Oroszország háborút akar. Nézd milyen közel merészelte tolni országát a katonai támaszpontjainkhoz!


„Ha akarnám, két hét alatt be tudnám venni Kijevet” – mondta állítólag Putyin szombaton abban a telefonbeszélgetésben, amelyet José Manuel Barrosoval folytatott annak kapcsán, hogy az Európai Bizottság elnöke szóvá tette neki az orosz csapatok feltételezett ukrajnai akciója miatti aggodalmát.

A történetről brüsszeli forrásokra hivatkozva először a La Republica című olasz lap számolt be, majd a hírt hétfőn megerősítette a Spiegel Online német hírportál is. Aztán futótűzként átvette az információt a fél világ, és ma már mindenki az orosz elnök gátlástalan agressziójáról beszél.

Ha el akarnánk poénkodni a kérdést, akkor akár nyugodtan hozzáfűzhetnénk a hírhez azt is, hogy miért kell az oroszoknak két hét? Útközben megállnak majd minden településen és végighallgatják az üdvözlőbeszédeket?

De a dolog azért ennyire nem vicces.

Az igazi kérdés ugyanis az, hogy Putyin tényleg mondott-e ilyet, hogy tényleg ez volt-e a mondandójának az igazi lényege.

Aki figyeli mind a fősodratú, mind az alternatív hírforrásokat, az ma már jól láthatja, hogy a nyugati média által közvetített üzenetek sokkal inkább hasonlítanak egy háborús propagandához, mintsem az objektív tájékoztatáshoz. Manapság éppen azt sulykolják a világ közvéleményének a tudatába, hogy Ukrajnában az Európa-párti, demokratikus és liberális oldal áll szemben az orosz tekintélyuralmi rendszerrel, amelyet egy diktátori hatalommal rendelkező elnök irányít.

A globalisták kezében lévő újságírás ebben az esetben sem közvetíti, hanem gyártja a híreket. Mindig olyat, ami a legjobban szolgálja az érdekeiket.

És ezzel el is érkeztünk a lényeghez.

Kinek az érdeke az ukrajnai cirkusz? Ki profitál belőle? Kinek jó az, hogy Európa az oroszok elleni szankciókkal saját gazdaságát bünteti? Kinek jó az, hogy Oroszország összerúgja a port Európával? Kinek a szokása demokráciaexport álságos szlogenje mögé bújtatott gazdasági érdekszféra katonai eszközökkel való továbbterjesztése?

Az Egyesült Államok globalistái röhögnek a markukban.

Két legyet egy csapásra.

[nagyításért katt a fotóra]

8 kommentek:

Karina írta...

Ukrajna 45 milliós népességéből 13-15 millió az orosz kisebbség. Igy nem nagyon kérdőjelezhetjük meg az " oroszországi " részvételt. Ukrajna az egyik legkorruptabb országnak számit, teli "nagyhatalmu" oligarchával. Azt is láttuk, az ukrán politikai, törvényhozó "elit" nem mindig bánt és bánik "kesztyüskézzel" a kisebbségeivel, de a hazai ukrán lakosokkal sem. Ezért állandó puskaporos a hangulat, és gyakoriak a lázongások. A .nagy "igazság osztók, demokrácia szállitók és nyerészkedő országok" az ilyen eseteket szeretik rögtön ki használni, a saját hasznukra fordítani, azonnal rohannak a "segitséggel" de amikor távoznak, általában nagyobb káoszt hagynak maguk után mint ami előtte volt. Ez a "demokrácia szállítás" legtöbbször az üzletről szól! Jelenleg a "nagy medve karmait szeretnék egy kicsit levagdosni"kiváncsiak milyen erőben van mostanában, és nem utolsó sorban mekkora nyomást tudnak gyakorolni Európára?Sajnos ebben a lehetetlen esemény sorozatban a 200 ezer ott élő Kárpátaljai magyarság miatt nekünk is részt kell venni,hogy ez mennyibe fog még nekünk kerülni, azt nem lehet még látni.Azt viszont biztosan tudom, Ukrajna az ott élő magyarokat is besorozza katonának, ugyan úgy mint annak idején a " Jugoszlávok " tették. A híradásokban majd csak az szerepel, hány ukrán katona esett el, ebből hány volt magyar,orosz,és más nemzetiségü, azt már nem irják meg külön,külön.

Anna írta...

Így igaz!

Pythonboy írta...

"Miért kell az oroszoknak két hét? ? Útközben megállnak majd minden településen és végighallgatják az üdvözlőbeszédeket ?!"
Ha igy lenne megse álnának a rajnáig. S ki tudná megálitani őket , Mire a zsoldos Magyar katona befüzbé bakancsát keresztül szaladnak rajtunk...
De lehet jobban járnánk....Megölnek a demokráciájukkal.... :)

Névtelen írta...

Kijevi korupt mű bábkormányt már ukrának fogják karóra húzni.Nem kel oda orosz.

Névtelen írta...

Ha a magyar nyelv használata gondot okoz, a vélemény sem biztos, hogy mérvadó kell legyen, ugye?

Viki írta...

Lehetne már valami nagy természeti csapás amiknál, hogy legyen mivel foglalkozni, ne másnál keverjék a sz...t folyton.

Névtelen írta...

Kinek az érdeke? Ez a 100 Ft-os kérdés. Áprilisban nálunk 200-220 Ft volt 1 dolcsi , a ma reggeli hiradás szerint már 24o.-Ft. Mi pedig mindent és mindenkit " támogatunk," akit csak lehet. Ögyes, szokták mondani!

Névtelen írta...

Gusztustalan és félelmetes, ahogyan ezt a válságot a "hivatalos" hírközlő szervek tálalják! Amerika és "örök" szövetségese ismét egy gyalázatos "játékba" fogott: újabb terület- és zsákmányszerző hadviselés - most épp Ukrajna ellen; ami egyúttal Európát is meggyengíti (ismét emberek tízezreinek legyilkolása árán). Ehhez minden aljas és alantas formát bevetnek, ugyanúgy ahogy Líbiában, Szíriában, Irakban, stb.: a diverzánsoktól, zsoldos "forradalmároktól" kezdve a pénzen megvett és kiképzett "ellenzékig", hogy egy ország rendjét megbontsák, majd hithű "kormányt" ültetve a nyakukba, kiszipolyozzák kincseiket, értékeiket valamint stratégiai állásokat szerezzenek most épp Oroszország megtámadásához. (Oroszország és a BRIICH-államok szálka az USA szemében, mert ezekben az országokban nem az övéké a sáp).
Ezt a média tényként az orosz politika hibájának, agressziójának és háborús készülődésének tünteti fel - holott pont az ellenkezője igaz.
A legszörnyűbb, hogy ehhez a(z európában hatalomra segített) kormányok zöme partner! Jól és nyilvánvalóan látszik az árulás ezen kormányok részéről, hiszen nem országaik, földrészük, nemzeteik érdekeit szolgálják, hanem nyilvánvalóan idegen érdekeket.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló