Konrád, Haraszti és a nylonzacsi

A felvilágosult európai és a mindenek felett álló liberális elveknek megfelelően, tegnap egy nagyon fontos, politikailag mérhetetlenül korrekt, na és persze kiegyensúlyozott összejövetelt tartott Brüsszelben a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) nevű egylet, akik az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakciójaként vannak számon tartva.

A közmeghallgatásnak nevezett esemény a Sajtószabadság Magyarországon címet viselte, ahol is a nagyondemokraták a honi médiatörvényt és annak következményeit óhajtották megvitatni.

Annak érdekében, hogy az esemény tényleg pártsemleges és abszolút elfogulatlan legyen, valamint hogy a képviselők ne csak távoli hallomásból értesüljenek a szörnyű magyarországi eseményekről, a közmeghallgatásra a rendezők több magyar szakértőt is meghívtak, hogy ők elsőkézből ismertessék a keleti végeken kialakult állapotokat.

Nyilván azért, hogy garantálni lehessen a mindentől független véleményeket, és persze hogy ütköztetni is lehessen az érveket, a szervezők nagy gonddal válogatták össze a meghívottak névsorát.

Így aztán magyar részről személyesen adott át tapasztalatokat az európai aggódóknak Prof. Miklos Haraszti és Prof. Laszlo Majtényi, míg György Konrad videóüzenetben osztotta meg vízióit a hallgatósággal.

Mint látható a kiegyensúlyozott tájékoztatás ismét igen magas fokon, a legkényesebb liberális elveknek is megfelelően valósult meg. A helyzetelemzések minden igény kielégítettek és az európai liberáltak első kézből tudhatták meg Haraszti professzortól azt, hogy a magyar médiatörvény csak a belorusz sajtószabályozással hasonlatos és ráadásul az csak a jéghegy csúcsa. Az igazi veszélyt a magyar demokráciára az jelenti, hogy a jobboldal egyedül fog alkotmányt írni.

Lászlo Majtényi egykori adatvédelmi biztos és ORTT elnök pedig arról beszélt, hogy elsősorban nem a médiatörvény betűje, hanem szelleme ütközik az európai értékekkel. Végül a résztvevők meghallgathatták György Konrad videóüzenetét, aki nagyrészt megismételte és összefoglalta a Spiegelnek adott korábbi nyilatkozatát: „Két diktatúrát túléltem. Talán most jön a harmadik..."

A felvilágosult demokraták az elborzasztó beszámolók után elmorzsoltak egy-egy könnycseppet a szemük sarkában. Néhányan zokogtak. Micsoda idők – sóhajtották és azonnali tiltakozó akciókat sürgettek, követendő példaként említve a Riporterek Határok Nélkül szervezetet, akiknek ausztriai csoportja már péntekre tüntetést szervez a bécsi magyar nagykövetség elé…

Mit mondhatnánk erre?

Szerintem vegyük magunkhoz gyorsan az első nylonzacsit, ami a kezünk ügyébe akad és megfelelő reakcióként a történtekre, egyszerűen okádjunk bele. Mert erre válaszul mást, nem igazán lehet tenni…

A nagy európai demokratáknak elég sajátosan sikerült összehozni az általuk csak nemes egyszerűséggel közmeghallgatásnak nevezett eseményt, aminek az előzetesen deklarált célja az volt, hogy független tájékoztatáshoz juttassák az EP-képviselőket a magyar médiatörvény ügyében.

Nem kétséges, sikerült nekik. Nagyjából annyira, mint az eseményt hirdető plakát, amire nem voltak képesek helyesen leírni egyetlen ”magyar” meghívottak nevét sem. Arról már nem is beszélve, hogy a ”független szakértőket”, olyan titulusokkal ruházták fel, amik finoman szólva sem fedik a valóságot. Konrád ugyanis sosem volt emberjogi ügyvéd, Haraszti pedig nemhogy nem professzor, de még doktori címe sincs. [nagyításért katt a plakátra]

De ezek az apróságok egyátalán nem okoztak fejtörést Guy Verhofstadtnak, az ALDE frakcióvezetőjének, meg az sem aggasztotta nagyon, hogy a pártsemlegesség zászlaja alatt sikerült összekukázniuk és mutogatniuk magyarországi liberális állatfaj legalját.

Szép másfél óra lehetett. Olyan igazi gyomorforgató. Kár, hogy még nem került fel róla videó a netre. Bár talán nem is szükséges. Nekem, ha már rájuk gondolok, akkor is emelkedik a gyomrom…

5 kommentek:

Radulovic Zsuzsa írta...

És persze a hollandok, belgák egyből ugrottak, akik a legmocskosabb, leggagyibb, leghazugabb országok lakói az egész Európában, de lehet, hogy az egész világon! Hollandia, ahol az emberi eutanázia már mindennapos dolog és a polgárok olyan igazolvánnyal a zsebükben járkálnak, amire az van írva, hogy "Doktor, ne ölj meg!" Ezek akarják nekünk osztani az észt!!!??? Ez az a pozitív példa, amit nekünk követnünk kéne??? Az is jellemző, hogy kik futkosnak ezekhez "segítségért": magukat magyarnak álcázó nem magyarok, idegenek, akik ugyanilyen horrorvilággá akarják változtani a mi hazánkat! Madarat tolláról.

Herne írta...

Az a birodalom, amelynek uralkodó rétege ennyire el van szakadva a valóságtól, ennyire burokban él, az a végóráit éli.
Sajnos csak történelmi szempontból nézve, tehát még évtizedekig elhaldokolhat ez a dekadens birodalom...

Radulovic Zsuzsa írta...

Kinek az uralkodó rétege??? Ezek csak beképzelték maguknak, hogy ők a mi uralkodó rétegünk lennének! A szerencsétlen flótás Konrád, aki eladja a szülföldjét egy 3500 eurós honoráriumért, amit a Süddeutsche Zeitungtól kap, ha kellőképp szidja a magyarokat?! Mert amit a hülye könyvéért kapott, az, úgy látszik, nem elég neki a link berlini életének fedezésére? Ezek lennének a mi uralkodó rétegünk??? Ezt te se gondolod komolyan, ugye???

Névtelen írta...

Madarat tolláról,zsidót barátjáról!!konrád,hogy ide született ,és nem a jordán partjára,ezért ő még nem magyar!!ő egy igazi mesüge!!

casablanka írta...

Kondrád eladja a magyarokat? Még a saját sogorát is hajlandó volt följelenteni.Ő fajta legfőbb ismertetője. Pénzért mindent! Mit is várhatunk ezektől?

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló