A másik szánalmas

Pár hete még nem gondoltam volna, hogy a kampány derekán a szocik gátlástalansága és pofátlansága helyett, majd a magukat jobboldalinak nevező szélkakasok szánalmas kis erőlködései adják a közbeszéd fő témáit. Pedig ez a helyzet. Bayer szombati öklendezésével tegnap már foglalkoztunk itt a blogon, ma pedig Herényi múlt heti aljassága az, ami mellett nem mennénk el szó nélkül. [katt a linkre]

Persze, azért nem tennék egyenlőségjelet a két ember közé, mivel B. Zs. bármekkora köpönyegforgató is, de semmiképpen sem hülye. Herényiről pedig sok minden elmondható, csak éppen ez nem. Bár mondjuk a kommunizmus áldozatainak emléknapján elmondott világképe, a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető hülyeségnek, mert arra a gyalázatos szó is csak nagyon enyhe kifejezés.

2010. február 25.
Klubrádió Fórum című műsor. Szó szerinti idézet.
[ha valaki inkább meghallgatná, akkor itt megteheti. 24:30-tól indul az idézett rész]

Műsorvezető:
- Arról beszélgettünk itt Bárándy Gergellyel, hogy nem lett volna-e jobb, hasznosabb, hogy ha engednek a Fidesz kérésének, és belefoglalták volna a módosításba azt, hogy a… egyaránt a nemzetiszocialista és a kommunista rendszer bűneinek is nyilvános tagadása büntethető legyen. Önnek mi az álláspontja?


Herényi:
- Az, hogy ez…


Műsorvezető:
- Ön igennel szavazott, bocsánat, hadd tegyem hozzá, hogy elfogadta ezt a javaslatot.


Herényi:
- Persze, én igennel szavaztam, és nem fogadtam el a Fidesz módosító indítványát, de hát ennek elvi okai vannak. Nem lehet egyenlőségjelet tenni a kommunizmus áldozatai és a holokauszt áldozatai közé. Az, hogy a kommunizmus áldozatává ki vált, az részben az ő döntése volt. Antikommunista volt, egyéb nézeteket vallott, tehát ő erről dönthetett. Ha akart, kommunista is lehetett.

Viszont az, hogy valaki zsidónak születik, vagy cigánynak születik, az nem az ő döntésének a kérdése. Na most a két dolgot ily módon egy platformra helyezni, és teljesen egyenrangúnak és egyenértékűnek föltüntetni, az az én számomra elfogadhatatlan.


Műsorvezető:
- Ön szigorúan fogalmaz, képviselő úr…


Herényi:
- Elfogadható… elfogadható… Ez nem szigorúság, ez mondjuk elvi közelítése a dolognak, és én ezt így gondolom, és így is vallom. Én azt elfogadom, hogy legyen egy külön törvény, ami a kommunizmus áldozatainak a védelmét szolgálja. Akár ilyen szinten is. De ez két külön törvény legyen, mert eszébe ne jusson senkinek a két dolgot összekeverni.

Húsz éve más sem történik, minthogy megpróbáljuk ezt a két történelmi tragédiát egy szintre hozni, de ez, még egyszer mondom, nem egyszintű, mert az egyik egy népirtás, a másik pedig egy olyan politikai diktatúra negatív következménye és eredménye, ami a történelem folyamán sajnos előfordult, sokkal sűrűbben. A népirtás, az hála istennek, ritkább dolog. De ez nem két azonos fajsúlyú ügy. Nem egy törvénybe való.

Ilyen szöveg után, azért nehéz eldönteni, hogy Herényi ennyire rohadék, vagy ennyire ostoba. De igazából ez a lényegen nem változtat, mert bárhogy is van, sikerült belegázolnia egy csomó ember lelkébe, sikerült szemen köpnie mindazokat, akiknek hozzátartozói valamelyik judeokommunista ámokfutás áldozati lettek.

De mégis milyen alapon? Mi lehet az a cél, ami minden eszközt szentesít? Tényleg megér ez, pár száz degenerált liberális szavazatot?

Mert azt nehezen tudom elképzelni, hogy Herényi ne lenne tisztában azzal, hogy a kommunizmusnak jóval több áldozata volt a világon, mint a fasizmusnak. Hogy a bolsevik diktatúrában egyátalán nem kérdezték meg sem a kulákokat, sem a középosztálybelieket, sem az arisztokratákat, hogy mi a saját döntésük, hogy mi a szabadon választott véleményük. Nem hiszem, hogy ne lenne fogalma Kohn Béla, Rosenfeld Mátyás és társai módszereiről.

Akkor mégis hogyan? Hogy lehet valaki ennyire aljas?

Végeláthatatlanul lehetne sorolni azokat a gaztetteket, amiket a kommunizmus nevében követtek el úgy itthon, mint szerte a világban. Javasolhatnánk neki, hogy lapozza már fel Stephen Courtois, a Kommunizmus fekete könyve című munkáját, ha kicsit tisztábban szeretne látni, vagy egyszerűen csak kérdezzen meg valakit, akinek a családja átélte akkoriban „a saját döntés” lehetőségét.

De azt hiszem, Herényit talán ez sem győzné meg, mert ő már túl van azon a ponton, ahol a tisztesség, a korrektség és a becsület bármit is számít. Herényi világában már csak a politikai haszonszerzés kisstílű játszmái vannak. A túlélés, a mentelmi jog, a zsebbe csúszó pénzek történetei, és ezen kívül már semmi nem számít.

És ez az ember az elnökhelyettese annak a pártnak, amelyik a Minőség jelszavával kampányol. Egy ilyen ember ül 12 éve a magyar parlamentben, egy ilyen senkiházi képviseli elvileg az ország érdekeit.

Ez egyszerűen vérlázító.

4 kommentek:

Névtelen írta...

Ez nemcsak féregirtó ez a lény maga a féreg! Ilyen alakok teszik ki a MAGYAR parlament zömét és hoznak nekünk törvényeket.

Névtelen írta...

Lendvai,Herényi és a hasonszőrűeknek talán
jobb lett volna Pol Pot Kambodzsájában megszületnie. Egyébként biztos posztjuk lenne
a korabeli német nemzetiszocialista propaganda-
minisztériumban is. Szellemében és eszközeiben
kitűnően alkalmazzák Göbbels propagandataktikáját.

Névtelen írta...

Ez azert vaskos sertes volt, gobbels szamara!

Névtelen írta...

Herényinek népes családja van - vajon mit tenne ha egyszercsak a gulágon találná magukat mindenestül- annak ellenére, hogy elvtársi szivét kitenné a két tenyerére a pártkönyve mellé. Ja, és Dávidot is maga mellett tudhatná----

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló