Roberta Magyar ünnepe

Múlt pénteken mutatták be a Nemzeti Színházban Alföldi Roberta legújabb rendezését, a Magyar ünnep című darabot. A Závada Pál által elkövetett színmű a második bécsi döntés, majd a revíziót követő évek magyar történelmét akarja feldolgozni, de talán mondanom sem kell, hogy a kétfelvonásos darab hangulatának és üzenetének, az égegyadta világon semmi, de semmi köze nincs a magyar valósághoz.

A "mű”, ahogy az az utóbbi években már lenni szokott, ismét egy sajátos közel-keleti ízlésrendszer szerint akarja az eseményeket reprezentálni számunkra.

A történet az erdélyi bevonulás idején kezdődik, majd hét esztendőn keresztül követi nyomon három, egymással kusza kapcsolatban élő sváb, zsidó és félzsidó magyar család sorsát. Így aztán főkarakterként feltűnik egy félzsidó, modern fényképésznő, annak barátnője, a zsidó divatáruboltos Emma, annak kisfia, a kiskamasz Palcsi és férje, a munkaszolgálatos Dezső. De van még egy sváb származású, zavarodott katonatiszt és megjelenik a színpadon annak testvéri féltékenység miatt szélsőségekre hajló antiszemita öccse is.

Ha valakinek még hiányérzete lenne, azt szeretném megnyugtatni. Természetesen van buzi is a darabban, aki egy zsidó segédlelkész képében jelenik meg, és persze vannak még kurvák, na és persze gonosz papok. Azt hiszem ennél többet a fővárosi, liberált értelmiség nem is kívánhat magának. Az igények már a szereposztásnál ki vannak elégítve, innen pedig már az előadás minden perce ünnep.

A mű legfontosabb üzenetét Roberta a bemutató után eképpen foglalta össze: „1940 augusztusát sokak örömmámorban élték meg, másoknak azonban rémálmot jelentett.” E mások közé tartozik a darab szereplőinek nagy része, akik azért fogadják aggodalommal a visszatérést az anyaországhoz, mert így érvényesek lesznek rájuk az itthon meghozott zsidótörvények.

Az persze egyátalán nem zavarja az igazgató urat, hogy annak idején Magyarországhoz képest Romániában már hónapokkal korábban érvényben voltak ezek a szabályozások. Arról már nem is beszélve, hogy a honi törvényekkel ellentétben, a románok lényegesen jobban korlátozták abban az időszakban a zsidók jogait. Így az egyátalán nem igaz, hogy a visszacsatolt terülteken élő zsidók rosszabb helyzetbe kerültek volna, mint amikor még a románok fennhatósága alatt éltek.

De lépjünk túl ezen a kis ”apróságon”, és térjünk vissza a darabhoz, mert azért azt érdemes felidézni, hogy Alföldi mivel próbálja meg szemléltetni, hogy milyen eszközökkel próbálja meg bemutatni a felvilágosult és persze értő közönségének az akkori történéseket.

Gondolom, abban nem lehet vita, hogy egy ilyen történelmi eseményt feldolgozó műben az nagyon zavaró lenne, ha nem lenne benne dugás. Van. Hol férfi a férfival, hol nő a nővel bújik össze, van továbbá gatyaletolásos szexjelenet és asztalon való ”szeretkezés” is. Aztán a történelmi események – mily meglepő fordulat - feloldódnak egy transzvesztita revüshowban, hogy aztán a történéseket tovább szője egy ordenálé módon előadott hazafias dal. Majd a mű csúcspontjaként előjönnek a magyar honvédbakák, akik ráverik a farkukat Nagy-Magyarországra…

A végén pedig az értő közönség tapsol.

Az egészben pedig az a ”legszebb”, hogy a Zavada ezt a művet a Nemzeti Színház egy korábbi pályázatára írta, melyben a Tízparancsolat alapján, egy-egy parancsolat témájára kellett egy-egy színdarabot alkotni. Závada Pál a harmadik parancsolat bemutatását választotta, mely így szól: „Az Úr napját szenteld meg!”

Ha pedig még ehhez hozzávesszük Alföldi nyilatkozatát, mely szerint: „A darab rólunk szól, népeink, nemzeteink, etnikumaink, felekezeteink megbecsülésére tanít. Závada Pál ebben a művében szándéka szerint mindent összefoglalt, amit Istenről, hazáról és családról mondani szeretne”, akkor nekünk itt végén már csak egyetlen egy apró kis gondolat marad:

Elmentek ti a bús picsáb@.