Feri, most már tényleg ne hagyd abba!

Nem kétséges, most már csak nagyon kicsi hiányzik. Talán már csak egy lépés, talán már csak hetek választanak el minket attól, hogy Ferenc befejezze a munkát, aminek a végén majd minden a helyére kerül. Aminek folyamányaként az elvtársak most éppen MSZP-nek hívott megélhetési vállalkozása végleg a szemétdombon végzi.

Tudom, nem szép dolog a káröröm, de azért valljuk meg, van ebben a haláltusában valami szívet melengető. Abban meg pláne, hogy az elvtársak most egymással játsszák el azokat a gátlástalan kis trükköket, amit oly sokszor magával az országgal tettek meg. Igazán jó látni, hogy az emeszpé vezetése most önmagát szalámizza le, azt meg még inkább, hogy a korábban megváltónak tartott fő pojáca miként rángatja a guillotine kötelét a Párt feje felett.

Közben pedig megy a felvilágosult baloldali magyarázkodás a maradék szavazótábor és a közvélemény felé, hogy milyen komoly ideológiák mentén zajlik a versengés, hogy a tét a baloldal megújítása.

Pedig ennek a harcnak ehhez túl sok köze nincsen. A tét sokkal inkább arról szól, hogy a pártszakadás után ki lesz az, aki viszi a koncot, ki lesz az, aki tovább használhatja a szervezet meglévő vagyonát és infrastruktúráját. A harc az elvtársak között erről szól, minden más csak álszent szövegelés a megújulásról, a demokratikus vitáról, meg a többi jól ismert és semmitmondó baloldali szlogenről.

És hogy ez mennyire így van, azt jól mutatja az elvtársak szombati választmányi ülése is, ahol a Mesterházy-féle vonal egyetlen lényegi határozatot hozott: „Az MSZP és a párt vagyona egy és oszthatatlan.”

Ez a lényeg. Minden más csak vakítás.

A választmányi üzenetet természetesen Gyurcsány nem hagyta szó nélkül és az elmúlt hónapok szokásainak megfelelően egy fészbúk bejegyzésben válaszolt az elvtársainak: „Dörgedelmesen mondják: a párt vagyona egy és oszthatatlan. Mint egy rossz házasság végén a veszekedő asszonyka, aki ráül a mosógépre és hadonászva közli, hogy azt nem adja, az az övé. Drága barátaim, ki a frászt érdekel a mosógép? Kit izgat a pártvagyon? Engem nem, bennünket nem. (…) Olyan ócska dolog azt feltételezni, hogy minket két pártiroda, négy számítógép és három fénymásoló hoz izgalomba. Nincs szükségünk az MSZP vagyonára. Arra van a legkevésbé szükségünk. Amire meg szükségünk van, azt meg már nem nagyon találjuk az MSZP-ben.”
[a teljes facebook-bejegyzésért katt a linkre]

És Ferenc ezen utolsó mondatával rátapintott a lényegre. Mára a Pártban már tényleg semmi olyan nincs, amire neki szüksége lehetne, mert egy elvhű elvtárs pénz és hatalom nélkül semmit nem ér. E kettő pedig egyre inkább hiánycikk a szegfűs gyülekezetben. Mára elfogytak a nokiás dobozok, elfogyott a hatalom. Amire ezeken kívül Ferencéknek meg tényleg szükségük lenne, mint például gerincre, azt pedig a Pártban valóban hiába keresik, mivel az nem csak most hiányzik, hanem nem is volt ott soha sem.

De legyen majd bárhogy is, nekünk most tényleg nincs más dolgunk, mint hátradőlve élvezni az előadást. Ebből a sz@rdobálásból se mi, radikálisok, se az ország nem tud rosszul kijönni. A Párt kettészakadása után lesz egy Gyurcsány vezette közutálatnak örvendő SZDSZ-2 típusú társaság, ami szép lassan züllik majd lefelé, és lesz egy balfék irányítgatta elvtársi elfekvő, ami előtt szintén nem áll valami fényes jövő. Az ország pedig kap két marginális balliberális pártot, ami egyenként küzd majd az 5 százalékos parlamenti küszöb átlépésért.

Mint látható vannak olyan alkalmak, vannak olyan célok, amikor jó az, ha Gyurcsány gátlástalansága és gazembersége a szorgalmával és a kitartásával párosul. Így aztán jelen helyzetben nem is mondhatunk mást:

Feri, most már tényleg ne hagyd abba!

6 kommentek:

gárdista írta...

Feri tényleg ne hagyd abba. Szakad az MSZP. Szakadtak volna meg 1990 után. A Fidesz legalább maradt volna libsi oldalon. A Fidesz nem örülhet sokáig, mert nem lesz kire mutogatnia. Ki fog derülni, hogy ugyanazok a gazdái, mint az MSZP-nek voltak. Marad az LMP és JOBBIK. A KDNP nem tényező. Az LMP-t a filoszemita idióta Budapest belvárosiba cionizálódó jobb sorsra érdemes magyar fiatalok valahogy fenntartják. A Jobbikra előretörés vár. Kérdés az, hogy ott is kinek az érdekei érvényesülnek? A Fidesznek megfelelő, magát radikálisnak álcázó réteg, vagy a tényleges, megalkuvást nem tűrő radikálisok. Van még egy veszélyes elem a pártban. Ott is sajnos megtalálható a hataloméhes és nem utolsósorban pénzéhes gerinctelen egyedek szövetsége. Talán a párthoz tartozók tudják a viszonyokat.
Úgyhogy Feri lerántja az MSZP-t. A Fidesz pedig folytatja a 20 éves nemzetrombolást. A Jobbikban pedig el kell dőlnie, hogy mely platform győz. Hatalmas lehetőség! Ne rontsák el. Hajrá!
Ja igen! A Gárdát és a SZJPE-t pedig ki kell vonni a Jobbik alól. Így lenne az egészséges.

liverpool írta...

Tisztelt Gárdista!
A fidesz mindig is a liberális oldalon volt, csak a retorika változott.Ez a mostani kormányzás alatt figyelhető meg leginkább.Mi a különbség a rendszerváltás (????) utáni fidesz programmja és a mostani kormányzati cselekvés között? Semmi.
Amit a Jobbikról írsz, az valós.Tényleg nem kéne elkúrni, mert az országnak nincs több lehetősége.

Herne írta...

Túl élénk a fantáziám, ha azt vizionálom, hogy Feri hamarosan a narancsos kormány tanácsadója, majd teljes jogú tagja lesz, mondjuk gazdasági miniszterként?

casablanka írta...

Maffiózó banda az egész.Ezek nem tudják, hogy régi k@rvákkal nem lehet új kupit csinálni?!

Névtelen írta...

Még hogy nem érdekli őket a pénz, egész életükben csak loptak, csaltak, akkor miből gazdagodtak meg, a nagy privatizátorok? Még volt képük "baloldalnak" hívni magukat! Hová lett a sok szakszervezeti vagyon, de főképpen a nemzeti vagyon, amivel még ma sem tudna elszámolni egyikük sem!

ibolya írta...

Sajnálom ezt a szerencsétlen hülye gojt. Betegesen ragaszkodik a szemétdomb kakasának szerepéhez. Szereti ha slepp követi amikor "vonul" - bárhol, bármerre! Hiszen azt mondta valamikor, hogy "fantasztikus dolog egy országot vezetni". Nem tud leszokni róla és eszement Orbán-fóbiáját nem is titkolja. Pörög mint a búgócsiga az asztalon - ha a szélére ér nagyot fog esni- pofára! Az utolsó filléréig "támogatni" fogja a kullancs banda ezt a debil hatalomőrültet - aki az ún. blogjában éli ki magát. Össze-vissza irogat, ripacskodik. A napi nézettség okán talán fizetnek is neki percentet. Kell a lé, sok az éhes száj akik megszokták, hogy sokat markolnak!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló