Kétezer-tizenegy. Ízlelgeti az ember a szavakat. Megint elment egy év és az elmúlt hónapok küzdelmei, sikerei és csalódásai után, most megint itt állunk egy új év, egy új lehetőség kezdetén.
Ha visszanézünk a mögöttünk hagyott időszakra, azt hiszem nem nagy bátorság kijelenteni, hogy nekünk radikálisoknak azért kijutott hidegből, melegből bőven. Gondolom még mindenki emlékszik a múlt tavaszi várakozásokra, arra a mindent elsöprő lendületre, a bizakodással és reménnyel teli tekintetekre. Aztán a választások utáni kisebb csalódottság érzésére, a Jobbik azt követő és máig tartó útkeresésre, majd az őszi választások fásultságára. És persze a saját, személyes csatákra a mindennapok hülyeségeivel és kilátástalanságával szemben…
De történt bármi is és legyen majd bárhogy is, azt gondolom megérte. Nagyon sokan felébredtek, nagyon sokan ma már másképp látják a világot, mint egy-két évvel ezelőtt. És ez így van akkor is, ha manapság egy-egy radikális rendezvényen már nem vesz részt annyi ember, mint korábban, ha úgy tűnik elsőre, mintha kevesebben lennénk. Azonban abban biztosak lehetünk, hogy akinek egyszer már kinyílt a szeme az már nem alszik vissza, legfeljebb kivár, várja, hogy mi fog történni. Várja, hogy a narancsos garnitúra hová akarja, vagy hová tudja vezetni ezt az országot.
A következő időszak, ha tetszik, ha nem, de ennek a jegyében fog eltelni, és ezt az időt nem fogjuk tudni megspórolni, úgy ahogy nem tudtuk megspórolni az elvtársak nyolcéves ámokfutását sem. Az is és ez is kellett és kell ahhoz, hogy ez az ország előbb-utóbb magára találjon. Most ismét ott tartunk, hogy az emberek nagy többsége nem hajlandó felkelni a fotelból, hogy tömegesen lépjen fel valami ellen, vagy éppen mellett, még annyira sem, mint pár hónappal ezelőtt, és még akkor sem, ha egyet is ért a célokkal. Most még a többség azt várja, abban bízik, hogy a fülkeforradalom majd megoldja a problémákat.
Azonban, hogy ez a narancsos út hová vezet, ma még igazából nem nagyon látható, de mivel amúgy se tehetünk nagyon mást, nekünk is várnunk kell, és persze tenni kell tovább a dolgunk. És ez utóbbit alapvetően nem a nemzeti oldalra, mint pártra értem, hanem egyénekre és személyekre. Mert abban talán mindenki egyetért, hogy a radikális oldal sikere nem egy párton múlik, nem csak egy szervezeten áll vagy bukik.
A radikális oldal mi vagyunk, te, te és te. A mi sikereink, a mi eredményeink, a mi üzeneteink, vagy ha nagyon fennkölt akarnék lenni, a mi példamutatásunk viszi előre az ügyet. A mi mindennapi kapcsolataink, beszélgetésinek hoznak, hozhatnak új embereket közénk és tegyük hozzá, ezek is taszíthatnak el másokat attól, hogy velünk tartsanak. Persze mindez sokkal könnyebben megy, ha a zászlóshajók háza táján is minden rendben van. Ha nincsenek durva politikai és kommunikációs hibák, ha nincs bénázás, és nincsenek néha a józan észnek is ellentmondó döntések.
Mivel most az eddigiekhez képest talán egy nyugodtabb időszak jön, ezért a következő hónapok lehetőséget teremtenek arra, hogy akiknek feladatuk és felelősségük, azok átgondolják a dolgok menetét, újjászervezzék a széteső egységeket, és legfőképp kitakarítsák a szemetet, ami a nagy rohanásban közénk keveredett, és ami inkább elriasztja, mint hozzánk vonzaná az egyébként velünk távolról szimpatizálókat. És ne legyünk álszentek, ne tagadjuk, szemétből sajnos lett bőven.
Azonban az elért eredmények jó alapot teremtenek a továbblépéshez, hisz ott vagyunk mindenhol, ahol a döntések születnek, ott vagyunk mindenhol, ahol ott lehet lenni, és ez jóval több annál, mint amiről még néhány éve álmodtunk. De tegyük gyorsan hozzá: csak ez, ma már nem elég. Még a túléléshez sem, a továbblépéshez meg pláne nem.
Új lendület, új kezdet kell, aminek most még minden esélye megvan, ha okosan, hittel, bátorsággal és kellő alázattal állunk hozzá. Azt hiszem, azt nem kell ragozni, hogy a tét óriási. Ha a radikális oldal szétesik és kiüresedik, hosszú évekre esélyünk nem lesz arra, hogy bármit is elérjünk. Ezért ezt a lehetőséget nem játszhatjuk el. Tovább kell menni, és tovább kell folytatni a néha reménytelennek látszó küzdelmet is, ha másért nem, egész egyszerűen azért, mert igazából nem is tehetünk mást…
Nekünk csak ez az egy hazánk van.
Ha visszanézünk a mögöttünk hagyott időszakra, azt hiszem nem nagy bátorság kijelenteni, hogy nekünk radikálisoknak azért kijutott hidegből, melegből bőven. Gondolom még mindenki emlékszik a múlt tavaszi várakozásokra, arra a mindent elsöprő lendületre, a bizakodással és reménnyel teli tekintetekre. Aztán a választások utáni kisebb csalódottság érzésére, a Jobbik azt követő és máig tartó útkeresésre, majd az őszi választások fásultságára. És persze a saját, személyes csatákra a mindennapok hülyeségeivel és kilátástalanságával szemben…
De történt bármi is és legyen majd bárhogy is, azt gondolom megérte. Nagyon sokan felébredtek, nagyon sokan ma már másképp látják a világot, mint egy-két évvel ezelőtt. És ez így van akkor is, ha manapság egy-egy radikális rendezvényen már nem vesz részt annyi ember, mint korábban, ha úgy tűnik elsőre, mintha kevesebben lennénk. Azonban abban biztosak lehetünk, hogy akinek egyszer már kinyílt a szeme az már nem alszik vissza, legfeljebb kivár, várja, hogy mi fog történni. Várja, hogy a narancsos garnitúra hová akarja, vagy hová tudja vezetni ezt az országot.
A következő időszak, ha tetszik, ha nem, de ennek a jegyében fog eltelni, és ezt az időt nem fogjuk tudni megspórolni, úgy ahogy nem tudtuk megspórolni az elvtársak nyolcéves ámokfutását sem. Az is és ez is kellett és kell ahhoz, hogy ez az ország előbb-utóbb magára találjon. Most ismét ott tartunk, hogy az emberek nagy többsége nem hajlandó felkelni a fotelból, hogy tömegesen lépjen fel valami ellen, vagy éppen mellett, még annyira sem, mint pár hónappal ezelőtt, és még akkor sem, ha egyet is ért a célokkal. Most még a többség azt várja, abban bízik, hogy a fülkeforradalom majd megoldja a problémákat.
Azonban, hogy ez a narancsos út hová vezet, ma még igazából nem nagyon látható, de mivel amúgy se tehetünk nagyon mást, nekünk is várnunk kell, és persze tenni kell tovább a dolgunk. És ez utóbbit alapvetően nem a nemzeti oldalra, mint pártra értem, hanem egyénekre és személyekre. Mert abban talán mindenki egyetért, hogy a radikális oldal sikere nem egy párton múlik, nem csak egy szervezeten áll vagy bukik.
A radikális oldal mi vagyunk, te, te és te. A mi sikereink, a mi eredményeink, a mi üzeneteink, vagy ha nagyon fennkölt akarnék lenni, a mi példamutatásunk viszi előre az ügyet. A mi mindennapi kapcsolataink, beszélgetésinek hoznak, hozhatnak új embereket közénk és tegyük hozzá, ezek is taszíthatnak el másokat attól, hogy velünk tartsanak. Persze mindez sokkal könnyebben megy, ha a zászlóshajók háza táján is minden rendben van. Ha nincsenek durva politikai és kommunikációs hibák, ha nincs bénázás, és nincsenek néha a józan észnek is ellentmondó döntések.
Mivel most az eddigiekhez képest talán egy nyugodtabb időszak jön, ezért a következő hónapok lehetőséget teremtenek arra, hogy akiknek feladatuk és felelősségük, azok átgondolják a dolgok menetét, újjászervezzék a széteső egységeket, és legfőképp kitakarítsák a szemetet, ami a nagy rohanásban közénk keveredett, és ami inkább elriasztja, mint hozzánk vonzaná az egyébként velünk távolról szimpatizálókat. És ne legyünk álszentek, ne tagadjuk, szemétből sajnos lett bőven.
Azonban az elért eredmények jó alapot teremtenek a továbblépéshez, hisz ott vagyunk mindenhol, ahol a döntések születnek, ott vagyunk mindenhol, ahol ott lehet lenni, és ez jóval több annál, mint amiről még néhány éve álmodtunk. De tegyük gyorsan hozzá: csak ez, ma már nem elég. Még a túléléshez sem, a továbblépéshez meg pláne nem.
Új lendület, új kezdet kell, aminek most még minden esélye megvan, ha okosan, hittel, bátorsággal és kellő alázattal állunk hozzá. Azt hiszem, azt nem kell ragozni, hogy a tét óriási. Ha a radikális oldal szétesik és kiüresedik, hosszú évekre esélyünk nem lesz arra, hogy bármit is elérjünk. Ezért ezt a lehetőséget nem játszhatjuk el. Tovább kell menni, és tovább kell folytatni a néha reménytelennek látszó küzdelmet is, ha másért nem, egész egyszerűen azért, mert igazából nem is tehetünk mást…
Nekünk csak ez az egy hazánk van.
4 kommentek:
Megvallom őszintén, a Fidesz nekem eddig több kellemes meglepetést okozott, mint kellemetlent (igaz azonban, hogy csak a fontosabb hírek jutnak el hozzám, a napi politikából - egészségem védelme érdekében - átmenetileg kivontam magam: tudom, mi zajlik, ha pediglen változás lesz, az olyan mértékű lesz, hogy arról úgyis tudomást szerzek). Távol álljon tőlem a narancsköd, akik rendszeresen olvassák a hozzászólásokat tudják, hogy én aztán messze állok tőlük, és keményen kritizálom őket. De amit el kell ismerni, azt el kell ismerni.
Egyetlen dolgot nem értek, erre sehogysem találom a választ, csakis ha az összeesküvés-elméletek közt keresgélek, méghozzá a durvábbak között: ha képesek voltak szembemenni az IMF-fel, ha képesek voltak megadóztatni a bankokat, ha képesek voltak odakoppintani a milliárdos végkielégítéseket zsebretevő nagyhalaknak, akkor miért nem mernek tenni végre valamit cigányügyben, illetve úgy egy az egyben a közbiztonság terén? Kitől félnek, ha a bankoligarchiától nem?
Próbálom győzködni magam arról, hogy csak pénz kell, ahhoz meg a szoci ámokfutás után idő kell, illetve meg akarják várni, amíg lenyugszanak a hangulatok az IMF, bankadó stb. miatt külföldön, de addig milliók szenvednek nap mint nap, minden percben. Miért nem lehet ezzel már végre tenni valamit? Ez a legfontosabb probléma, ez az, amit valahányan nap mint nap a saját bőrünkön tapasztalunk. Szép dolog, hogy nincs új IMF hitel, meg adóztatjuk a bankokat, de szarra sem megyek vele, ha közben pusztán brahiból lekésel egy cigány. Legalább annyit mondjanak, hogy nyugi gyerekek, dolgozunk az ügyön, addig próbáljátok megvédeni magatokat, nem titeket fogunk lecsukni ha védekeztek. De nem, ömlik tovább a mocsok. Nehezen tudom elképzelni, hogy a cigányok, vagy úgy általában a bűnözés mellett befolyásosabb emberek vagy hatalmak állnak, mint az IMF vagy a bankok mellett. Akkor miért nem csinálnak már végre valamit?
Egyféleképp lehet a bűnözés mellett befolyásosabb érdekkőr, ill. hogy a bűnözés léte fontosabb, mint a nyers dollár/euró: ha itt már komoly társadalmi jellegű tervek munkálnak a háttérben, ha a bűnözés azt a célt szolgálja, hogy a nép meg legyen félemlítve és rettegésben éljen. Egyetlen válasz van erre, éspedig az, hogy a bűnözés ma nem más, mint bármelyik diktatúra erőszakszervezete, annyi különbséggel, hogy nincs közvetlen kapcsolat a hatalom és a népet terrorban tartók között.
Ha nem így van, akkor tessék végre csinálni valamit! Bár jómagam bajtársiasságból 2014-ben is a Jobbikra adom a voksom (hacsak addig nem történik valami iszonyú nagy bukta), de ha a közbiztonsággal végre kezdene valamit a Fidesz, akkor borítékolhatná a következő négy évet, sőt, további megoldandó problémák és elégedetlenség híján akár többet is.
Az ECHO tévében hangzott el, egy filmrendező szájából: "Grósz Károly az egyik utolsó, vele készült riportban nyilatkozta : 'Az egész rendszerváltás forgatókönyvét moszkvából kaptuk. A létrehozandó pártok irányultságával és azok vezetőinek kijelölt személyekkel együtt'". A 'rendszerváltás' még az orosz fegyverek védelmében zajlott le. Az összes pozitívnak tűnő intézkedés egy színjáték része. A zsidóság már néhány száz éve meg akarja szerezni a medencét magának. A bankok zsidó tulajdonban vannak. Ha sikerrel hitetik el, hogy ez a kormány ellenük van, akkor nyert ügyük van. Jut eszembe. Ki is szavazta meg, hogy társult tagságban legyünk izraellel? Ez azt jelenti, hogy annyian telepednek le itt, ahányan akarnak, azt vesznek meg amit akarnak a termőföldtől a szolgáltatásokig (pl elektomos szolgáltatás). És ha ez nem tetszene a magyaroknak, akkor most már törvényesen lehet idegen fegyvereseket (pl zsidó tankokat) bevetni a lázongó magyarok ellen. Hogy mit tett e fityisz? Ügyesen hinti a port. Próbáljuk elképzelni azt a helyzetet, hogy egy vidéki város, mondjuk Nagykanizsa, teljes környéke mondjuk 15 km szélességben zsidó tulajdonban van. Szerintetek mikor lesz kénytelen az utolsó magyar is elhagyni a várost? Az emeszpé, fidesz, eszdéesz, elempé... ugyan annak a háttérhatalomnak a más jelmezbe öltöztetett kiszolgálói.
Ajánlott videó : http://magyarvagyok.com/videok/13-Hirek/32934-2010-11-10-Alkotmanyunk-es-a-Szent-Korona-eszme-A-magyar-haromkiralyok-A-tennivalonk.html
Az egyik "közszereplő" szerint amikor "elemezték" a parlamenti pártokat a HIR Tv-ben évvégén, azt találta mondani: "- azért tartom a legrendesebb pártnak az LMP-t mert az még nem lopott-". A müsorvezető szerint:-" a Jobbikos szóvivő, akit ugyan nem választottak meg, önként lemondott, az meg homoszexuális és rasszista-" Hát ilyen szlogenekkel etetik a jónépet. Idáig az volt a mondás: azért kell az Mszp-re szavazni mert ők már nem lopnak,van már elég vagyonuk. 2oll-ben már az is dicséretet érdemel aki még nem lopott.TÉNYLEG, - MIÉNK MÉG EZ DRÁGA HAZÁNK, MAGYARORSZÁG?
NEM!!!!
Megjegyzés küldése
Kedves Kommentelők!
A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.
Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.
Köszönjük!
Radical Puzzle