Ezért érdemes volt másfél évig nyomozni, avagy mintha kicsit el lennétek tévedve


Ha igazak a kiszivárgott hírek, akkor az utóbbi hónapok legnagyobb és talán legfontosabb magyarországi központú, de egyben határokon is átívelő rendőrségi ügye, a nem kevés időt, energiát és pénzt felemésztő nyomozati munka eredményeképp megoldódni látszik. A BRFK Gazdaságvédelmi Főosztály Számítógépes Bűnözés Elleni Alosztálya az elmúlt napokban egy jól szervezett akció keretében az otthonában csapott le a tettesre. A rendőrség munkatársai a házkutatás során lefoglaltak egy winchestert, majd a gyanúsítottat a Teve utcába vitték kihallgatásra.

A kis túlzással állambiztonsági ügy szálai 2010 őszéig nyúlnak vissza, amikor is egy Pblue néven publikáló, akkor még külföldön élő blogger, egy külföldi szerveren beregisztrálta a szalaiannamaria.com oldalt, mintegy így tiltakozva az új médiatörvény ellen. Hogy véleményének nagyobb hangsúlyt adjon, a weblap nyitóképeként Szalai Annamáriát egy olyan fotómontázs keretében jelenítette meg, amin a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke pornográf helyzetben látható. [a fotót (18+) már több helyről törölték, de ITT még egyelőre, aki kíváncsi rá megnézheti]

Persze azon hosszasan el lehetne vitatkozni, hogy ez mennyire volt jó ötlet, hogy hol van a korrektség és a jóízlés határa, és hogy ez a megnyilvánulás belefér-e még ezekbe, de szerintem most nem ez a lényeg, mert ez a történet ma már azt gondolom, nem erről szól. Sokkal inkább arról, hogy a hatalom hogyan nyilvánul meg ez ügyben, sokkal inkább arról, hogy a magyar rendőrség hogy áll ehhez a kérdéshez.

Amikor annak idején az oldal, rajta a fotómontázzsal nagyobb nyilvánosságot kapott, Szalai Annamária és az NMHH azonnal lépett az ügyben és a weblap domainszolgáltatójánál letiltatták a hozzáférést, sőt azt is elérték, hogy a szalaiannamaria.com oldal jogait ők kapják meg. Azóta a cím hírközlési hatóság nmhh.hu oldalára mutat.

A történetnek normális esetben itt véget is kéne érnie, de gondolom már mindenki kitalálta, hogy ez nem egészen történt így. A rendőrség ugyanis, valószínűleg Szalai Annamária feljelentésére nyomozást indított az ügyben, aminek eredményeképp az elmúlt másfél évben rendőrségi szakemberek dolgoztak azért, hogy kiderüljön, ki követte el ezt a súlyos tettet.

„Volt baszd meg házkutatás, meg kihallgatás, meg minden, ami kell ilyenkor. A nyomozó, izé, előadó, egy olyan vastag dossziét tett maga elé a kihallgatáskor - tele volt a tumblr-ről kinyomtatott posztokkal -, hogy azt hittem ekkora dossziéi csak a Tasnádinak vannak. Szőrmentén érdekelte az ügy előadóját, hogy miért csináltam, amire azt mondtam, hogy hát bár primitív, de egyfajta politikai véleménynyilvánítás a médiatörvénnyel kapcsolatban” – számolt be a nyomozás végkifejletéről Pblue, aki egyébként egy liberális kis senkiházi, de ez a lényegen mondjuk, egy jottányit sem változtat.

Mert azért az, finoman szólva is durva, hogy a rendőrség egy ilyen üggyel képes volt másfél évig elszórakozni, miközben ennél ezerszer fontosabb esetekre nem jut se idő, se pénz. Vajon mekkora összeget emésztett fel ez az értelmetlen nyomozás, és vajon ebből a bűnözés sújtotta vidéki településeken hány új rendőr bérére futotta volna?

Persze tudom, ez demagóg szöveg. Ha feljelentés van, akkor nyomozást kell indítani. De akkor is.

Mindannyian tudjuk, mindannyian tapasztaljuk, hogy a hétköznapi esetek nagy részében rendőrség hetek alatt lezárja a vizsgálódást, mondván, hogy a „tettes ismeretlen”, akkor ebben az esetben miért kellett hosszú hónapokig olyannal foglalkozni, aminek se haszna, se értelme? Csak mert Szalai Annamáriának, ”A hatóság” elnökének az arcán, egy fotósoppolt képen volt egy kis fehér anyag?

És vajon magának az elnökasszonynak nem volt annyi esze, hogy visszavonta volna a feljelentését ebben a piti ügyben? Nem lett volna nagyvonalúbb megoldás, és politikailag is sokkal kifizetődőbb egész egyszerűen hagyni az ügyet?

Mert nem kérdés, hogy ez lesz a következő történet, amin majd elcsámcsog a balliberált média. Megint lehet majd oldalakon keresztül rettegni, hogy Magyarországon a médiahatóság terrorizálja a más véleményen lévőket. Arról már nem is beszélve, hogy nem kicsit visszatetsző az, hogy narancsos kormányzat itthon izmozik egy hülyegyerekkel, közben meg nagyokat hallgat akkor, amikor a holland közszolgálati rádióban egy ostoba bunkó en bloc „alja népségnek” és fasisztának nevezi a magyarokat. [kapcsolódó írásunkért katt IDE]

Mintha a narancsosok újabban a hangsúlyok tekintetében kicsit el lennének tévedve…

3 kommentek:

Szigi írta...

Ehhez a fejhez felesleges volt még egy férfi nemiszerv! Amúgy annyi hely meg még a neten sincs, hogy leírjam a teljes véleményem a média és egyéb törvényekről, meg a suttyomban aláírt rendeletekről...

Freca írta...

Érdektelen.

Névtelen írta...

Szerintem igen is legyen lehetősége bárkinek ahhoz,hogy jogi úton elégtételt vegyen az őt mocskoló, lejárató médiával vagy magánszeméllyel szemben!
Ilyen értelemben nem értem a fenti írást!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló