Jött, látott, öntött


Az önkormányzati választási kampány igazából még el sem kezdődött, de már el is jutottunk a baloldali progresszió magasfokára. Falus Ferenc, a balliberált oldal budapesti főpolgármester-jelöltje jött, látott, öntött és komplett hülyét csinált magából.

Hetek óta kering a világban az Ice Bucket Challenge című kezdeményezés, amiben ismert közéleti személyiségek nyakon öntik, vagy öntetik magukat egy vödör jeges vízzel, hogy így hívják fel a figyelmet az amiotrófiás laterális szklerózis (ALS) nevű betegségre, illetve hogy így gyűjtsenek adományokat a degeneratív idegrendszeri elváltozás elleni harchoz.

Falus Ferenc úgy gondolta, hogy neki, mint ismert és mértékadó személyiségnek mindenképpen csatlakoznia kell a világméretű kapmányhoz. Kiment hát a telekre, előhozta a lovat, felvette a csíkos zoknit, a fehér klumpát és a laza pólót, majd egy „Most öntsd rám!” felszólítás után leborítatta magát egy vödör vízzel. Mindeközben a háttérben a ló magasról tesz az egészre, a ”showt” szemlélő kisgyerek pedig vérző orral ordít, mintegy szimbolikus összegzéseként a nagyszerű akciónak.




A gyanútlan szemlélődő pedig nem tudja eldönteni, hogy most sírjon, vagy nevessen. A történtet annyira abszurd, a képsor annyira döbbenetes, hogy azt szinte nem lehet hová rakni.

Tényleg ez az ember az egyik magyar politikai tábor főpolgármester-jelöltje? Ő lenne az egyedüli alkalmas baloldali jelölt a főváros vezetésére?

Vajon miben reménykednek az elvtársak a szánalomban és a sajnálatban?

Nem tudom, de valahogy elgondolkodtató ez az egész. Olyan, mintha valaki a háttérben azt akarná elérni, hogy a vége totális bukás legyen, hogy omoljon össze minden, ami még áll a balliberált kártyavárból.

Vitathatatlan, hogy vannak idióták az elvtársak között, nem kérdés, hogy sokak agyi kapacitása nincs arányban az általuk betöltött szerepekkel, de ott sem mindenki hülye. Nehezen képzelhető el az, hogy Falus kitalálja, hogy csinál egy ilyen videót, aztán magától kidolgozza a ”koreográfiát”, felveszi, majd megosztja mindenkivel a YouTube-on. Úgy, hogy erről senki nem tud egyik támogató szervezetnél sem. Persze szélsőséges esetben az is elfordulhat, hogy tényleg így történt, hogy a videó tényleg Falus magánakciója. Ez esetben viszont még neccesebb a helyzet. Ez a verzió a teljes fejetlenséget, a teljes nemtörődömséget jelezné, a mérhetetlen káoszt, ami a baloldali színfalak mögött tombol.

Falus ezzel a húzásával valószínűleg el is döntötte a főváros választások utáni vezetésének színezetét, így ezek után már csak egy fő kérdés marad megválaszolatlanul: ki nyer a fideszen kívül a szocik budapesti bukásával?

A válasz talán nem is olyan bonyolult.

Ki nyerte eddig a legtöbbet a szocik mélyrepülésével? Kinek az érdekei érvényesültek eddig maradéktalanul a balliberált osztozkodások közepette? Ki találta kis Falust, mint közös főpolgármester-jelöltet? Kinek az érdeke, hogy mihamarabb elbukjon, ellehetetlenüljön az összes, eddig kicsit is számottevő politikus a baloldalon?

Ugye nem lepődünk meg, ha néhány hónap múlva Ferenc, mint az újraegyesült balliberális oldal vezetője, majd megjelenik a színen?

2 kommentek:

Karina írta...

Még azt a keverék kutyumat sem bíznám a képen" szereplő emberre" akit 6 hetes korától neveltem 16 évig, mig ki nem múlt, nem hogy egy ország fővárosának igazgatását.Fogalmuk sincs az embereknek micsoda rang volt valamikor, mielőtt még teljesen lebutítottak bennünket, Budapest főpolgármesterének lenni! Csak elnézem sokszor a parlamenti közvetítéseket, ha bármelyik pártból valakinek van valamilyen épkézláb javaslata, azt az " ellen párt rögtön zsigerből" leszavazza, még ha az adott javaslat az az ország, a főváros előremenetelét is szolgálná! Mindegy,( csak jó fideszes, mszpés, szabaddemokrata stb.) pártkatona legyen, nem számit, ha rá megy Budapest, és nyakig eladósodik.Példképpen lásd Demszkit, akinek a több mint 20 évig tartó hülyeségeit, hozzá nem értését nem győzte Tarlós az elmúlt 3 évben javitgatni, aki mellesleg a rendszerváltás óta szerintem, az első hozzáértő főpolgármester, mérnök ember, aki előtte évekig volt Obuda polgármestere,ahol nagy rutinra tett szert. De ne csodálkozzunk ha ilyen "jegesvizes" "csikos zoknis " "klottgatyás" figurák miatt akik rögtönzött,castingokon indulnak, miattuk ide jut a főváros, ahol jelenleg van !. A legbosszantóbb az hogy még be is magyaráznák, miért jó nekünk, ha ilyen jóságos," liberális" vezetőink vannak akik,"univerzális, mindenhez kapásból értő lények"! Ezt azért már kikérem magamnak, hogy ezeket az alakokat tukmálják rám!

Névtelen írta...

a kisgyerek orraból nem vér jön, takony, na... a többi stimt :-)

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló