Vajon a görögök átírják majd a forgatókönyvet?

Azért valljuk meg, igazán tanulságos volt ez az elmúlt hét. A görög válság gerjesztette hullámok sok minden mellett arra is jók voltak, hogy ismét lesodorták azt az amúgy is már eléggé megviselt leplet, amivel a globalisták próbálják takargatni a nagyon demokratikus és nagyon felvilágosult Európai Unió álszent arcát.

Persze most sokan mondhatnák, hogy megint mit kell foglalkozni a görögökkel, hogy kit érdekel a nyomoruk, hogy Görögország uniós tagságának története igazából nem áll másból, mint hazug statisztikai adatok szolgáltatásából, a saját lehetőségeiken messze túlmenő költekezésből. Nem mondom, hogy azoknak, akik ezt feszegetik, valahol ne lenne igazuk, mert azért az tagadhatatlan, hogy a görögök az elmúlt években tudtak élni. De azért azt se feledjük, hogy ezért nem a görög átlagember a felelős. Az európai és az ottani politikai elit elhitette a görög társadalommal, hogy ezt büntetlenül meg lehet csinálni, hogy az extra jólét örökké tarthat. Az átlagpolgár pedig csak élt a lehetőséggel, és bízott azokban, akiket megválasztott.

Ezért aztán a mostani görög események és az ezek körül folyó európai történések többek annál, minthogy egy ország gazdasága és társadalma mennyire működik éppen jól, vagy rosszul. Görögország sorsa messze túlmutat önmagán, mert az szinte minden szempontból a mai világ bajának pontos látlelete.

Gondolom sokan voltunk azok, akik erősen meglepődtek, amikor Papandreu, görög miniszterelnök bejelentette, hogy népszavazást kezdeményez az országát érintő legújabb mentőcsomagról, hisz azért arra mostanság nem nagyon volt példa, hogy az Európai Egyesült Államokat létrehozni szándékozó erők megengedték volna azt, hogy az EU-t érintő komoly kérdésben ténylegesen a tömegek döntsenek.

Így aztán nem túlzás azt mondani, hogy Papandreu lépése lényegében meglepte mind az EU-szkeptikusok táborát, mind az Európát vezető hatalmak döntéshozóit. Sőt. Az utóbbiak egész egyszerűen sokkot kaptak a Görögországból érkező hírek hallatán, a globalista pénzvilág pedig fogta magát és összeomlott ijedtében, mivel az senkinek nem volt kétséges, hogy a referendumon a görög társadalom nagy többsége el fogja utasítani a mentőcsomagot.

Az EU alaptörvényét jelentő lisszaboni szerződés szövegében több tucatszor hangzik el hivatkozás a demokráciára, a népakarat érvényesülésére, mint a közösség alapértékére. Ezzel szemben most a borzasztóan demokratikus országok vezetői felháborodottan és nyíltan támadták meg a görögöket, hogy népszavazást akarnak tartani egy olyan kérdésben, ami minden egyes görög ember életének lehetőségeit gyökeresen meg fogja határozni a következő bő évtizedben.

Mint látszik a demokratikus színjáték csak akkor jó, csak akkor támogatott, ha az a globális körök érdekeit szolgálja. A népszavazás, az emberek véleménynyilvánítása csak akkor legitim, ha egy társadalom agya már olyannyira át van mosva, hogy a tömegek birka módjára arra mennek, amerre terelni akarják őket. Minden más eset, veszélyes, felelőtlen és persze zavart és bizonytalanságot okozó.

Az EU és maga az egész globalista világ ismét megmutatta, hogy milyen az a sajátos demokrácia felfogás, ami alapján működteti a mai társadalmakat. Nincs jelentősége annak, hogy az emberek mit gondolnak, nincs jelentősége semminek sem, csak annak, hogy a piacok mit akarnak. Ez a hozzáállás pedig pontosan tetten érhető az elmúlt napok eseményeiben.

Mára már teljesen egyértelművé vált, hogy az európai átlagemberek és az Uniót vezető politikai elit elképzelési között mind gazdaságpolitikai, mind társadalompolitikai szempontból hatalmas szakadék tátong. Az emberek döntő többsége ugyanis elutasítja az EU-vezetői által oly nagy elánnal összetákolni akart Európai Egyesült Államok gondolatát, és most már elutasítja azt a lassan három évtizede erőltetett neoliberális gazdaságpolitikát is, amely mára oda sodorta a világ nyugati felét, ahová.

Így aztán igazából az a hír már nem is ért olyan váratlanul senkit sem, amikor Papandreu bejelentette, hogy akkor mégsem lesz voksolás. „A népszavazás sosem volt önmagában cél. Vagy az kellett, vagy egyetértés, de most, hogy már van egyetértés, nincs szükség népszavazásra” – mondta a görög miniszterelnök, az ellenzékkel való kiegyezés után. Azt hiszem bátran kijelenthető, hogy nagy valószínűséggel a háttérben hatalmas erők mozdultak meg azért, hogy a népszavazás elkerülhető legyen, és hogy emiatt ne omoljon kártyavárként össze az egész globalista rendszer.

A színjáték így egyelőre folytatódik tovább. A kérdés már csak annyi, hogy a görög tömegek az utcákon majd mit szólnak mindehhez? Vajon majd most is elfogadják azt, hogy ismét mások döntsenek a fejük felett? Vagy esetleg előfordulhat az is, hogy az athéni utca embere mégis átírja a globalisták gondosan összeállított forgatókönyvét?