Célkeresztben

Gondolom, nem mondok nagy újdonságot senkinek azzal, ha rögzítem a tényt: az elmúlt hetekben ismét teljes gőzzel beindult az a gépezet, ami a magyar radikális oldal leszalámizására hivatott. Sorra jelennek meg a féligazságokat mantrázó újságcikkek, a gyalázkodó beszámolók, a manipulatív módon összevágott tévériportok, amelyekben a nagyon jól értesült megmondóemberek próbálnak éket verni közénk, radikálisok közé.

A manapság zajló folyamatok azt hiszem teljesen egyértelműek és igazából nincs is semmi meglepő bennük.

Az elmúlt másfél évben mindenféle gáncsoskodás és médiaelhallgatás ellenére a radikálisok a többi párttal ellentétben, nemhogy csak megtartották, hanem még növelték is a társadalmi támogatottságukat olyannyira, hogy a legutóbbi közvélemény-kutatások már arról számoltak be, hogy a Jobbik megelőzte az emeszpét és az ország második legnagyobb pártjává lépett elő. Ez a tény pedig egyátalán nem esik egybe se az elvtársak, se a narancsosok érdekeivel. [a legutóbbi felmérésért katt a linkre]

Így aztán az, hogy ezek után vadásznak ránk várható volt. Azonban arra talán egyikünk sem gondolt, hogy a gyalázkodó hadjárathoz majd mi magunk fogjuk szolgáltatni a legjobb muníciót. Pedig ez történt. A saját hülyeségünk, a saját idiotizmusunk miatt ismét sikerült magunkat bemanőverezni egy olyan helyzetbe, ami kisebb előrelátással könnyedén elkerülhető lett volna.

Ha visszanézünk az elmúlt hónapok eseményeire, akkor jól látható, hogy a Jobbik végre eljutott oda, hogy már nem követett el kisebb politikai és durvább kommunikációs hibákat. A fősodratú médiában is megjelenő, az egész országot foglalkoztató politikai és társadalmi történésekből rendre jól jöttünk ki és a nagy visszhangot kapott gyöngyöspatai események is - annak minden amatőrködése mellett – a mi érdekeinek megfelelően végződtek.

Ezért aztán nem is lehetett más a folytatás, mint az, hogy a radikális oldal többi meghatározó szereplője kerüljön a támadások célkeresztjébe. A Magyar Sziget hete pedig jó lehetőséget tartogatott arra, hogy a narancsos és liberált tollforgatók valamit összekaparjanak a további támadásokhoz. Azonban arra, amit ott találtak szerintem még ők maguk sem számítottak. De az egészben a legdurvább az, hogy igazából mi, radikálisok sem.

Azt hiszem ahhoz, hogy a fenti összefüggéseket észrevegyük, nem kell politikai elemzőnek lenni. Ehhez nem kell semmi más csak egy kis józan ész, amit azt gondolom, hogy a HVIM-es vezetőktől is joggal elvárhatnánk. Az elmúlt évek bepróbálkozásai után pontosan tudható volt, hogy lesznek olyanok, akik beszivárognak a Magyar Szigeten közénk, hogy lesznek olyanok, akik azt fogják lesni, hogy mikor mi hangzik el, hogy mikor mond valaki olyat, amivel utána majd az újságok címlapján lehet riogatni a gyanútlan népeket.

Ennek ellenére a szervezők hagyták, hogy Tyirityán Zsolt olyan felesleges baromságokat beszéljen, mint amiket. Aztán hagyták azt is, hogy utána végighaknizza a média egy részét és szánalmas magyarázkodásával még nagyobb szart kavarjon. Végül pedig az amúgy is necces történetet megfejelték a Sziget-tüntetés körüli balfaszkodással, ami egyébként, ha jól meg van csinálva egyrészt tényleg jó kis fricska lett volna, másrészt pedig tényleg bemutathatta volna azt a kettős mércét, amivel manapság ebben az országban mérnek. De végül ez is el lett bénázva, mégha Zagyva Gyula törvénytelen előállítása a későbbiekben még rávilágíthat egy-két dologra.

Tegnapra pedig eljutottunk oda, hogy magunk között a legmagasabb szintre emeletük az eddig mindannyiunk által joggal megvetett elhatárolódgatást. Vona Gábor ugyanis egy rendkívüli sajtótájékoztatón – tegyük hozzá mindjárt, hogy valahol érthető módon - kijelentette, hogy a Jobbik nem vállal közösséget se a Magyar Szigeten elhangzottakkal, se a Sziget fesztivál bejárata előtt történtekkel. [a sajtótájékoztató vágatlan felvételéért katt a linkre]

És most azt hiszem fel lehet tenni a legfontosabb kérdéseket: Mi értelmi volt ennek az egész cirkusznak? Mi szükség volt Tyirityán idióta szövegére, mi szükség volt a Sziget bejárata előtti szervezetlen hőbörgésre? Kinek volt ez jó?

Miért nincs annyi esze annak, akinek lennie kéne, hogy előre gondolkodjon, hogy tisztába legyen azzal, hogy célkeresztben állunk, hogy minden kimondott szónak, minden cselekedetnek jelentősége és következménye van? Hogy vannak keretek, amit nem érdemes átlépni és nem azért, mert az nem tetszik a liberáltaknak, a cionistáknak, vagy akárkinek, hanem egyszerűen azért, mert az kívül esik a józan ész határain.

Az ellenfeleink a tenyerüket dörzsölve, vigyorogva szemlélik a történteket, amire valljuk meg, minden okuk megvan, hisz elérték a céljukat. Most radikális néz kérdően radikálisra és sokan nem értik, hogy hirtelen, hogy kerültek egyesek közölünk látszólag a másik oldalra. Pedig nem történt lényegében semmi sem, csak azok, akiknek nagyobb összefüggésekben kéne gondolkodniuk, úgy látszik, nem látnak tovább kettőnél és ezáltal előállítottak egy olyan helyzetet, ahol már nem születhetnek jó megoldások.

De most már mindegy, történt, ami történt, azonban arra ne számítsunk, hogy a támadások ezután majd leállnak. Hogy ennyi volt. A küzdelem folytatódik tovább. És azért az nem lenne nagy baj, ha a későbbiekben már nem lennénk ennyire hülyék.