Cigánytempó

Elment.

A Viktória.

Kanadába.

Igen, ez a helyzet. Mohácsi Viktória, az elmúlt évtized egyik legkártékonyabb megélhetési cigánypolitikusa kivándorolt Kanadába. A nyilvánosságra került információk szerint Mohácsi néhány hete Torontóba ment azzal a szándékkal, hogy ott politikai menedékjogot kérjen, mivel az utóbbi hónapokban idehaza már nem talált megélhetést, aminek következtében komoly anyagi gondokkal kellett megküzdenie. [az eredeti hírért katt a linkre]

Igazi cigánytempó. Olyan tipikusan Mohácsis. Olyan tipikusan felvilágosult liberált. A történetben benne van minden, minden, ami a honi, a magukat liberális cigányjogvédőnek nevezők sajátja. Az összes képmutatás, az összes gazemberség, az összes szándékos károkozás.

Mohácsi éveken keresztül szította a cigányokat a többségi társadalom ellen.

Elhitette velük, hogy az az élősködő életmód, ahogy a többségük él, védeni való értéket képvisel, hogy az is arathat, aki nem is vetett.

Elhitette a cigányokkal, hogy a magyarok miatt élnek rosszul, hogy a magyarok miatt vannak háttérbe szorítva.

Mohácsi volt az egyike azoknak, akik általános gyakorlattá tették azt, hogy a cigányok által elkövetett bűncselekményeket el kell kenni, míg az ugyanolyan súlyú, magyarok által elkövetetteket, túl kell dimenzionálni. De ő volt az is, aki azt tanácsolta a cigányoknak, hogy bármi is történik, bármi törvénytelenséget követnek is el, a velük szemben fellépőkre azonnal rasszizmust kiáltsanak. [a nagyításért katt a fotóra, a fotón szereplő Ku Klux Klán videóért pedig katt IDE]

Közben pedig hatalmas összegek tűntek el cigányfelzárkóztatás és kisebbségi jogvédelem címszóval. Azonban jó irányba soha nem változott semmi sem, de igazából ez soha nem is volt cél. A Mohácsi-féle jogvédőknek soha nem a cigányok számítottak, hanem maga a harc a rasszizmus ellen. Ezzel lehetett újsághasábokat, tévé- és rádióműsorokat megtölteni, és ami a lényeg, ebből lehetett hosszú-hosszú évekig könnyedén megélni.

Mára azonban elapadtak a források, elfogytak a számukra lenyúlható pénzösszegek. Így aztán Viktória is továbbállt és tette azt, ami igazából az egész lényének, az egész pályafutásának a lényege. Azaz elindult a pénz után, oda, ahol hite szerint még valakik fogékonyak a soha semmilyen megoldást, a soha semmilyen pozitív eredményt nem hozó álszent liberális cigányvédő ajvékolásra.

Az események tükrében jól látszik, hogyha Mohácsit egy fikarcnyit is érdekelné a cigányok sorsa, akkor nem hagyta volna itt őket, akkor pénz nélkül is kiállt volna mellettük. Akkor leköltözött volna valamelyik faluba, ahol ismereteivel, kapcsolataival segíthette volna az övéit. Azonban ez meg sem fordult a fejében, de miért is fordult volna? Egy gazdag, szociális hálóval felszerelkezett államba való eltávozás, Magyarország további befeketítése, mondván itt hátrányos megkülönböztetésben volt része, sokkal testhez állóbb számára, az üldöztetés és a rettegés eljátszásáról már nem is beszélve.

Így aztán most Kanada következik, ahol természetesen majd szigorúan független jogvédőként, a roma integráció közép-európai szakértőjeként akarja eladni magát és mindemellett nem kérdéses az sem, hogy ő lesz majd ismét a Kárpát-medencében tomboló rasszizmus legnagyobb ismerője. Mehet tovább a siránkozás, mehet tovább Magyarország lejáratása.

