Akinek dolga lenne, az miért nem csinálja?


Azt, hogy Magyarországot nap, mint nap igaztalan és hazug támadások érik az európai balliberális lapok és kereskedelmi médiák részéről, nagyrészt már megszoktuk, de mondhatnánk akár azt is, hogy magasról teszünk rá. És az sem okoz itthon ma már nagyobb fejfájást senkinek sem, hogyha azt olvassuk az újságban, vagy azt látjuk a tévében, hogy valamelyik liberált politikus az Európai Parlamentben nyálfröcsögve szidja az országot és oktat ki minket az európai ”értékekből”.

Ma már talán minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy a magyar társadalom döntő része átlát a szitán és egész egyszerűen hülyének nézi azokat, akik minden valós információ, minden tényleges tudás nélkül, magukat szakértőnek és felvilágosult demokratának kikiáltva akarják az észt osztani nekünk. És azt hiszem, magunk között halkan és nyugodtan kijelenthetjük akár azt is, hogy az elmúlt 20 évben talán még soha senki nem tett annyit a magyarok ébredésért, mint Cohn-Bendit, Guy Verhofstadtot és társaik, természetesen karöltve a hazai konrádgyörgyökkel és kertészákosokkal.

Azonban mindig van egy pont, pontosabban mindig kell lennie egy határnak, amin túl, azért már nem kéne engedni a mocskolódást. Addig, amíg egy-egy kereskedelmi tévé, rádió vagy valamelyik hírportál egyik-másik munkatársa, vagy egy-egy politikus lényegében a magánvéleményét, vagy azoknak a véleményét prezentálja, akik fizetik őt, addig még hagyján a dolog, hisz azzal talán még a legtudatlanabb médiafogyasztók is tisztában vannak, hogy egy ilyen műsor, egy ilyen politikai felszólalás azért alapvetően egyoldalú megközelítésből, az adott médiát, pártot pénzelő csoportok érdekeinek szemszögéből ítél meg egy-egy közéleti eseményt. De egész más a helyzet akkor, amikor az egyoldalú és a minden határon túlmenő mocskolódó véleményeknek egy ország elvileg pártatlan és közszolgálatinak nevezett hírműsorában adnak teret úgy, ahogy az néhány napja Hollandiában, a Radio 1 nevű közszolgálati rádióban is történt.

A csatorna PremTime című műsorában hazánk volt a téma, ahol a mélyen demokratikus szellemiségű műsorvezető Prem Radhakishun, vendégeivel, Peter van Dalen kereszténydemokrata és Kathleen Van Brempt szocialista EP-képviselővel a „Ki kell-e rúgni Magyarországot az EU-ból?” kérdésre keresték a mélyreható válaszokat. [az eredeti hírért katt IDE]


Prem Radhakishun, Peter van Dalen és Kathleen Van Brempt


Az élő adás alaphangját a szurinami származású műsorvezető adta meg, amikor kezdésként, mintegy alaptézisként kijelentette: „Magyarország úton van afelé, hogy Orbán Viktor kezében fasiszta állammá váljon. A jegybank és a bírói hatalom a kormány magáneszközeivé vált. Orbán Viktor miniszterelnök inkább hasonlít egy kínai diktátorra, mint egy európai demokratára.” És innentől már nem volt megállás. A magasröptű eszmecserében a magyarokat többször „magyar fasisztákként” emlegették, az országot pedig „szaúdi-keresztény Magyarországnak” hívták.

A műsor vége felé Radhakishun arra kérte a hallgatóit, hogy csak azok reagáljanak az elhangzottakra, akik „ezzel az alja népséggel egy parlamentben akarnak ülni.” A felhívásra egy magyar származású betelefonáló is jelentkezett, akinek Radhakishun azt mondta: „Amit én igazán szeretek bennetek, magyarokban, az az, hogy nagy a pofátok, fasiszta törvényeket hoztok, de kinyújtjátok a kezeteket a mi adópénzünkért.”

Ez a holland közszolgálat. A független és elfogulatlan hírforrás.

Állítom, hogy ez a Prem gyerek azt se tudná megmutatni a térképen, hogy hol van Magyarország, az állításai pedig olyan szellemi sötétségről árulkodnak, ami azért talán még arrafelé is ritkaság. De nem hiszem, hogy ebben a történetben Radhakishun korlátozott agyi kapacitása és az ezzel párosuló aljassága lenne a legproblémásabb, sokkal inkább az, hogy az elhangzottaknak a holland közszolgálati média adott helyet és ezzel mintegy hivatalos állásponttá emelte az igaztalan vádakat.

De az egészben mégsem ez a legszomorúbb, hanem a magyar külpolitika ismételt impotenciája. A műsor már napokkal ezelőtt lement, a rádió honlapjára már jónéhány felháborodott magyar e-mail és hozzászólás is felkerült, de a magyar diplomácia még egy egy mondatos közleményt sem adott ki, egyetlen hivatalos helyreigazítási felszólítás nem hangzott el, az pedig, hogy mondjuk, berendeljék a holland nagykövetet magyarázatért, valószínűleg megtörténhetetlen kategóriába esik. [a magyar hozzászólásokért katt IDE]

Vajon mire várunk még? Vajon milyen mocskolódásnak kéne még elhangzania egy lényegében hivatalos nemzeti médiában, hogy végre valaki külügyminisztériumban felvegye a telefont és intézkedjen? Miért nincs valamilyen látványos és nagyobb hírértékű válasz? Hivatalosan kihirdetett bojkott a holland termékekre, vagy akármi.

Akinek dolga lenne, az miért nem csinálja?

18 kommentek:

Freca írta...

Mindez végső soron a belföldi hazaárulók műve.
Mi lesz a felelősségre vonással?

Radulovic Zsuzsa írta...

Igaz, de kit vonnának felelösségre, a saját Martonyijukat???
Nem biztos, hogy az ország rosszul járna, ha kirúgnák az EU-ból.

Velezdi György írta...

Nekem azért van némi sejtésem a címben feltett - számomra költői - kérdésre adandó válasszal kapcsolatban. Persze könyen lehet azt agyrémnek, ősszeesküvés-elméletnek nevezni, de talán érdemes egy pillanatra megfontolni.
Ha sikerül ezen aljas, előre kitervelt göbbelszi propagandával Európa és Amerika szerte megvetést, lenézést, gyűlöletet kelteni Magyarországgal és a magyar emberekkel szemben, kinek lesz majd ellenvetése, ki fog majd tiltakozni a küszöbön álló közel-keleti invázió, a Magyarországra (páldául az eszkalálódó iráni háború miatt) légihídon "bemenekülő", az üres lakóparkokba, belvárosi ingatlanokba, és a kilakoltatott devizahitelesek otthonaiba betelepülő új hont foglaló ötszázezer szegény, szánnivaló (esetleg háborús menekültnek látszó) "túlélő" okozta -és persze a honi felheccelt fémgyüjtögető tömegek hathatós közreműködésével valamilyen rafinált módon felfokozott- társadalmi krízis, sőt káosz felszámolása miatt bevezetésre kerülő, a benszülött rasszista, fasiszta, antiszemita, idegengyűlölő magyarokat megfékező szigorú intézkedések. az európai rendfenntartó erők esetleges nevelő szándékú, de azért elég határozott intézkedései nyomán maradandó testi-leki sérülést elszenvedő tömegek, és sajnálatos módon elpusztuló magyarok mellett??!!
Az egészben talán az a legördögibb, hogy 56-ban - bár esze ágában sem volt segíteni bennünket a nyugat, de - legalább a népek szolidalitását meghagyták nekünk. Most már ezt sem érdemeljük meg! Ahogy azt 1100 éve megfogalmazták nekünk: "A magyaroknak pusztulni kell". Nos akkor, a Pozsonyi csatában ez nem sikerült az "emelkedett" nyugati "civilizációnak". Az azóta eltel több mint egy évezred alatti lankadatlan törekvések gyümölcse azonban úgy tűnik, mára beérett - ha hagyjuk...

casablanka írta...

Tegnap úgy nyilatkozott a vezérség "megbízottja"- " á ez csak egy riporter, nem kell mindenre reagálni".Most már minden zsidó lealjanépezhet minket? Igy elvesztettük már az önbecsülésünket? Ilyenkor hol vannak a "független" értelmiségiek? Még, hogy mi várunk az ő adóforinjaikra? Hiszen a gengszterek kicserélése (váltása)óta mindent elloptak tőlünk! Ezek a rohadékok provokálnak minket!Lépjünk ki a francba, ennél rosszabb úgy sem lehet már! Legalább megszabadulnánk ezektől a tetvektől is!

békés gábor írta...

Politikusaink magabiztosságát

Látva azt tapasztaljuk,szent meggyőződésük: nincs náluk okosabb ember, és birtokában vannak az egyedül helyes útnak, mely gödörből-gödörbe vezet, egészen Vörösmarty látomásáig: „A sírt, hol nemzet süllyed el, népek veszik körül” –befogadott népek, elpusztító népek!—

Nem tudják, hogy amikor osztálytársukat rágalmazzák, hogy maguk előrejutását segítsék, gyöngítik saját tekintélyüket is.
Kétségtelen, hogy elindítottak valamit, amit ők rendszerváltozásnak szeretnek nevezni, vagy. ha bátrabbak forradalomnak. Politikailag az is, amit akarnak, de társadalmilag bomlás! Szabó Zoltán 1938!

Névtelen írta...

Mind Magyarországon, Hollandiában is baloldali média uralom van. A Prem egy Hindu, és Szurinámi. A Hinduk pedig nem Szurinám 'őslakosok'. A Kreol négerek azok. A Hinduk Indiából származnak. Röviden: a Prem bácsi Hontalan, csak Hollandul beszél, vagy is próbál. A Holland média szívesen ad teret neki, mert ugye választottak a liberális katasztrófát, és ezt végig is fogjak vinni, nekik már nincs visszaút. Itt M-on azért még nincs elveszve semmit! Sőt, jóval előrébb vagyunk mint a Nyugat. Ha már ott a liberális szekta pánikozz a Magyarság miatt akkor jó úton vagyunk! Kitartás.

Gyurma írta...

Nagyon sajnálom, hogy olyan emberek mondanak véleményt rólunk, Magyarokról, akik szerintem még átutazóban sem voltak Magyarországon. Ezek az emberek csak akkor hazudnak, ha beszélnek. Az ilyen "embereknek" szívesen csinálnék egy rutinműtétet. Szemfenék vizsgálatot, végbélen keresztül.

Üdvözlettel: Gyurma

Fidel írta...

Kertészek s orbánok. Azért rossz érzés lehet, ha ma valakit azzal vert a Sors, hogy névrokona ezeknek. Ki ismerte volna például a Makra íróját, ha ezt a megélhetési piár fogást nem tanácsolják neki, súgói? Shylock mondta ezt neki, ne legyél ember s magyar, hanem süvöltve egyesülj, igazi fajoddal, leglényegeddel. Az pedig, ahogy láthatjuk, minden csak, nem magyar.

Névtelen írta...

Ami a holland kérdést illeti. sose szerettek minket, ahogyan a németeket sem, akik pedig meggyógyították őket, azért élhetnek ilyen színvonalon, mert parazitáik lényegesen kevesebben maradtak, mint dolgozóik.. Vannak azonban, lám, mindig s mindig, ugyanott. Médiumokban, mint a szxr, a víz tetején úszva. Ford s a nagy német, mekkora jótevői voltak koruknak, micsoda hősök! Fogalmunk sincsen, hogy Jézus oldalán, ott ül, a kékszemű.. De sokan fognak csodálkozni, szinte prófétai szinten voltak, Szabó, Milotay, Nyírő! Isten áldja meg őket!

Fidel írta...

Mi lesz itt, ha egyszer végre tényleg okuk is lenne, a kertészkedésre? S ne valami népírtó válaszra gondoljunk, csak annyira, hogy legalább a hazai országosan fogható csatornákat, a tényleges választási eredmények arányában osztva, jó gondolat s véleményszabadság alaptörvényt hozva, egy csoda révén, tényleg magyarrá vált kormány s párt, elindulna a fordi úton, a gyógyulás felé. Szaporodni! Magyarok, gyermekeket! Ez az első! Ehhez kell, sajtószabadság, saját tévé s rádió fórum s kaszínó, valódi területi szakszervezetek s érdekvédelem,de a saját barkácsadó s Fradi tévé is, központi alapkérdés, a gyógyulás a valódi nyilvánosság s szabadság, alapcsirája, kezdeménye. CSak innen, a kályhától indulva, lépésről lépésre kell, szabaddá válni, aztán alanyi joggá tenni, a deviancia-mentesnek a létezést, az élelmet, s biztonságot, fészket s meleget, azért hogy éljen a magyar! Szó szerint! családonként öt gyermek, ha egy kormánynak, nem ez lesz, első alapcélja s föladata, az bizony nem magyar, csak kollaboráns, hazaáruló.

Fidel írta...

Kérem a jobbikot, legyen végre tettekben az az első, mely ellenzékben s csinál valamit, s magyar módra a magyarokért tenni is akar, s tud is!
azaz, itt az ideje, hogy saját irodáikba meghívják az embereket, kezdjenek fórumozásba, pub-oként, klubokat hozzanak létre, ahová belépve, tagdíjat fizetve, összejárhatnak az emberek, s szólhatnak, neten s s végre legalább egy saját rádióadón, de ez lehetne helyi adó is, ahol csekély díj ellenében, önálló véleményeket is előadhatnának, meg vitázhatnának utána, kedvükre, ahogyan Széchenyi gondolta a Kaszinóval. Égetően szükséges, a maradék magyar eltartó, a valódi dolgozók számára, olyan hely, ahol területileg, de szakmánként, kereshetik egymást, s találkozhatnak jól használva, a kor technikai eszközeit, az ország másik felén lévő társaikkal, azok problémáival, életével is megismerkedve.. Szervezkedni kell! országos általános strájkok kellenek! S olyan új védelem, ahol mint a Trója alá vonuló, egyenrangú görög királyok, véd s dacszövetséget kötnek, kötelezve egymást s önmagukat, mindenki leáll, az egy mindenki, mindenki egyért elve szerint, ha valahol sérelem éri, a magyar dolgozót! s ma, csak az éri!! Az adósságra nemet, s ha jövőre, tényleg drasztikusan leviszik, a jövőben nyögbe menők ellátását, akkor azt már idén is vigyék le, a kádár nyögös miért kap, ha a magyar, a jövő nyögöse nem kaphat?Stb.
Jobbik kezében a tárogató most. Vona lehetne Széchenyi-Kossuth, ha hallgatnak rám, most csak kicsiorbán lehet, hiszen orbán is vagy nyolc évig csinálta a semmit, majd liberálisbokros lett, levéve álorcáját...
Jobbik jobb legyen....

Fidel írta...

Még egy kérdés? Ki az, aki itt még magyar? Csókay, dr.Papp, selype Böjte, miért hallgatnak? Osztie Zoltán magyar, mert erdőpéter nem az. ?
Kiben lehet még itt bízni? Melyik nem adta el a lelkét, állami vállveregető kitüntetésekért? Melyik nem hajlongott, mikor blaskó díját mégis-mégis átvette!?
Van a világon még egy értelmiség, hangadói kör, közélet, ahol csak áruló értelmiségek terpeszkednek a közmédiumokban? tényleg nincsen becsületes orvos, tanár, mérnők, tudós, mely tenni is akarna végre, s segíteni, halálra ítélt társain? A magyar nép, a valódi potens, tényleg dolgozó pusztul itt, fogy, beteg, s minden intézkedésében a ciánorbán cioni parancsra, ott üti, ahol éri.

Fidel írta...

Egy Lippai Roland nevű ember írt a demagógiáról, s a családról, gyermekekről. szerinte az, mármint a család s gyermek, házasság, magánügy lenne.. Még sok régi marxista maszlagot, igazságnak lát szegény, gondolkodásában még mindig, ateista, nihilista alapokon megy. Akárki is, tévedése vakvágányra vitte. S ráadásul megismétli, az óhaj-sóhaj közhelytárat, mintha tudatosan tenné ezt, az összes, közéletben megszólaló... hiszen ez igy, csak annyi, hogy legyünk jó barátok, meg szeressük egymást gyerekek, a szív a legfőbb kincs. De még ez is jobb, hiszen nyíltan nyálas, s hazug.. Egyetlen valódi szeretet létezik, politikában s államhatalomban. Olyan törvény, majd olyan gyakorlat, mely alanyi jogot s biztonságot kinál, minden nagycsaládra vállalkozónak, ha nem devianciákat nevel, s élete tiszta.. S ezt a kor technikai színvonalán, röhögve tudná biztosítani, a mindenkori állam, ha talmi élsport, saját politikusainak, nómenklaturájának dotálása helyett, a valódi életre adná az adófizetők pénzét, nyögösök helyett is, a gyermekeket becsülve, s megfizetve, az Anyának, ennek a csodának, áldozatos nagy munkáját, s alkotását!!Magyarul, ahol valódi házasságban valódi hazát teremtve, valódi házában, három generáció együtt él, nem csak elviseli egymást, hanem valóban, tevékeny szeretetben nevelik gyermekeiket s példát mutatnak emberségből, tisztaságból, BALCZÓ ANDRÁSOK MÓDRA, azoknak adómentességet, azoknak elönyöket, fizetést, illetményeket, s biztos jövőt adni, igérni, betartani, nos ez, a magyarság egyetlen valódi útja, menekedésének egyetlen lehetséges eszköze. Aki ezt nem érti.. nem is akarja...

Névtelen írta...

Egy J.Rodrigo nevű spanyol zseni zenéjét hallgatom, utána nézve, Máraival majd egyidős volt, s 99-ben halt meg, különös élet s Sors. !!!Háromévesen megvakult! s igy lett, ilyen zseni, ilyen nagy alkotó, s termékeny ember!! Hihetetlen!Micsoda példa, mennyi hit s nagyság! Fantázia egy nemesúr részére! Ezt nekem írták, véltem nagyképüen! Milyen szép is lenne, ha igaz lenne!! zseni.
Ha Magyarországon született volna, most névtelenként olvadt volna el, minden titka, minden nagysága, szépsége.. Isten persze ismerné, az Igazság is, ami a Szentlélek, tehát maga Isten, mivel spanyol, most mindenki ismerheti, mert a spanyol az nép.. Ez itt, most, csak lakosság, massza, emulzió, vircsaft. Lesz még egyszer nép s nemzet a magyar?

Névtelen írta...

Mivel azonnal megértette a lelke.. hogy az igazam mondtam, a magyarság ügyében, s Ön, velem együtt, s ismétlem, még a nagy Balczó Andrással is együtt, felelős, felelősek vagyunk, igenis őrizői vagyunk testvérünknek, Káinok. "Mindannyian Káin gyermekei vagyunk"---írja Steinbeck. Bóknak veszem, hogy tudatlanságában, azt szapulja, aki a gyógyuláshoz vezető egyetlen s lehetséges utat megmutatta. Ön ráadásul elvált, vagy özvegy. Esélye annak, hogy házasságát felmondta már régebben vagy 75 százaléknyi, a magyar átlag, vál ugyanis, folyamatosan menekül ki az átlag, minden felelősség s kellemetlen dolog elől, konfliktusok elől. Hogy sokkal nagyobb bajokba rántsa önönmagát-s társait.
A magyar nép elkeseredett, Ön az. Én optimista vagyok, mert reménytelen helyzetben is harcolok, nem adom fel. pedig a feladat, szinte lehetetlen. Meggyőzni Önt, élethazugságairól, beismertetni a kádárikuszokkal, hogy életük aljasság volt, terméketlenek voltak, munkájuk semmit sem ér, adósságot, bajt, fia munkanélküliségét Ön, Önök, köztük én is, okozta, okoztuk. Ha Ön, most hétgyermekes anya, s hitvány kortársai, az átlag szintén az lenne, akkor fiának lenne munkája, Önnek unokái, versenyképes gazdag ország lehetnénk, ha innen is kimentek volna kádárék, a bolsevikok, már 55-ben, mint Ausztriából. Ön, s az az ember, aki gyermekének apja, azt a kapott örökséget, ami évezredek óta a magyar nemzet volt, nem adta tovább.. Önök még önmagukat sem reprodukálták. Évente fogy a magyar. Az egykézők miatt is. S még a kétgyermekes is semmit nem adott hozzá, ahhoz az örökséghez, amit kapott, a háromgyerekes sem, a maga idejében, mikor maga volt termékeny s fontos, s élő, s fiatal, ma pedig. Már öt gyermek kéne, sok-sok ilyen volt anyuka s példa miatt, kiknek egy gyermeke lett, mert hallgattak a divatos akkori s jelenlegi propagandára...

Névtelen írta...

Ez egész rendes hely! Valódi szabadsággal, köszönet érte.

Névtelen írta...

Kedves Radical Puzzle!

Fogalmam sincs, mi az URL és a többi, de aláírom a nevem, legyen az elég. 70-en túl már nem akarok tanulni, inkább tanítanék még az egyetemen.

Nekem hiába gördült le az a valami, nem ismerem az URL-címem, a nevem adva van, aki akar, feljelenthet.

Radulovic Zsuzsának igaza van, de nem várnám meg, amíg ez a pimasz és tudatlan, nyilván nem "szaudi" keresztény EU-banda lépne, mert nem fog lépni. Kellene nekik a mi földünk, vizünk, munkánk, ahogy kellettek és kellenek nekik az orvosaink és tudósaink is.
VAGY KILÉPÜNK MAGUNK AZ EU-BÓL, VAGY EZEK ELTAPOSNAK, MIVEL ANNAK A LEHETŐSÉGÉT KÉSZÍTIK ELŐ, ha ez sokaknak nem is tűnik fel.
Az, hogy mennyit ért a politikához, aki ezt a szemétséget megfelelő hivatal birtokában is elnézi, a helyett, hogy visszaütne, az igazi nemzeti oldal köteles minősíteni. Ha van még magyar nemzet, akkor a nemzet is őket.

Dr. Szitányi György

Radulovic Zsuzsa írta...

Keves Szitányi úr! Teljesen egyet értek Önnel, a kilépés lenne az egyetlen megoldás. Csak azért nem írtam már oda a hozzászólásomhoz, mert akkora a tehetetlenségi nyomaték a magyar népben, ezért lehet, hogy meg kell várnunk, hogy valaki végre kirúgjon onnan bennünket. Kevéssé tartom valószínűnek, hogy enélkül menni fog.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló