Van rá hat hónapunk

Néhány napja, január 6-án, miközben Budapesten teljes gőzzel folyt a magyar EU-elnökség átvételének szervezése és előkészítése, miközben OV talán az ünnepi beszédét pontosította a dolgozószobájában és miközben Martonyi, Catherine Ashtonnal, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével egyeztette a jövendő EU-elnökség iráni és közel-keleti külpolitikai programjának cionista elvárásait, mindeközben Budapesttől nem is olyan messze, egy szerb börtönben egy meggyötört magyar fiatalember, Illés Zsolt kapott egy levelet.

A boríték feladójaként a Szerb Elnöki Hivatal volt feltüntetve. A borítékban pedig a másfél éve beadott kegyelmi kérvényre adott elnöki válasz lapult. Nagyon sokan hitték, nagyon sokan hittük, hogy a levél tartalma pozitív lesz, hogy a szerb államfő, Boris Tadic ígéretének megfelelően enyhít a temerini fiúk igazságtalan és kegyetlen büntetésén.

Sajnos nem így lett. Illés Zsolt kérelme elutasításra került.

A szerb döntés az előzmények fényében megdöbbentő és érthetetlen. A fiúk érdekben már az összes magyar parlamenti párt felszólalt és tett lépéseket. Az ügyben teljes politikai konszenzus van, hisz még az emeszpés Gurmai Zita és az elempés Szabó Tímea is megpróbált közbenjárni értük. Sőt, a Gyurmaival történt egyeztetésről kiszivárgott információk szerint Tadic „embertelennek minősítette a büntetést”. Az ügyben a legutóbbi hivatalos szerb megnyilvánulás decemberben, Tadic újvidéki látogatása során történt, ahol részleteket ugyan nem mondott, de a sajtó kérdésére megerősítette, hogy folyamatban van a kegyelmi kérvények mérlegelése.

Azonban a szerb ígéretek csak szavak maradtak. Nekünk pedig ismét csalatkoznunk kellett, ismét kaptunk egy pofont. És ismét rá kellett döbbenünk arra, hogy csak úgy magától semmi nem fog az ölünkbe hullani, hogy a szerbek maguktól egy lépés engedményt nem fognak tenni ebben az ügyben. Bár azért tegyük hozzá azt is, hogy Illés Zsolt kegyelmi kérvényének elutasítása december 31-e óta valamilyen szinten már várható volt, hisz akkor kapta meg sorstársa, Máriás István a maga értesítését, melyben közölték vele, hogy nem érdemesült a kegyelemre…

Múlt csütörtökön, talán akkor, amikor Zsolt kézhez kapta a szerbek levelét, Magyarország ünnepélyes keretek között átvette a belgáktól az Európai Unió elnökségét. OV pénteken Barroso-val, az európai bizottság elnökével közös nemzetközi sajtótájékoztatót tartott, ahol többek között vázolta a magyar elnökség legfőbb céljait: „A bővítési optimizmus felébresztése és megerősítése a magyar elnökség érdeke, ezért a magyar elnökség támogatja Horvátország EU-csatlakozását. A schengeni övezet kiterjesztése Romániára és Bulgáriára szintén fontos feladat, ezen kívül teljesen világos csatlakozási perspektívát kívánunk kínálni Szerbiának is...”

A kérdés már csak az, hogy ebbe a „világos csatlakozási perspektívába” belefér-e majd a temerini fiúk ügye. A kérdés, hogy a magyar kormány, a magyar politika ki tud-e csikarni, vagy egyátalan ki akar-e kényszeríteni engedményeket. Ha a korábbi kormányzati megnyilvánulásokat nézzük, mint Martonyi legutóbbi októberi mélyrepülését, aki Szabadkán a gyurcsányi időket idézve kijelentette: „a magyar parlament az elsők között fogja ratifikálni a Szerbia és az EU képviselői által aláírt stabilizációs és társulási megállapodást”, akkor erre nem sok esély van.

Jelen állás szerint a narancsos többség se a teljes körű délvidéki autonómia biztosítását, se a fejlesztési pénzek és egyéb központi források diszkriminációtól mentes elosztását, se a temerini fiúk azonnali szabadon bocsátását nem tartja olyan ügynek, ami a szerb csatlakozás feltétele lehetne. Pedig ha nem teszünk semmit, nem fog változni semmi sem. Az idő már így is elszaladt, hisz ezt a két határozatot a szerbek egykönnyen nem fogják megváltoztatni, a másik három fiú, Horvát Árpád, Uracs József és Szakáll Zoltán azonban még reménykedhetnek, hogy az ügyükben lesz valamiféle javulás.

Azt hiszem, nem kell külpolitikai szakértőnek lenni ahhoz, hogy megállapítsuk: ha a magyar elnökség ideje alatt nem áll be változás ebben az ügyben, akkor a közeljövőben biztosan nem. Ez pedig - történjen bármennyi pozitívum is a következő hat hónapban – egyértelműen az elnökség és az ország érdekérvényesítő képességének kudarcát fogja jelenteni. Főleg akkor, hogyha a börtönben sínylődők esetleg megkapják közben a magyar állampolgárságot is. Akkor aztán tényleg csak rajtunk múlik, hogy megtudjuk-e védeni a mieinket egy másik állam önkénye ellen.

Hat hónapunk biztosan lesz rá. De vajon lesz-e rá kormányzati erő, bátorság és akarat?



[A temerini fiúk teljes története ITT olvasható.]