Mohácsi története többek mellett, ismét felhívja a figyelmet arra, hogy változtatni, pontosítani kéne Magyarország állampolgársági törvényén, mivel normális esetben annak tartalmaznia kéne egy olyan passzust is, ami arról szól, hogy az, aki külföldön politikai menedékjogért folyamodik, az automatikusan elveszíti a magyar állampolgárságát. Azt hiszem ez így lenne korrekt. Aki tényleg menekül, annak úgysem hiányzik, aki meg csak álszent módon játssza a menekültet, az meg nem méltó rá.

Mondjuk, azért arra kíváncsi leszek, hogy Kanadában megélhetési okok miatt hogy kaphat valaki politikai menedékjogot, és persze arra is, hogy a megélhetési antirasszizmusra mekkora kereslet lesz arrafelé.

29 kommentek:

Névtelen írta...

Csak vissza ne jöjjön !

Márton Ferenc írta...

Gratulálok a cikkírónak.
Korrekt, higgadt, lényeglátó.

(mindössze annyit tennék hozzá, hogy szerintem fog még Mohácsi Viktória hazaoldalogni)

casablanka írta...

Majd jön vissza az EU-ba gyalázni Magyarországot mint a többi "üldözött". Egyébként nyasgem ,nekem csak egy szívességet tehetnek. Egy pillanatig sem hittem nekik, de a pártfogóiknak sem! Ezek még ha kérdeznek is hazudnak! Gén hiba.Sokkal jobban izgatnak azok az események amelyek most a háttérben zajlanak.Pl: AM. Miért kötött P.-v el külön alkut a gáz szállításra? A németek már megint külön utakon akarnak járni? Mi lesz a "Nabukkóval"? Altatják?

Névtelen írta...

A németek Európa megszállói.

Névtelen írta...

Kívánom neki, ennek, a magyar gyülölőnek, hogy Kanadában, találja meg a számítását. Mi magyarok szeretjük a jó,és tisztességes,embereket,legyen az bármilyen, fajú, vagy vallású. De megtanulhatták volna már,hogy mi magyarok, soha nem fogadjuk, el, a magyar gyülölőket, uszítókat.Kedves Mohácsi Viktória, én magyar férfi létemre,szimpatikusnak talállak,de a felfogásod,és tetteid végett,undorító vagy.Kérlek ne gyere, többé,magyarországra,mert itt a multad végett,soha nem fogadunk be,és ne azért mert cigány vagy, hanem azért mert a cigányokat a magyarok ellen uszítottad,isten áldjon kedves viktória,éld le az életed Kanadában,sajnálom.

Névtelen írta...

Nahát, ide tényleg lehet írni? A felvonulók, ugyanazok, mint 57 május elsején, grammal sem különbek, a régi bencsikek, az újaknál..Döbbenetes az eltartott fidesz-szoci réteg érzéketlensége, a néppel, eltartóival szemben!

Kádár Zsolt írta...

Gratulálok a cikk írójának!

Szintén támogatom azt az elképzelést, hogy ha esetleg Mohácsi Viktória megkapja a Politikai Menekült státuszt akkor a Magyar Születési Anyakönyvi kivonatát, Személyi Azonosságát, Lakcím Kártyáját és Magyar Útlevelét méltóztassa leadni a Kanadai Magyar Konzulnak - Nagykövetnek és ez vonatkozzon továbbá minden hasonló esetre is...

Kádár Zsolt írta...

Gratulálok a cikk írójának!

Szintén támogatom azt az elképzelést, hogy ha esetleg Mohácsi Viktória megkapja a Politikai Menekült státuszt akkor a Magyar Születési Anyakönyvi kivonatát, Személyi Azonosságát, Lakcím Kártyáját és Magyar Útlevelét méltóztassa leadni a Kanadai Magyar Konzulnak - Nagykövetnek és ez vonatkozzon továbbá minden hasonló esetre is...

Névtelen írta...

45 óta a legbolsevikabb, legaljasabb kormány ez a mai. EGyetlen, egyetemi diákra 12 millió kölcsönt akarnak s tudnak ráeröltetni, ha az magyar, s szüleinek nincsen pénze.. Orbán s a felvonuló nyögös bandája, gyülöli a magyarokat.
A Fideszre nem kell szavazni, ők már vannak elegen, gazdagok s öregek, felvonulók, NEKIK MEG VAN A KÉTHARMADUK, NINCSEN TÖBBÉ SZÜKSÉGÜK, RÁNK, VOLT SZAVAZÓIKRA.. A FIDESZNEK KÉTHARMADA VAN. NEM KELL EZÉRT RÁJUK SZAVAZNI..MAGYAR PÁRTRA KELL MAJD SZAVAZNI, REMÉLEM, A JOBBIK AZ LESZ....

Névtelen írta...

Kérdezi az orvostanhallgató, riportban, havi százezréből, hogyan fogja visszafizetni a 12 milliót, s (hol vannak a kamatok, amiről most mást hazudnak, mint mikor odakerül szegény, hogy fizesse is...)S nem mehet, Nyugatra, hogy vissza is tudja azt fizetni, röghöz kötötték. Mert szegény s magyar. Ha más, akkor persze ingyen tanulhat.

Névtelen írta...

Már nyiltan meg is mondta a tolvajciánorbán, hogy két szövetségese, s táborának zöme, a gazdag, s a nyugger... Ha valaki tudja, idén már nyögös lesz, már most parazita szemléletében, kiméletlenségében, önzésében....Komolyan az! Neki meg van a mentőcsónakja. A többiek? Dxögxöljenek meg! Mit érdekli!
Olyan választási rendszer kell majd, fokról fokra ezt kellépíteni, ahol csak az szavazhat, aki az elöző két évben munkaviszonnyal rendelkezett, jövedelemigazolása van erről, eltartó s nem eltartott! Majd érettségihez is kell kötni, ma már az a minimum.
Orbánék merkeli parancsra, tudatosan a megmaradt, magyarokat pusztítják, minden intézkedésük magyarellenes.. Hazaárulók, bolsevikok. Fidezsszocik.

Névtelen írta...

A fidesz mesterségesen löki a tudatlanság mélyére, ciánsorba a maradék magyarokat, szakmunkások kellenek slogenje alatt.. Minden idők, legdühödtebb támadását készítve elő. A zombinyöggerek, eme paraziták pedig csak mondják utána, átgondolatlan hazugságait. S még talán el is hiszik, hogy családbarát lenne, ez a matolcsysbokrosliberális banda..
Aki itt felvonult, az hazaáruló.. Ugyanolyan,m int a gyurcsányok, de bencsik még rosszabb is, mint volt komcsi társai, ha azok még mai is baloldaliak. Bencsiknél s kerényinél sunyibb, aljasabb, romlottabb, hitetlenebb ágensei talán az egész magyar történetnek nincsenek, Kossuth szabadköműves első áldozó ministráns volt hozzájuk képest...

Névtelen írta...

Jó lenne, ha a magyarok összefognának végre. Tényleg össze, az eltartó kevesek. Minden napra lesz egy orbán intézkedés, a maradék magyarok ellen! Ráadásul, mentő, hazafias hablattyal leöntve!! "Irtózatos hazudság mindenütt! Az írt betüt, a sápadt levél halotti képe..""
Vádolom az egész magyar, közéleti értelmiséget! Kitüntetéséért, áruló lett, Nemeskürty is, Papp Lajos is, Csókay is, Böjte pedig selypeghet, attól nem lesz magyar!! Szavuk nincsen, erre a tudatos magyaryrtásra, amit orbán lázáros bandája, röhögve, nevetve, hahotázva visz végbe, minden magyar Feltámadás esélyét örökre elfürészelve....Blaskó most miért nem szól!! Eddig tartott becsülete, tisztessége???

Névtelen írta...

Miért titkosították a Malév ügyet? Mert ott ki kellett volna mondani, Shylock s fajtája nevét? Megint s mindig!? Örökké.. Az adósság örök, mondja a hitelező s elévülhetetlen. Akkor pedig, ideje lenne, hogy a mostani törvényhozók, a kétharmad, utólagosan, kamatos kamattal kezdje törleszteni, saját iskoláztatásának költségeit. Saccra, vagy hatvan millióval tartozik eltartóinak, a nemzetnek, nekünk a népnek, Orbán is.. S minden eddig "ingyen" diplomázott családtagja, tettestársa. ideje fizetni, elvtársai gyurcsánynak.. Gyurcsány, hogyan kapta diplomáját? Odaszóltak, gyurcsányelvtárs vizsgája alatt ne lehet ott senki, s ÁT KELL ENGEDNI... Mennyibe került ez nekünk? Ilyen tehetetlen tahó, a többi is. Ennyit is ér, ért a tudásuk, ezért jutottunk ide.. A kormányosok kontárok... Fizetni hoffmanmatróza, mennyit akar utólag, fölvehet kölcsönt is....

Névtelen írta...

Rendes dolog, hogy itt még lehet szólni, látja valaki? Nem fontos, Isten látja, s hamarosan, az eddigi jobboldalinak mondott sajtó, egyedül fog maradni. Kétharmaduk lesz, szavazóik nem lesznek többé. SOHA MAGYAR EMBER NEM FOG A FIDESZRE SZAVAZNI SOHA. NINCS BOCSÁNAT. Amit orbánék csinálnak, bokros a köbön, aljasabbak minden eddiginél.. Ezek tények! Valaki, a magyar oldalról, csinálhatna egy okos, tényleg szakértelmet mutató kimutatást arról, hogy az átlag családos, átlag fizetésével, hogyan jár pórul orbánék alatt, mivel matoclsy áthazudta az eddigi adókedvezményt, 16 százalékból számítják azt, s jó lenne, ha kimutatná egy profi, hogyan csapják be az embereket, ezzel is. Tényekkel s adatokkal.. Mert biztos vagyok benne, nagycsaládos létemre, sokkal többet vesznek el most, mint eddig bármikor. Már az ókori Rómában teljes adómentességet kapott a három gyerekes is, s katonai felmentést is.. Itt akkor adnának, ha a dolgozó eltartó nagycsaládos, semmiféle adót nem fizetne!! Csak regisztrálnák tehát, hogy nyög s egyéb illetékeit levonták volna, ha.. Nem lenne teljesen adómentes!! Ez elkerülhetetlen, például a hollandok, magas szociális ellátásuk ellenére sem szaporodnak, ha hollandok. Csak mások... TEhát ez nemzetvédelmi, honvédelmi alapkérdés lesz. A deviancia-mentes család főállása, adómentessége... Nem látom a jobbikban a devianciamentes fogalom felkarolását, s ilyen támogatási rendszer, kiépítésének igényét, s tervét. Jó lenne, ha hallgatnának az okos szóra, plágiumperbe nem viszem őket, ha átveszik a gondolatot..Végre....

Névtelen írta...

A jobbik oktatási rendszerében, igérjen felvételi nélküliséget!! azaz, majd a vizsgák döntsék el, érett-e valaki, s ha már negyedszer menne pótvizsgára, akkor s csak akkor kell fizetnie, vegye észre magát.. Orbánék azért hazaárulók, mert térden állva kéne könyörögni az átlagnak, a családoknak, eltartóiknak, taníttassák gyermekeiket.!! EGyetlen igazi versenyképesség, a gyermek, s annak igazi tudása, Dániában 52 százalék diplomás, nálunk jó, ha 16!! S ezt akarják orbánék még lejjebb s lejjebb vinni??? Utolsó esélyünk lenne, a képzett munkaerő, mely több nyelvvizsgával, igazi tudással rendelkezik...
Döbbenetes, hogy erdőtől Osztie Zoltánig, hallgatnak, hallgat s cinkos, a hazaáruló MTA is.. Minden értelmiségi, mely pozicióban van, hazaáruló...

Névtelen írta...

A devianciamentes nagycsaládost kell segíteni, ahol a felsorolt családtagok közül, mindenkinek van, elöző évi, friss erkölcsi bizonyítványa, büntetlen előélete.. Ha ilyen, s hasznos módon tartja el, neveli, gyermekeit, akkor azok, kapjanak azonnali felvételt, minden iskolába, ahová lelkük irányítja őket.. S vizsgáikon feleljenek meg, a tudáshoz hozzáférve, "ingyenesen." Legalább ők!! Ezzel irigylésreméltó helyzetbe kerülnének, s lenne esélye annak, példájukat mások is, magyarok is követni fogják, nagycaaládosok lesznek. Vagy lesz magyar nagycsalád s akkor lesz magyar nemzet s nép, vagy nem lesz. Ha nem, mindennek vége van, a magyar elfogy innen, ahogy kérték ezt perezék...

Névtelen írta...

Te szerencsétlen, aki reggel 6 óra óta ömleszted ide az ostobaságaidat, keress más forumot,mert itt nem ez a téma

Névtelen írta...

Amúgy nagyon igaza van a cikkírónak. Aki ezt a hazát gyalázza, rágalmazza, sőt politikai menedéket kér más országban, az elég nyomós ok arra, hogy megszüntessük magyar állampolgárságát.

Névtelen írta...

Hallom az a Nyikos, tehertételnek ott van, a jobbik nyakán! Attól szabaduljanak meg, ha hitelesek akarnak lenni, s valaki is komolyan vegye magukat. MIt keres a komcsi, a jobbikban, rozgonyi,baló-né, nyikos, stb?
Mindig van egy szerencsétlen, aki képtelen elviselni, ha valaki mond is valamit, közhelytárakat a magát magyarnak hazudó MN s MHirlap "hozzászólói" eleget büfiznek vissza. Mindig érdekes, hogy aki fél órán át küszködik, s lassan gépeli, pöntyögi be, a cíkkek közhelyeit, "bírája lészen annak", aki akar is valamit, s mond is valamit.. Erre van esze, hogy önálló ötletet, gondolatot mondjon, sajnos arra már nincs képessége. Tehetetlen.
Orbánék hazugságai az égig érnek, a nép közeli vége bizonyos, ha ezek maradnak, s akkor is, ha ki fog derülni, a jobbik is emberük, ugyanazok, csak más köntösben.. Legalább egyszer, kellene már egy tényleg magyar erő, párt, de balónék s rozgonyik, s nyikók nélkül... Velük nem megy. Még ha valami csoda folytán, el is hihetnők, tényleg magyarokká váltak, aki ismeri őket, bízni soha nem fog bennük. Bármikor újra bencsikek s kerényik lehetnek ők is.. Hallom,kerényi azt akarja, hogy keveredjen magyar a ciánnal, hogy legyen munkaerő, aki eltartja őket.. Nos ennyi, kerényi magyarsága, s jobboldalisága.. KOmcsi volt, komcsi maradt. Nyikos, csintalan lesz? A jobbikban? S ha szól valaki, még ő a lüke??

Névtelen írta...

A nagyon buta pedig persze, megint nem értette meg. Ha mohácsiviktóriák lénye s triumfálása ellen, tényleg akar tenni valamit.. Akkor fel kéne fognia, támogatnia, hogy magyar nagycsaládokat kell, állami segedelemmel, mesterséges módon is, létrehozni, azoknak állást adni, s biztonságot adni.. Az a válasz, nem a pár sor, szitok s értelmetlen, hatástalan semmittevés... Óhaj-sóhaj marad, minden magyar szándék, ha végre igazi, praktikus tettek nem követik..
Ha megérti a jobbik-vezetés, nem a gyerekcsinálókat kell korlátozni, hanem csak azoknak adni, ahol nincsenek devianciák a felsorolt családtagok közül.. Csak ezzel a módszerrel, többet tesznek a maradék fehér magyar családok l étéért, mint eddig bárki! S a kádári útról, a szakadék felé, az Élet felé fordíthatják ezt a Bolondok Hajóját, amit ma Magyarországnak neveznek.. S senki, nem szólhat ellene, joga egy államnak, hogy azoknak adjon, akik értéket adnak, s nem devianciák, s ne adjon azoknak, akik bünözőket, akarnak újratermelni, akár magyarok, akár mások. MIndenkire vonatkozna a törvény. Devianciás család nem kaphat, állami forintot, támogatást, ha környezetére nem ad, gyermekei nem járnak iskolába, stb.. Ez válasz, mohácsi viktóriáknak, sőt ez, az egyetlen, igazi válasz..

Névtelen írta...

Nem akarnál esetleg egy saját blogot nyitni, ahol ezt mind megírhatod, pont úgy, ahogy neked tetszik?

Agnes írta...

"Nevtelen" , ezekre a hozzaszolasokra lehet azt mondani, hogy csak egy komplett orult irhatta.
Ilyenektol mentsen meg a Magyarok Istene!

Névtelen írta...

A rendőrőprovokon kivül.. ha valaki idenéz, s látja ezt, vegye már észre.. Ha nyerni akar a jobbik, s komoly versenytársa lenni a két bolsevik pártnak, fidesznek-szociknak, akkor változtatnia kell a ciánozó hangvételén. Ezzel nem lehet nyerni! Félnek az emberek! félnek a jobbiktól igy! S nyikosokkal, balónékkal, rozgonyiernőkkel, nem lehet! azok bizonyosan a legalkalmatlanabb pillanatban fognak, titkos gazdáik parancsára, valami kövér-féle ostoba s korlátolt nyilatkozatba, újságcikkbe, hogy veszítsen a jobbik.! Mert ha, nyer, akkor komolyan számolni kell vele.. Veszély, hogy sokkal kényelmesebb lesz Vonának is 25 százalékos pártocskaként a semmit tenni, s felelősséget sosem vállalni, mint tényleg tenni, tényleg magyarrá válni, tényleg ellene mondani, jujdejónak, valutaalapnak, nemzetközi Shylokcságnak...

Névtelen írta...

Azért az is látszik, ide tényleg a madár sem jár.. Elég nagy baj ez. De, van benne valami jó is. Nem mondhatja, ennek az oldalnak szerkesztője, "háttere", hogy nem olvasta, nem látta, nem is tudhatta...Ki is balóné, nyakó s rozgonyi? S hogy változtatni kell, a jobbiknak fel kell nőnie... Feladathoz, szerephez, s a Szeretethez. Szeretet nincsen, ez nincsen ebben az országban többé!! Lám, a két rendőrlatort zavarta a hozzászólása, számukra érdektelen, idegeneknek, magyaroknak..
Jobbikos vezetés! Talán ideje lenne, a néphez fordulni, s segítséget ajánlani nekik, fórumokat, irodahelységeiket, hogy ott klubokban, a neten keresztül is, egymással közlekedni kezdjenek, szervezkedni, szakmánként, de területileg- A népnek nincsen érdekvédelme ebben az országban, ha még magyar s fehér s dolgozik.. A jobbik igérjen, teljes adósságelengedést, tiszta tulajdoni lapot, mindenkinek, aki eddig adós.. S nyerni fog.!! A nyögösök átlag alatti részének emelni kell, az átlag fölöttieket, azonnal elvenni!! S lesz nyögös szavazó is.. Családvédelmet, deviancia-mentes család fogalmát, igazi vélemény s gondolatszabadságot, a szavazatok arányában osztott országos frekvenciákat, s minden kereskedelmi adó, a jövőben,döntsön, marad HBO, s akkor ott nincs politika, hír a svélemény. Vagy politizál, s akkor viszont el kell osztani, a havi műsoridejét, az összes l étező szereplő arányában, arányosan... Mint a tortát.....

Névtelen írta...

Abban a pillanatban, ha a társadalom megérzi, a Jobbik a szeretet Pártja lett, közeledni fognak hozzá, s nyerni fog!! Igérni kell s betartani, betartatni!! a heti munkaidő kötelező csökkentését, pontosan végzetes népesedési csődünk miatt, egészségi állapotunk miatt, s közéleti tehetetlenségünk miatt is! Ma csak nyögösnek van ideje, felvonulgatni, gyülésekre járni, halált lehelni.
Magyar családnak élni sincsen ideje! Magyar család, már alig van.. Behozhatatlan elönyben van a roma, aki egész áldott nap, csak lopja a napot, s otthonában van, családjában, a fehér, kiszolgáltatott, fáradt magyar dolgozóval szemben! Persze, hogy ő szaporodik, ma.. Holnap ne igy legyen ez!

Névtelen írta...

Igazi egyéniségeket kell megnyerniük! Nem régi munkásörőkkel, párttagokkal, bolsevik múltú bencsikekkel kell kezdeniük, hanem Balczó Andrásokat, Csókay Andrásokat kell találniuk! Olyan ismert, s valóban már bizonyítottan nagy tehetségű támogatókat, akik példaként, jelképként segíteni tudnak.. Nem mindegy, hogy egy Balczó András lesz a választási plakátjukon, vagy a baló elött térdeplő krisztina...
S vegyék észre azt is, mennyit tudna segíteni, gondolataiban még ma is élő, harcoló Fekete Gyula! Ha a jobbik nem fog szólni, népesedési csődünkről, s nem ezt teszi, mindent megelöző alapföladatának, legbiztosabb jele lesz ez annak, hogy csak szavakban magyar, tettekben sosem akar az lenni.. Ezt az ultimátumot Isten mérte ránk, kádár apró dögei, nem csak az adósság rákját, hanem a fogyás borzalmas biológiai betegségét is bele oltották ebbe az országlakosságba!!!
Pontos adatokat kell szerezni, mennyien vagyunk, mi fehér magyarok, s mennyien vannak parazitáink, hogyan szaporodott itt cián s cion, s a kettő borzalmas koktélja, az orbánfaj.. Hány orbánunk van!?
S közben ki sem szabad mondani, ha nyerni akar, csak azt, ennyien dolgoztak s eltartók, ennyien meg nem. Mert deviánsok, vagy csak poltikusok, újságírók, bencsikek voltak, az elmúlt évtizedekben.. Mibe került nekünk a két sunyi bencsik gyerek? Mikor dolgoztak meg azok a kenyérért, amit naponta pusztítanak??

Névtelen írta...

Kerényi imrus szeretné ötvözni, a maradék magyart,a ciánokkal, hogy olyan új rabszolgát kapjon, amely azért dolgozik is, de hüle is marad ahhoz, hogy soha semmit nem merjen s tudjon tenni, Sorsa ellen. Ügyes..
Meg kell teremteni, az élösdi pártnyugdíjasokkal szemben is, a munka nemességét, új erőt.. Csak eltartó szavazhasson a jövőben, viszony alanyi jogon kapjon, ha tetszik nyögöt, eltartottságot, minden gyermek, minden nő, minden vén, ha nem deviancia, s nincsen családtagjai egyetlen deviancia. A nagycsaládos anya, pedig katonatiszt. rangja, illetménye, korkedvezménye, minden ami a mai naplopó s élösdi katonatisztnek járt s jár, megkérdőjelezhetetlen!! Addig s csak addig! Amig minden családtagja, tiszta, erkölcsi bizonyítványa évente visszaigazolt, nincsen köztük köztörvényes, tolvaj, s erőszakos, s iskola, s munkakerülő...

Névtelen írta...

Tehát minden átlag családi házas, átlag lakások adósa, legyen szabad, s tehermentes! s bizonyos formában, kétszáz négyszögöl erejéig, vissza kell hozni, az ősiséget is, ha a családfő szándékában erre igényt tart, s anyagi áldozattal, részletfizetéssel tettekkel is bizonyítja, családi háza, otthona, sérthetetlen lesz, eladhatatlan, elárverezhetetlen! Ez létfontosságú ma, adómentes legyen! Ha komoly összeget szánt rá, a ház ura, a teremtő, a család feje.. Ez nem kötelező persze, de az igénylő, élhessen ezzel a jus avacitatissal.
Kádárék óta, a hatvanas évek óta, mesterségesen a fészekrakás költségeit az égbe emelték.. a bolsevikok. Most másként legyen ez,a jó börtönipar segedelmével, jelképes összegért, vályogtéglához, égetett téglához, ablakokhoz, ajtókhoz, fedőcseréphez, vízvezetékekhez, stb, hozzájuthasson a CSALÁDI KÖNYVÉBEN EZT IGAZOLÓ S felvállaló nagycsalád. Lesz visszaélés? Lehet, hogy lesz. De a legtöbb esetben nem lehet, a mai számítógépes korszakban, hiszen, ha vásárol 24 ablakot, na jó, de ha 240-et? Azt már nem teheti... Magyar családok kellenek, ingatlanjaikban, háborítatlan. ! Akit zavar ez az igény, s gondolat, ne olvassa, minek jön ide, ha még szólni sem akar, csak mocskolni... A jobbik viszont, olvasson, értsen meg, s vegye észre, ki szól, ki szólt hozzá...

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló