A különleges lelet [+fotók]

A honi állapotokra teljesen jellemzően a fősodratú média ingerküszöbét az elmúlt hetekben nem nagyon lépte át az a szenzációs felfedezés, ami még április elején történt, Pest megye déli részén. Persze ebben igazából nincs is semmi meglepő, hisz nem történt semmi olyan, ami felvenné a versenyt, mondjuk a valóvilág degeneráltjaival, ami fontosabb lenne, mint a rettegő cigányok sanyarú sorsának hosszas elemzése, vagy esetleg a szinte már havi rendszerességgel megtartandó holokauszt emléknap felvezetése, napirenden tartása, majd levezetése.

Szóval nem történt semmi sem, ami a fentieken kívül még esetleg hírértékű lenne, mindössze csak annyi, hogy lelkes amatőrök egy csoportja véletlenül ráakadt egy különlegesen gazdag honfoglaláskori temetkezési helyre, ahol olyan leletek kerültek elő, amit még a legóvatosabban fogalmazó szakemberek is szenzációsnak neveznek. De ez itthon nem hír, mert hát mit számít néhány, ezeréves fémkacat?

Pedig nem csak a megtalált leletek, hanem maga az egész történet is szívet melengető, hisz jó látni, hogy minden népbutítás ellenére vannak még olyanok, akik tisztességgel és tisztelettel állnak a nemzeti értékekhez, hogy vannak olyanok, akik ahelyett, hogy egyszerűen szétdúlták volna a sírokat és ellopták volna a kincseket, azonnal szakemberekhez fordultak, hogy még véletlenül se sérüljön és tűnjön el semmi sem.

A Sírások naplója régész blog beszámolója szerint, a korábban régészetileg teljesen ismeretlen területet fémkeresőt használó civilek fedezték fel, akik a mezőgazdasági munkálatok miatt megbolygatott földeken hobbiból kutatgattak. Az első leletek megtalálása után érezve, hogy itt jóval többről van szó, mint néhány régi fémdarabról, azonnal értesítették a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának régészeit.

A szűkebb pátriájuk történelme iránt elkötelezett helyi polgárok miután leadták a leleteket, rögtön kezdeményezték, illetve hathatósan támogatták a leletmentő ásatás mielőbbi megkezdését. Így a néhány napos hitelesítő, leletmentő feltárás már április 5. és 8. között megvalósulhatott. Az elvégzett munka hatékonyságához jelentősen hozzájárult a bejelentők, valamint néhány civil és szakmai résztvevő önzetlen segítsége.

Az ásatás eredményeként három korabeli sír került elő a területen . Az egyik sír melléklet nélkülinek bizonyult, de egy másikban a halott harcossal együtt temették el nyíltartó tegezét, lószerszámzatát a jellegzetes alakú kengyelpárral, valamint a csont oldaltaggal ellátott zablát. A legkiemelkedőbb leletanyag azonban a harmadik sírban rejtőzött. Az eltemetett férfi mellől egy aranyozott ezüst veretes díszöv és egy tarsolylemez került elő. [nagyításért katt a fotóra]

A hiteles körülmények között, szakemberek által feltárt tarsolylemez kiemelkedő jelentőségű leletnek tekinthető. A Kárpát-medence területén mindezidáig alig két tucat hasonló tárgy ismert, de ezeknek csak töredéke származik megfelelően dokumentált ásatásból. Az utolsó ilyen eset a 80-as évek második felében a karosi temetők feltárása volt a Bodrogközben.

A most feltárt, klasszikus honfoglalás kori motívumkinccsel díszített lemezen már restaurálás előtt is látszik, hogy kompozíciója egyedi, kidolgozása magas művészi és technikai színvonalat képvisel.

[nagyításért katt a képre]

A leletek nagyszerűsége mellett, azt hiszem talán érdemes rávilágítani arra is, hogy az egész történet mögött milyen példás összefogás áll. Jó látni és tapasztalni, hogy vannak még becsületes emberek, akik nem a saját érdekeiket, hanem mindannyiunkét nézik. Így hát köszönet egyrészről Füredi Ágnes és Rácz Tibor régészeknek a szakszerű munkáért és persze köszönet a megtalálóknak Gudmon Sándornak, Kosztolányi Gyulának, Rácz Bernátnak és Tóth Györgynek, illetve az ásatást civil összefogás keretében anyagilag és technikailag nagymértékben támogató Rácz Nándornak.

Végül pedig ne felejtsük azt sem, hogy a megtalált tarsolylemez és a többi lelet mind-mind bizonyítéka annak, hogy nekünk magyaroknak nem kell történelmet hamisítanunk, hogy ősi létezésünket bizonyítsuk. A mi létünknek tagadhatatlan nyomai vannak a föld felett és a föld alatt egyaránt.

9 kommentek:

Névtelen írta...

Ez a föld nemcsak a mi hazánk,hanem őseink pihenő helye is.Még egy indok arra ,hogy ne hagyjuk idegenek kezére jutni ezt a földet.Gyalázat amit ezzek az aljas hazaárúló likudbérencek müvelnek velűnk,meg hazánkkal!!Árpád fejedelem is életét adta érte,és még mennyien adták vérrüket életüket.Nem köphetjük le a sirjaikat!!!Nem eladó a HAZA!!!Jó volna ,ha ezt észben tartanák azok akik ebek koncának tartják országunkat, népünket.Addig amig baj nem lesz!!!

Herne írta...

Gyönyörű leletek és szívmelengető történet. Mást nem is kívánhatnék így szombaton. Mellőzöm is a bosszankodást most, inkább csak átadom magam az örömnek. Néha ezt is kell, hogy ne zakkanjon meg az ember végérvényesen. Nagyszerű munka, köszönet jár mindenkinek, aki részt vett benne!

eSzeL írta...

Azt, hogy ez a haza nem eladó, azt pontosan észben tartják a hódítók. Ezért használnak kémeket és árulókat. Ezért nem nyíltan törnek ránk, hanem megmérgezik a testünket és a lelkünket. A történelmünket is azért hallgatják el, mert tisztában vannak vele, hogy , ellentétben velük, van mit elhallgatni.

Névtelen írta...

"Egy keresztje maradt meg a Magyarnak: a Kardja..."

casablanka írta...

A Magyarok Istene óvja porhüvelyeiket és lelküket, legalább nekünk van mire büszkének lenni, bárhogy lealáznak minket.

Névtelen írta...

asdad

Névtelen írta...

"Likudbérencek, meg amit a hazánkkal művelnek..." - Öcsi! Gratulálok a 40 szavas szókincsed éppen elegendő a hozzászóláshoz. (Lépjél be a Jobbikba, örülni fognak, ott most úgy is egyre kevesebben fizetik a tagdíjat.)

Névtelen írta...

Miért, neked talán tetszenek a jelen állapotok? Te megkaptad a beígért Kánaánt, öcsi? Bejött a fülkeforradalom? Ha igen, akkor mit foglalkozol azokkal, akik más kottából óhajtanak játszani? Csak nem félsz, hogy 2014-ben már nem lesz ilyen jövedelmező narancsosnak lenni, és netán mi nem leszünk olyan elnézőek veletek, mint ti a szocikkal? Azt ajánlom, növessz egy fültől-fülig vigyort, örülj a Fideszednek, és húzz szépen a vérbe innét...

Névtelen írta...

Névtelen öcsiző,én meg ahoz gratulálok neked,hogy sikerült megszöknöd Lipótmezöl!!Hülyétől,blankoltfarkútól nem fogadok el tanácsokat.Azt tartogasd az alcsúti dakota törpe mesemondónak!! -Geyer-

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló