Talán nem is hülye

Balog Zoltán humán erőforrási miniszter nem valami népszerű. Mi tagadás, sokan csonthülyének tartják. Elnézést kérek, de ez az igazság. Magára vessen. Ő maga vívta ki. Méltán vagy nem méltán? Gondoljuk végig.

Sanyarú megítélésének elsődleges oka az, hogy rendkívüli mértékben pátyolgatja a cigányokat. Ezt a társadalomnak nemhogy valamiféle kétharmada, hanem sokkal nagyobb részaránya nem honorálja. Mi több: utálja. Gondolom, Balog Zoltán ezzel tisztában van. Sőt már akkor is tudta, amikor miniszterként nyilvánosan hozzákezdett ehhez.

Eredetileg lelkész. Egy lelkésztől nem nagyon meglepő, hogy így áll hozzá egy-egy témához. Természetes, hogy nem kardcsörtető alkat. Az is rendben van, hogy a békés megoldásokat keresi, ahol csak lehet. Ezt még mi, radikálisok is el kell ismerjük. Már persze aki tovább lát az orránál, és nem pusztán ordibálásból áll ki a politizálása.

Igen ám, de a cigánykérdés nem egy a sok közül, hanem különösen neuralgikus téma. Továbbá a pátyolgatásnak is meg kell legyen a határa. Pontosabban: kellene.

Balog miniszter nemrégiben azzal verte ki a biztosítékot, hogy Németországban egy rendezvényen a témához nem is szorosan kapcsolódva előhozta a cigánytémát, és azt találta mondani, hogy Európa tanulja meg szeretni és megbecsülni a cigányait, és a cigányok képezhetik Európa munkaerő-tartalékát.

Durr!

A helyszínen megtapsolták ugyan, a magyar közvélemény azonban felhördült.

Különösen azért, mert mindenki elképzelte, milyen volna, ha a cigók munkájára szorulnánk. A mai világban már bármi előfordulhat, de ez végképp abszurd.

Elgondolkodtam azon, hogy egyáltalán miért vetődik fel munkaerő-tartalék szükségességének a kérdése. Igen, tudjuk, elöregedő társadalom. Igen ám, de munkanélküliség is van, sőt az van csak igazán! Nyugaton is. Ráadásul éppen a napokban terjeng a médiában az a hír, hogy az Unió egészét nézve a fiatalkori munkanélküliség az utóbbi időszakban másfélszeresére növekedett.

Vannak ilyen ellentmondások. Nyugdíjkorhatár megnövelésével idősebb emberek tovább dolgoztatása, miközben fiatalok munka nélkül rágják a küszöböt. Hajléktalanok sokasága, miközben üresen álló lakások. Helybeliek munkanélkülisége, miközben bevándorlók behozatala, hogy legyen, aki elvégzi a munkákat. Ilyen ez a mostani gazdasági rendszer. Ilyen a farkasmosolyú kapitalizmus. Aztán majd háborúba visz szokás szerint.

Tehát elgondolkodtam azon, hogy ugyan miféle munkaerő-tartalék.

És hogy Balog miniszter ezt most hogyan gondolja. Komolyan mondja?

Alaposabban elolvastam az összes híradást a beszédéről. Elkezdett gyanús lenni. A sok mézmáz között, a nyugatiak álszent és hazug, egyúttal helyenként kifejezetten idiotikus kifejezésrendszerét eltanulva, abba belecsomagolva felderengett a lényeg: Balog rá akarja sózni a cigányainkat a Nyugatra! Nem mondhatja ki direktben, de a sok rizsával kifejezetten abba az irányba terelgeti őket. Diplomatikusan. Oldva a nyugatiaknak a téma iránti immunitását.

Jelenleg nagy vonalakban az a helyzet, hogy a nyugatiak számára a cigány kimondottan kelet-európai dolog, nem is nagyon akarnak velük megismerkedni, és ha a cigányok fokozatosan mégis odaszivárognak, akkor fű alatt, felhajtásoktól mentesen visszapaterolják őket. A Nyugat úgy van vele, hogy ilyen jellegű problémákból éppen elég nekik a sok afrikai és más hasonló bevándorló.

Az afrikai bevándorlók témájában az a változás állt be, hogy mind erősebb a liberális háttérhatalmi nyomás a tömeges beeresztésük érdekében. Már az ehhez hasonló célokra a posztjába odatett új pápát is bevetették ebben. Billeg a helyzet, és bármi történhet még, akár milliószám jöhetnek afrikaiak és egyebek.

Ekkor jön Balog miniszter, és gondosan becsomagolva felajánlja az ötletet: mégse az afrikai söpredéket eresszék be, hanem itt vannak helyben a remek cigányok, inkább azokkal foglalkozzunk.

Korábban én is hülyének tartottam Balog minisztert. Már nem. Ennél reálisabb megoldási stratégia szerintem nincs. Nyilván ez sem hozhat igazi teljes megoldást, de a mostani helyzetben aránylag ez a legjobb cselekvési irány.

Ordibálni könnyű, alkudozni nehéz. Aztán majd meglátjuk, hogyan alakulnak a lehetőségek.