Zsoca, te szánalmas patkány

Maradjunk meg magunknak, ha lehet. – így fejezi be Bayer Zsolt azt a nyílt levelet, amelyet Vona Gábornak írt még szombaton, a Magyar Hírlap online hasábjain. Végigolvasva a gondolatokat, egy dolgot bizton megállapíthatunk, Bayer tartja magát a zárszavához. Ő tényleg megmarad annak, ami mindig is volt. Egy aljas kis köpönyegforgató bértollnoknak. [a nyílt levélért katt a linkre]

A „művet” olvasva nem kell még radikálisnak sem lennünk ahhoz, hogy felfigyeljünk és felháborodjunk annak szánalmas és gyomorforgató csúsztatásain. Pedig ez az üzenet alapvetően a narancsos híveknek íródott, pontosabban azoknak, akik még vacillálnak, hogy hová húzzák majd be az ikszet, de szerintem ezen népszabadságos időket idéző fröcsögés után, a többségüknél ez már eldöntött dolog. Akiknek pedig még nem, azoknak viszont érdemes lenne néhány dolgon elgondolkozniuk. Mondjuk ilyeneken:

Vajon Bayer miért nem arra érzett ingert, hogy az MSZP-nek írjon levelet? Vajon milyen összefüggés lehet a Jobbikot lejárató cikk és a között, hogy a Fidesz az elmúlt hetekben cirka 250.000 szavazatot veszített?

B. Zs. szerint nem lehet összemosni az elmúlt 20 évet, mert a fidesz négy éve más volt, mint a többi. Legyünk nagyvonalúak és ne vitatkozzunk ezen, azonban tegyük fel azt a kérdést, hogy vajon ettől függetlenül, történelmi bűnnek tekinthető-e, Románia feltétel nélküli EU tagságának a megszavazása? Vajon megér-e húsz évet a Lisszaboni szerződés olvasás nélküli aláírása? És a napokban az emeszpé és a fidesz által kétharmados többséggel megszavazott 25 éves titkosítási törvény, mely szinte lehetetlenné teszi a gazdasági ügyek felderítését?

Olvasom, hogy húsz évet a húsz évért. Jó ez a szlogen, tényleg jó, ugyanis nem kell rajta gondolkodni. Azonnal megérti még a legutolsó, frusztrált seggfej is. – írja Zsoca. Vajon ilyen sorok után ki a frusztrált, és ki az igazi seggfej?

Bayer a cikk középpontjába azt a fő kérdést állítja, hogy Vona Gábor vajon miért lépett be Orbán Viktor polgári körébe, még 2002-ben? Szerintem azonban nem ez az igazi kérdés, hanem az, hogy miért lépett ki onnan. Valószínűleg ugyanazért, amiért manapság ugyanezt teszi több százezer ember. Mert elege lett, elegük lett a szájtépésből, a hatszázötvenedik pohár betelte utáni megalkuvásból, az aláírásgyűjtések értelmetlenségéből, a parlamentből való kiszaladgálásos semmittevésből, és mert rájöttek arra, hogy ha egy rakás szar egyik felét narancsra, a másikat meg vörösre színezzük, attól az még az marad, ami.

És mehetnénk így sorban, cáfolva mondatonként a leírtakat, amiket B. Zs.-nek ezen a héten sikerült felöklendeznie a lelke mélyéről. Azonban ha ezt tennénk, akkor pont a lényegről feledkeznénk el, arról hogy miért is született meg ez a lejárató cikk. Arról, hogy bárhogy is azt akarják elhitetni velünk, de a radikálisok messze nem 15 százalékon állnak. És ez az, ami miatt a fidesz veszélyt érez, amiből szerintük még baj is lehet. És ez az, amiért most már semmi sem drága.

Fröcsögjön a szar, folyjon a szemét. Most már semmi nem számít, csak le lehessen járatni a Jobbikot. Most már le lehet menni Elqró 23 milliós román szintjére. Meg lehet ugyanezt a trükköt csinálni Vonával, meg a 20 millió orosszal, pedig mindenki tudja, hogy nem betelepítésről volt szó, hanem piacról, ahová majd el lehet adni az itthon megtermelt élelmiszert. Ennek az állításnak a tarthatatlanságára már időközben a fidesz is rájött, hisz levették a honlapjukról az ezzel kapcsolatos rágalmakat. [katt a linkre]

Zsotti, jó lenne, ha egyeztetnétek, hogy legalább egyfélét hazudjatok!

Bár szerintem neked ez végül is tök mindegy. Aki olyan pályát járt be, mint te, annak egy ilyen kis ellentmondás nem okoz túl nagy lelkiismeretfurdalást. Túl tetted te magad az ilyeneken korábban is. Elég csak 1993-ra gondolni, amikor is kinyomtak a Fidesz sajtófőnökségtől a párt székházügye körül kialakult botrány miatt. Akkor sem maradtál adós, mert 1994 októberében már a Népszabadságban leplezted le a távozásodnak a valódi okát: "Dr. Simicska Lajos és Tóth Béla miatt hagytam el a pártot. Ugyanis nem szerettem őket. Nagyon nem. Dr. Simicska körül egyre több volt a fegyveres őr, s lassan kezdtünk úgy kinézni, mint valami kokainbáró rezidenciája Kolumbia alsón."

Ezek voltak a szép idők. 1993-ban és 1994-ben a Népszabadság főmunkatársaként, 1995-ig a 168 óra bedolgozójaként játszottad a megmondó embert és jó pénzért fikáztad azokat, akiket most éppen annyira védesz. Aztán ’98-ban a köpönyeg ismét fordult, megint narancsos mezt húztál, aztán jött a Magyar Nemzet, a HírTv, majd az EchoTV és a Magyar Hírlap. Mindig az, amelyik éppen többet fizetett.

Most pedig megint azokat fikázod, akik legutóbb melléd álltak. Most Morvai Krisztina van soron, aki tétovázás nélkül kiállt melletted, amikor Gyurcsány bojkottra szólított fel a Magyar Hírlap ellen. Aki felszólalt azon a szimpátiatüntetésen, ahol a több ezres tömeg gerincét, mi radikálisok adtuk. És most minket nevezel seggfejnek?

Egy szánalmas patkány vagy, aki ha eljön az idő el lesz taposva. És ezt még csak nem is nekünk kell majd megtennünk. Megteszi ezt majd helyettünk a fajtád, akinek ha már nem leszel érdekes, simán kihajít, mint egy elhasznált óvszert. Mert az ilyenek, akik pénzért elárulnak mindent, azon az oldalon sem érdemelnek mást.

A választásokig még vissza van negyvenegynéhány nap. Valószínűleg nem ez volt az utolsó ilyen aljas cikk, ami megjelenik majd a médiában. Azonban lehet bármennyi csel, csúsztatás és rágalmazás, az emberek kezdenek felébredni.

És az igazság mindig utat tör magának.

19 kommentek:

Névtelen írta...

Zsoca!
Mennyiért jössz át az MDF-be?
Mondj egy számot.
Összeszedem a lóvét.

Névtelen írta...

Zsoca!
Tudod, mit?
Inkább mesélj arról, amikor hülyítettél egy szerencsétlen békéscsabai lányt, miközben Pesten várt a kisbabával a feleséged.
Zsoca! Zsoca! Erkölcs meg te? NA NEEEEEE!

Névtelen írta...

Kedves FIDESZ-es és JOBBIK-os kollégák!

Nézzétek, én egy snassz legutolsó senki vagyok, nem is mondom meg hova szavazok, csak annyit árulok el, hogy nem balra. Mivel Ti sem vagytok Istenek, így mindegyikőtöknek volt, van és lesz is hibája, amiket felsorolhattok még ápr. 15-ig, de annak nem lesz jó vége.
-ha mégis úgy döntötök, mert megéri, hogy maradtok a sárdobálásnál, akkor viszont ez nem kiegyenlített küzdelem, mert jelen esetben egy sokak köztudott FIDESZ-es újságíró, többek által csak, mint egy újságíró a sok közül beáldozva magát járat le egy egész pártot, emberenként kipécézve, addig a másik oldal kimondottan csak az újságírónak esik neki, a pártját sterilen hagyva. Kicsit nem furcsa?!..
Viszont, ha rám hallgattok, akkor ápr. 15-ig mind két oldalon alapra teszitek magatokat, mert Magyarország legnagyobb szervezett bűnözői bandájának az MSZP(MSZMP)-SZDSZ-MDF, magának a maffiának méltó helyére kell kerülnie!
-és ezzel nem segítitek előre az ügyet..
Hajrá Magyarország, szebb jövőt!

Névtelen írta...

-hiba javítása az előző íráshoz:

ha mégis úgy döntötök, mert megéri, hogy maradtok a sárdobálásnál, akkor viszont ez nem kiegyenlített küzdelem, mert jelen esetben egy sokak által köztudott FIDESZ-es újságíró, többek által csak, mint egy újságíró a sok közül beáldozva magát járat le egy egész pártot, emberenként kipécézve, addig a másik oldal kimondottan csak az újságírónak esik neki, a pártját sterilen hagyva.

Névtelen írta...

A jobbikban a Csabika a volt Mszmp-s Lakatos Ernő haverja, az akasztós '60-as évek "újságírója" jobb - ja! az Ilkei Csabika ? Hogy ragaszkodnak hozzá! Bayer hozzá képest egy szuper gentleman!

Névtelen írta...

"történelmi bűnnek tekinthető-e, Románia feltétel nélküli EU tagságának a megszavazása? Vajon megér-e húsz évet a Lisszaboni szerződés olvasás nélküli aláírása? És a napokban az emeszpé és a fidesz által kétharmados többséggel megszavazott 25 éves titkosítási törvény, mely szinte lehetetlenné teszi a gazdasági ügyek felderítését?"

Körülbelül ennyi a Jobbik patronja. Az első két pontot hagyjuk, mert önmagában vicces, de a harmadik tudatlanságról is árulkodik. Nem létezik 25 éves titkosítási törvény. Hoztak egy törvényt kétharmaddal a "titkosításról", de azt nem így hívják.

Ez az állítás pedig a politikai hahota non plus ultrája: "mely szinte lehetetlenné teszi a gazdasági ügyek felderítését."
Most képzeld el! Áprilistól mindenki gazdasági ügyezhet az országban, mert e törvény miatt nem lehet az ilyen ügyeket felderíteni. Vicces, nem?
És ezt a faszságot terjeszted te is, mert a kurucinfó megírta vagy mert a Vona ezt mondta.
Tipikus jobbikos, egybites gondolkodás.
Amennyiben politizálásra adod a fejedet, akkor tájékozódj is, ellenkező esetben ne sértődj meg ha hülyének leszel nézve.

old-boy írta...

Ez kell nekünk nagyokosok ! Csak marakodjatok, járassátok le kölcsönösen egymást, ehhez besegítenek mások is, aztán majd néztek ki a fejetekből mint a kis boci az új kapura, amikor jobb helyezést ér el a nevető harmadik mint gondolnánk! Ott nagy pénz manipulálja az érdekeket, és a nyugdíjasokat meg a "kisebbségeket" még mindig könnyű dolog elferdíteni !!!! Ezt nem szabad csinálni, mert a bőrünkre megy ez a tisztességes szabályok nélküli küzdelem ! Túloldalt biztos, hogy van még a tarsolyban meglepetés, és hamis kártya! Oszt sok kicsi sokra megy !!!!!!!!

Névtelen írta...

T Bayer Zsolt! Nem az a baj, hogy a Népszabadságba írt,hanem az, hogy kitűnő és igaz írások mellett ilyen szinvonaltalanokat is képes leírni.Azonkívül a pátyi Milton KFt ügyben a szélhámos beruházó mellé állt aki lenni" spanyol beruházó",a színfalak mögött egy izraeli tulajdonoscsoport, mint Sukorón.

Névtelen írta...

Különben addig jó a Jobbiknak, amig szidja a Bayer Zsolt és a Fidesznek amig zsideszezi a Jobbik, mert Bauer Tamás ellenkező esetben fasisztázná, mint tegnap a "szódás szabadságában",ahol együtt rettegett Babarczi liberátorral a Fidesz kétharmadától!Félnek, hogy a Fidesz szavazójogot ad 5millió magyarnak!A charterjáratokkal, majd ők jönnek szavazni.JAAAAJ kiáltott fel Bauer-nemBayer-és Babarczi megmondó értelmiségi.Még mit nem majd ha járulékot fizetnek akkor sem. Persze a Bajnai és társai lehetnek magyar állampolgárok szavazójoggal akik el is csalták a járulékbefizetést, nemhogy ....na mindegy.

Névtelen írta...

Az mszp még nagy trükkre készül, Szili bevetésével, szóval bátran szídja egymást a Jobbik és a Fidesz, mert kell a szavazat.

Névtelen írta...

Belső ember
A Szili bukott politikus,megbukott még Pécsett is,hát még országosan!

Névtelen írta...

Két választása van az mszpnek, vagy Szili, vagy Gyurcsány. Valamit lépni fognak. Ha nem Szili, akkor Gyurcsány lecseréli Senkiházit, mert így 10%alá mennek.Most még Gyurcsány irányítja a Rendőrséget, akik lábhoz tett fegyverrel nézik, hogy verik, ölik a magyar védteleneket a roma bűnözők/gyurcsány ukázára/ vidéken.Nézzétek a szaporodó romatámadásokat! És ez még csak a kezdet.

Névtelen írta...

Nekem csak szept ll. jut eszembe, mikor a tornyot felrobbantották és Bayer talpig feketében ült és könnyezett. Közben Csurkát döngölte a földbe épen, mint fasiszta antiszemitát. Most meg vele kampányolnak a Jobbik ellen.Más Pörzse Sándort pedig az Echonál ugródeszkának használta,egészen addig mig ismertté tette. Most meg már, hogy Pörzse otthagyta az Echot hátúőlról bele döfi a kést. Ez Bayer fényképe.

Névtelen írta...

Nem tudom, mi igaz erről a Bayer Zsóciról! Ha hallgatom , látom őszintének tűnik, semmi képmutatást nem látok.Az hogy régebben más nézeteket vallott, az nem mérvadó, mert ismerjük el senki sem született a bölcsek kövével a zsebében és ha nem visszafelé megy a damaszkuszi uton, mint Debreceni, akkor semmi baj.Az tény, hogy mostanában fura a mentalitása.Mert bátor volt amikor fellépett a cigánybűnözés ellen, az Olaszliszka ügyben, kiállt a határontúli magyarok állampolgárságáért és sorolhatnám, az viszont tény, hogy nem fair Pörzsével, Vonával, de a legfurább a riportja volt a Milton KFt pátyi beruházásáról, mert csak az Osztap Benderi "spanyol befektetőt hallgatta meg. A másik oldalt a beruházás ellenzőit nem.Ez komplett szocialista mentalitás. Hallgattassék meg az egyik fél. Hacsak nem a baksis készítette a riportot.Szóval Zsóci, ha olvasod e sorokat várom válaszodat, mert még nem írtalak le.

Névtelen írta...

Akik a sárdobálásban lelik örömüket azok a Nemzet
elárulói!Jobboldali Győzelem kell!De 2/3 os!
Csak így tudjuk a börtönbe dugni a szoclibeket!

Névtelen írta...

Nekem az igazság kell, hogy ki küldte a rendőröket a békés és békétlen emlékezőre 2006 október 23-án, ki gyújtatta fel a Tv Székházat, ki miatt nem rendőrség a mai rendőrség csak sün,ki a felbújtó a móri ügyben, az olaszliszkai lincselésben, ki az aki Borsodban és máshol engedélyt adott a romabűnözőknek a szabadrablásra, ki az aki eltüntetett 15ezer MRD Ftot 8év alatt. az kell, hogy megszünjön a félelem. Az hogy ki megy börtönbe annak nem az a kritériuma , hogy ki szoclib, hanem hogy ki bűnös.Ha a Fidesz nem fog radikálisan lépni, abból nagy baj lesz, mert még egy hazugságot ez a Nemzet sem visel el.

Névtelen írta...

Tudnék mit mesélni Bayer erkölcseiről...konzervatív és keresztény?Ő????HÁNYINGER....!!!!

Névtelen írta...

Zsoca! viktor meghosszabbított keze! ö ír!Remélhetőleg viktor más testrészének nem lesz meghosszabbított ...tagja!

Névtelen írta...

Az problem mindenütt csak a széthúzás,és én okosabb vagyok mindnkinél.én jobban csinálnám mint bármelyikötök.És a végeredmény.Egy nagy semmi.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló