Vajon mi értelme volt akkor az elmúlt heteknek?

Olvasgatva a beszámolókat és az elért ”eredmények” listáját OV keddi, brüsszeli tárgyalásairól, amelyeket Barrosóval és Martin Schulzcal folytatott, az embernek önkéntelenül is az ötlik a fejébe, hogy akkor vajon a mi értelme volt mindannak, amit a narancsos kormányzat csinált az elmúlt hetekben?

Mi értelme volt bevállalni az elszabaduló árfolyamot, a 10% feletti kötvényhozamokat? Mi értelme volt az egekbe lökni a magyar csődkockázati mutatót? És legfőképp mi értelme volt a hétvégén sok százezer embert végigvonultatni a városon a „nem leszünk gyarmat” felirat mögött?

Ov ugyanis a keddi tárgyalásai során, minden eddig hangoztatott narancsos érvet feladva, lényegében az összes pontban elfogadta a globalisták követeléseit. „Vannak kérdések, amelyekben a magyar kormány párbeszéd nélkül elfogadja az Európai Bizottság véleményét. A Magyar Nemzeti Bankot nem fogjuk összevonni a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével, és töröljük az erről szóló jogszabályt is, ahogyan a jegybank monetáris tanácsának ülésén sem vesznek majd részt a kormány delegáltjai. Szintén elfogadjuk a Brüsszel jogi észrevételeit a monetáris tanács tagjainak felmentésével kapcsolatban. Nem engedünk viszont abból, hogy a nemzeti bank elnökére is vonatkozzon a kétmillió forintos fizetésplafonból és abból sem, hogy az MNB elnöke az alaptörvényre tegyen esküt.”

Ennyi.

A nagy narancsos szabadságharc délibábja végképp szétfoszlani látszik.

Sőt, most már kezdünk átesni a ló túloldalára is, mert OV már nem hogy nem kardoskodott, hanem egész egyszerűen benyalt Martin Schulznak, akinél nagyobb férget Cohn-Benditet és Guy Verhofstadtot leszámítva, arrafelé nem nagyon találni. „Jelenleg konszolidációs politika zajlik Magyarországon, és a kormány ezen gazdasági és társadalmi program köré akarja felsorakoztatni a népet.” A megbeszéléseket követő sajtótájékoztatón pedig kifejtette, hogy „teljes mértékben” tiszteli az Európai Parlamentet, melyet „a demokrácia szívének” tart. Végül a hétvégi tüntetés kapcsán kijelentette: „Magyarországon sajnálatos módon változik az eddig uniópárti közhangulat, de én és a kormány azon dolgozunk, hogy az Unió nyomvonalán tartsuk a szavazókat.”

Mielőtt valaki azt gondolná, hogy OV itt befejezte a nyáladzást, azt el kell, hogy keserítsem. Sajnos itt még nem volt vége a fidesz-féle sajátos szabadságharcolásnak. OV ugyanis a nagy lendületben elfogadta azt az új európai megállapodást is, amit néhány hete még azzal a felkiáltással, hogy nem tudunk semmit róla, nagyon helyesen elutasított. A helyzet azóta ebben az ügyben kardinálisan ugyan nem változott, de a narancsok vezérét ez most már nem aggasztotta: „Javasolni fogom az Országgyűlés illetékes bizottságának, hogy Magyarország csatlakozzék a készülő uniós pénzügyi paktumhoz.” – mondta bele a kamerákba a tárgyalások utáni sajtótájékoztatón.

Mint látszik OV mindent feladott. Mindent.

„Nem leszünk gyarmat” – skandálta szinte egy emberként a tömeg még néhány napja végig az Andrássy úton. „A magyar kormány párbeszéd nélkül elfogadja az Európai Bizottság véleményét” – mondta OV rá két napra Brüsszelben.

És ezen már nem lehet, pontosabban nincs mit magyarázni.