Szerencsejáték, vagy csak egy sima kész átverés show?

Hétfő délelőtt OV diadalittasan jelentette be, hogy megannyi megfeszített munka után végre elkészült a narancsosok devizahiteleseket megmentő csomagja, azaz megállapodás született a kormány és a Bankszövetség között.

Azt gondolom, vágjunk mindjárt a közepébe és nézzük meg, mire kellett várni cirka egy évet. A megállapodás 5 pontból áll, melyekben a következőket rögzítették:

1.) A svájci frankban felvett hitelek esetén 180 forintos árfolyamgátat vezetnek be 2014 végéig. Az euró árfolyamát 250 forinton, 100 japán jenét pedig 200 forinton rögzítik. A hitelfelvevő szabadon eldöntheti, hogy akar-e élni ezzel a lehetőséggel.

2.) Azok, akik euróban kapják a fizetésüket és jövedelmük eléri a minimálbér 15-szörösét, újra vehetnek fel euróban jelzáloghitelt, azonban az adósoknak az eredeti hitel mellett egy forintalapú gyűjtőszámlájuk is lesz, amelyen az árfolyamkülönbözetet tartják számon. Ezt 2015-től kell elkezdeni törleszteni.

3.) Védelmet nyújtanak a lakások elárverezésével szemben, de lehetővé is teszik majd az árverezéseket a nagyobb értékű és nagyobb alapterületű lakások esetében. Július 1. és október vége között csak a 30 milliónál nagyobb értékű lakásokat árverezhetnek el. Október vége és év vége között a bedőlt állomány 2 százalékát értékesíthetik a bankok. 2012-től az árverezési kvóta negyedévente 3 százalék, 2014-ben pedig negyedévente 4 százalék lesz. Ezzel megszűnik a lakás-árverezési moratórium.

4.) A Nemzeti Eszközkezelő Társaság egyrészt megindít egy új házépítési programot zöldmezős állami beruházásként, és ott biztosít majd elhelyezést az erre szoruló családoknak. Másrészt a bajba jutott adós lakását megvásárolja, és aki a lakásban addig tulajdonosként lakott, bérlőként ugyanabban a lakásban folytathatja az életét.

5.) Otthonvédelmi kamattámogatást vezetnek be. Támogatni fogják azok hitelkamatát, akik kisebb lakásra váltanak, hogy elkerüljék a fizetési nehézségeket. Ha valaki nagyobb lakásból kisebbe költözik, hogy törleszteni tudja adósságát, akkor a kisebb lakás megvásárlásához kamattámogatást kap legfeljebb öt éven keresztül. Ez a legkedvezőbb esetben elérheti az évi 3,5 százalékot is.

A megállapodás pontjait olvasgatva azt hiszem az azonnal megállapítható, hogy nem megoldás született, hanem a problémák elodázása, hisz azzal, hogy a kormány most rögzíti az árfolyamot ugyan valamelyest lélegzethez juttatja a bajba kerülteket, de ez csak átmeneti állapot, mert 2015-től már nem csak az akkori valós árfolyam, hanem az addig egy külön számlán felhalmozódott árfolyamkülönbözet törlesztőrészlete is a nyakukba szakad.

Az árfolyam rögzítési időszak bevezetésével a kormány lényegében arra fogad, hogy a meghatározott idő leteltével már egy, a mostaninál könnyebb helyzetbe csöppennek vissza a devizahitelesek.

OV és a kormány magyarul arra játszik, hogy a frankerősödés nem tarthat örökké, és pár év múlva fordulhat a kocka, aminek következményeként 2014 végére akár 180 forintot is érhet 1 svájci frank. Ha így lenne, akkor az árfolyamfixálási periódus lejártakor az adósoknak alig emelkedne a devizahitel-törlesztési terhe, bár az átmeneti számlán összegyűlt összeget, akkor is el kell majd kezdeni visszafizetni.

Azonban hogy ez így lesz-e ma még nem tudható. Így az egész nem más, mint szerencsejáték, mivel könnyedén előfordulhat az is, hogy a frank nem megy vissza a 180 forintos szintre, hanem ott marad ahol most van. Ekkor az adósok még rosszabb helyzetbe kerülnek, mint ahol most vannak, hisz a terheik tovább nőnek.

Érdemes megnézni azt is, hogy mit is jelent ténylegesen forintokban az, ha valaki belemegy OV hazárdjátékába. Vizsgáljuk meg azt az esetet, amikor valaki 2006-ban felvett 20 évre, 10 millió forintot svájci frankban, még cirka 170 forintos árfolyamon.

A hitel jelenlegi törlesztőrészlete 215 forintos frank esetén nagyjából 95 ezer forint. Ugyanez, a rögzített 180 forintos árfolyamon 80 ezer forint körüli törlesztést jelentene havonta, azonban a felhalmozódó árfolyamkülönbözet közel 1 millió forint. Az árfolyam rögzítési időszak leteltével ezt is fizetni kell. Ha mondjuk, minden marad így, ahogy van, akkor normál törlesztés visszaugrik havi 95 ezer forintra, és ehhez hozzá jön még az 1 millió részlete, ami 10 éves futamidővel cirka 12 ezer forintot jelent.

Ha mindezt összeadjuk, akkor az jön ki, hogy a ”mentőcsomag” használatával egyszer kifizetünk 4 év alatt havi 80 ezerrel számolva 3,84 millió forintot, aztán a visszalévő 11 évre, havi 95 ezerrel számolva 12,54 millió forintot és kifizetjük a felhalmozódott 1 milliót 10 év alatt, havi 12 ezer forinttal számolva. Ez összesen 17,82 millió forint. Ezzel szemben, ha fizetnénk tovább a maradék 15 évre a 95 ezer forintos részletet, akkor az a végén 17,1 millió forint befizetési kötelezettséget jelentene nekünk.

Ha egy pillanatra elfelejtjük a számokat, és csak józan ésszel gondolkodunk, akkor rájöhetünk arra, hogy ez a ”mentőakció” nagyon nincs rendben. Az egész program feltételezésen alapul, hisz semmi garancia nincs arra, hogy a gazdaság számunkra jó irányba változik, semmi garancia nincs arra, hogy a svájci frank öt év múlva beáll majd a 180 forint körüli szintre. Arról már nem is beszélve, hogyha erősödik a gazdaság, akkor egyébként is csökkenne a frank árfolyama, azaz csökkennének a törlesztőrészletek is, arról pedig egyátalán nincs szó, hogy hiába rögzítik az árfolyamot a kamatok ettől még változhatnak, ami ugyanúgy tovább emelheti a havi részleteket.

Így aztán fel is tehetjük a legfontosabb kérdést: vajon kinek jó akkor ez?

A válasz pedig bármennyire demagógnak is hangzik egyértelmű: a bankoknak.

A bankok ezzel az intézkedéssel elkerülhetik azt a tömeges csődhullámot, ami egyre inkább elindulni látszik. A jegybank adatai szerint ugyanis tavaly év végén közel száztízezer lakás volt, ahol a tulajdonosok már több mint három hónapja nem törlesztették a jelzáloghitelt. Ha az adósok belemennek az elsőre jól hangzó ajánlatba a hitelek nagy része nem dől be, ráadásul az árfolyamkülönbözet miatt keletkező újabb hitelekből a bankok megint újabb pénzeket szakítanak. És persze ne feledkezzünk meg a lakás-árverezési moratórium feloldásáról sem, hisz ezzel a lépéssel, mégha vannak is kisebb fékek beépítve, azt is megszüntették.

OV-nak egy év alatt ezt sikerült összehoznia. Hosszas vajúdás után egeret szültek a hegyek. Az pedig, hogy ez az egész végül csak szerencsejáték, vagy egy sima kész átverés show lesz-e, a nem túl távoli jövőben kiderül.

9 kommentek:

Herne írta...

Én az átverésre voksolok. Nem lesz itt semmiféle gazdasági fellendülés OV alatt. Ha egy év nem volt elég legalább egy minimális javulás eléréséhez, az út megkezdéséhez, a további három sem lesz az. A devizaárfolyamok még rosszabbak lesznek, amikor eljön a bankok ideje. A bankok nem véletlenül mentek bele ebbe. Azért mentek bele, mert hasznot látnak benne.
A személyes véleményem egyébként az, hogy OV-nak nincs is szándékában fellendíteni a gazdaságot (hiszen ami szándékunkban van, azért tenni szoktunk). Nem érdeke. Az ország rombadöntése, kiárusítása az érdeke. Hogy stílusosak legyünk: OV és a többi patkányfajzat arra játszik, hogy elárverezzék az országot.

Névtelen írta...

Herne,telitalálat.Az alcsutitörpe hazudozó is arra játszik a bandájával,hogy szanálják az országot.Szándékosan hagyják vergődni a zsidó bankok szerencsétlen csőbehuzott áldozatait.Óvakodjunk a megjelöltektől,az ő képére is rávannak írva fajtájának jelei.A sunyi nézzése mint a harapós lónak,szavai meg a hiszékeny emberek hazugságokkal való rászedése!!!(elszámoltatás lesz,rendet teszünk,munkahelyek,.....)viktor,viktor, beee.

nyilvánnem írta...

Sohasenem derül ki, hogy valójában kinek a gondolatait adja közre a Szónok.
A következő 1/3/5/10/20 stb év (helyettesícsed bé) nehéz lesz, de utána - ha nekünk nem is - gyermekeinknek már sokkal könnyebb lesz. Hallottad már ezt? Nagyapám erre csak pökött egyet - húsz éve. Akkor nem értettem, most már csak mosolygok.

Porhintés ez is. De alapvetően minek kellett belemenni abba a nyavalás hitelbe, ha meg baj van, akkor hőzöngeni? Megszvattak és kész, nyeld le a békát. Ez az egész egy kényszerpályára állított emberek újabb kényszeréről szól, a hitelezés újabb formája, a röghözkötés és zsigerelés 2.0-ás verziója. Van, akinek első látásra gyönyörű, megoldást kínál de valójában csak annyira, mint az évekkel korábban felvett hitel, amibe az az egy, az az uccsó nyaralás még belefér... - aminek a visszafizetése nem megy.
Miről beszélünk??? Fontos ez? Ostoba, kontár vagyok, de azt gondolom, hogy az államadósság, az adósságtörlesztés, az állami vagyon és jelenlegi feltanálási helye előrébb van a sorban. De még a kereseti-fizetési szint is előrébb helyezkedik el. Ezek pedig nagyon nem tűrnek halasztást, mert az idő a tolvajnak dolgozik. Ja! És nevezzük már néven a tolvajt, hisz ne nekem/neked legyen szégyen, hogy ha ő lopott, ezért nem helyénvaló a szégyenlősség sem.

Meg ami még eszembe ötlött ezzel a hitelválságfizetetlenség kezeléssel kapcsolatban: megszabják az iránytot, megmutassák a lehetőséget és 3 év elteltével választhacc, hogy mit akarsz: sikeres válságkezelést vagy magát a válságot. Választanod muszáj lesz, csak az a kérdés, hogy a választásimarketinget benyalod-e isment vagy ezecce elkezdel gondolkonni.

Utálok észrevételt írni, ráadásul nem is tudok.

eSzeL írta...

Nyilvánnem tudod, hogy vidéken nem hemzsegnek az önkormányzati bérlakások. Ha lehet még kevesebb ácsingózik bérlő után, mint nagybudapesten. Az előző orbánc kormány megcsinálta a valuta alapú kölcsönt, utána a böszme (vagy a Meggyesi?) eltörölte a szocpolt. A fiatal házasok pedig lakni akarnak valahol. Venni vagy építeni kell hát egy lakot. Esetleg mindkettő együtt. (lepukkant házat ócsóér megvenni és felújítani). A csapda készen volt, a fiatalok besétáltak, jöhetett 'válság'. Az már biztosan csak véletlen, hogy pár éve valami nagyfejű nyilatkozta a tévében, hogy magyar országon túl sok a magántulajdonú ingatlan. A központi intézkedések ennek az áldatlan állapotnak a megszüntetésére születtek. Persze biztosan vannak, akik önhibájukból szúrták el a dolgot és nagyobb kacsalábat akartak a kastély alá, mint kellett volna, de nem ez a jellemző. Az már inkább jellemző, hogy a bankok szemrebbenés nélkül elviselik amikor jól megkonszolidálják őket közpénzekből, de ők nehogymá segítsenek az adósokon. Nem azért csinálták a válságot, hogy ne legyen eredménye.

Névtelen írta...

"Óvakodjatok a kötsön kódulásátó!" Betlen Gábor végrendeletéből! De ha éhbéren doldozol, én "palota" kell, adósnak kell lenned! Régen maga épített vályogház, nád, vagy szalmafedél legfeljebb a fából való dolgokat vette! Vagy nagyobb bért követelj, vagy igényed add lejjebb!

Gambit írta...

@nyilvánnem: "Megszvattak és kész, nyeld le a békát." - Persze, ne csináljon semmit az, akinek a feje fölül elviszik a házat... Gratulálok... Ha pedig szerinted ennyire fontos, akkor fizesd vissza nyavalyás államadósságot, az eddigi összes kormányzat ezen fáradozott, bele is rokkant az ország, lehet neki örülni.

Névtelen írta...

Nyilvánnem,csókoltatunk az alcsuti háryjánossal. Államadóság,adóságtörlesztés??Hol van a felvett pénz,miért nekünk kell megfizetni???Igazad van,ostoba kontár vagy.Itt az idő!!!Kiáshatod a piros tagkönyved!!

casablanka írta...

VIKIKE, ha tényleg akarna segiteni a szerencsétlen embereken, egyetlen tolvonással bevezethetné a "magáncsődöt," ha már annyira majmoljuk Amerikát.A kliens (szegény adós) elveszti a félig kifizetett házát, lakását, de legalább megszabadul az összes felvett adósságától. Talán még lenne némi reménye arra, hogy újra kezdjen valami az életével. Vajon miért nem erre felé indultak a tárgyalások a bankokkal a nagy fülkeforradalmár részéről? Az elmúlt 2o év alatt elég szépen keresett az a kb.4o külföldi bank rajtunk. Vagy a végletekik kell kiszipolyozni bennünket?

Névtelen írta...

casablanka! igen,ez a csürhe olyan mint a nyű,amig van mit lerágni addig nem áll tovább.don vittoriónak semmit sem szabad elhinni.Ő már rég eljátszotta a szavahihetőségét.Az élete egy nagy hazugság.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló