Minden szemét egy helyen, avagy a megszilárdult hiteltelenség

Elnézve a híradások beszámolóit, azért valljuk meg, nem mindennapi eseményeknek lehettünk tanúi hétfőn este a képernyőkön keresztül. Talán még az idősebbek sem emlékeznek olyan alkalomra, amikor a fővárosban az összes szemetet egy helyre fújta volna össze a szél. Mindet. Most ez is megtörtént. Az Andrássy út sokat látott flaszterén, ugyanis egy zsebkendőnyinél alig nagyobb területen ott üvöltött az összes még mozdulni tudó agyhalott kádár-nyugger karöltve az újonnan feltörekvő aberáltakkal és idiótákkal.

Igazán szép társaság jött össze, ez kétségtelen.

Szinte öröm volt nézni, ahogy a Magyar Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transznemű Szövetség, a Háttér Társaság a Melegekért és a Labrisz Leszbikus Egyesület tagjai együtt csápoltak Bródyra a Magyar Szolidaritás Mozgalom, a Negyedik Köztársaság, a Demokratikus Koalíció, az LMP, az MSZP, az MSZDP, a Szövetség Az Egységes Magyarországért, az előkukázott SzDSz, a Societas, a Magyarországi Munkáspárt 2006, az Európai Baloldali Párt és a Zöld Baloldal legfőbb képviselőivel és szimpatizánsaival.

Mindenki boldog volt és persze nagyon lelkes. A pártok és a szervezetek prominens képviselői megtalálták a maguk színvonalát az őrjöngő nyuggerekben és a belpesti degeneráltakban. Mindeközben az Operaházban OV ünnepeltette magát a jól megválogatott sleppel, szépen keretbe foglalva és persze teljessé téve ezzel a Minden szemét egy helyen című képet.

Gondolom mondani sem kell, lent az utcán igazán remek volt a hangulat. Az utcai felszólalók természetesen egytől-egyig rettegték a jövőt és féltették a köztársaságot, a nagyon felvilágosult és nagyon hozzáértő közönség pedig egyetértve az elhangzottakkal, a magukkal hozott táblákkal felszerelkezve integetett vissza a szónokoknak.

Egyes hírek szerint Ferenc, hogy emelje az este fényét magával hozta a kiásott Kádárt, mintegy így is demonstrálva a régi alkotmány melletti kiállást és megidézve a szép idők szellemét.

A legtöbb mikrofonhoz lépő azon siránkozott, hogy az új alaptörvény hatálybalépésével megszűnt köztársaság, a tömeg pedig egy emberként üvöltötte az égre az ebből fakadó borzasztó fájdalmát. Az pedig egy cseppet sem zavart senkit sem, hogy a köztársaság, mint államforma nem szűnt meg, csak az ország neve ezentúl nem Magyar Köztársaság, hanem Magyarország.

A nagy hőbörgés közepette érdekes mód az nem okozott gondot se a felszólalóknak, se az egybegyűlteknek, hogy a mindennapok egyre nehezebbek, hogy az árak emelkednek, a bérek pedig csökkennek, hogy a társadalom jelentős része adósságcsapdában szenved. Ezek a problémák nem lépték át a jelenlévők ingerküszöbét, őket csak is az alkotmány és a köztársaság védelme érdekelte.

És valahogy nem jutott eszébe senkinek sem felidézni Kuncze Gábor egykori szavait a kiosztandó ciántablettákkal kapcsolatban, amit megoldásként még az elvtársak regnálása idején javasolt az akkori elégedetleneknek. De ugyanígy elmaradt a táncoslábú azon magvas gondolatának a felolvasása is, amit még 2007-ben, az utcai megmozdulásokkal kapcsolatban fejtett ki: „Aki az utcai politizálást választja, az aláássa a demokráciát. El kell dönteni, demokraták vagyunk és a Parlament falai között ütköztetjük véleményünket, vagy az utcát választjuk. A kettő együtt nem megy!”

Vagy most már mehet?

Annak idején, amikor megtörtént a rendszerváltásnak hazudott csillagváltás, a hozzáértők azt jósolták, hogy nagyjából húsz év kell ahhoz, hogy a nyugatos demokratikus berendezkedés teljesen megszilárduljon az országban. Azt hiszem bátran kijelenthető, hogy ez megtörtént. Sikerült létrehozni egy nagyrészt pökhendi ostobákból álló kormányoldalt és egy retardált idiótákból álló ellenzéket. Az egyik ott fényezi magát az Operában, a másik hiteltelen országrontó banda meg az épület előtt, az utcán hőbörög azért, mert most momentán nem ők állnak a húsosfazék közelében.

Magyarország 2012. A megszilárdult hiteltelenség.