A Trianon-emlékmenet margójára

Nincs szándékomban elvenni és elrontani sem a szombati Trianon-emlékmenetről szóló alapvetően pozitív képet, de azt hiszem, nem lehet, pontosabban a jövőre való tekintettel talán nem szabad elmenni szó nélkül azon jelenségek mellett, amik azért valljuk meg, kissé beárnyékolták a nap méltóságát.

Sajnos idén ismét voltak jócskán olyanok, akik a koncertek közbeni sörözés lehetőségét összekeverték a hamárittvagyunk,akkoratomrab@sszunkbe kényszerével. Igen tudom, hülyék mindenhol vannak, egy ekkora tömegben meg pláne, de akkor is.

Nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem a sörsátrazás és koncertezés nem erre a napra való. Trianon tragédiája gyásznap, amire az emlékezés méltóságteljes, erőt mutató, és makulátlan kell, hogy legyen. Természetesen nem akarom senki jogát elvitatni az emlékezés formáját illetően, hogy ezt ki, milyen módon éli meg. Teljesen rendben van az is, hogyha valaki inkább csendben maradna és persze az is, ha valaki ki akarja üvölteni magából az elégedetlenségét. Mindenki tegye azt, amit a vérmérséklete és józan esze diktál. De ez nem lehet egyenlő az agynélküli hőbörgéssel, a menetben beb@szva tántorgással, a teljesen értelmetlen kordondöntögetéssel és még sorolhatnám azokat kísérő jelenségeket, amik előfordultak a rendezvény során.

Mi szükségünk van nekünk erre?

Miért jó az nekünk, hogy néhány tucat idióta ledegradálja, sok ezer másik ember munkáját, energiáját, amit belerakott abba, hogy ma ott lehessen a nemzeti oldal, ahol? Miért jó az nekünk, hogy néhány agy nélküli tönkrevágja az egész nap méltóságát?

Egyátalán, miért kell megadni a lehetőséget, hogy ilyen előfordulhasson?

Ez a koncerthangulat már a tavalyi évben sem sült el túl jól, hisz akkor is ugyanezek a problémák jöttek elő. Vajon mi értelme volt idén ismét belefutni ebbe? Nem akarom elvitatni a szervezők és a zenekarok jószándékát, de a miért kell erőltetni olyat, amiről már egyszer bebizonyosodott, hogy nem működik? Ez a nap nem a buliról szól, nem arról kéne, hogy szóljon, hanem az emlékezésről. Miért nem lehetett a koncertprogramot átrakni egy másik napra úgy, ahogy az a tavalyi történések tanulságaként annak idején már egyszer szóba is került?

Mielőtt valaki félreértene, nem a rendezvényt és nem annak hivatalos programját szeretném lehúzni, mert az teljesen rendben volt, a díjátadásoknál pedig kifejezetten felemelő volt hangulat. Mindössze csak arra szeretnék rámutatni, hogy ezek az újabban megjelenő kísérő jelenségek a korábbi években nem voltak jellemzőek, és tényleg jó lenne, ha a későbbiekben sem válnának azzá. És nem azért, mert esetleg mit szól hozzá a fősodratú média, meg mit írnak a lapok, hanem egész egyszerűen azért, mert ez méltatlan az eseményhez és méltatlan hozzánk is.



A Trianon-emlékmenetről készült fotóklipp ITT

9 kommentek:

Herne írta...

Teljesen egyetértek. Sajnos mindig voltak olyanok, akik nem meggyőződésből, hanem csak "buliból" csatlakoztak mihozzánk, hogy aztán erre hivatkozva keménykedhessenek úgymond. Most pedig, hogy így megerősödtünk, ezzel párhuzamosan az effélék száma is megugrott. Ezek ugyanazok, akik más helyzetben más irányzathoz csatlakoznának, ahhoz, amely révén erősnek érzik magukat, amelynél úgy érzik tartoznak valahová. Ezek jobbára fiatalok, akiknek az egész nem több, mint egy szubkultúra a sok közül. Nem érzik át a helyzet komolyságát, ez nekik csak a hovatartozás és az erő érzetéről szól. Arról nem is beszélve, hogy egyéb helyzetekben, amikor csak egyszerűen elmennek sörözni valahová, hogyan viselkednek. Sokuk nem jobb a cigánynál. És az átlagember ezek alapján hajlamos megítélni mindnyájunkat, hiszen ezekről a "hangosakról" szerez közvetlen benyomást, és velük azonosít mindnyájunkat.
Természetesen nem a fiatalokat általánosságban értem, hanem egy kis részüket. Ismerek sok fiatalt, akik döbbenetesen tájékozottak, felkészültek, meggyőződésesek, és szerencsére ők vannak többségben. Ezektől a bajkeverőktől pedig meg kell szabadulni. Attól, hogy valaki leborotválja a fejét, felhúz egy bombert meg egy bakancsot, és hevesen karlenget meg Szálasizik, még nem lesz közénk való, sőt. Ha ilyet tapasztalunk, nekünk magunknak kell helyreigazítani őket, merre van a "buli-szektor".
És figyeljétek meg, egy ilyen helyreigazítás után úgy vetik le a bombert és a bakancsot, mintha sosem hordták volna. Másnap már az ellentábort erősítik, pusztán sértődöttségből. Nagyjából ennyire komolyak a meggyőződéseik irányunkban.

Ildikó írta...

Teljes mértékben egyetértek....Ez nekem sem tetszett,nézd csak szóvá is tettem:
http://www.facebook.com/media/set/?set=a.226355340710980.70160.100000095460063&l=dc06dec434

Gambit írta...

Én is egyetértek, szerintem sem lenne szabad biztosítani az alkoholizálás lehetőségét egy ilyen rendezvényen (a koncertekkel nincs bajom). Aki vedelni akar, annak ott a kocsma, az hacacárézzon ott... Az ilyen emberek csak lejáratják a közös ügyet, és nem feltétlenül jobbak azoknál a honfitársainknál, akiknek fogalmuk sincs róla, mit jelent ez a nap (mert aki így "emlékezik", az maga sem tudja). Szomorú.

casablanka írta...

Ide vezet az, hogy a nagygengszterek helycseréje után,- sem tudják,értik ezek az emberek, miről is van szó. De honnan is tudnák hogyan illik viselkedni egy ilyen napon, tanitották az iskolába, beszéltek a szüleik nekik,arról miért és kik miatt vették el az országunk 75%-t? Számukra ez nem több mint a népligeti majális, vagy egy jó buli. Nemcsak egyedül ők a hibásak, ha igy viselkednek, hanem azt is bizonyitja, hogy kiváló "bibsi barátaink" az eltelt 2o, 4o, 6o évben igen kiváló munkát végeztek. Most ezt tükrözi le a társadalom egy része.

Gambit írta...

@casablanka: Az addig oké, hogy nem tanították az iskolában, sőt, sok családban sem volt téma, ahogy a minimális illemtan sem, de talán pont a sajátjainkat túl kényelmes mentalitás ilyen érvek alapján fölmenteni. Nekik igenis tudniuk kell, és tudniuk kell úgy viselkedni, ahogy az alkalom megköveteli. Ez méltatlan magatartás egy gyásznapon, főleg egy olyanon, amiért ennyit küzdöttünk. (Azt már csak zárójelben, hogy pl. március 15-én, vagy október 23-án sem szokás vadkan módra bekúrni, ha pedig akkor lehet normálisan emlékezni, akkor június 4-én is lehet...)

casablanka írta...

Gambit! Kedvesem, "sajátjaink"?Lehet, hogy összeesküvős vagyok, Te még nem hallottál arról, vegyenek 1000.- Ft-t szavazó cédulát, vagy rugjál be jól mi fizetjük, de ott a helyed a radikálisok felvonulásán.A lényeg az, hogy legyen fénykép, szemtanu, hogy viselkednek a Jobbikban. Sokkal jobban tudják "ezek" hogy kell provokálni,félrevezetni,hazudozni, hiszen ebből élnek több százéve.Most, legújabban a "vonalkódos "válaszlevél a divat.

Gambit írta...

@casablanka: Nem vagyok naiv, de sajnos vannak olyan kaliberű emberek a radikális táborban, akiknek nem kell ügynöknek lenniük/színészkedniük ahhoz, hogy még egy vaddisznó is értelmesebb legyen náluk. Személyes tapasztalat, úgyhogy simán el tudom képzelni egyesekről, hogy gond nélkül berúgnak a Trianon-megemlékezésen, és ökörségeket csinálnak... Arról már nem is beszélve, hogy utána a HunHíren fenyegetőznek, hogy így elverik, úgy elverik a zsidó firkászt, mert meg merte írni. Ezt a viselkedést politikától függetlenül, emberileg tartom méltatlannak és a mentegetését ugyanolyan kettősmércének, mint ami ellen küzdünk.
Az egész problémát egyébként nagyon könnyen ki lehetne küszöbölni, nem kéne alkoholfogyasztási lehetőséget biztosítani ilyen rendezvényeken, plusz a szervezőknek páros lábbal kéne kirúgni minden rendbontót, legyen az provokátor, vagy akármi.

Veszelka írta...

Ha megkérdeznénk a résztvevőket mire emlékezünk ezen a napon ,sajnos nagyon döbbenetes tudatlanságnak lennénk tanúi.Nagy zavar van ám a fejekben.
Az alkohol fogyasztási és bulizási lehetőségeket meg végképp nem értem.
A HunHíren fenyegetőzők azok a személyek lehetnek,akik miatt -kiruccanásaik után-jól elverik a határon kívül rekedt magyarokat.

Jobbik írta...

http://kuruc.info/r/26/70581/

2010-12-07. 12:24

Íme az MNA álláspontja Trianonról és az elszakított nemzetrészek autonómiájáról

Röviden, ennek az értelmes fiatalembernek a csodálatos szókincsével: "ez a Trianon felemlegetése már a régmúlt kérdése", a "magyar autonómia-kérdés" pedig "nem kérdés a mai politikában". A legfontosabb tehát a tótok és rácok, hazánk szétrablóinak barátsága, a "hungaristák" pedig örömmel lemondanak érte a haza kétharmadáról. Szép emlékű kézdivásárhelyi Vajna Gábor ha élne, úgy törölné képen az ilyen hazaárulókat, hogy Nándorfehérvárig meg sem állnának.

(A sajtótájékoztató a magyargyűlölő Slovenska Pospolitosttal szervezett egymásra találási ünnepség előtt készült. A videó forrása a tót szervezet honlapja.)

http://www.youtube.com/watch?v=YHpHme4BiP8&feature=player_embedded
Pochod proti šovinizmu - Mondj nemet a sovinizmusra! Komárno, 9.10.2010 (1/6)

http://szentkoronaradio.com/blog/nyugati-level/2010_07_22_madarat-tollarol%E2%80%A6

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló