Ne legyünk már hülyék…

„A Jobbiknak a parlamenti munkára kell koncentrálnia. Nem szerencsés az, hogy a párt neve kapcsán a legtöbben a gárdára vagy Budaházy Györgyre asszociálnak. A Jobbik bejutott a parlamentbe, és eltűnt már az a rendszer, amivel szemben szükség volt bizonyos lépésekre. Most már fel kell tenni a kérdést, hogy van-e szakmai haszna a gárdának, vagy csak felesleges önmutogatás?

A párt akkor tud hatékonyan működni, ha a parlamenti feladatára összpontosít és nem olyan vonalat támogat, ami ellent mond a józan ész logikájának.”

Pősze Lajos nyilatkozata
Magyar Nemzet
2010. július 17.

Azt hiszem ezek voltak az elmúlt napok számunkra legfontosabb és egyben legfelháborítóbb mondatai. Pősze Lajos ezzel a nyilatkozatával átlépett egy olyan határt, ami után már nem nagyon lesz visszaút számára a radikális oldalra. A kedélyek azóta ugyan valamelyest megnyugodtak, de azt hiszem a dolog azzal még messze nem oldódott meg, hogy Pőszétől elvették a frakcióvezető-helyettesi megbízását.

Az eset azt gondolom, túlmutat önmagán és jónéhány olyan kérdést vett fel, amire mihamarabb választ kell találnia a radikális oldalnak. A leglényegesebb talán az, hogy szükségünk van-e nekünk ilyen emberekre, mint a volt Szerencsejáték-vezérigazgató?

Pőszének kétségtelenül nagy érdemei vannak a Jobbik választási programjának kidolgozásában és az is vitathatatlan, hogy tapasztalt szakember, de mindezzel ellentétben sajnos úgy látszik fogalma sincs arról, hogy mi az a nemzeti radikális értékrend, amit a szakmai munka mellett képviselnie kéne. Pősze legnagyobb tévedése, hogy azt hiszi, hogy a radikálisok legfőbb célja a parlamentbe jutás volt, pedig ez messze nincs így. A parlamenti jelenlét, úgy ahogy maga a párt is nem lehet cél, csak eszköz. Eszköz ahhoz, hogy megvalósítsuk mindazt, amit az elmúlt években közösen kitűztünk magunk elé.

Pősze ezt az irányt vétette el, és akarva-akaratlanul kitört belőle az elmúlt 20 év tipikus gátlástalan politikusa, aki pillanatnyi politikai érdekből képes még a sajátjain is áttaposni. Aki néhány vélt többletszavazatért képes megtagadni, képes szemen köpni azokat az embereket, akik ugyan nem írtak választási programot, de százszor többet tettek ezért az országért, a nemzeti oldalért, mint ő, akiknek a vállán egyébként Pősze is bejutott az ország házába. Mert azért azt nem szabadna elfelejtenie, hogy az, hogy ő egyátalán ott ülhet a parlamenti sorokban, az a somogyi embereknek köszönhető azoknak, akik a Jobbikra szavaztak. Nem Pőszére, hanem a párta és a nemzeti ellenállásra, aminek többek között ugyanúgy része a Jobbik, mint ahogy része a Gárda és természetesen Budaházy Gyuri is.

Így aztán most őket megtagadni, és azon elmélkedni, hogy szükség van-e rájuk a legnagyobb pofátlanság, a legnagyobb cinizmus, amit radikális politikus megtehet. Arról már nem is beszélve, hogy vajon a bomlasztás szándékán kívül, mi értelme lehetett annak, hogy Pősze ahelyett hogy belső körben adott volna hangot a kétségeiknek, az ellenfél médiájában kürtölte világgá megosztó gondolatait?

Vajon milyen értelmes indoka lehet ennek?

Vajon elképzelhető az, hogy Pőszének frakcióvezető-helyettesként nem volt alkalma, nem volt lehetősége a párt vezetőivel erről a kérdésről egyeztetni? Ha nincs bomlasztó szándék, akkor mi szükség volt a Magyar Nemzet bevonására?

A választások óta a narancsosok arra törekednek, hogy minden szelet kifogjanak a radikálisok vitorlájából. Ha valaki kicsit is figyel, akkor jól láthatja, hogy a beterjesztett fideszes javaslatok nagy hányada a Jobbik programpontjainak a felpuhított változata.

Egyértelmű, hogy OV-nak nem érdeke, hogy legyen még egy jobboldali párt a magyar politikai palettán, nem érdeke, hogy legyen egy olyan nemzeti érdekeket és értékeket képviselő tömörülés, aki képes lesz majd a fideszből kiábrándult szavazóknak alternatívát nyújtani. És ennek a megakadályozására semmi nem lesz majd drága és nem drága most sem. Ez jól látszik minden lépésből, minden velünk kapcsolatos kommunikációból.

A radikális oldal megosztása és bomlasztása nem újkeletű törekvés, elég csak a választási kampány aljas kis történeteire visszagondolnunk. Vegyük hát észre, hogy mi folyik körülöttünk, és ne hagyjuk, hogy a bomlasztók tovább végezhessék a feladatukat.

Bátran mondjuk ki azt is, hogy a párt hirtelen nőtt nagyra, hogy bizony olyanok is feltűntek és beépültek közénk, akiknek a személyes karrierjük, a pillanatnyi érdekük, vagy más pártok érdekei fontosabbak a mi értékeinknél, a mi céljainknál.

És ne féljünk kimondani, hogy a hozzánk csapódott karrieristákra nincs szükség.

Legyen bátorságunk megszabadulni azoktól, akik a cselekedeteikkel bebizonyítják, hogy nem valók közénk. Lehet, hogy így elvesztünk majd néhány jónak mondott szakembert, néhány rutinosabb szereplőt, de kérdem én: Nincs közöttünk makulátlan, jól felkészült fiatal akármelyik szakterületen?

Biztos vagyok benne, hogy bőven akad. Lehet, hogy most még nincs meg a tapasztalat, de hát ki születik mindjárt úgy? A következő választásig hátra lévő évek bőven elegendőek lesznek arra, hogy felnőjön egy olyan politikus-szakember gárda, akik addigra már kellő gyakorlattal rendelkeznek, és akikre ha úgy alakul, bátran rá lehet bízni egy országot.

A tisztulási folyamat elkerülhetetlen, de minél később kezdődik el, annál fájdalmasabb lesz. Csak azért, hogy fenntartsuk az egység látszatát, még ne dugjuk homokba a fejünket, még ne tegyünk olyan idétlen nyilatkozatokat, mint Balczó Zoli, aki ebben az ügyben most már másodszor csinál úgy, mintha nem is ezen a földön élne.

Ne legyünk már hülyék…

És legfőképp. Ne féljünk megtenni az első lépést, és nem féljünk ki mondani: Az ilyen Pősze-féléknek nincs helye közöttünk.