Kezd unalmas lenni a műsor

Ferenc a múlt hét folyamán úgy érezte, hogy a mai napon esedékes mentelmi jog felfüggesztéses szavazást megelőzően - mely egyik legfontosabb epizódnak ígérkezik a Nagy narancsos elszámoltatás néven futó színjátékban -, egy komolyabb felvezető műsorral kell megjelennie a publikum előtt.

Így aztán érdekes és persze teljesen véletlen módon, pont a múlt csütörtökre készült el a Demokratikus Koalíció új honlapja, amelyet Gyurcsány elmondása szerint önkéntesek serege egész nyáron hegesztett, hogy legyen végre egy hely, ahol a felvilágosult demokraták összejöhetnek.

És össze is jöttek, mondhatnánk összefújta a szemetet a szél.

A dkp.hu oldalon olyan remek szerzőkkel találkozhat az odalátogató, mint Andrassew Iván, Gréczy Zsolt, Föld S. Péter, de elérhető az oldalról a Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás Alapítvány, a Bokros Lajos vezette Szabadság és Reform Intézet, az Eötvös Károly Intézet, a Magyar Demokratikus Charta, valamint az Egymillióan a Demokráciáért Csoport is.

Akinek van türelme és beleolvas az írásokba, az elmehet „Szombat este Gyurcsánnyal vagánykodni”, vagy belenézhet a fotógalériába, ahol többek között szemrevételezheti a „BalcsiTalcsi képeket”. [az eredeti oldalakért katt a linkre]

A honlap nyitányának bejelentése magán a tényen kívül pedig igazán jó alkalmat biztosított arra is, hogy Ferenc egy videoblogban beszédet intézzen az érdeklődőknek, és mint egy reklámspotként felvezesse a mai parlamenti műsort:




A múltkori drámai harmadikrichárdozás után, azt hiszem, most már nem is jöhetett más, minthogy OV gyalázza a köztársaságot, mi több elrabolja azt. És persze a végén a magáévá teszi…
[katt a linkre]


Jó a műsor az kétségtelen. A tömeg is jól szórakozik. A főhősök egymásra licitálva nyomják a showt és egyátalán nem tűnik úgy, hogy bármelyikük is egyhamar be akarná fejezni ezt a színjátékot.

De igazából miért is tennék?

A narancshívők minden további nélkül elhiszik, hogy a kabinet mind az elszámoltatás, mind a kormányzás tekintetében jó úton jár, hisz ha a Gyurcsányék ajvékolnak, akkor biztos helyes az irány. A felvilágosult nagyondemokrata demokraták pedig a megélhetési rettegőkkel karöltve félik a jövőt, de közben látják, hogy ott van Ferenc, a hős, aki narancsos bosszú árnyékában is szembe mer szállni a fideszes törekvésekkel, aki még ilyen helyzetben is ki meri mondani, hogy OV megkúrj@ a köztársaságot.

És így válik kerekké a rendszer. Ezért aztán a fidesznek nem érdeke, hogy Gyurcsány börtönbe kerüljön. Nem érdeke, hogy kivonják őt a közéletből, hisz ameddig Gyurcsány színen van és játssza a szerepét, addig mindig lesz a narancsos táboron belül egy olyan közutálatnak örvendő alak, akivel szemben meghatározhatják magukat.

A két oldal így egészíti ki egymást, így válnak azonos fontosságú és nélkülözhetetlen szereplőivé annak a színjátéknak, amit a hétköznapokban egyszerűen csak magyar politikai életnek nevezünk.

Azonban lehet bármennyire is szórakoztató a műsor, azt hiszem, egyre többen vagyunk olyanok, akik már kezdjük nagyon unni ezt az egészet. És ha megnézzük a legutóbbi közvélemény-kutatásokat, akkor azokból jól látszik, hogy mi radikálisok nem is vagyunk ezzel egyedül, hisz a választásra jogosultak fele, mintegy négymillió ember ma nem szimpatizál senkivel sem, a lakosság 65 százalék pedig negatívan értékeli az országban történő dolgokat.

Ezért aztán nem is lehet kérdés, hogy a Jobbiknak a hagyományos radikális magon kívül, ezekre a tömegekre kell összpontosítania. Őket kell megszólítani, nekik kell, nekik kéne alternatívát mutatni, okos, értelmes, következetes és megalkuvásmentes nemzeti politikával.

A most induló parlamenti ülésszak jó alkalmat teremt, teremthet erre. Úgyhogy csak ügyesen, gyerünk előre.

3 kommentek:

casablanka írta...

A jóisten megvert minket ezekkel az "elnökökkel". Egyik kutya a másik eb.(Bocsánatot kérek a kutyáktól a hasonlatért.)

chabbix írta...

Ugye nem gondolod komolyan, hogy bármelyik beágyazott linkre vagy akár a videóra rákattintok? Pedig lassan már kötélből lesznek az idegeim!:))

nyerges írta...

Két pogány közt vagyunk. A Jobbik az utolsó reménység. Sajnos egyre többet hallani hogy annak ellenére, hogy Vona nagyon jól beszél a rendezvényeken, televízióban, a valós harcban nem mer konfrontálódni, ezért több jobbikos nagykutya a fejére nőtt. Remélem, hogy mindez nem így van, mert akkor a Jobbiknak vége.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló