Régi adósságot törlesztettünk [+videó]

Azt hiszem azzal, hogy Grosics Gyulát és Buzánszky Jenőt, az Aranycsapat két legendás labdarúgóját végre beválasztották a Nemzet Sportolói közé a magyar kormány és igazából az egész magyar társadalom régi adósságát törlesztette.

Nem kérdés, hogy ezt a gesztust már évekkel ezelőtt meg kellett volna tenni, de az elvtársak regnálása alatt erre semmi esély nem volt a két kiválóság mindenki által ismert jobboldali kötődése miatt. Azonban most végre, a kormány a szerdai ülésen úgy döntött, hogy a két legendás futballista egyszerre részesülhet a kitüntetésben.

A történeti hűség kedvéért azért jegyezzük meg azt is, hogy Szilágyi György, jobbikos országgyűlési képviselő volt az, aki tavaly év végén törvényjavaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy a kormány indokolt esetben eltérhessen a sporttörvényben meghatározott határtól, amely tizenkét főben szabja meg a Nemzet Sportolója cím birtokosainak számát. A javaslat meghallgatásra talált és így a szerdai döntés következtében a birkózó olimpiai bajnok Polyák Imre halála miatt megüresedő helyre az idén már két új tagot lehetett jelölni, mivel a kabinet tizenkettőről tizenháromra főre emelte a kitüntetésre jogosultak körét.

[nagyításért katt a fotóra]

Az pedig, hogy az elismerés méltó helyekre került nem lehet kétséges.

A legendás Aranycsapat 1950 júniusától nem szenvedett vereséget a berni világbajnoki döntőig. 1954. július 4-e előtt 32 találkozón volt veretlen, ebből 28 mérkőzés után vonulhattak le győztesen a pályáról, miközben 144 lőtt góljukra csak 32-vel válaszoltak ellenfeleik.

Számos olyan mérkőzést vívott ez a csapat, melyre a nemzetközi élet valamint sajtó pillanatok alatt felkapta a fejét. Gondoljunk csak az 1952-es olimpián nyújtott teljesítményre, ahol az elődöntőben 6-0-ra gázoltuk el a címvédő svéd válogatottat, vagy az 1953-as angliai mérkőzésre, amin a hazájában 90 éve veretlen angol válogatottat győztük le 6-3-ra.

A negyvenes évek végén több nemzetközi mérkőzés és szüntelen kísérletezés után kialakult az a társaság, amelynek eredményeire már mindenki felfigyelt. A hagyományos 4-2-4-es felállást alkalmazó játékrendszert továbbfejlesztve új elemeket vittek a sportág technikai fejlődésébe. Újdonság volt a szélsők tudatos hátravonása, a támadósorban az állandósult helycsere, a végleg hátravont középfedezet.

A legendás játékrendszert legjobban Buzánszky Jenő magyarázta el önéletrajzi könyvében:

„Nálunk az volt a módszer lényege, hogy olykor visszazárt egy játékos a középpályáról a védelembe, hogy némileg tehermentesítse Lóránt Gyuszit, és a legtöbbször ezt a szerepkört Zakariás József töltötte be. A papíron öt csatárból egyet hátrébb vontak a fedezetsort erősítendő, a pozíció tökéletesen megfelelt Hidegkuti Nándinak, aki gólerősen alakította az álcentert.

A jobbhátvéd és a balbekk, vagyis jómagam és Lantos gyakorta felfutottunk, de Miska nem volt valami gyors, az ő oldalán is be kellett Zakinak segítenie. A pálya centruma Bozsik domíniuma volt, ő vitte fel a labdát, amit rendszerint Zakariás passzolt előre neki, Cucu pedig szöktette valamelyik támadónkat, általában Puskást, esetleg az öreggel kombináltak, kényszerítőztek. Mindketten pontosan bombáztak távolról.

A jobb szárnyon Budai Laci és Kocsis Kocka bontották meg az ellenfél védőfalát, a bal szélen a Puskás - Czibor alkotta tandem. Előző kettő már a Fradiban is elválaszthatatlan kebelbarátként együtt játszott, Öcsiék a Honvédnál csiszolódtak össze. Sokat heccelték, ugratták egymást a pályán, olykor bizony vaskos dolgokat vágtak a másik fejéhez. Sváb született csapatkapitány volt, nagy dumás és igazi vagabund. A Rongylábúnak becézett Czibor, a szeleburdi géniusz csak ropta a gyepen a kacifántos csárdást, járta a maga útját és kálváriáját...”

Azt gondolom, hogy ehhez már nem kell, és nem is lehet semmit hozzátenni, hacsak a Romantikus Erőszak új dalának refrénjét nem:

…az Aranycsapat a legnagyobb a világon,
Magyarország hat, Anglia három…

[Ha valaki esetleg kedvet kapott volna az évszázad mérkőzéséhez, akkor az ITT teljes egészében megtekinthető.]