Lezüllesztve

Szomorúan, és tehetetlenül nézhetjük végig a magyar kultúra züllesztésének folytatását. Sokan vártuk, hogy a magát „nemzetinek” tituláló kormány legalább valamiféle ”nemzeties” érzést megpróbál majd szimulálni a magyar médiában és kultúrában is. De már nem az első igazán botrányos dolognak lehetünk tanúi.

Az Alföldi-ügy, majd az L. Simon-ügy után már kezd mindennapos lenni a magyar nemzet ilyen téren ért szembeköpése. A Duna TV leépítése, és kb.1000 ember kirúgása után nem csoda, de mégis igencsak felháborító, hogy a köztelevízió Jáksó Lászlóval kötött többmilliárdos szerződést egy új szappanopera gyártására, amelyet jövő tavasztól kezdődően elvileg két évig láthatnak a nézők.

Ráadásul azt sem szégyellik bevallani, hogy eddig nem volt meg hozzá a megfelelő anyagi háttér, ami magyarul azt jelenti, hogy a sok kirúgott Duna tévés közvetve lényegében Jáksó Lászlónak köszönheti sorsának ilyetén alakulását. Ő majd keres 1000 ember helyett. Arról már nem is beszélve, hogy a leépítések érdekes módon elkerülték M. Kiss Csabát, D. Tóth Krisztát és Bombera Krisztinát is, akik azért valljuk meg, nem nemzeti elkötelezettségükről ismertek.

De ott van például a Kertész Ákos ügy is. Ő, aki nyílt levelében genetikusan alattvaló, dagonyázó, röfögő, moslékot zabáló magyarokról írt, még mindig Kossuth-díjjal dicsekedhet. Nagy dobra verték, hogy a kormány Kertész ezen megnyilvánulását elfogadhatatlannak tartja, és bocsánatkérésre intette, ha meg akarja tartani állami kitüntetését.

Végre valami jó hír! - gondolta a nemzeti oldal. És mi történt? Mindössze annyi, hogy a kormány nyomására Kertész a „genetikusan alattvaló”- t visszavonta, és ezzel a Kossuth-díj maradt. Így hát nem nagy bátorság kijelenteni, hogy ezek szerint a kormányunk egyetért az ”író” további kijelentéseivel, aki a magyarokat az - előzőeken kívül – még így mutatja be: „se tanulni, se dolgozni nem tud, és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire. Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős…”

Vagy nézzük Andy Vajnát, akit a filmszakma megújításáért felelős kormánybiztosnak neveztek ki. Miután a Szerencsejáték Zrt leányvállalata végül - ahogyan várható volt - kivásárolta Andrew G. Vajna tulajdonrészét a Belvárosi Kaszinó Kft-ből, Orbán Viktor ebben a kinevezésben részesítette a filmproducert. Naná, hogy azóta sem láthatjuk széles vásznon történelmünket. Most épp megállapodást kötött Szőcs Géza kulturális államtitkárral, és Havas Ágnessel a filmalap vezetőjével a filmfinanszírozást érintő kérdésekben. Szőcs Gézával, aki például megnyitotta a köztudottan magyarellenes verseiről szintén ismert Faludy György kiállítását, szónokolt a nagyromán ünnepen 2010-ben, illetve kiállt a legalább félmilliárdos pályázati pénzt lenyúlt filozófusok mellett.

És sorolhatnám még tovább a magyar kultúra és média megrontóit. Sajnos van még jónéhány belőlük.

2 kommentek:

casablanka írta...

Nem én vagyok a miniszterelnök, hogy kikérjem az ország nevében, de amig mindenféle Schulcok, Kertészek és a többi jómadár ultimátumot küldhetnek nekünk, addig én, legalábbis - gondolatban - a magyart becsmérlő jelzőket mindig behelyettesitem "moslékzabáló zsidóra". Aztán csak megunják egyszer a sz@r@kodást! Magyar kultúra, hol van az már, és hol van Európa?

Névtelen írta...

Ez egy nagyon találó kép,a zsidesz narancsa banáná zsugorodott,és az is megvan blankolva!!!A könnyű gyözelem mindjárt elkapatottá tette őket,lesz itt pofára esés.A kultúráról meg annyit,hogy ezektől a rajtunk élősködő parazitáktól nem kell várni semmi jót.Még idáig nem csalódtunk bennük.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló