Nem tudom, hogy manapság mennyire lennék népszerű Reykjavíkban ezzel a gondolattal, de szerintem az izlandiak sokat nyernek majd a gazdasági válságon, ami sújtotta, sújtja őket. A bankrendszer ugyan kártyavárként dőlt össze még tavalyelőtt októberben, maga alá temetve az ország egészét, de azon senki sem vitatkozik, hogy a kilábalás és a fellendülés csak idő kérdése. Egészen pontosan nagyon rövid idő kérdése.
Az izlandi gazdaság alapvetően a halászatra épül, ami az export 60%-át teszi ki. Halból ezután sem lesz kevesebb és a piacok sem vesztek el. Az elmúlt időszakban a szigeten több gyártó és szolgáltató iparág is fejlődésnek indult, és a turizmus is egyre nagyobb teret nyer. Az összeomlás előtt ezek az iparágak is alapvetően jól működtek, a piacok inkább a globális válság miatt szűkültek be, mintsem a szigetország pénzügyi problémái miatt.
Szóval minden adott ahhoz, hogy Izland visszatérjen a normális fejlődés útjára. Egyedül a bankrendszerre kell majd odafigyelniük, de arra nagyon. Gondolom, mondanom sem kell, hogy az államcsődöt a Jordán-pozitív bankárok telhetetlensége és kockázatos pénzügyi manőverei okozták.
A kis ország gazdaságát a túlfűtött, magas inflációval és adóssággal járó növekedés jellemezte a globális válság beköszöntekor. A bankok a 15,5 százalékos jegybanki alapkamat mellett egyre kedvezőbb, zömében devizaalapú hitelekkel vonzották a friss pénzt a lyukak betömésére, egészen addig, amíg Amerikából kiindulva be nem fagytak a devizapiacok.
Az összeomló izlandi nagybankok a sziget GDP-jének tizenkétszeresét, azaz összesen 61 milliárd dollárnyi adósságot hagytak maguk után. A csődök nyomán Izland adósságát senki nem volt hajlandó finanszírozni, így a koronának – vevők hiányában – nem is volt árfolyama a devizapiacon. Az izlandi – egyébként banki részvényektől „túlsúlyos” - tőzsdeindex azonnal elveszítette értéke 77 százalékát, az infláció pedig rekordmagasságba, 17 százalék fölé szökött.
Amikor az ország három nagybankját a kormánynak át kellett vennie és az izlandi pénz árfolyama összeomlott, abban a pillanatban az izlandiak ezreinek olvadt el az addigi megtakarítása, ezrek vesztették el a korona értékvesztése miatt állásukat. És nem csak ők buktak nagyot, hanem az a több mint 300 ezer brit, illetve holland bankbetétes is, aki az extraprofit reményében helyezte el az ottani bankokban a pénzét. A válság előtt a pénzintézetek magas kamatokkal vonzották a külföldi betéteseket, futamidőktől függően 7 százalék feletti kamatokat kínáltak, ami csaknem a kétszerese volt a brit nagybankok által hosszabb lekötésekre általában kínált kamatoknak.
Azonban minden rossz mellett az összeomlás napjaiban az izlandiak megéreztek valamit, amit nem lehet pénzben kifejezni. Az igazi összetartozás, az összekapaszkodás élményét, és az egymással és egymásért való kiállás erejét. Amikor kiderült, hogy a bankok nem képesek visszafizetni a betétesek pénzeit a fővárosban tüntetések kezdődtek. A 320 ezer lakosú országban alkalmanként cirka 4500-an vonultak ki az utcára. Ne becsüljük le ezt a számot. Ez az ottani lakosság másfél százaléka, azaz olyan mintha Magyarországon 150 ezer ember tüntetne hetente a kormány ellen.
A tiltakozások végül célt értek. A kormány lemondott. Új választásokat írtak ki és az élet elindult a megoldások irányába. Azonban az izlandiak örök életre megtanulták, mehetnek bármilyen jól a dolgok a politikusokon és a pénzügyi döntéshozókon rajta kell, hogy tartsák a szemüket. Nem volt ez másként akkor sem, amikor az izlandi parlament a tavalyi év utolsó napján elfogadta az Icesave-törvényt, amely lehetőséget nyújt arra, hogy Izland kifizessen majd 4 milliárd eurót, a több mint 300 ezer brit, illetve holland bankbetétes részleges kártalanítására. Az izlandiak egy emberként tudták, hogy mi a dolguk és nagyszabású tiltakozó akciókba kezdtek.
A tét nem kicsi. Izlandon 320 ezren élnek, alig többen, mint ahány külföldi ügyfele volt a bedőlt banknak, egy állampolgárra így 11.875 euró kártérítés jut, ami még az ottani körülmények között sem kevés. Nem véletlen, hogy a terv heves tiltakozást váltott ki a lakosság részéről. Végül több mint 56 ezer izlandi, azaz a választók 23 százaléka írta alá azt a petíciót, amelyben azt kérik az államfőtől, hogy ne hagyja jóvá a törvényt, és írjon ki népszavazást az ügyben, mondván elég ésszerű az a követelés, hogy az izlandiak jelenlegi és jövőbeli nemzedékeire nehezedő gazdasági teherről népszavazás döntsön.
Az izlandi államfő meghallotta a tömegek szavát és elutasította kártalanításáról szóló törvény népszavazás nélküli aláírását. A tiltakozások ismét célt értek, a dolog további menetéről referendum dönt, melynek az időpontját később tűzik majd ki. Természetesen a britek, a hollandok, na és persze az IMF rögtön ajvékolásba kezdett, hogy ilyet nem lehet. Hogy ezért meg fogják akadályozni az ország EU csatlakozását, hogy az IMF nem fogja folyósítani az ígért hitel következő részletét.
Az izlandiak azonban nem nagyon estek kétségbe a fenyegetőzésektől. Az előzetes felmérések alapján a népszavazás eredménye szinte előre tudható. A közvélemény-kutatások szerint a lakosság 70 százaléka nem akar a spekuláló bankjai helyett fizetni. És erre mi sem mondhatunk mást, mint hogy igazuk van.
Igazából senki nem kötelezte a holland és angol befektetőket arra, hogy a dupla haszonért oda vigyék a pénzüket. Maguktól tették az extraprofit reményében. Kockáztattak és rajtavesztettek. Előfordul az ilyen. Azonban az milyen érdekes, hogy ilyenkor mindig azok hőbörögnek, akik máskor a piacok mindenhatóságát és önszabályozását hirdetik.
Az izlandiak joggal teszik fel a kérdést: miért lenne egy magánbank felelőtlen húzásaiért az az ország a felelős, ahol a bank tevékenykedik? És miért kéne annak az országnak a polgáraival megfizettetni, más ország spekulánsainak veszteségeit? Mondjuk az sem kicsit árulkodó, hogy az IMF-nek csak az ilyen dolgok miatt fáj feje. Gyárakat, üzemeket lehet bezárni, munkahelyet lehet megszüntetni, szociális vívmányokat vissza lehet vonni, de a zsidrákok befektetései azok szent dolgok, azokat védeni kell mindenáron.
Az izlandi történt tökéletes példája annak, hogy hogy lehet egy alapvetően jól működő társadalmat a nemzetközi cionista bankvilág felelőtlen és gátlástalan pénzhajhászásnak következtében csődbe vinni. És jó példa annak a szemléltetésére is, hogy általában a tőzsdének semmi köze a valós gazdasági folyamatokhoz és képes mesterségesen tönkretenni emberi és természeti értékeket egyaránt.
Azonban az izlandiak mára már felébredtek és nem hagyják magukat mégegyszer kizsákmányolni. Mindenekelőtt a maguk érdekeit védik. Jól mutatja ezt az a tavalyi parlamenti döntés is, mely szerint Izland a korábban tervezett 7 helyett 15 év alatt fizeti vissza a most kapott kölcsönöket. A 2017-től esedékes törlesztőrészletek utalását azonban csak akkor kezdik meg, ha gazdaságuk bővülése eléri a 6 százalékot. A döntés azért egyedülálló, mert az 1920-as évek óta nem volt példa arra, hogy egy ország a hazai befektetők kártalanítását helyezze előtérbe a külföldi hitelek visszafizetésével szemben.
Ja, hogy ezt így is lehet?!
Az izlandi gazdaság alapvetően a halászatra épül, ami az export 60%-át teszi ki. Halból ezután sem lesz kevesebb és a piacok sem vesztek el. Az elmúlt időszakban a szigeten több gyártó és szolgáltató iparág is fejlődésnek indult, és a turizmus is egyre nagyobb teret nyer. Az összeomlás előtt ezek az iparágak is alapvetően jól működtek, a piacok inkább a globális válság miatt szűkültek be, mintsem a szigetország pénzügyi problémái miatt.
Szóval minden adott ahhoz, hogy Izland visszatérjen a normális fejlődés útjára. Egyedül a bankrendszerre kell majd odafigyelniük, de arra nagyon. Gondolom, mondanom sem kell, hogy az államcsődöt a Jordán-pozitív bankárok telhetetlensége és kockázatos pénzügyi manőverei okozták.
A kis ország gazdaságát a túlfűtött, magas inflációval és adóssággal járó növekedés jellemezte a globális válság beköszöntekor. A bankok a 15,5 százalékos jegybanki alapkamat mellett egyre kedvezőbb, zömében devizaalapú hitelekkel vonzották a friss pénzt a lyukak betömésére, egészen addig, amíg Amerikából kiindulva be nem fagytak a devizapiacok.
Az összeomló izlandi nagybankok a sziget GDP-jének tizenkétszeresét, azaz összesen 61 milliárd dollárnyi adósságot hagytak maguk után. A csődök nyomán Izland adósságát senki nem volt hajlandó finanszírozni, így a koronának – vevők hiányában – nem is volt árfolyama a devizapiacon. Az izlandi – egyébként banki részvényektől „túlsúlyos” - tőzsdeindex azonnal elveszítette értéke 77 százalékát, az infláció pedig rekordmagasságba, 17 százalék fölé szökött.
Amikor az ország három nagybankját a kormánynak át kellett vennie és az izlandi pénz árfolyama összeomlott, abban a pillanatban az izlandiak ezreinek olvadt el az addigi megtakarítása, ezrek vesztették el a korona értékvesztése miatt állásukat. És nem csak ők buktak nagyot, hanem az a több mint 300 ezer brit, illetve holland bankbetétes is, aki az extraprofit reményében helyezte el az ottani bankokban a pénzét. A válság előtt a pénzintézetek magas kamatokkal vonzották a külföldi betéteseket, futamidőktől függően 7 százalék feletti kamatokat kínáltak, ami csaknem a kétszerese volt a brit nagybankok által hosszabb lekötésekre általában kínált kamatoknak.
Azonban minden rossz mellett az összeomlás napjaiban az izlandiak megéreztek valamit, amit nem lehet pénzben kifejezni. Az igazi összetartozás, az összekapaszkodás élményét, és az egymással és egymásért való kiállás erejét. Amikor kiderült, hogy a bankok nem képesek visszafizetni a betétesek pénzeit a fővárosban tüntetések kezdődtek. A 320 ezer lakosú országban alkalmanként cirka 4500-an vonultak ki az utcára. Ne becsüljük le ezt a számot. Ez az ottani lakosság másfél százaléka, azaz olyan mintha Magyarországon 150 ezer ember tüntetne hetente a kormány ellen.
A tiltakozások végül célt értek. A kormány lemondott. Új választásokat írtak ki és az élet elindult a megoldások irányába. Azonban az izlandiak örök életre megtanulták, mehetnek bármilyen jól a dolgok a politikusokon és a pénzügyi döntéshozókon rajta kell, hogy tartsák a szemüket. Nem volt ez másként akkor sem, amikor az izlandi parlament a tavalyi év utolsó napján elfogadta az Icesave-törvényt, amely lehetőséget nyújt arra, hogy Izland kifizessen majd 4 milliárd eurót, a több mint 300 ezer brit, illetve holland bankbetétes részleges kártalanítására. Az izlandiak egy emberként tudták, hogy mi a dolguk és nagyszabású tiltakozó akciókba kezdtek.
A tét nem kicsi. Izlandon 320 ezren élnek, alig többen, mint ahány külföldi ügyfele volt a bedőlt banknak, egy állampolgárra így 11.875 euró kártérítés jut, ami még az ottani körülmények között sem kevés. Nem véletlen, hogy a terv heves tiltakozást váltott ki a lakosság részéről. Végül több mint 56 ezer izlandi, azaz a választók 23 százaléka írta alá azt a petíciót, amelyben azt kérik az államfőtől, hogy ne hagyja jóvá a törvényt, és írjon ki népszavazást az ügyben, mondván elég ésszerű az a követelés, hogy az izlandiak jelenlegi és jövőbeli nemzedékeire nehezedő gazdasági teherről népszavazás döntsön.
Az izlandi államfő meghallotta a tömegek szavát és elutasította kártalanításáról szóló törvény népszavazás nélküli aláírását. A tiltakozások ismét célt értek, a dolog további menetéről referendum dönt, melynek az időpontját később tűzik majd ki. Természetesen a britek, a hollandok, na és persze az IMF rögtön ajvékolásba kezdett, hogy ilyet nem lehet. Hogy ezért meg fogják akadályozni az ország EU csatlakozását, hogy az IMF nem fogja folyósítani az ígért hitel következő részletét.
Az izlandiak azonban nem nagyon estek kétségbe a fenyegetőzésektől. Az előzetes felmérések alapján a népszavazás eredménye szinte előre tudható. A közvélemény-kutatások szerint a lakosság 70 százaléka nem akar a spekuláló bankjai helyett fizetni. És erre mi sem mondhatunk mást, mint hogy igazuk van.
Igazából senki nem kötelezte a holland és angol befektetőket arra, hogy a dupla haszonért oda vigyék a pénzüket. Maguktól tették az extraprofit reményében. Kockáztattak és rajtavesztettek. Előfordul az ilyen. Azonban az milyen érdekes, hogy ilyenkor mindig azok hőbörögnek, akik máskor a piacok mindenhatóságát és önszabályozását hirdetik.
Az izlandiak joggal teszik fel a kérdést: miért lenne egy magánbank felelőtlen húzásaiért az az ország a felelős, ahol a bank tevékenykedik? És miért kéne annak az országnak a polgáraival megfizettetni, más ország spekulánsainak veszteségeit? Mondjuk az sem kicsit árulkodó, hogy az IMF-nek csak az ilyen dolgok miatt fáj feje. Gyárakat, üzemeket lehet bezárni, munkahelyet lehet megszüntetni, szociális vívmányokat vissza lehet vonni, de a zsidrákok befektetései azok szent dolgok, azokat védeni kell mindenáron.Az izlandi történt tökéletes példája annak, hogy hogy lehet egy alapvetően jól működő társadalmat a nemzetközi cionista bankvilág felelőtlen és gátlástalan pénzhajhászásnak következtében csődbe vinni. És jó példa annak a szemléltetésére is, hogy általában a tőzsdének semmi köze a valós gazdasági folyamatokhoz és képes mesterségesen tönkretenni emberi és természeti értékeket egyaránt.
Azonban az izlandiak mára már felébredtek és nem hagyják magukat mégegyszer kizsákmányolni. Mindenekelőtt a maguk érdekeit védik. Jól mutatja ezt az a tavalyi parlamenti döntés is, mely szerint Izland a korábban tervezett 7 helyett 15 év alatt fizeti vissza a most kapott kölcsönöket. A 2017-től esedékes törlesztőrészletek utalását azonban csak akkor kezdik meg, ha gazdaságuk bővülése eléri a 6 százalékot. A döntés azért egyedülálló, mert az 1920-as évek óta nem volt példa arra, hogy egy ország a hazai befektetők kártalanítását helyezze előtérbe a külföldi hitelek visszafizetésével szemben.
Ja, hogy ezt így is lehet?!
0 kommentek:
Megjegyzés küldése
Kedves Kommentelők!
A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.
Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.
Köszönjük!
Radical Puzzle