A holotúlélősködők nem tűrik a konkurenciát


Azért finoman szólva is van vér a f@rkában ennek a Ciprasz gyereknek, az kétségtelen. Néhány hete úgy csinált, mintha meghajolna a globalista akaratnak és bőszen bólogatott Schulz elvtárs mellett, aztán másnap közölte, hogy azért annyira mégsem gondolja annyira komolyan, hogy a görögök teljes mértékben visszafizetnék a német bankoknak a kölcsönöket. A napokban pedig olyan új ötlettel állt elő, ami végérvényesen kivágta a biztosítékot nemcsak Merkelnél, hanem úgy általában a nagyon demokratikus Európai Uniónál. Az új görög miniszterelnök ugyanis azt vetette fel, hogy Németország fizesse már vissza azt a pénzt, amit Görögország a német megszállás alatt kamatmentesen adott kölcsön a Harmadik Birodalomnak.

A történelemkönyveket fellapozva a követelésnek valóban van alapja. A megszállás során a Harmadik Birodalom arra kényszerítette Görögországot, hogy adjon 476 millió Reichsmark kölcsönt, nulla százalék kamatra. És az is igaz, hogy ezt a kölcsönt Németország azóta sem fizette vissza.

Ciprasz számításai szerint, kamatok nélkül is potom 170 milliárd dollárról lenne szó, ami nagyjából meglévő hitelek felét fedezné, és ami lényegében kihúzná a Görögországot a gödör mélyéről.


A németeknek természetesen nem nagyon tetszik az ötlet és az elképzelés bejelentése után azonnal közölték, hogy a fizetés „valószínűsége egyenlő a nullával” . „Az athéni kormány követelésének nincs jogalapja, hiszen a Németország újraegyesítésének elismeréséről szóló 1990-es, úgynevezett 4+2-es megállapodás – az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Nagy-Britannia, Franciaország és az akkori NSZK és NDK egyezménye – minden ilyen témát lezárt jogilag” – indokolta az elutasítást Sigmar Gabriel alkancellár.

De nem fogadta túl nagy lelkesedéssel Ciprasz programját Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke sem: „A görög kormányfő beszédében vázolt tervek csak korlátozott mértékben fedik a brüsszeli bizottság elképzeléseit a válság kezeléséről. Nem tapasztalok az euróövezetben olyan hangulatváltozást, amely elősegítené, hogy a közösség teljes egészében átvegye a baloldali radikális Sziriza nézeteit.”

Érdekes, hogy akkor nincsenek ilyen problémák, amikor a zsidóknak kell fizetni valamilyen kártérítést. Arra mindig van pénz, az a követelés mindig jogos, az a követelés mindig helyénvaló.

Így megy ez.

A holotúlélősködők nem tűrik a konkurenciát.

7 kommentek:

lényeglátó írta...



Remete levele (a kötsönről)

Kedves komám, Gábor!

Tudod, írtam már sokat olvasok, mindenféle ócska könyveket. No, el nem hiszed, mit leltem! 1875. november havában, arra kérte az Egyiptomi (Kedive, miniszterelnök féle, a marha,) az angol kormányt, küldjön pénzügyi szakértőt nékije!
Disraeli, angol miniszterelnök, hogy kihasználja a kedive nehéz pénzügyi helyzetét, A pénzügyi kölcsön fejében, rákényszeríti Anglia ellenőrzését, és protekorátusát. A misszióját, Cave főkincstárnok vezette! A kedive megengedte,, hogy megvizsgálja Egyiptom pénzügyeit. De a kölcsön tekintetében, nem tudtak megegyezni! Az államcsőd arra kényszerítette a kedivét, hogy siettesse a bankárokkal a megegyezést! Majd a hitelezők, és a kedive megegyeztek, hogy nemzetközi pénzügyi ellenőrzést, úgynevezett államadóssági pénztárt szervezzenek, és az államkölcsönöket konszolidálják!
A pénzügyi ellenőrzés nem jelentett egyebet, mint Egyiptom bevételeinek teljes kifacsarását! 9,5 millió Font bevételből 7,5 öt fizetett külföldi hitelezőinek! Kihasználták Egyiptom nehéz helyzetét, hogy még nehezebb helyzetbe hozzák az országot. Több minisztérium élére külföldieket neveztek ki! A sajtó azt állította, hogy az ország összes bajai, a kedive önkényéből erednek! Ez a liberális frazeológia, csak a valóságot leplezte! A valóságban a kormány, csak a külföldi bankoknak volt felelős! A parlament, üres fikció volt!
Nubár pasa, aki a hitelezők kielégítésére, több pénzt akart megtakarítani, csökkentette a hadsereg létszámát! Az elbocsátott tisztek lázadása elzavarta! Határtalan volt a bankárok, és a külföldi sajtó felháborodása!
A külföldi ellenőrzés visszaállítása Egyiptom további elszegényedéséhez vezetett! Figyelsz haver! 1882 Alexandriában felkelés tört ki, 50 külföldit megöltek! Válasz: Alexandria bombázása, Anglia Egész Egyiptomot megszállta! Ez lesz a mi jövőnk is? Mit gondolsz errűl? A föd is csak egy tengejen forog, és nincs új a nap alatt! Csak buta rövideszű népség! Kőccsőn kell? Megkapjátok, a cumit meg bekapjátok! Ja a könyv, elolvashatod, Az újkori diplomácia története!

Névtelen írta...

:D

Névtelen írta...

Jaj hagyjuk már ezt az ostoba hangulatkeltést...

Nem tudok róla, hogy mostanában bármilyen zsidók kiállnának, hogy akkor 170 milliárd eurót szeretnének kérni kártérítésként. Akik véletlenül mégis előállnak hasonló ostobasággal (lásd a MÁV elleni perkísérlet Amerikában), azokat röhögve elhajtják a pics@ba. Még az amerikaiak is.

Névtelen írta...

Mi sem mentünk túlsokra vele, hogy a ruszkiktól kaptunk egy picuri kárpótlást a rendszerváltás után, ellopták a "magyar" vezetők.Érdekes ha osztozkodni kell, és titkosítani, nincs is olyan nagy vita a "jobboldal és a baloldali" vezérek között!

Patientia írta...

Érdeklődéssel olvastam a cikk első kétharmadát, majd (mint már a cím alapján sejthető volt), következett a számomra mindmáig értelmezhetetlen és értékelhetetlen ,,konklúzió": az un. ,,holokárpótlás". Mi a rák lehet ez?! Ki kap(hat)ja és miért? Elég zsidónak lenni hozzá és már jár alanyi jogon? Vagy van valami elvárás a kiérdemléséhez? Szeretnék részletes tájékoztatást kapni eme témakörben!
Ja, majd' elfelejtettem: zsidó vagyok, de eddig még nem akart nekem ezért senki se fizetni! Szeretnék ezen változtatni... Tán a kedves cikkíró - nyilvánvaló jólértesültsége révén - tudna némi támpontot adni ez irányú lehetőségeimhez...

Névtelen írta...

Kedves zsidó, ezeket a kérdéseket a kárpótlási kifizetésekben érdekelt zsidóknak és kormányoknak tedd fel. Hidd el, én is értetlenül nézem, hogy az adómból egy olyan történelmi esemény miatt fizetnek sarcot a zsidóknak, amihez semmi közöm. Mert ezen az alapon a magyarok is kérhetnének kárpótlást Kohn Béla és a Lenin-fiúk rémtettei, vagy Rosenfeld Mátyás és az ÁVH zsidó vezetésének terrorja miatt. Vagy úgy általában a Magyarországot megnyomorító fél évszázadnyi kommunizmus miatt, amit a zsidók működtetek és a zsidók voltak a haszonélvezői.

Karina írta...

Éppen a napokban "leplezték le az egyik "szivesen kölcsönadó, megszorítós," nem zsidót," A kuplerájos a volt, IMF-s, Strauss khant! Na tessék, ilyeneknek vagyunk mi magyarok is elkötelezve! Erre varrjon valaki gombot! Csupa " rágalmazás "ezekkel szemben" minden irás! Pfúj !

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló