Túl fogják feszíteni a húrt…


Ma újabb szankciókat léptet életbe az Európai Unió Oroszországgal szemben. A legújabb intézkedések megtiltják az orosz védelmi, illetve energiaszektor három-három nagyvállalata adósságának finanszírozását. A döntés érinti egyebek között a Rosznyeft és a Transznyeft olajipari céget, illetve a Gazprom olajipari üzemágát.

Az újabb lépésekhez természetesen csatlakozott az Egyesült Államok is. Barack Obama szerint „az intézkedések nyomán Oroszország politikai értelemben még inkább elszigetelődik, és egyúttal megnő az a gazdasági ár is, amelyet Moszkvának meg kell fizetnie, különösen a Vlagyimir Putyin orosz elnök és a környezete számára fontos területeken.”


Aki nagyjából követte az elmúlt hetek történéseit, az már biztosan rádöbbent arra, hogy Európa belekerült egy olyan globalisták által gerjesztett örvénybe, amiből vagy nem lesz visszaút, vagyha lesz is, az nagyon nagy áldozatokkal fog járni. Jól érzékelhető, hogy az egymást követő események lassan már nélkülöznek minden józan észt. Az EU vezetői olyan döntéseket hoznak, amelyek súlyos károkat okoznak a tagállamoknak, olyan intézkedéseket foganatosítanak, amelyek a másik oldalról még durvább válaszokat provokálnak majd ki.

Nem kell nagy külpolitikai szakértőnek lennünk ahhoz, hogy lássuk: az oroszok nem fognak meghátrálni, nem fognak behódolni a szankcióknak. Putyin nem fog lefeküdni a globalistáknak. És ezt szerintem pontosan tudják mind az Egyesült Államok, mint az EU vezetői. Ennek ellenére mégis tovább feszítik a húrt. Az események pedig egyre szélsőségesebb és egyre inkább visszafordíthatatlan irányba sodródnak.

Vajon mi lesz ennek a vége?

Tényleg egy katonai konfliktus kirobbantása a cél, vagy csak addig akarják szívatni az oroszokat, ameddig csak lehet?

Vajon meddig akar, meddig mer elmenni a Nyugat? Pontosabban meddig mer elmenni az Egyesült Államok? Mert azért azt egy pillanatig ne feledjük, hogy ennek a konfliktusnak a győztesei vitathatatlanul az amerikaiak. Csak ők profitálnak mind gazdaságilag, mind politikailag ebből a cirkuszból. Csak nekik érdekük, hogy Európában zűrzavar legyen, csak nekik érdekük, hogy az EU és Oroszország jó kapcsolata megromoljon, hisz egy jól működő Európa, egy gazdaságilag és politikailag erősödő Oroszország súlyosan veszélyeztetné a világ feletti amerikai egyeduralmat.

A következő hetekben majd kiderül, hogy merre halad tovább világ, de történjen bármi is, egy dolog nagyon biztosnak tűnik: ebből mi itt Európában, nem fogunk tudni jól kijönni.

8 kommentek:

Proli-Profil írta...

Európa totális, szellemi, fizikai szétverése a cél, a majdani könnyű területi bekebelezés érdekében. Valamint Oroszország teljes bekerítése, hasonló sorsra juttatása, főleg természeti kincseinek megszerzése.

Hogy kiknek az érdeke ez ?

Azoknak, akiknek soha semmi sem elég.
Azoknak, akik államvallásá emelték a fél világon a Sátán fattyainak kiválasztottságát, törvényerőre emeltették felsőbbrendűségüket.
Akik mindig, minden tisztességes dologban rasszizmust, kirekesztést szimatolnak, és ajvékolnak, miközben a kirekesztők, másokat alaptalanul megbélyegzők pontosan ők maguk.
Azoknak, akik az általuk gerjesztett korrupció következtében mindenhol, minden szinten vezetői poziciókban dirigálják, hogy kik, mit tehetnek.
Azoknak, akik viszonylag jól prosperáló nemzeteket, országokat tettek, tetettek tönkre, sodortak, sodornak válságból - válságba, főleg az elmúlt kb. 150 év során, de korábban is. Rabszolgájukká téve ezeket a szerencsétlen sorsú országokat. Ebbe a sorba beletartozik Észak-Amerika is, bár ez nekünk szerencsétlen európaiaknak nehezen érthető.

Taktikájuk bár egyszerű, mégis az átlagember számára nehezen felismerhető. Alapkövei : bankrendszer, ideológiai terror, ha kell azonnali fizikális terror, intézményesített hazugság (média), köznép elbutítása, intelligens embercsoportok megsemmísitése.

Iskolapélda a jelenlegi ukrán problémakör. Megjelent itt a Tanácsköztársaság-szerű terrorista puccs, fizikai terror az őket eltartó lakosság ellen, tervszerű provokációk, banki "segítségnyújtás", és a velejéig hazug média összes ördögi praktikája.

Ellenük egyféleképpen lehet tenni. Mint Putyin teszi. De hát ez a lehetőség nem mindenkinek adott.
Félreértések elkerülése érdekében Putyin cár sem egy arkangyal. De, ő legalább fel tudja venni ellenük a harcot, és úgy tünik akarja is.
Európának, milyen sors jut ? A létező legrosszabb. Jelenleg ő a Gonosz első, nagyon könnyen feláldozható vonala.

Névtelen írta...

Nehogy azt higgye valaki, hogy a jenkik nem kerülnek sorra.A "kőművesek" utóljára hagyják őket, mert a jenki jogok szerint mindenki zsebében ott lapulhat a kolt. Figyeljük csak meg, mindent elkövet ez a"kőmüves" brigád, hogy náluk is beszüntessék a fegyver viselés szabad jogát, ha ez sikerül, már ők sem fognak ugrálni.Persze addig még eltelik néhány esztendő. Ezen múlik a világuralom, melyik országot mennyire lehet igába dönteni!

Látó írta...

@Proli-Profil:

Respekt!

Névtelen írta...

A Sátán népe - a halál vámszedői - pontosan ezt akarják: belekényszeríteni Oroszországot egy háborúba, ami lehetőleg hamar világháborúvá dagad. Európa és Oroszország.
Oroszországban rengeteg kincs van, Európa pedig stratégiai pont a világuralmi ábrándokhoz, amit még mások, tömegek halála által és árán, munka nélkül, meg lehet szerezni. Most kiválasztották maguknak ezt az országot és térséget.
Ebből hatalmas világégés lesz, de remélem, a végén egyszer s mindenkorra vereséget szenved és elpusztul a Sátán népe.

Anna írta...

Amíg Kína, Szerbia és a kétarcú EU-tagországok saját érdekükben kitartanak Oroszország mellett, Obamáék nem tudják elszigetelni Oroszországot. Egyébként pedig küldhetnénk nekik egy térképet...

Névtelen írta...

Kedves Nevtelen alatt hozaszolo. Maga itt csacsog "komuvesekrol " "koltrol" ami talan a colt Kicsit furcsa mondokaja.G Wasington "komuves" volt es torvenybe vetette a "szabad fegyvertartast' BARKI SZAMARA nem ugy mint a harmadik birodalom es a szovjet Unio a Magyar Kiralysagrol nem is szolva
Azt latom, ketsegtelen nem sok ismerete van a "komuvesekrol'
Nem tudja azt ,ha nem lettek volna "komuvesek " az atlag nepeknek csak annyi joga lenne amit az Egyhaz megengedett nekik.Miszerint irastudatlanul dolgozhatna a foldeken ami az Egyhaz tulajdona.
Kerem ne nyuljon olyanhoz amihez nem ert

Sz.K. írta...

Kedves Névtelen ! Ajánlok Önnek egy kis ismertetőt szives figyelmébe a "csacsogásomról": Nesta H. Webster: Titkos társaságok és felforgató mozgalmak. c. könyvét, ami a" kőmüvesség születéséről és elterjedédéről" szól, még jóval G. Washington törvényeinek megszületése előtti idókből. Egyébként sziveskedjen figyelni, milyen események "zajlanak a fegyverek, betiltása és használata" okán jelenleg az USÁ-ban. Hogy jön ide az egyház, és a szovjet? azt elképzelni sem tudom Örülök és gratulálok, hogy Ön olyan sok jót tapasztalt a " kőmüvesek," jó tetteiről, sajnos, nekem más a tapasztalatom. De ha megengedi, itt nem csak a liberális demokratáknak, nekem is lehet véleményem, mert ez az OLDAL erről szól! Üdvözlettel: SZ K.

Névtelen írta...

Kedves SZ K Koszonom irasat.Koszonom a figyelmembe ajanlott Webster konyvet .Ha nem haragszik,elmondom mar akkor olvastam angolul mikor Maga meg a vilagon se volt.
Amugy szep es nagyterjedelmu konyvtaram van "komuvesekkel " kapcsolatban.Sok olyan konyv ami kereskedelmi forgalomban nem kaphato.Az USA ban tobb millio "komuves' el a jelenlegi kb 7 millio "komuvesbol" vilagszerte sajnos fogyunk....oregszunk.Nem szandekom vitaba szallni Magaval a vita egyoldalu lenne.Maga csak azt tudna felhozni amit osszeolvasott plane itt az interneten,ami ketsegtelen szorakoztato olvasmanyt nyujt.Abban is biztos vagyok Maganak semmilyen fegyvere nincs ezert fegyvertartas miatt nincs oka aggodalomra Vegul termeszetesen Maganak is lehet velemenye barhol.Koszonve a "komuveseknek"Nos,hogy ki mit lat jol vagy rosszul az nezopont kerdese.mivel sokan neznek megse latnak.Ezt hasznaljak ki a cirkuszok illuzionistai szorakoztatas celjabol
Vegul ,nem akarom megvaltoztatni a velemenyet vagy hiteben megrenditeni szemelyes tapasztalatat ketsegbe vonni. A vitat itt befejezettnek tekintem. Udvozlettel L T

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló