Soros és az ő cigányai

Hetek óta, megállás nélkül megy a liberáltak ajvékolása Európában a franciák által hazatoloncolt cigányok miatt. A sort az ilyen-olyan noname jogvédő szervezetek kezdték, de mára már beszállt a bégető kórusba az Európai Parlament szocialista frakciója és „mily meglepő” hirtelen lett mondanivalója az eredendően Schwartz, de manapság Soros György néven futó senkiházinak is.

Soros természetesen aggódik. „Az, ahogy Franciaország most kiutasít romákat, a francia és az európai uniós törvények megsértésének veszélyével jár. Ezért azzal a kéréssel fordulok Franciaországhoz, hogy állítsa le a romák tömeges kiutasítását. Egyúttal kérem az Európai Uniót, hogy készítsen egy átfogó, a probléma nagyságával arányos tervet a romák integrációjára” – írja közleményében a zsidó spekuláns úgy, mintha neki egyébként bármilyen alapja is lenne ahhoz, hogy kéréseket fogalmazzon meg bármilyen európai szervezet, vagy állam felé. De Sorost ez nem zavarja, ő hozza azt az álszent liberált hozzáállást, ami miatt az egész cigánykérdés ma ott tart ahol, és amiért az ilyen Soros-féléknek a szerepe és a bűne elvitathatatlan.

Azonban a nagy ajvékolásban vegyük észre: megint el akar veszni a lényeg, nevezetesen, hogy mi vezetett oda, hogy Franciaország kiutasítja az élősködőket? Mi vezetett oda, hogy Európában egyes településeken, mint legutóbb a felvidéki Nagymihályban eljutnak oda, hogy az ottélők a saját pénzükből közel három méter magas falakat húznak házaik és a cigánytelep közé? Mi vezetett oda, hogy a cigányoknál az teljesen rendben van, hogy nyolcvan forintért megvernek egy 77 éves asszonyt, mint ahogy azt tették tegnap a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Selyeben?

Soros és tanítványai vajon a cigányok által nap, mint nap elkövetett bűncselekmények áldozataiért miért nem aggódnak? Miért nem teszi fel egyik liberált jogvédő sem azt a kérdést, hogy mi az oka annak, hogy Európa lakossága függetlenül attól, hogy a földrész melyik részén él egyre inkább félelemmel vegyes gyűlölettel tekint a cigányokra?

Pedig a válaszok egyértelműek és egybecsengőek lennének és kiderülne végre, hogy az embereknek országoktól függetlenül mindenhol ugyanaz a tapasztalata. Ahol a cigányok elszaporodnak ott azonnal megnő a bűnözés, ott megjelenik az erőszak, az igénytelenség, a szemét, ott gyors ütemben pusztul le a környék és a környezet. Ma már jól látható és minden kockázat nélkül kijelenthető: nincsenek francia, olasz, német, román, vagy magyar cigányok. Csak cigányok vannak, akiknek a többsége elhitte, mert a liberált kormányok elhitették velük, hogy élősködhetnek a többségi társadalmakon, hogy nekik csak jogaik vannak, de nincsenek kötelességeik, hogy akkor is arathatnak, ha nem is vetettek.

Persze most lehet azt mondani, hogy általánosítok, hogy nem minden cigány ilyen. Ezt én sem vitatom, de akik ezzel jönnek, azoktól hadd kérdezem már meg: Láttak már cigányt tömegesen tisztességesen dolgozni, olyanokat, akik megtermelik a napi megélhetéshez valót? Láttak már cigányt gazdálkodni, tehenet, disznót, csirkét nevelni?

És az általánosítással vádolók, azt hogy kommentálnák, ami pár napja Temesváron történt? A hazatoloncolt cigányokat újságírók és román jogvédők hada várta. Villogtak a vakuk, a liberáltak sopánkodtak. Aztán megkérdezték a hazatérőket, hogy mi lesz most velük. Mire ők szinte kórusban, nevetve a következőt válaszolták: „Köszönjük a francia kormánynak, hogy fizeti a romániai vakációnkat”. Majd közölték, hogyha elfogy a 300 eurós lelépési díj, amit a hazatérésük fejében kaptak, akkor azonnal visszamennek.

Az egyik nő, aki négy gyereket terelgetett maga körül arra a kérdésre, hogy dolgozott-e odakint, felháborodott nemmel válaszolt. Majd kifejtette, hogy neki erre nem volt szüksége, mivel a francia állam gyerekenként 500 euróval támogatta a megélhetését.

És innentől már lehet bármit nyervogni, az ilyenek nem egyedi esetek, ezek jelenségek, ezek magatartásformák, amik Európában mindennaposak, és amik teljes joggal háborítják fel a többségi társadalmak polgárait. Ha elmesélsz egy miskolci cigánytörténetet, azt pontosan érteni fogja egy francia, egy olasz, vagy egy finn, egészen egyszerűen azért, mert otthon ők is ugyanezt tapasztalják.

És ha már itt tartunk, tegyük fel a legfontosabb kérdést, a liberáltak pedig gondolkodjanak el azon:

Ha a cigányokat az egész világon utálják, annak az egész világ lenne az oka?

21 kommentek:

Névtelen írta...

A büdös zsidaja ha annyira szereti őket ,vigye mindet.!!!rohadt paraziták,ahol megjelennek mindent elpusztitanak,és ezzeket szaporitják a magyar emberek pénzén.nekik jogaik vannak ,nekünk kötelességeink,hogy életfogytig eltartsuk őket,meg a liberált férgeket!!!!A börtönökben jobban élnek mint aki 40év munkája útán nyugdijból vegetál.meddig nyújtoztatják a türelmünket?????

Névtelen írta...

Egyébként ugyanez a helyzet a zsidókkal is.Ahol tömegesen megjelennek ott rövid időn belül megutálják őket,függetlenül attól,hogy melyik földrészről,kulturáról vagy történelmi korról is van szó.
A cigány és a zsidó rokonnépek.Mindkettő parazita.

kerecsen írta...

Szeretnék a cikkel kapcsolatban megosztani egy tapasztalatomat.A napokban kopogtatókat gyűjtöttünk a Jobbiknak.
Konszolidált, tiszta polgári lakás, idős hölgy az unokáira vigyáz, éppen ebédet főz... Kijön. Kontyba fogott ősz haj, kötény, papucs...
Csendesen kérdezi, hogy kinek gyűjtök. Aláírja, s a végén azt súgja: "Irtsák ki a cigányokat!!" És a szeméből áradt a félelemmel vegyes gyűlölet. Az emeleten cigányok laknak...

Névtelen írta...

EU-háttéranyag szerint a legnagyobb roma lakossággal rendelkező 12 EU-tagországban, összesen 17,5 milliárd eurónyi költségvetéssel támogatnak a romákat segítő programokat. Ennek több mint kétharmadát az uniós közös büdzsé társfinanszírozza.
A jelenlegi nagy médiakommunikáció arra bírhatja a brüsszeli döntéshozókat, hogy ezt az összeget növeljék. Valakiknek ez már üzlet.
Egyes szakértők szerint a romákat segítő programokra költött összegnek csak töredéke jut el a célcsoporthoz, ugyanis elvész a különféle „segítő szervezeteknél”. Ezenkívül, empirikus kutatásokkal bizonyították, hogy a támogatások nem segítették a felzárkózást, hanem csak növelték a rászorulók számát.

Névtelen írta...

A sok bűnöző között ott rohad Budaházy is... és még jó néhány tucat "igaz hazafi" is.
Sokáig, remélhetőleg ti sem fogtok cigányozni, zsidózni, mert előbb-utóbb csak lebuktok. Persze, tudom, nem ma este és lehet, hogy még nem ezen a héten - de a végsőkig egészen biztosan nem hagyják a demokraták.
Különben pedig a ti utcai csürhétek sokban nem különbözik a szerencsétlen cigányoktól - értelmi képességekben kb. ugyanazon a színvonalon vagytok, mint ők (és meg kell mondani: kb. ugyanolyan szegény, szerencsétlenek is, akik azt hiszik, hogy a cigányozással nekik jobb életük lesz vagy tisztelik őket ezekért a megnyilvánulásokért.)

Névtelen írta...

névtelenke!!az a legnagyobb baj ,hogy te nem rohadsz a bünözők között, mert ott a helyed!!ki itt a demokrata???csak nem az utcát segijjke osztáskor ellepő részeg cigány csűrhére érted ezt.szegények,szerencsétlenek??mondj egy példát ahol az adófizetők pénzén tenyésztik őket.Ne fenyegetőzz!!ez nem a c press.áártur te csotány

Gambit írta...

Előbb-utóbb csak lebuktok, meg nem hagyják a demokraták... Ezen 10 percig röhögtem. Miért bukunk le? Milyen demokraták? Túl sokat hallgattad az öszödi beszédet, az ártott meg ennyire agyilag?
Csürhének pedig a kedves pereputtyot tessék titulálni otthon, ha szépen kérhetem.

Névtelen írta...

Milyen demokratákkal fenyegetőzől,te szellemi fogyatékos!csak nem talán a likudbérenc zsidesszel ijesztgettel ,te sem fogsz csürhézni sokkáig mert a füled fel lesz húzva csörgőre!!!

Névtelen írta...

"A sok bűnöző közt ott rohad Budaházy is..."na ez a baj,ezt akkor te is jól látod mert őt -helyesen nem nevezed bűnözőnek.
Mi sokáig sőt folyamatosan cigányozunk és zsidózunk addig amíg te magyarozol/bár ez utóbbi nem szitokszó,sőt!/
Ahhoz,hogy lebukjunk túl sokan vagyunk ,az ország háromnegyedét csak nem zárják dutyiba,hát mi lesz akkor veletek,ki fogja etetni,tanítani,gyógyítani a purgyéitokat meg titeket.
Egyébként mit képzelsz te ,hogy merészelsz itt fenyegetőzni-a fajtársaidat kommendírozzad,azokra ráfér.

Névtelen írta...

Soroselftárs meg nyalja ki a seggeteket és lakjon veletek szomszédságban.Majd egy hét után futva menekül.

casablanka írta...

Ugyan már, az egész "cigányvédelem" sorosék részéről nem más, mint káoszteremtés és üzlet.A lényeg az hogy lenyomják a gazdanépet és szipolyozzák. Abban pedig a cigányok tévednek, hogy a franciáknál és az olaszoknál "jót nyaraltak" ujlenyomatot vesznek minden cigánytól és ha elkapják őket mert visszamennek, irány a dutyi.Ezek nem "középkeletejrópa" országai ezek nyugatiak.Az ő nyakukon nem ültek 60 évig a bolsik. Ők valóban függetlenek és önállóak.

Névtelen írta...

Soros(sörös)gyurika a zsidó fajtájának diszpéldánya,aki a más f@rkát szereti a csalán közé verni!!a vágyak netovábbja ::az ő blankolt farkát verni a csalán közé!!megtudná milyen kellemes érzés.

Névtelen írta...

Igen ,következhetne most ő a sorban a csalánbokor előtt.Osztjónapot.

kocsobur1 írta...

Olvassák (aki olvassa) - a művelt, tanult magyarok, az igaz magyarok kifejtik a véleményüket...
Már persze olyan szinten, ami nekik megy. Nem veszik észre, hogy ami (szellemi képesség) még elmegy a Fradi-pályán, az egy politikai vitában kevés. Nem megbántással írom, de egy közepesen képzett cigányember ilyen mondatoknál, mint amit leírtok, azért ügyesebben és főleg magyarabbul képes kifejezni magát. (Ennyi ésszel, mostmár belátom, tényleg csak kukákat lehet borogatni.)

Névtelen írta...

kacsaszarmore,nem mindegy,hogy kukát borogatsz,vagy kukát fosztogatsz!!!!miben áll a cigány közepes képzetsége???lopás,fosztogatás,rablás,öregek,védtelenek ,állati módon legyilkolása???mondanám,hogy te egy közepesen agykárosodott vagy,de nem tehetem mert te egy agyatlan barom vagy!!!ennyi ésszel,eredj teknyőt vájni,vagy bodzát szedni szojkával.neked csak ez való.!!!!!!

Névtelen írta...

Kocso,hol vannak azok a közepesen képzett cigány emberek?Bárcsak lennének !Sajnos csak alulképzetteket ismerünk.

kocsobur1 írta...

Miből áll a Jobbik és a Magyar Gárda?
Lopás, rablás, kukaborogatás, kocsmai verekedés, gyilkosság, pornó, szélhámosság - és mindenekelőtt nagy pofa, viszont (az igazat megadva) gyors lábak, ha futni kell...
Budaházytok nagyobb gazember a kisstilű gazemberek között, mert az aljasságait, az elkövetett bűncselekményeit nem is az igazolta, hogy nyomorgott. - Most, az ítélet után, viszont a lehető legnagyobb nyomorba dönti a családját, belőle pedig (mire kiengedik), egy profi meleg öregúr lesz. Megérte neki?
Tíz év múltán már senki sem fog emlékezni rá!

Névtelen írta...

MORE!!!!!HEJDE NAGYON HÜLYE VAGY!!!

Névtelen írta...

Tévedsz Kocso,Őrá emlékezni fognak,mert nem ártott senkinek legkevésbé neked.Mindazok a bűnök amiket felsoroltál a cigány klánokat terhelik.

Névtelen írta...

Ki a fasz lehet ez a kocsobu, vagy mi???

Névtelen írta...

Egy hülye cigány.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló