt nem ismernek?” – ezzel a gondolattal kezdődik Kálomista Gábor a 2009-es tragédiát feldolgozó, Szíven szúrt ország című filmje. A kérdés ma talán még aktuálisabb, mint valaha…


Nem csitul, mert nem is csitulhat az a felháborodási hullám, ami másfél hete indult el az országban a Cozma-ügy másodfokú ítélethirdetése után. A Győri Ítélőtábla Nagy Zoltán vezette tanácsának botrányos döntése ismét rávilágított a magyar igazság-, pontosabban jogszolgáltatás álságosságára és arra a bírói gyakorlatra, ami már hosszú évek óta rombolja a magyar társadalom morális rendjének az alapjait.

A jogerősen meghozott másodfokú ítélet, amely az első fokon életfogytiglani fegyházra ítélt Raffael Sándor és Németh Győző büntetését 18-18 évi börtönre csökkentette, míg a korábban 20 éves fegyházbüntetést kapó Sztojka Ivánt 8 évi börtönre ítélte, lényegében azt az üzenetet küldte a cigányok felé, hogy továbbra is mindent megtehettek, hogy a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetése után sem kell tartanotok semmitől.

Sztojka 8 éves börtönbüntetése egészen konkrétan azt jelenti, hogy jó magaviseletre hivatkozva a büntetését megfelezhetik, miközben az eddig előzetesben töltött lassan 3 évet beleszámolják a letöltendő időbe. Azaz akár az is minden további nélkül előfordulhat, hogy ez jóarcú fiatalember már jövőre szabadlábon lesz és a bírói elképzelések szerint onnantól majd hasznos tagjává válik a társadalomnak. De ugyanez igaz a másik két rohadékra is, annyi különbséggel, hogy őket nem jövőre, hanem 5-6 év múlva szabadíthatják ismét a nyakunkra.

Az efféle esetek után, az ember azért elgondolkodik azon, hogy kinek a felelőssége az, hogy a társadalmi normákkal teljesen szembemenő ítéletek születhetnek? Hogy történhet meg az, hogy az első és a másodfokú ítélet között ilyen felfogásbeli különbség legyen? Hol van a bírák felelőssége, hol kérhető számon egy-egy ítélet?

Vajon normális dolog az, hogyha valaki tilosban parkol, ha éjjel, a kihalt utcán átlépi a záróvonalat, ha a megállni tilos tábla mögé fél métert belóg a kocsival, akkor ezt észlelve az eljáró hatóság a vonatkozó törvények alapján nem mérlegelhet, akkor azonnal jön a legszigorúbb büntetés, miközben egy ilyen nyilvánvaló, bizonyított, a tettesek által is elismert esetben az eljáró bíró bármilyen vélt körülményt figyelembe vehet, és olyan enyhe ítéletet hozhat, amilyet csak akar?

Az alaptörvény értelmében az egyes bírósági döntések Magyarország nevében születnek, az eljáró bírók azokat nem magánemberekként, hanem a magyar nép felhatalmazása alapján, a magyar állam büntetőhatalmát gyakorolva hozzák meg. Azonban az ítéletek meghozói jelenleg nem kérhetőek számon, az ő döntéseiket hivatalosan senki sem kérdőjelezheti meg, az ítéletek következményeiért, az esetléges tévedésekért pedig semmilyen felelősséggel nem tartoznak.

„Maradt-e ebben az országban annyi méltóság, erő, becsület, hogy megvédje magát, hogy megvédje a barátait azoktól, akik sem törvényt, sem erkölcsöt nem ismernek?” – ezzel a gondolattal kezdődik Kálomista Gábor a 2009-es tragédiát feldolgozó, Szíven szúrt ország című filmje. A kérdés ma talán még aktuálisabb, mint valaha, hisz az ítélethirdetés után a hozzátartozók állva tapsolták a bírót, ami azt gondolom, hogy mindent elmond a történtekről és Magyarország mai állapotáról…