Homokszem a gépezetben?


Mint ahogy azt már korábban megszokhattuk, a honi fősodratú média most sem hozta le azt a hírt, amely az atlantista megközelítés helyet, kicsit más megvilágításba helyezi az ukrán válság kapcsán kialakult helyzetet. A híradások vezető helyen számoltak be Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia államfő sikertelen oroszországi tárgyalásairól, gondosan ügyleve arra, hogy a kudarcért alapvetően Putyin rugalmatlanságát és kompromisszumképtelenségét tegyék felelőssé, de egy szót sem ejtettek Nicolas Sarkozy, Franciaország korábbi és nem kizárt, hogy következő elnökének nem kicsit szókimondó és lényegre törő nyilatkozatáról.

„A Krím-félsziget lakosait nem lehet hibáztatni azért, hogy csatlakoztak az Orosz Föderációhoz. Nem az orosz elnök, hanem a népakarat döntött a Krím visszacsatolása mellett, méghozzá nagyon nagy többséggel.” – mondta Sarkozy pártja, az UMP párizsi konferenciáján, szombaton, majd így folytatta: „Európának mások az érdekei az orosz kapcsolatokban, mint az Egyesült Államoknak. Európa nem akar egy új hidegháborút Moszkvával. Az orosz ajkú lakosokat pedig meg kell védeni az Ukrajnában, mert az új ukrán kormány sérti a jogaikat.”


Sarkozy mondatai meglepetésként érték az atlantista lobbit, mondhatni kicsi homokszem került a gépezetbe, hisz eddig még nem volt olyan felelős és mértékadó politikus Európában, aki ki merte volna mondani, hogy az ukrán válság mögött alapvetően amerikai érdekek húzódnak meg, amihez az európai nemzeteknek lényegében semmi közük.

A kérdés innentől pedig az, hogy a korábbi francia elnök által megfogalmazottak követőkre és támogatókra találnak-e más országok befolyásos politikusai között? Ha igen, az alapvetően változtatná, változtathatná meg a dolgok menetét. Ha nem, bármi előfordulhat.

Nem kell külpolitikai elemzőnek lenni ahhoz, hogy az ember lássa: Európa egyre gyorsuló ütemben egy nyílt fegyveres konfliktus felé sodródik, aminek a következményei beláthatatlanok. És az is egyértelmű, hogy mi, itt az öreg földrészen ebből a történetből nem fogunk tudni jól kijönni.

Most még meg lehet állítani, most még meg lehet fékezni, hogy a dolgok olyan pályára álljanak, amiről már nincs visszaút. Merkel és Hollande valószínűleg már tudja, hogy nagy baj lehet, ezért is utaztak lényegében soron kívül Moszkvába és ezért is jelentették ki szinte azonnal a találkozó után, hogy nem szállítanak fegyvereket Ukrajnába.

Az amerikainak persze semmi nem drága, ők magasról tesznek arra, hogy mi történik majd errefelé az emberekkel. A washingtoni vezetés már Javelin típusú tankelhárító rakéták, kézi lőfegyverek és lőszer szállítását fontolgatja Ukrajnába. A hétvégén zajló müncheni nemzetközi biztonsági konferencián pedig a jenkik már arról beszéltek, hogyha „Moszkva továbbra is a jelenlegi politikát folytatja, a Nyugatnak gondoskodnia kell arról, hogy katonai patthelyzet alakuljon ki a válságövezetben, mert másként nem lehet elhallgattatni a fegyvereket.”

Ugye mindannyian tudjuk mit jelent ez...

2 kommentek:

Névtelen írta...

Majd Párhuzamos Gyuri bácsi eldönti, és a médiáján keresztül megüzeni csicskáinak, hogy mit és hogy mikor kell tenniük, hogy újfent nagyot kaszálhassanak a fajtik...

Névtelen írta...

Miután" elfogytak" egyenlőre a "demokrácia szállítók" helyei, Irak, Afganisztán, Sziria, és az Arabtavasz oraszágai, ahová a"védelmi fegyvereket " lehet szállítani, most Európa következik.Tessék megnézni, mit hagytak maguk után ezek a nagy demokraták, ahová a lábukat betették ",védelmi fegyvereikkel", ott már nem nől többé fű. Őszintén szólva nem nagyon állnék egyetlen " védelmi puska elé sem" mert az ugyan úgy a halálom okozná, mint az "ellenség támadó fegyvere". A fegyverkezés nagyon jó üzlet, akárki is a szállítója!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló