A ballib média még mindig Vona Gábor legutóbbi Nap-keltés szereplése miatt ajvékol, pedig igazából nem tett mást csak kimondta azt, amit az emberek többsége érez ebben az országban. Lehet, hogy nem volt píszí megjegyzés, meg ilyenek, de ez ma már nem sokakat érdekel.
Az utóbbi időszakban, olyan mértékben ontották a társadalomra a holokauszt maszlagot, hogy azoknak, akik netán még az elején fogékonyak is voltak a dologra, mára már nekik is felfordul a gyomruk az egésztől.
Szalonzsidózott, tagadta a holokausztot, nem határolódott el a Hess menettől, meg hasonlók futnak a balos sajtótermékek címlapjain. Azt viszont egyik sem feszegeti, hogy a három - saját bevallásuk szerint magukat magyarnak tekintő - újságíró, miért nem válaszolt Vonának arra a kérdésre, hogy ha mondjuk 100 év múlva lehetőség nyílna rá, támogatnák-e a Trianonban elcsatolt részek anyaországgal való egyesülését.
Ha valaki látta a felvételt – aki még nem, itt megnézheti -, az gondolom emlékszik rá, hogy a stúdióban a kérdés után hirtelen milyen csend támadt. Az addigi másikszavábavágok hangulat egy pillanat alatt megszűnt, de a kérdésre végül egyiküktől sem érkezett érdemi válasz. (a videóért katt a linkre)
Vajon magyarnak tekinthető-e az, aki egy ilyen elméleti kérdésre - ami igazából inkább az érzelmeket firtatta, és nem a realitást helyezte előtérbe – nem felel azonnal igent, vagy legalábbis feltételes igent? Ezt az ügyet érdekes módon, azonban a másik oldalon egyik lap sem feszegeti.
Pedig ez a lényegesebb, minket magyarokat a sorsunkban inkább érintő kérdés, nem pedig a holokauszt. Minden népnek megvan a maga tragédiája, mondhatnám, meg van a maga holokausztja. Ezért hát miért kéne nekünk más népek baját a nyakunkba venni? Miért kéne nekünk naponta más népek fájdalmát siratni?
Attól, hogy Magyarországról a negyvenes évek során fogolytáborokba vittek sok ezer ártatlan embert, attól még nem ez ennek az országnak a legnagyobb tragédiája. Bárki tudná sorolni azokat a történelmi eseményeket, ahol jóval több emberáldozat volt, ahol a nemzet jóval többet vesztett.
Mielőtt valaki félreértene. Nem kétséges az, hogy a II. világháború során zsidókat vittek el táborokba, az sem, hogy ott szerencsétlen emberek haltak meg ezerszám, és az sem hogy ez egy embertelen dolog volt. Azt hiszem normálisan gondolkodó ember, ezt nem is vitatja.
De azért vegyük azt is észre, hogy ezen kívül hány ilyen és ehhez hasonló kegyetlen dolog történt még a világban. És ehhez nem is kell végigtekintenünk az egész történelmen, jócskán lehet sorolni ilyeneket az elmúlt száz évből is.
Három éve voltam Oświęcim-ben, megnéztem mind az auschwitz-i, mind a birkenau-i tábort. Borzalmas és embertelen. Pont olyan, mint amilyeneket a Gulágon, vagy még keletebbre a Kwai-folyó mellett működtettek, vagy éppen manapság Guantanamón fenntartanak. Ugyanolyan kegyetlen, mint a Srebrenicai mészárlás, ugyanolyan fájdalmas lehet az áldozatok hozzátartózóinak, mint ahogy nekünk a Don-kanyar elesett katonái, és ugyanolyan elfogadhatatlan számukra, mint nekünk Trianon.
Nincs legfőbb bűn. Nincs bűnök bűne. Nem a holokauszt az emberiség legnagyobb tragédiája. Csak egy bűn a sok közül, amik végigkísérik a történelmet.
Ennyi. Bármennyire is másnak szeretnék láttatni az ebből gazdasági és politikai hatalmat kovácsolók, bármennyire is így akarják bemutatni az ebből nagyon jól élők.
De ez akkor is csak ennyi. És semmivel sem több.
Az utóbbi időszakban, olyan mértékben ontották a társadalomra a holokauszt maszlagot, hogy azoknak, akik netán még az elején fogékonyak is voltak a dologra, mára már nekik is felfordul a gyomruk az egésztől.
Szalonzsidózott, tagadta a holokausztot, nem határolódott el a Hess menettől, meg hasonlók futnak a balos sajtótermékek címlapjain. Azt viszont egyik sem feszegeti, hogy a három - saját bevallásuk szerint magukat magyarnak tekintő - újságíró, miért nem válaszolt Vonának arra a kérdésre, hogy ha mondjuk 100 év múlva lehetőség nyílna rá, támogatnák-e a Trianonban elcsatolt részek anyaországgal való egyesülését.
Ha valaki látta a felvételt – aki még nem, itt megnézheti -, az gondolom emlékszik rá, hogy a stúdióban a kérdés után hirtelen milyen csend támadt. Az addigi másikszavábavágok hangulat egy pillanat alatt megszűnt, de a kérdésre végül egyiküktől sem érkezett érdemi válasz. (a videóért katt a linkre)
Vajon magyarnak tekinthető-e az, aki egy ilyen elméleti kérdésre - ami igazából inkább az érzelmeket firtatta, és nem a realitást helyezte előtérbe – nem felel azonnal igent, vagy legalábbis feltételes igent? Ezt az ügyet érdekes módon, azonban a másik oldalon egyik lap sem feszegeti.
Pedig ez a lényegesebb, minket magyarokat a sorsunkban inkább érintő kérdés, nem pedig a holokauszt. Minden népnek megvan a maga tragédiája, mondhatnám, meg van a maga holokausztja. Ezért hát miért kéne nekünk más népek baját a nyakunkba venni? Miért kéne nekünk naponta más népek fájdalmát siratni?
Attól, hogy Magyarországról a negyvenes évek során fogolytáborokba vittek sok ezer ártatlan embert, attól még nem ez ennek az országnak a legnagyobb tragédiája. Bárki tudná sorolni azokat a történelmi eseményeket, ahol jóval több emberáldozat volt, ahol a nemzet jóval többet vesztett.
Mielőtt valaki félreértene. Nem kétséges az, hogy a II. világháború során zsidókat vittek el táborokba, az sem, hogy ott szerencsétlen emberek haltak meg ezerszám, és az sem hogy ez egy embertelen dolog volt. Azt hiszem normálisan gondolkodó ember, ezt nem is vitatja.
De azért vegyük azt is észre, hogy ezen kívül hány ilyen és ehhez hasonló kegyetlen dolog történt még a világban. És ehhez nem is kell végigtekintenünk az egész történelmen, jócskán lehet sorolni ilyeneket az elmúlt száz évből is.
Három éve voltam Oświęcim-ben, megnéztem mind az auschwitz-i, mind a birkenau-i tábort. Borzalmas és embertelen. Pont olyan, mint amilyeneket a Gulágon, vagy még keletebbre a Kwai-folyó mellett működtettek, vagy éppen manapság Guantanamón fenntartanak. Ugyanolyan kegyetlen, mint a Srebrenicai mészárlás, ugyanolyan fájdalmas lehet az áldozatok hozzátartózóinak, mint ahogy nekünk a Don-kanyar elesett katonái, és ugyanolyan elfogadhatatlan számukra, mint nekünk Trianon.
Nincs legfőbb bűn. Nincs bűnök bűne. Nem a holokauszt az emberiség legnagyobb tragédiája. Csak egy bűn a sok közül, amik végigkísérik a történelmet.
Ennyi. Bármennyire is másnak szeretnék láttatni az ebből gazdasági és politikai hatalmat kovácsolók, bármennyire is így akarják bemutatni az ebből nagyon jól élők.
De ez akkor is csak ennyi. És semmivel sem több.
0 kommentek:
Megjegyzés küldése
Kedves Kommentelők!
A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.
Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.
Köszönjük!
Radical Puzzle