Magyarország lesz a következő?

Miközben OV pénteken Londonban, David Cameron brit miniszterelnökkel való megbeszélését követően az újságíróknak arról értekezett, hogy az euróövezet esetleges szétzilálódása esetén létrejövő helyzetre a magyar kormánynak vannak készenléti tervei, mondván „a magyaroknak van egy sajátos észjárásuk, ami abban mutatkozik meg, hogy képesek vagyunk egyszerre több fejjel is gondolkodni. Ez a magyar kormányra is igaz, több forgatókönyvet futtatunk folyamatosan, amikor a jövőt tervezzük”, nos eközben a cionista globálbizniszt kiszolgáló, pontosabban annak részeként tevékenykedő Fitch Ratings, az eddigi stabilról a leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Magyarország besorolásainak kilátását, ami egészen pontosan azt jelenti, hogy az ország a lehető legközelebb került ahhoz, hogy a befektetésre ajánlott kategóriából a bóvliba kerüljön.

Ha pedig a fentiekhez még hozzávesszük a The Wall Street Journal (WSJ) szintén pénteken megjelent blogcikkét is, amiben a lap a legutóbbi nem túl sikeres magyar államkötvény-aukcióból kiindulva a következőket írja: „Tudom, mit gondolnak: nincs elég rémisztő, államadóssággal kapcsolatos összeomlás, ami miatt aggódhatunk, jól mondom? Annyira unalmas, hogy csak Görögország, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Írország, Franciaország és Ausztria miatt kell aggódni. Hát, nyugodjanak meg, még egy készülődik, amelyről még talán nem is hallottak: Magyarország. A magyarországi trendek egyre inkább aggodalomra adnak okot és a változások azt sugallják, hogy Magyarország a közeljövőben válság felé közeledhet”, akkor talán nem is kell nagy összeesküvés-elméletet gyártani ahhoz, hogy kimondjuk: a globalisták Görögország és Olaszország után, nálunk akarnak fillérekért minden még megmaradt vagyont felvásárolni.

Mert azért azt semmiképp nem szabad elfeledni, hogy a görög ”mentőcsomag” nem más, mint egy brutális mértékű privatizáció, amelyben olyan görög stratégiai ágazatok kerülnek eladásra, mint a vízművek, a villamos energia, a kikötők és persze a szigetek. De az olaszoknál sem lesz más a következmény. Elég, ha csak felidézzük a valutaalap és az IMF legutóbbi levelét, amelyben még Berlusconit szólították fel arra, hogy „nevezze meg, hogy évenként miként tud 5 milliárd euró állami vagyont, ingatlant eladni, amely összeget teljes mértékben az adósság törlesztésére fordítaná.”

Annak érdekében pedig, hogy a déli országokban minden a tervek szerint haladjon, a privatizációs, pontosabban a gyarmatosítási folyamatokat két olyan elkötelezett globalistára bízzák, mint a legfrissebben kinevezett görög és olasz kormányfő. Egyértelműen látszik a folyamat, ahogy mindkét országban mellőzve minden demokratikus színjátékot a korábban megválasztott politikai vezetőket az EU lecseréli a saját embereire. Az új görög miniszterelnök, Papadémosz az európai jegybank alelnöke volt, Mario Monti pedig, aki Olaszország miniszterelnöke lett, a brüsszeli európai bizottságnak volt a belső piaci biztosa.

Az események jól láthatóan egy irányba mutatnak. Ebből adódóan pedig talán feltehető a kérdés: ha tényleg mi jövünk a sorban, akkor majd nálunk is bekövetkezhet külső nyomásra valamilyen politikai fordulat, vajon előfordulhat az, hogy majd OV-nél is kezesebb bábot akarnak?

Nem mintha egyébként a narancsosok vezérét védeni akarnám, de a korrektség kedvéért azért azt hozzátehetjük a dologhoz, hogy biztosak lehetünk benne, hogy könnyedén találnának ebben az országban még nála is nagyobb behódolót. És még csak nem is kéne nagyon sokat keresni, hisz azok önként jelentkeznek, mint Molnár Csaba, aki a Demokratikus Koalíció alelnökeként a hírekre reagálva azonnal kijelentette: „a válságtünetek sora mutatja, hogy jelentősen megnőtt a magyar államcsőd kockázata, ezért a kormánynak készenléti hitel-megállapodást kell kötnie a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). Ebben a Demokratikus Koalíció támogatná a kabinetet és erre kérné a többi demokratikus ellenzéki erőt is. A pénzügyi védőhálót jelentő készenléti megállapodás megkötése elkerülhetetlen annak érdekében, hogy Görögország és Olaszország után ne Magyarország legyen a következő a válságország.”

A híreket olvasva a gyanútlan szemlélődőben egyre inkább kezd megfogalmazódni a kérdés: vajon tényleg ekkora a baj?

Ha végignézzük a szaklapok elemzéseit, akkor azért az tényként megállapítható, hogy a forint volt Európában a legrosszabbul teljesítő valuta az elmúlt három hónapban a dollárral szemben. És az is tény, hogy az EU-ban a görögöket leszámítva Magyarország esetében nőtt a legnagyobb mértékben a csődkockázatot is jelző mutató, a cds-felár, ami mutató alapján Magyarország a világ tíz legkockázatosabb országa közé tartozik.

A kérdés az, hogy mindez azt jelenti-e, hogy a válság következő áldozata Magyarország lenne.

A probléma megválaszolásakor azt hiszem a biztos pontoktól érdemes elindulni. A rendelkezésre álló adatok szerint az államkincstár egységes számláján (KESZ) szeptember végén 2370 milliárd forint volt. Ez az a számla, amiről az állam teljesíti a fizetési kötelezettségeit, illetve ezen folynak át a bevételei. A szeptember végi szint a normál üzemmenethez képest abnormálisan magasnak mondható, de a jelenlegi bizonytalan környezetben a szakértők szerint egyáltalán nem baj, hogy van némi fölös likviditás. Alaptézisként pedig a hozzáértők meglátása alapján azt érdemes még elfogadni, hogy az állam akkor kerül bajba, ha a KESZ hó végi állománya 400 milliárd forint alá süllyed, hiszen ekkor egy hónapon belüli nagyobb likviditásingadozás mellett már előállhat rövid távú anomália.

A legalapvetőbb összefüggést a KESZ-állomány havi változására az alábbiak szerint lehet felírni: az állományt csökkenti a havi költségvetési hiány és a lejáró állampapírok megújítási igénye. Az állományt növeli az új forrásbevonás, azaz az állampapír kibocsátás.

Az idei évet tekintve amennyiben az október-decemberi időszakban normál menetben folyna a kibocsátás, akkor is csökkenne a KESZ, mert olyan jelentős lejáratok maradtak az év végére, mint a 2 milliárd eurós devizakötvény, vagy az év végén lejáró diszkont kincstárjegyek. A számítások szerint, ha az eddig sikertelen, vagy félig sikeres állampapír-aukciókat is figyelembe vesszük, akkor még úgy is 1000 milliárd forint felett maradna a KESZ, ha a további értékesítések hasonló eredménnyel járnának. Azaz az idei év biztonsággal finanszírozható, és akkor a kalkulációknál még nem is lett figyelembe véve a nyugdíjvagyon maradékának értékesítési lehetősége.

A jövő év viszont már nem ennyire egyértelmű. A központi költségvetés várhatóan ugyanis már év közepére el fogja érni a teljes éves hiányát, ami 600 milliárd forintos forrásbevonási igényt jelent. Ezen felül a kötvényekből mintegy 2400 milliárd forintot kellene megújítani devizában és forintban összesen. Ehhez képest a mai körülmények között jövőre nemigen lehet számolni 1000-1200 milliárd forintnál több hazai, forintalapú kötvénykibocsátással, figyelembe véve azt, hogy várhatóan az idei évre tervezett 1300 milliárd körüli sem valósul meg teljesen. Vagyis a KESZ állományunk külső forrásbevonás nélkül 2012 végére bőven elfogyhat.

Külső forrás lényegében több mindenből jöhet. A megszokott gyakorlatnak megfelelően, meg lehet próbálkozni azzal, hogy nyugati befektetőket keresünk a devizakötvényeinkre, ami a jelenlegi helyzetben azért nem sok sikerrel kecsegtet, bár az elmúlt időszakban azért voltak olyan, viszonylag nyugalmasabb időszakok, amikor jó marketinggel az állam el tudott adni megfelelő mennyiségű kötvényt. A másik lehetőség új befektetők felkutatása lehet, ami egyértelműen a keleti piacok felé való nyitást jelenti. A harmadik verzió pedig az IMF.

De ha már itt, a forrásoknál tartunk, akkor talán a narancsos döntéshozók elgondolkodhatnának azon is, hogy vajon miért kell nekünk jövőre közpénzből, mondjuk 150 milliót a Finnugor Világkongresszus megszervezésének támogatására, 170 milliót a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány támogatására, 823 milliót a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány működéséhez és feladatainak ellátásához szükséges hozzájárulásra, 845 millió forintot az Országgyűlésben látogatóközpont kialakítására, 2,3 milliárd forintot Roma ösztöndíj programokra, és 12 milliárd forintot a Terrorelhárítási Központra költenünk?

És vajon miért tapsolunk el már idén ilyen-olyan nemzeti konzultációnak hívott kormányzati politikai kampányokra 1,6 milliárdot, vagy Kreatív kormányzati kommunikáció címszóval 840 milliót? Esetleg érdekelne még, hogy miért kell az általunk befizetett közpénzekből Jáksó László Marslakók című szappanoperájára 2 milliárdot, a Tom Lantos intézet támogatására 3 milliárdot, az MTV székházának a megvásárlására 22 milliárdot és a semmit nem érő romaintegrációra 120 milliárdot elkölteni?

Persze most sokan mondhatnák azt, hogy ez demagóg szöveg, hogy ezek az összegek semmit sem változtatnak a lényegen. Igen, ebben is van valami, de akkor is. Ha ennyire rossz a helyzet, ha ennyire nincs pénz semmire, akkor meg kell gondolni azt is, hogy a sok, relatíve kicsi mire megy el. És azért az mégiscsak irritáló, hogy miközben emberek tízezrei kerülnek nap, mint nap rosszabb helyzetbe, akkor ilyen, lényegében hasztalan dolgokra költünk összességében milliárdokat. Arról már nem is beszélve, hogy az ország csak a kamattörlesztésre évi 1150 milliárd forintot fizet ki.

Ja, tudom. Az államadósság újratárgyalása, sőt még a lehetőségének a felvetése is súlyosan demagóg...