Nem voltunk sokan. Mondhatnám kevesen. Pár száz ember. A szokásos kör, akik már szinte arcról ismerik egymást. Mi, akik mindig ott vagyunk.
Pontosabban mi vagyunk ott mindig.
Hogy ez mennyire kevés, vagy éppen a mai helyzethez képest mennyire sok, az azt gondolom nagyon relatív. Ha onnan közelítjük meg a kérdést, hogy mennyien kellett volna lennünk, akkor nagyon-nagyon kevesen voltunk. Ha pedig arról az oldalról vizsgáljuk a dolgot, hogy a megmozdulás mennyire volt hírértékű és ebből adódóan a híradókon és az újságokon keresztül hány emberhez jutott el az üzenet, akkor mondhatjuk úgy: elegen voltunk. Épphogy csak, de elegen.
Azt hiszem, azzal nem mondok nagy újságot, hogy manapság nincs forradalmi helyzet Magyarországon. A narancsos tömegek az egyre kiábrándítóbb és az egyre sikertelenebb kormányzati politika ellenére még mindig várnak, és bíznak abban, hogy OV előbb-utóbb majd megváltja a világot.
Lehetne persze ezen a kérdésen egy sort jogosan értetlenkedni, hogy mindez miért van így, de ettől még a lényeg egy jottányit sem változik. Látnunk kell, de mondhatnám azt is, hogy be kell látnunk, hogy most még nincs itt az ideje a változásoknak. A társadalom nagy része még tűr és a kényelmes fotelban üldögélve, sörrel a kezében az utolsó pillanatig vár arra, hogy megmentse valaki, hogy minden erőfeszítés nélkül az ölébe hulljon a hosszú évtizedek óta ígérgetett megváltás. És ez, ha tetszik nekünk, ha nem, akkor is így van.
De a fentieken túl, azt gondolom, ki kell még mondanunk azt is, mégha egyátalán nem is örömteli: a nemzeti radikális tábor nagy része is elfáradt, belefásult a mindennapok küzdelmeibe. A kilátástalanságba, hogy jelenleg látszólag semmi esély arra, hogy bármiben változásokat tudjunk elérni, hogy sem az utcáról, sem a parlamenti patkóból nincs semmi lehetőségünk arra, hogy érdemben beleszóljunk a körülöttünk zajló folyamatokba.
A helyzet alapvetően nem túl szívderítő, de ha kicsit távolabbról is megnézzük a helyzetet, akkor talán könnyen észrevehető, hogy a fideszes politikának éppen ez az egyik célja. Nevezetesen, hogy elhitesse velünk, radikálisokkal: nincs értelme, hogy semmire sem megyünk, hogy mondhatunk akármit, attól nem fog megváltozni semmi sem. A cél az, hogy minél többen elhiggyük: felesleges bármit is tennünk.
És valljuk meg, ez a narancsos törekvés egész jó úton halad. Egyrészt jól is kommunikálják, másrészt a körülöttünk folyó történéseket látva közülünk is egyre többen bizonytalanodnak el, és egyre többen gondolják azt, hogy értelmetlen bármifajta küzdelem. A folyamat valahol érthető, hisz ha csak felületesen szemléljük a kérdést, akkor valóban nehezen lehet vitatkozni azokkal, akik azt feszegetik, hogy attól, hogy az autónkat, és a környezetünket teleragasztjuk „Szabadságot Budaházynak” matricákkal, még Gyurit nem fogják szabadon engedni, és attól, hogy minden egyes városban vonulásos tüntetéseket szervezünk a bankok elé, azok még nem fogják maguktól forintosítani a devizahiteleinket.
Az így érvelőknek látszólag igazuk van, de csak látszólag. Mert azért azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy minden utcai megmozdulás, minden kiragasztott matrica, minden nemzeti radikális esemény így, vagy úgy, de hozzájárul ahhoz, hogy őrizzük a lángot, hogy üzenjünk a másik oldalon állóknak. De legfőképp, hogy üzenjünk a mieinknek, hogy nem lehet, nem szabad feladni a küzdelmet. Ha ellenszélben, akkor úgy, ha kevesebb emberrel a hátunk mögött, akkor úgy. Ha kisebb lánggal égve, akkor úgy, ha csak a tüzet őrizve, akkor úgy, de menni kell tovább…
Azonban a szombaton történteknek van egy másik oldala is, ami mellett azt hiszem szintén nem szabad, és talán nem is lehet szó nélkül elmenni. Ha valaki visszagondol az elmúlt napokra, akkor felteheti magának a kérdést: vajon a legnagyobb és leglátogatottabb nemzeti radikális hírportálok miért nem hirdették megfelelően a szombati eseményt? Miért nem volt az egésznek olyan médiahátszele, amilyennek lennie kellett volna, amilyen korábban szokott? Miért volt az esemény beharangozója csak egy egyszerű hír a hírfolyamokban a többi között?
És vajon annak mi az oka, hogy ugyanezen radikális híroldalak az eseményről egy MTI hír átvételével számoltak be? Kinek volt az érdeke az, hogy a szombati tüntetés előtte és utána is minél nagyobb érdektelenségbe fulladjon? És legfőképp miért? Mire volt jó ez?
Viták mindenhol vannak, nézeteltérések mindenhol lehetnek, közöttünk is, de azoknak, akik elől mennek, azért egyet, a legfontosabbat nem kéne elfeledniük: „Külön-külön látunk, és külön-külön érzünk, de csak együtt van esélyünk, hogy valamit elérjünk…”
Csak együtt van esélyünk, hogy valamit elérjünk.
Pontosabban mi vagyunk ott mindig.
Hogy ez mennyire kevés, vagy éppen a mai helyzethez képest mennyire sok, az azt gondolom nagyon relatív. Ha onnan közelítjük meg a kérdést, hogy mennyien kellett volna lennünk, akkor nagyon-nagyon kevesen voltunk. Ha pedig arról az oldalról vizsgáljuk a dolgot, hogy a megmozdulás mennyire volt hírértékű és ebből adódóan a híradókon és az újságokon keresztül hány emberhez jutott el az üzenet, akkor mondhatjuk úgy: elegen voltunk. Épphogy csak, de elegen.
Azt hiszem, azzal nem mondok nagy újságot, hogy manapság nincs forradalmi helyzet Magyarországon. A narancsos tömegek az egyre kiábrándítóbb és az egyre sikertelenebb kormányzati politika ellenére még mindig várnak, és bíznak abban, hogy OV előbb-utóbb majd megváltja a világot.
Lehetne persze ezen a kérdésen egy sort jogosan értetlenkedni, hogy mindez miért van így, de ettől még a lényeg egy jottányit sem változik. Látnunk kell, de mondhatnám azt is, hogy be kell látnunk, hogy most még nincs itt az ideje a változásoknak. A társadalom nagy része még tűr és a kényelmes fotelban üldögélve, sörrel a kezében az utolsó pillanatig vár arra, hogy megmentse valaki, hogy minden erőfeszítés nélkül az ölébe hulljon a hosszú évtizedek óta ígérgetett megváltás. És ez, ha tetszik nekünk, ha nem, akkor is így van.
De a fentieken túl, azt gondolom, ki kell még mondanunk azt is, mégha egyátalán nem is örömteli: a nemzeti radikális tábor nagy része is elfáradt, belefásult a mindennapok küzdelmeibe. A kilátástalanságba, hogy jelenleg látszólag semmi esély arra, hogy bármiben változásokat tudjunk elérni, hogy sem az utcáról, sem a parlamenti patkóból nincs semmi lehetőségünk arra, hogy érdemben beleszóljunk a körülöttünk zajló folyamatokba.
A helyzet alapvetően nem túl szívderítő, de ha kicsit távolabbról is megnézzük a helyzetet, akkor talán könnyen észrevehető, hogy a fideszes politikának éppen ez az egyik célja. Nevezetesen, hogy elhitesse velünk, radikálisokkal: nincs értelme, hogy semmire sem megyünk, hogy mondhatunk akármit, attól nem fog megváltozni semmi sem. A cél az, hogy minél többen elhiggyük: felesleges bármit is tennünk.
És valljuk meg, ez a narancsos törekvés egész jó úton halad. Egyrészt jól is kommunikálják, másrészt a körülöttünk folyó történéseket látva közülünk is egyre többen bizonytalanodnak el, és egyre többen gondolják azt, hogy értelmetlen bármifajta küzdelem. A folyamat valahol érthető, hisz ha csak felületesen szemléljük a kérdést, akkor valóban nehezen lehet vitatkozni azokkal, akik azt feszegetik, hogy attól, hogy az autónkat, és a környezetünket teleragasztjuk „Szabadságot Budaházynak” matricákkal, még Gyurit nem fogják szabadon engedni, és attól, hogy minden egyes városban vonulásos tüntetéseket szervezünk a bankok elé, azok még nem fogják maguktól forintosítani a devizahiteleinket.
Az így érvelőknek látszólag igazuk van, de csak látszólag. Mert azért azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy minden utcai megmozdulás, minden kiragasztott matrica, minden nemzeti radikális esemény így, vagy úgy, de hozzájárul ahhoz, hogy őrizzük a lángot, hogy üzenjünk a másik oldalon állóknak. De legfőképp, hogy üzenjünk a mieinknek, hogy nem lehet, nem szabad feladni a küzdelmet. Ha ellenszélben, akkor úgy, ha kevesebb emberrel a hátunk mögött, akkor úgy. Ha kisebb lánggal égve, akkor úgy, ha csak a tüzet őrizve, akkor úgy, de menni kell tovább…
[fotók a szombati tüntetésről]
Azonban a szombaton történteknek van egy másik oldala is, ami mellett azt hiszem szintén nem szabad, és talán nem is lehet szó nélkül elmenni. Ha valaki visszagondol az elmúlt napokra, akkor felteheti magának a kérdést: vajon a legnagyobb és leglátogatottabb nemzeti radikális hírportálok miért nem hirdették megfelelően a szombati eseményt? Miért nem volt az egésznek olyan médiahátszele, amilyennek lennie kellett volna, amilyen korábban szokott? Miért volt az esemény beharangozója csak egy egyszerű hír a hírfolyamokban a többi között?
És vajon annak mi az oka, hogy ugyanezen radikális híroldalak az eseményről egy MTI hír átvételével számoltak be? Kinek volt az érdeke az, hogy a szombati tüntetés előtte és utána is minél nagyobb érdektelenségbe fulladjon? És legfőképp miért? Mire volt jó ez?
Viták mindenhol vannak, nézeteltérések mindenhol lehetnek, közöttünk is, de azoknak, akik elől mennek, azért egyet, a legfontosabbat nem kéne elfeledniük: „Külön-külön látunk, és külön-külön érzünk, de csak együtt van esélyünk, hogy valamit elérjünk…”
Csak együtt van esélyünk, hogy valamit elérjünk.
6 kommentek:
Az nem jutott még senkinek eszébe, hogy nagyobb és jobb szervezésre lenne szükség?! Vidéken élő embereknek ennivalóra nincs pénzük, nem hogy felutazzanak Budapestre!
Eldönthetem én is vagy a gyerekeimnek veszek kenyerek ( mivel másra már nem jut-pedig én is és a férjem is mindig dolgozott és dolgozunk is-), vagy pedig a devizahiteles autóba (amin szintén nem kell sokáig gondolkodni, mivel nem fogjuk tudni fizetni a törlesztőrészletet) benzint.
Egyébként teljesen egyetértek azzal, hogy még mindig nagyon sok a "fotelforradalmár", pedig felébredhetnének már az emberek. Nálam már kicsordult a pohár.
Nem is az a baj, hogy a fotelben ülnek, hanem az, hogy ha mi néhány százan megindulnánk, akkor is ott maradnának. Ha mi, akik tennénk is, cselekvésre szánnánk el magunkat, néhány nap alatt szétvernének bennünket, mert nem állna mögöttünk senki. Ülnének tovább a fotelben, káromkodnának egyet, hogy nem úgy alakult a "meccs", ahogy ők akarták, és innák tovább a sörüket.
Fontos bizony minden egyes matrica, minden egyes tüntetés. Minden egyes matricát látva megkérdi valaki magától: ki lehet ez a Budaházy, és miért ül börtönben? Minden egyes tüntetéskor megkérdezi valaki: miért is tüntetnek ezek? És ha csak egyetlen embernek is felnyitotta a szemét az a matrica, az a tüntetés, akkor megérte.
Az a baj, hogy annak ellenére, hogy rühellem a Fideszt, egy nagy tüntetéssorozat keretin belül előállna az a helyzet,hogy mellettem egy LMP aktivista rázná loboncos haját vagy egy Krasznaja Moszkvával tartósított néhai traktoroslány nyomogatná a dédunokájától lenyúlt vízipisztolyát. Megszoktam, hogy hazafiakkal együtt vagyunk kint. Ugyanakor szomorú vagyok, hogy a nemzeti portálok az MTI-től vették át a hírt. A Jobbikot sem értem, mert Vona ugyan keményen beszól a parlamentben és nekem ez nagyon bejön, de olyan infók keringenek, hogy van egy olyan szárny a pártban, akik meg akarnak felelni a filoszemita narancsos iránynak. Pl. Elhatárolódások, radikálisok kirúgása a pártból stb. Rengeteg az új arc és közben az alapszervezetek esnek szét. Megjelentek mindenhol, minden szinten a pénzért és hatalomért kavarók. Lehet hogy túlzottak a forrásaim, de ha igaz, akkor nem lesz Jobbik 2014-re. Nekik ki kellett volna menni a Kossuth térre is. Vona csak egy báb lenne?
Igaza van Hernének, én is csak egy fotelforradalmár vagyok, mivel öreg is és beteg lettem, már járni sem tudok. Viszont elképzelem mit érezhet Budaházy édesanyja,aki a gyermekét őszinte, egyenes magyar embernek nevelte és most akik az elmúlt 20 évben tönkre tettek mindent, azoknak a börtönében ül. Miért, minden Miép tüntetésen annakidején kint voltunk, és mi lett az erdménye az egésznek ? De mi lett az eredmény 2oo6-ban? Jól megverték a Magyart megint. Úgy látom áruló mindig akad és a pénz az nagyúr, pláne mostanában, mikor rengeteg szegényember lett hirtelen. De úgylátszik megérte, mert végül Csurkának is bejött a végén. Sajnos mindig a vezérek a főkolomposok ahogy visszatekintek az elmult évekre, s ettől lett az a sok csalódott ember. Mellesleg a bibsik nagymesterek az árulásban, a közösségek szétzüllesztésében.Évezredek óta gyakorolják. Mi meg mindig bizunk és utánna jól pofára esünk. Érdemes? Persze, mindig fog akadni egy pár ember aki előlről fogja kezdeni.
Az utolsó bekezdés kérdés özönére: Amíg Magyarország a népnyelven Budapest ország, mit lehet várni? Amíg Judapest szépszámú maradék őslakossága négyszer választotta újra az szdsz-t egészen addig, míg az Ország el nem tüntette a ezt a mocskot, mit lehet várni? Amíg a vidék, azaz az Ország meg nem erősödik, a tűz őrzőinek helyükön kell maradniuk Európa s a Világ egykori, egyik legszebb volt városában. Amit ma inkább Fosléknak nevezhetnőnk! A sok-sok, onnan nézve, "vidéki" megmozdulás pedig igen is nagyon sokat nyom a latban! Ha mint nálunk a minap, 50-en voltunk, legalább tudjuk, hogy 50-en vagyunk! S 10, 20, 100, 1000 településen 50-szer tíz, 50-szer száz, 50-szer ezren vagyunk! Vagy akár, 50-szer több tízezren vagyunk. Mert akár hiszed akár nem, a "vidéki" embernek egy judapesti demonstráció, lazán belekerül minimum, tízezer forintjába! Sajnos, ennyi plusz pénz nincs! Erre játszottak 89 óta! A csatát megnyerték, de háborút el fogják veszíteni!!!
jót akar nektek a Szakasits unoka, sok marha?!
Megjegyzés küldése
Kedves Kommentelők!
A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.
Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.
Köszönjük!
Radical Puzzle