Nem retteg, hanem kioktat


Általában nem szoktunk közvetlen választ adni a bejegyzésekre érkező reagálásokra. Az ilyen vitákra ott vannak az internetes fórumok. Most azonban hadd következzen egy kivétel. Zé nevű olvasónk gondolatébresztő és frappáns választ küldött be múlt heti Sárga csillagos tengeralattjáró című cikkünkre:

A zsidók 2000 év száműzetés után vissza tudták szerezni a hazájukat, kiépítettek egy világméretű lobbihálózatot, átvették az irányítást a pénzvilág felett.

És akkor megjelenik Tetszőleges Népnemzeti Jóska Magyarországról, és elkezd moralizálni, hogy milyen szörnyűek ezek a zsidók. Magyarországról, arról a helyről, amiért Tetszőleges Népnemzeti Jóskának - és tízmillió honfitársának - nem kell minden nap harcolni, mert beleszületett a készbe, és még így is elvesztette a kétharmadát, és lassan a maradék egyharmadot is. Jóska nem szerzi meg a hatalmat a pénzvilág felet, hanem felveszi a svájcifrankos hitelt mert tökhülye a pénzhez, és nem is akar tanulni. Nem épít világméretű lobbihálózatot, mert csak valamelyik külföldi gyorsétterem feketemosogatójáig jut el, ha külföldre kerül, de azzal is megelégszik. Nemhogy visszaszerezné ősei földjét, de a balfaszsága és a gyávasága miatt a maradékot is elveszti. Ha külföldön telepszik meg, nemhogy 2000 évig nem tartja a hitet, hogy egyszer majd hazatér, de már a gyerekei sem tudnak magyarul rendesen, az unokái meg végképp.
De Tetszőleges Népnemzeti Jóska egyvalamiben kibaszott jó: Fikázni, és gyűlölködni azok ellen, akiknek minden sikerül, mert halvány lila fingja sincs, hogy ebben mennyi munka, mennyi áldozathozatal fekszik, de ha sejtené is, akkor sem akarna még minimális áldozatot sem hozni azért, hogy a nemzete hasonlóképpen sikeres legyen, mint mondjuk a zsidók.

Tetszőleges Népnemzeti Jóska kibaszottul unalmas már.
Unalmas a nyafogása, unalmas a cél nélküli hőbörgése, unalmas bizonyosan sehová sem vezető primitív magyarkodása, az örökös másra mutogatása, a tehetségtelenségének, és tehetségtelenségének elfedésére szolgáló állandósult okoskodása.

A benne foglaltak közül sok mindennel egyetértek.

Főképp azzal, hogy a zsidók összefogása, együttműködése példaértékű, irigylésre méltó, és követendő. Az is igaz, hogy a magyaroknak ez nem nagyon sikerül. Nincs igazi összefogás. Sem idehaza úgy általában, sem a külföldre elszármazott magyarok között.

Az is igaz, hogy a magyarok mint nép sajnos távol áll attól az idealizált képtől, amit elvakult, naiv, jó szándékú hazafiak felrajzolnak. A magyar nép és általában az átlagos-tipikus magyar ember nem tökéletes. Hanem olyan, amilyen. A magyarok széles szórást mutatnak a skálán, és mindenféle van közöttünk. Bár amiket a cukor Kertész Ákos a szemünkre lapátol – moslékzabálók, genetikailag alattvalók –, az mégiscsak túlzás. De aki olyannak akar látni bennünket, az olyannak is fog látni. Akkor ő ellenség. Nem „zsidó származású magyar”, ahogy hazudják, hanem ellenség ugye. Van ez így, ilyen a világ.

Hogy miért nincs rendes összefogás a magyar társadalomban és egyáltalán a magyarok között, az bonyolult, hosszadalmas téma, és a részletezése itt most mellékvágány volna. Ezért csak jelzésszerűen megemlítem a zsidó liberalizmus által ránk hozott individualizálódást, a nagyon kedves zsidó média és pártok általi magyart magyar ellen uszítást, a tradicionális értékek tudatos rombolását, Judapestnek Magyarországból való kozmopolita kiszakítását és az országgal szembefordítását, egyszóval az egész közismert zsidó vircsaftot. Külön említést érdemel a cigányoknak biológiai fegyverként a magyarság ellen alkalmazása és vele a magyar társadalom kohéziójának sok síkon folyó célirányos pusztítása.

Kétségtelen, hogy unalmas a nyafogás és a cél nélküli hőbörgés. Bár erre mindjárt visszatérek. A primitív magyarkodás már vitás, mert akkor primitív franciáskodás vagy amerikaiaskodás (július 4, stb) is kellene hogy legyen, olyat bezzeg sohasem emlegetnek a Gödör klubban és környékén, hogyisne.

Nem világos számomra az a kitétel, hogy Tetszőleges Népnemzeti Jóska „beleszületett a készbe”. Micsoda? Valószínűleg Zé ezt nem gondolta komolyan.

Szintén egyet lehet érteni Zé hozzászólásában azzal, hogy a zsidók kiépítettek egy világméretű lobbihálózatot. Ezt maguk a zsidók le szokták tagadni, tabusítják, megbélyegzően összeesküvéselméletnek csúfolják, kimondóit lehülyézik, és szemrebbenés nélkül a képünkbe hazudnak róla. De Zé elismeri, és egyetértünk ebben is.

Ugyanez érvényes az „átvették az irányítást a pénzvilág felett” kitételre.

További egyetérteni való Zé hozzászólásában annak emlegetése, és érvként felhozatala, hogy van valamiféle meghatározott specifikus zsidó gondolkodás- és viselkedésmód. Tehát hogy van egyfajta speciálisan zsidós viselkedés. Amit Zé pozitívnak tart. Hogy pozitív-e vagy sem, az most mindegy, de mindenesetre van. Ha ezt én mint nem-zsidó mondom, akkor nyomban nekem rontanak, hogy fúúú, rasszista antiszemita fasiszta. De nicsak, itt most az is mondja, aki a zsidókat pártolja vele. Akkor jó! Mégis megegyeztünk. Akkor ne tessék fasisztázni, ha legközelebb én mondom ugyanezt...

Amivel viszont nem értek egyet: az a beállítás, hogy a zsidók itt már nem is tagadott nagyfokú felülkerekedése és lényegében világuralomra jutása egyszerűen csak korrekt és konstruktív munka és tehetség eredménye volna. Azért, mert alapvetően parazitizmusra épül. A büszkén felemlített összefogásuk mások ellen irányul. Az ilyen fajta összefogás nem minden embernek a lelki sajátja. Ehhez már pofa kell és megátalkodottság. Cinizmus kell hozzá. És akkor már mindjárt világossá válik, hogy a zsidóknak miért kellett a felemlített 2000 vagy akárhány év alatt annyi gyűlöletet és üldöztetést kiállniuk, mielőtt visszaszerezték (?) a hazájukat (?), az Izrael nevű furcsa képződményt.



Jó, rendben, fogjuk rövidre. Fogadjuk meg a Zé által sugalmazott javaslatot, és mi magyarok a továbbiakban ne tehetségtelenkedjünk, ne bénázzunk, ne csak üresen nyafogjunk, illetve szerezzük vissza a hazánkat. Miből is állna ez konkrétan? Csak nem abból, hogy rúgjuk ülepen a saját fővárosunkba pofátlanul befészkelt idegen bandát, aki a vérünket szívja? Mert logikusan ez következik Zé érveiből. Akkor aztán megint kezdődhet a vernyogás, hogy ajvé, ajvé, rettegjünk, mert a magyarok nem is balfaszok, nem is tehetségtelenek, hanem gonosz fasiszták a szegény-szegény kis zsidók ellen.

Tehát bármilyen tetszetős és frappáns is, amiket a hozzászóló leírt, jobban meg kellene gondolnia a fölényeskedést, emberkedést, izmozást és kioktatást.

9 kommentek:

Toldi írta...

Izrael nem létezik.Az az usa egyik előretolt bázisa,hogy vigyázzon az olajra. Az idegeneknek pedig támogatni kéne az otthon szülést! (Mindenkinek a saját hazájában/ha van neki/ ez mi hazánk,és a mi törvényeink,a mi hitünk!) Na és mikor mennek otthon szülni,akkor vigyen magával mindegyik 2 kollaboránst is magával! ,,Az egész civilizált világ adósa Magyarországnak az ő múltjáért!"(T.H. Roosevelt)

Karina írta...

Aki ilyeneket ir, a magyarságról és a zsidóságról, nem ismeri a történelmet. Javaslom tanuljon. Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul, de főleg ne oktassa!

Névtelen írta...

A "Zé"-k, mint az kitűnik az írásából, valahol irigyek ránk-talán azért pl., amit Teller Ede nevesített, amikor csak úgy vállalt tanítványt, hogy az illető megtanul magyarul.
És, az igaz, hogy a magyar általában passzív, de azért sok nációt asszimilált a passzivitásával.
Még egy apró szösszenet: az Egybesült Államok NY államának egy vidéki éttermében eszegettünk a nővéremmel, közben beszélgettünk, amikor a fiatal pincérlány megkérdezte a nővérem, hogy magyarul beszélünk? Az igenlő válaszra elmondta, hogy az ő nagypapája magyar, de ő sajnos nem beszél magyarul.

Névtelen írta...

Való igaz! Egyetértek a válasszal. Zé egyébként azt is figyelmen kívül hagyta, hogy a magyarok nem a Talmudon nőttek fel és semmi nem áll messzebb a lelküktől, annak tanításaitól.
A keresztényeket a megbocsájtásra és nem a gyűlölködésre tanítják.
A magyar embert arra nevelték, hogy az eskü mint olyan; szent dolog. Amíg tudjuk, hogy a zsidó azt semmibe veszi. És igen - a parazita életmód, ami a magyarokat nem jellemzi.
Attól tartok, hogy Zé csak a zsidók által írt könyveket olvasott eddig és azok pszichéjéről halvány fogalma sincs. Amennyiben azt mégis ismeri, akkor még nagyobb a baj. Mindenesetre figyelmen kívül hagyta, mert ha nem azt tette volna, akkor egyáltalán nem így reagál.
A tehetség és a pofátlanság között nagyon nagy a különbség. A téma kimeríthetetlen, de csak ennyit róla.

egy magyar az itthoniak közül

ProliProfil írta...

Rasszizmus van itt kérem.
Meg hátrányos megkülönböztetés.
Mégpedig nyíltan magyarellenes iránnyal, és semmi más. Magyarországon.

Ha a zsidóval valaki vitába szállna, az arra számítson, hogy a második mondatnál (amit természetesen a zsidó mondott ki, Te magyar még meg sem szólalhattál addig), - Te Magyar -, zsidózól , cigányozol, gyűlölködsz, rasszista vagy, antiszemita vagy, stb., stb..

Mert ezeket törvény engedi neki.
Neked magyarnak meg nem.
Magyar mivoltodban való meggyalázásodat naponta ezerszer el kell viselned.
Minden szinten, minden vonatkozásban.
A törvényeket a Likud testvérpártja 2/3-os hatalom birtokában hozta, hozza eztán is.
A magyar parlamentben.
Magyar használatra.
Másokra, más nációra, a törvény megtorló ereje nem vonatkozik.
Egy országban, amit (még) Magyarországnak hívnak.
Ehhez hasonló dolgokat még Romániában, "Szlovákiában", Szerbiában sem nagyon lehet tapasztalni.
Bízzál a Fideszben !

eSzeL írta...

Köszönjük a választ. Még akkor is, ha meglehetősen burkoltan mondja ki az igazságot. Ez a Zé eléggé zsidó módra tálalja a helyzetet. Nem mondja ki, hogy a zsidó számára mindenki ellenség, aki nem zsidó. Nem mondja ki, hogy minden nem zsidót állatként kezelnek. Persze ez csak félig meddig igaz. Hiszen az állataim előtt nyugodtan kimondom, hogy le fogom őket vágni, míg a zsidó szinte minden esetben hazudik. Hazudik reggel, délben meg este. Ahhoz nem kell nagy tehetség, hogy egy olyan embert becsapjanak, aki megbízik bennük.. Sőt! Valójában a hazugságaikkal, a csalásaikkal maguk ismerik el, hogy tehetségtelen, beteges lelkű gnómok. (az a bizonyos deviza alapú hitel, amiben nincs is deviza és nem is igazán hitel, hanem valamiféle hitelnek álcázott deviza kereskedelmi hazugság halmaz, na az is egy csalás, amit csak azért tudtak megcsinálni, mert megbíztak bennük) A zsidó az a tipikusan beteg lelkű Isten teremtménye, ami becsapja, kihasználja és pocskondiázza azt, aki megbízik benne, aki pedig nem bízik meg benne, azt meg szidja és pocskondiázza, mert olyan bizalmatlan, fajgyűlölő stb, stb. Undorító egy viselkedés. Ma a világon jószerével egyetlen olyan ember fajta (vagy talán nem is ember) van, amelyik fajgyűlölő. Az pedig a zsidó.

B.B. írta...

Igazán érdekes, ahogy egymásnak feszülnek az indulatok, ahogy a monitorforradalmárok -mindkét oldalon- sikerrel megváltják a világot. Öreg csóka vagyok már -ha jól számolom- hetedik generációs magyar. Az izraeli zászlót tisztelőket sosem szívleltem, de egyvalamit megértettem, megtanultam, megtapasztaltam. Bárhová is nézz, az izraeliták mindenütt sikerre viszik azt, amit csinálnak. Legyen az művészet, vagy üzlet, tehetségüket tökéletesen képesek kamatoztatni, s valóban, ehhez nem riadnak vissza még akár egymás eltaposásától sem.
Én most alaposan elolvastam Zé hozzászólását. S bizony sok dologban egyet kell Vele értenem. Szavai számomra inkább ébresztő hatásúak. Nem a modor, nem is a kissé zsidókat éltető hangnem, hanem az összkép. Éjjel írta, indulatokkal telve. Nekem világos, hogy ilyenkor nem lehet minden mondat a helyén. De azért nézzük már meg magunkat egy kicsit. Hát azért ezt az országot jól elcsesztük, akár zsidóstul, akár nem. Írtam már: annak a szerencsétlen generációnak a tagja vagyok, amelyik akkor és ott tehetett volna valamit, de beszopta a maszlagot, mert nem tanították meg arra, hogy gondolkodjon. Lehet összeesküvéseket gyártani, hogy emögött is az izraeli gonosz hálózat állt, meg effélék, de meddő moralizálás lenne.
Épp az a baj, hogy az utóbbi húsz évben csak hümmögünk és hüppögünk, és morgunk, ahelyett, hogy tennénk, amit ilyenkor egy népnek tennie kellene. Csakhogy remekül utáljuk egymást és alapvetően mindenkit vagy pedig a végtelen közönyben leszarjuk önmagunkat is. Mindenki tudja, mindenki látja, hogy nagy itt a baj, de vállat von és igen: fikáz mindent, mert ez olyan ké-nyel-mes.

Szóval, értem én Zé hozzászólását, de nem szeretem, mert túl sok pontja húzható ránk.
S nem szeretem azt sem, amikor valahonnan kiragadva egy kijelentő mondatot, s abba kapaszkodva találomra visszaszúrunk egy felkiáltójellel. Attól még nincs igazunk, csak fáj.

Persze éppenséggel szúrhatnánk célzottan is. Nem?

eSzeL írta...

Kedves B.B. ! Már Géza fejedelem óta egyre mélyebbre süllyedünk a zsidók által kavart mocsokba. Na nehogy már a becsületes, jóhiszemű emberek legyenek a bűnösök, ha csalás, hazugság és árulás miatt kárt szenvednek. Ez 100%-osan szabadelvű gondolkodás. Mint írtam is, itt a bizalmon van a hangsúly. Ismerek olyan embereket, akik tökéletesen megbíznak a számukra megnyerő színben pompázó emberekben, legyen az akár veres, akár narancs színű. Teszik a dolgukat, végzik a munkájukat és a számukra kedves ember szavait elhiszik. Sem idejük, sem energiájuk nincs arra, hogy napi 2-3 órát eltöltsenek azzal, hogy utána járjanak az 1-1 állítás mögött rejtőző cselekvésnek. Így ki sem derül számukra a csalás. (csak amikor már késő) Egy szó, mint száz, az a bűnös, aki lop, csal, hazudik és gyilkol, és nem az aki a bizalma és a jóhiszeműsége okán kárvallottja az eseményeknek. Szépen lassan belesüllyedünk az állatias létezés forgatagába.

Unknown írta...

Ajánlom a Magyarok Világszövettségének "Ki a magyar "c meghatározását .
Abban részletesen értekeznek arról hogy addig nem lehet a többségi nemzethez tartozni ,ameddig a kisebbséghet tartozók nem vállalnak befogadó nemzetükkel érték és sorsközösséget .
Tehát aki nem büszke a pl: a népdal kincsre , győztes csatákra,és mondjuk nem fáj Mohács vagy Trianon az hiába is akar beilleszkedni .
Az a nép (nemzet vallás) amelyikről nem lehet statisztikát sem készíteni,(bemondás alapján kapja a támogatást),vagy az amelyik olasznak vagy spanyolnak képzeli magát ahelyett hogy büszke lenne arra ami,nem fog soha beilleszkedni . Amely befogadott népet megfélemlít a magyar vagy a székely himnusz,fél a címerektől a népviselettől történelmi zászlóktól az meghasonlott még őnmagával is . Kettő kivételéve az összes többi itt élő nemzet kapcsán azért nem merült fel a nemzethez tartozás kérdése mert nekik kvázi van gerincük ,és nincs szükségük többletjogokra !

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló